Idő 
Értékelés 
Értékelés Új szemszögből az Ukrajnai háború… TV mindent mutat… készül az atomháború?
(leoninus csokor)
Hallom, hogy nagyobb körben haldoklik a csend, közben még szipog, így esend.
Épphogy elég messze vagyunk a háborútól, az háborús országtól…
A sok lövedék már olybá' fölaprította a békét, a mindenkit… azt a kiskését…
A háború bűnei is sebzik életeket, fekete kosok nem értik ezeket!
(senrjú csokor, félhaiku-lánc mintára)
Fekete kosok
Tele vagytok nagy sebbel…
Nincs feloldozás.
Fekete kosok
Nincs oly’, feloldozástok…
Lelketekben sem.
Ha nincsen felhő, a Hold ezüst fénnyel operál, de ezzel halált is citál.
Fekete kosoknak mindegy, van-e felhő vagy holdfény… ezek mind kemény legény…!
Tudják, ők megmondják dollár milliárdokért, de vajon mit tesznek az életekért.
Semmit! Ezt úgy lehetne orvosolni, hogy egy hétre, be kellene öket sorozni…
Nem lehetne senkivel kapcsolatot... aki nem éli túl, az kap zipzáras zsákot!
Bizony népek lelkének jót tenne, főleg, ha többé nem kell, zsákos halottnak lenni…
Fekete kosok
Csend agonizál… Lövés!
Ez idegőrlő.
Fekete kosok
Fronton, felmentés… halál.
Halottnak mindegy.
Járókelők csak nézik, hogy egyet megint visznek, de ha nem hozzák vissza a dzsinnek?
Az EU- ban vészes-terjedő háborús pszichózis, lehet a kosok közt narkós is?
Ezen nagyokosok... látszik, világháborút akarnak, fokozását a harcoknak!
Az általam gyűlölt háború, atomos lesz, hetven perc... összes ember halála lesz!
Fekete kosok mondják, ők túlélők… föld alatt. Nem tudnak kijönni! Nem túlélők…
Fekete kosok
Lövészárokban: tudat?
Hallod az átkod?
Fekete kosok
Bele döglötök pénzbe…
Ez biz’ jár nektek!
Sok marha fekete kos! Ha minden fertőzött a földön, hogyan is jössz ki pincédből?
Én most felvilágosítalak, hogy éhen haltok, mielőtt kijönnétek pincéből.
Akarjátok vagy sem, ti is átmentek… de többé nem szabadultok nagy semmiségből.
Kínai versszak- „Vágyódás délre”: 27 szótag, 3, 5, 7, 7, 5 Rímképlet= xaxaa (x = szabad)
Halnak a
Rablott katonák.
Halál nem fent kaszával…
Irt titeket katonák.
Nincs már… katonánk!
(Senrjú trió, félhaiku lánc mintára.)
Gyűlölöm halált!
Az étkes-éhes halált!
Fiainknak vég!
Gyűlölt háború!
Fiú halál… sorozza!
Fiúknak végük…
Gyűlöllek, kosok!
Fiú meghal! Gazdagok!
Fiút pénz öli!
Vecsés, 2024. máj. 7. –Kustra Ferenc József- íródott; a világ, az emberiség jelen -katasztrofális és igaz, háborús- történelmi helyzetéről. Naponta látjuk, TV híradóban a videókat kendőzetlenül! Meg látjuk a háborús uszítók beszédeit is… az atomháborúra!
(leoninus csokor)
Hallom, hogy nagyobb körben haldoklik a csend, közben még szipog, így esend.
Épphogy elég messze vagyunk a háborútól, az háborús országtól…
A sok lövedék már olybá' fölaprította a békét, a mindenkit… azt a kiskését…
A háború bűnei is sebzik életeket, fekete kosok nem értik ezeket!
(senrjú csokor, félhaiku-lánc mintára)
Fekete kosok
Tele vagytok nagy sebbel…
Nincs feloldozás.
Fekete kosok
Nincs oly’, feloldozástok…
Lelketekben sem.
Ha nincsen felhő, a Hold ezüst fénnyel operál, de ezzel halált is citál.
