Hétköznapi pszichológia: az emberi sorsról…

Velem mindig értetlen volt a világ,
Engem soha nem értett meg nagyvilág…

Ha bizony meghallották búsongó lelkem panaszát,
Rögtön ki is gúnyoltak... nem jártam tovább csacsacsát.
Már éltemben kietlen temetővé lett a szerető szívem,
Az, amiben a sok-sok, szépséges és valós vágyálmom pihen.

Egy biztos! Szívem közepébe van beásva,
Az én Krisztusi keresztfejfám jól leásva…

Az nemigen fordult elő, hogy szánt valaki, vagy siratott könnyeket,
Már mindegy is, rám-énértem ne is sírjon senki hamis-ál könnyeket!
Manapság máris úgy tűnik, hogy csak annak-azoknak nyílik a földgolyón kis virág,
Ki bizony rosszak rossza, kihasználja állóhaja… kit álnoknak ismer nagyvilág…

Bizony-bizony nekem ilyenre sikerült a létem, a földi
És így már csak egy jó-nagyobb vágyam van: csak pihenni… pihenni.

Vecsés, 2024. július 25. – Kustra Ferenc József – írtam = készült: Szentirmay Elemér (1836-1908) azonos c. verse {1905} átirataként, önéletrajzi írásnak.

Hajtja vadul fellegeket
Kíméletlen csípős szél,
Jöhet farsang, tavaszváró;
Az úr itt még fagyos tél.

Torkos népség buja tánccal
Temetik már a telet,
Mindegyiknek kijár néhány
Mézes, mázos fánk szelet.

Világszerte népszokások
Csalogatják víg tavaszt,
Tábortűznél harsány kedvvel
Busók űzik a ravaszt.

Hamis az arc, megtévesztő
Maszk mögött a valóság,
De az évszak átlát rajta,
Hiába a turpisság.

Majd ha eljő az ideje,
Téltemető virága,
A jeges dér is felenged
Tavaszt hint a világra.

Hétköznapi pszichológia…

Sokszor azért, nehogy higgy a mosolyoknak,
Talán álcái a takart problémának,
Bár létezik a mosoly, ami őszinte,
Annak örülhet az ember szíve, lelke.

A hamiskás mosolyt oly' nehéz felismerni...
Szívdöglesztő mosolynak, nehéz ellenállni...
Gondolkozz! Jobb mielőbb a földre leszállni...

Vecsés, 2014. április 25. - Kustra Ferenc József

Hétköznapi pszichológia: az emberi sorosról…

Velem mindig értetlen volt a világ,
Engem soha nem értett meg nagyvilág…

Ha bizony meghallották búsongó lelkem panaszát,
Rögtön ki is gúnyoltak... nem jártam tovább csacsacsát.
Már éltemben kietlen temetővé lett a szerető szívem,
Az, amiben a sok-sok, szépséges és valós vágyálmom pihen.

Egy biztos! Szívem közepébe van beásva,
Az én Krisztusi keresztfejfám jól leásva…

Az nemigen fordult elő, hogy szánt valaki, vagy siratott könnyeket,
Már mindegy is, rám-énértem ne is sírjon senki hamis-ál könnyeket!
Manapság máris úgy tűnik, hogy csak annak-azoknak nyílik a földgolyón kis virág,
Ki bizony rosszak rossza, kihasználja állóhaja… kit álnoknak ismer nagyvilág…

Bizony-bizony nekem ilyenre sikerült a létem, a földi
És így már csak egy jó-nagyobb vágyam van: csak pihenni… piheni.

Vecsés, 2024. július 25. – Kustra Ferenc József – írtam = készült: Szentirmay Elemér (1836-1908) azonos c. verse {1905} átirataként, önéletrajzi írásként.

Süt a nap korlátok nélkül,
De már nem olyan nagy fényül,
Amihez a nyáron hozzászoktunk,
Amikor volt nyári hőség, poklunk.

Fénysugár áthatol a fák lombjai közt,
De már csak hamiskás a mosolya, füröszt
Még ugyan langymelegben és süt
Ránk, de már nem égünk, nem megsüt.

Rozsdásodó levelek közt a napsugár
Új színeket ad a lombnak, csillagsugár
A látvány, mely megfog, áthat, lenyűgöz,
Álomvilág látvány. Ő meg elidőz.

A szűrt, már csak hamiskás fény rabul ejt
Nem birok szabadulni, lassan ellejt,
Én meg nézem a rozsdás, gyűrődő leveleket,
Az azon folyton változónak látszó fényeket.

Álomvilág ez, mely oly’ ébrenlétben tart.
Csodálom természetet, nézem az avart
És az is váltakozó napfény színben látszik,
Lelkem is bolondul, még melegebbre vágyik.

A fű zöldje is mutatja… lassan múlik nyár,
Mely ezek szerint olyan volt, mint egy szekérvár,
Melyet szétver közeledő ősz, de jó ez is
És majd kihasználjuk mi… lesz a jó ebben is.

Vecsés, 2011. szeptember 24. - Kustra Ferenc József