Fekete kosoknak mindegy, van-e felhő vagy holdfény… ezek mind kemény legény…!
Tudják, ők megmondják dollár milliárdokért, de vajon mit tesznek az életekért.
Semmit! Ezt úgy lehetne orvosolni, hogy egy hétre, be kellene öket sorozni…
Nem lehetne senkivel kapcsolatot... aki nem éli túl, az kap zipzáras zsákot!
Bizony népek lelkének jót tenne, főleg, ha többé nem kell, zsákos halottnak lenni…
Fekete kosok
Csend agonizál… Lövés!
Ez idegőrlő.
Fekete kosok
Fronton, felmentés… halál.
Halottnak mindegy.
Járókelők csak nézik, hogy egyet megint visznek, de ha nem hozzák vissza a dzsinnek?
Az EU- ban vészes-terjedő háborús pszichózis, lehet a kosok közt narkós is?
Ezen nagyokosok... látszik, világháborút akarnak, fokozását a harcoknak!
Az általam gyűlölt háború, atomos lesz, hetven perc... összes ember halála lesz!
Fekete kosok mondják, ők túlélők… föld alatt. Nem tudnak kijönni! Nem túlélők…
Fekete kosok
Lövészárokban: tudat?
Hallod az átkod?
Fekete kosok
Bele döglötök pénzbe…
Ez biz’ jár nektek!
Sok marha fekete kos! Ha minden fertőzött a földön, hogyan is jössz ki pincédből?
Én most felvilágosítalak, hogy éhen haltok, mielőtt kijönnétek pincéből.
Akarjátok vagy sem, ti is átmentek… de többé nem szabadultok nagy semmiségből.
Kínai versszak- „Vágyódás délre”: 27 szótag, 3, 5, 7, 7, 5 Rímképlet= xaxaa (x = szabad)
Halnak a
Rablott katonák.
Halál nem fent kaszával…
Irt titeket katonák.
Nincs már… katonánk!
(Senrjú trió, félhaiku lánc mintára.)
Gyűlölöm halált!
Az étkes-éhes halált!
Fiainknak vég!
Gyűlölt háború!
Fiú halál… sorozza!
Fiúknak végük…
Gyűlöllek, kosok!
Fiú meghal! Gazdagok!
Fiút pénz öli!
Vecsés, 2024. máj. 7. –Kustra Ferenc József- íródott; a világ, az emberiség jelen -katasztrofális és igaz, háborús- történelmi helyzetéről. Naponta látjuk, TV híradóban a videókat kendőzetlenül! Meg látjuk a háborús uszítók beszédeit is… az atomháborúra!
A végtelen tajgában, minden dombhajlat,
Tán’ a szomszédos dombhajlat tükörképe.
A fenyvesen benőnek minden halmokat,
Medvének kedvence, szamóca szedése.
Nincs itt semmi, üres a táj, de tele van
Mindennel, mit megvilágít a pirkadat.
Nagy látóhatár még nem alakult, de van
És csak fel kell ébreszteni az alvókat.
Jól hallom, tényleg megreccsent egy ág? No, csak!
Tán’, csak nem minden feléled és lesz élet?
Pedig rám férne már, hogy legalább lássak,
Mert vaksötét után kérdezik: mivé lett?
Ma közölték, hogy a tegnapi pirkadat,
Mit örömmel láttam, lehet, hogy nem is lesz.
Nézelődjek és várjak, nyolcadikáig,
Talán akkor egyből egy nagy kikelet lesz.
No, te jó öreg, nagy marha tajga medve,
Mit szólsz ehhez? Ez tán’ Isten szeretete?
Mert ő most fogta sorsunkat a kezébe,
Most várhatjuk, mit hoz hajnal lehelete…
Vecsés, 2000. szeptember 1. – Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás.
Tán’ a szomszédos dombhajlat tükörképe.
A fenyvesen benőnek minden halmokat,
Medvének kedvence, szamóca szedése.
Nincs itt semmi, üres a táj, de tele van
Mindennel, mit megvilágít a pirkadat.
Nagy látóhatár még nem alakult, de van
És csak fel kell ébreszteni az alvókat.
Jól hallom, tényleg megreccsent egy ág? No, csak!
Tán’, csak nem minden feléled és lesz élet?
Pedig rám férne már, hogy legalább lássak,
Mert vaksötét után kérdezik: mivé lett?
Ma közölték, hogy a tegnapi pirkadat,
Mit örömmel láttam, lehet, hogy nem is lesz.
Nézelődjek és várjak, nyolcadikáig,
Talán akkor egyből egy nagy kikelet lesz.
No, te jó öreg, nagy marha tajga medve,
Mit szólsz ehhez? Ez tán’ Isten szeretete?
Mert ő most fogta sorsunkat a kezébe,
Most várhatjuk, mit hoz hajnal lehelete…
Vecsés, 2000. szeptember 1. – Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás.
Csak ülsz itt mellettem lecsukódott szemhéjjal,
De, közben másra gondolsz… nem kenegetsz hájjal!
Tán' én is elvagyok, üres borospohárral...
*
(3 soros-zárttükrös)
A jövő igazsága is csak hallgat, orcája előtt fátyol lengedez,
Így aztán nem tudjuk meg előre, hogy vajh’, a belsejében mi zengedez...
A jövő igazsága is csak hallgat, orcája előtt fátyol lengedez.
Itt van már az újév, amit már, majd élünk is,
Itt van már az újév, mit majd élünk, végül-is…
Itt van már az újév, amit már, majd élünk is.
*
(Anaforás, fél senrjú -láncban)
Ez évben mit hoz
Az ígérgető jövő?
Hancúrozást nem!
Ez évben, mit hoz
Az ígérgető sorsunk?
Ne hancúrozzál?
Ez évben mit hoz
Terjesztett szeretetünk?
Vak a kilátás!
*
(Septolet)
Ma este is,
Landol is:
Lelki szepszis?
Is-is,
De rossz is...
Elementáris
Dilis extázis...
*
(Anaforás, Sedoka duó)
Gondolatom száll,
Ismeretlen messzibe.
Arca előtt fátyol van!
Gondolatom száll,
A messzeség úgy vonzza!
Fátyol is sokatmondó!
*
(Anaforás, fél senrjon –láncban)
Már folyik az év, így nincs
Reklamálni kis lehetőség.
Szilveszter előtt?
Már folyik az év, így nincs
Változtatási lehetőség!
Szilveszter előtt?
Már folyik az év, így nincs
Átépítési lehetőség…
Szilveszter előtt?
(3 soros-zárttükrös)
Valahol messze, hithűen szól egy harang, hallom, nekem is,
Még nem tudom, hogy csak reményt sugall-e vagy jó, hitemre is...
Valahol messze, hithűen szól egy harang, hallom, nekem is.
A mai napra, az új gondolatok kiváltak, csorognak a szemembe,
A távolban a harang búcsúzik a mától, ez visszaránt a jelenbe!
Reméljük, hogy eljő a szebb és a jobb jövő, nem lesz felhős a homlokunk,
Teljesüljön jövőre szívünk vágya, mit szeretettel, szívből akarunk!
Vecsés, 2020. január 4. – Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában. Továbbra is reménykednünk kell, hogy hat… a bízás.
De, közben másra gondolsz… nem kenegetsz hájjal!
Tán' én is elvagyok, üres borospohárral...
*
(3 soros-zárttükrös)
A jövő igazsága is csak hallgat, orcája előtt fátyol lengedez,
Így aztán nem tudjuk meg előre, hogy vajh’, a belsejében mi zengedez...
A jövő igazsága is csak hallgat, orcája előtt fátyol lengedez.
Itt van már az újév, amit már, majd élünk is,
Itt van már az újév, mit majd élünk, végül-is…
Itt van már az újév, amit már, majd élünk is.
*
(Anaforás, fél senrjú -láncban)
Ez évben mit hoz
Az ígérgető jövő?
Hancúrozást nem!
Ez évben, mit hoz
Az ígérgető sorsunk?
Ne hancúrozzál?
Ez évben mit hoz
Terjesztett szeretetünk?
Vak a kilátás!
*
(Septolet)
Ma este is,
Landol is:
Lelki szepszis?
Is-is,
De rossz is...
Elementáris
Dilis extázis...
*
(Anaforás, Sedoka duó)
Gondolatom száll,
Ismeretlen messzibe.
Arca előtt fátyol van!
Gondolatom száll,
A messzeség úgy vonzza!
Fátyol is sokatmondó!
*
(Anaforás, fél senrjon –láncban)
Már folyik az év, így nincs
Reklamálni kis lehetőség.
Szilveszter előtt?
Már folyik az év, így nincs
Változtatási lehetőség!
Szilveszter előtt?
Már folyik az év, így nincs
Átépítési lehetőség…
Szilveszter előtt?
(3 soros-zárttükrös)
Valahol messze, hithűen szól egy harang, hallom, nekem is,
Még nem tudom, hogy csak reményt sugall-e vagy jó, hitemre is...
Valahol messze, hithűen szól egy harang, hallom, nekem is.
A mai napra, az új gondolatok kiváltak, csorognak a szemembe,
A távolban a harang búcsúzik a mától, ez visszaránt a jelenbe!
Reméljük, hogy eljő a szebb és a jobb jövő, nem lesz felhős a homlokunk,
Teljesüljön jövőre szívünk vágya, mit szeretettel, szívből akarunk!
Vecsés, 2020. január 4. – Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában. Továbbra is reménykednünk kell, hogy hat… a bízás.
Eddig azt sem tudtam, mi az a húsvét hétfő,
De mondták, ha elmúlik a hó, az is eljő.
Érzem a tavasz illatát… van itt hólapát!
Tegnap tavasz volt… ma még hallom a tél szavát.
Kölnim befagyott,
Nem kérek mustot,
Kellene meleg dzseki...
Szabad-e itt locsolni?
Vecsés, 2013. március 30. – Kustra Ferenc József
De mondták, ha elmúlik a hó, az is eljő.
Érzem a tavasz illatát… van itt hólapát!
Tegnap tavasz volt… ma még hallom a tél szavát.
Kölnim befagyott,
Nem kérek mustot,
Kellene meleg dzseki...
Szabad-e itt locsolni?
Vecsés, 2013. március 30. – Kustra Ferenc József
Századparancsnok voltam a mély hóban…
Szép folyó a Don, olyan, mint a mi Tiszánk,
Úgy Csongrád fölött, őt is nagyon imádnánk,
De nem lehet, mert a túlpartján ott a muszka hadsereg,
Majd ha átjönnek, a mi oldalunk majd nagyon kesereg…
Szép a két partja, fás és meg bokros is, olyan régies,
És vannak kis települések ott is, az meg népies.
Most a túlparton orgonával játszik nekünk az orosz,
Balalajkától megfoszt minket, háború isten gonosz!
Egy hideg bunkerban, sarokban ülők és szenvedek egyedül,
Itt nincs hova, így a szép lelkem tőlem a pokolba menekül!
Vannak itt az embernek embertársai, de csak él… egyedül!
A fronton, hogy most tél van vagy nyár, nekem szinte mindegy
A fásultságtól az ember elvásik, így egyre megy.
Kellene nekem, egy nagy szeretet gesztus és ölelésérzés…
Jó lenne, ha áthatna az öröm és kedves női nevetés…
Én, magamban jelen vagyok!
Fáradt, magamban én vagyok!
Mellettem, csak magam állok!
Viszont itt van a mocskos, patás... sátán.
Kacaja csak zengedezik a vártán.
Ajánlottuk neki, hagyja abba és lesz hó süti…
De, nem! Ő a kacaját géppuskából ránk, kilövi…
Én magam mitévő legyek, hódító vagyok, kiengesztelhetetlen,
De, majd ha, ránk támad az orosz, ő lesz itt a vad, megfékezhetetlen.
Szinte légüres, de végtelen itt a hómező,
Rettenetes, és farkasordítóan dermesztő!
Életben maradáshoz akarat elegendő?
Itt vagyok a végtelen térbe, a valóság határán túl,
Vakvágányt már bontják, mozdony marad még és itt… ő is kimúl!
Itt parancsra megy minden, nincsen morális megfontolás,
Nem mondhatom azt, hogy nem tetszik és énnekem legyen más!
Fronton helyben lelövést kaphat a parancsmegtagadás!
Óh, Te halál, itt létezel állandóan karnyújtásnyira,
Addig jó, míg a kezem a semmibe markol, holnap... máma…
Egymáshoz egészen közel vagyunk,
Balalajka zenét mégsem hallunk…
De, van helyette orgona zene,
Sztáliné, hogy a fene megegye…
Ezek aztán, törik és zúzzák az emberi vágyakat,
A sok meghalt katona, már nem dédelgethet álmokat…
Itt biz' a katonák félig megfagyott emberi roncsok,
Ha jön is szanitéc, rajtuk már nem segítenek gyolcsok…
Itt nincs hol megpihenni egy sátáni harc közben-után,
Itt az ember nem várja, jó jön majd a túlélés után.
Gondolata sincs, a hideg uralkodik a tudatán…
Ha a fronton a mesterlövész a halál ügykezelője,
Akkor a „Sztálin-orgona” tüzér a rombolás ügynöke…
Aki ezt túléli, annak örökre megvan… menedéke?
Itt életbe csakis úgy maradsz, ha átmész a tű fokán…
Két puskalövés között igazítasz a gyűrött kapcán.
Itt a létárnyékunk, a lőporfüst homályába vész,
Képzelgek, mint egy barom! Öltözök, hazamegyek… kész…
Volt itt már velem úgy, hogy a nap sugarát átöleltem,
A megélt nem sok évtizeddel gyorsan számot vetettem…
Aztán oroszok lőttek, magamat gyorsan levetettem.
Itt a fronton nincs más társa az embernek, megöregedett sóhajnál.
Te orosz, mielőtt rám lősz, jó lenne, ha fáklyajelzéssel átszólnál…
De! Nem szólsz, inkább tűrőd, hogy a halálsírás feszítsen a torkomnál…
Mint jó parancsnok a katonáimért élek és halok,
Minden pillanatban a percek felől tangózást hallok…
Lassan minden reggel beletáncolunk az őrület reggelébe,
Katyusák szolgáltatják a zord-zenét, a hajnalfény ellenébe.
Rád gondolok, ahogy otthon vagy és a fényed nagyon belém hatol,
Szinte érzem a karod melegségét, jól esik, érzem... átkarol.
Hallom, akna süvít, le kell bukni rögtön, mert az ember elpatkol…
Nekem már a hazug szavak nem kellenek,
Az orosz puskák őszinték, csak rám lőnek…
Ha nem figyelek, a dicsfényem, csak úgy leomlik.
Hogy jutok haza, ha fölöttem a sír beomlik?
Itt most a Tál tábornok felhői között van fényszünet!
Ki lesz, aki megéri májusban, hogy lesz csillagszüret?
Vagy lesz köztünk, aki akkorra már hazafelé „üget”?
Már a hó-ismereti tudás tárházát birtoklom, itt az Uriv falucskában...
Mondhatom, hogy a hóval-jéggel bélelt lövészárok az én házam, az én váram…
Kint, lövészárok partján sem lehetsz, bele kell bújni jégbe, mind, a hét-határban.
Feladat, hogy itt a hómezőn, maradjak életben, mint hópihényi ember,
Élet-halál közt hullámzik életem, akár egy nagy hófúvásban a tenger!
Bennem él még a régi lelkem, aprón-sűrű rezdülése
Meg van, az orosz orgonától… lélekhúrom pendülése.
Hozzám szól az orosz orgonahang, szinte bársonytálcán,
Dallam, belém hatol, szívembe ketyeg, zene ritmusán.
Itt a messzibe, az őszülő fürtök végleg lebuknak,
A hómezei estben, értük gyertyák nemigen gyúlnak….
Hallod? Már teljesen elfagyott, nekünk nem dorombol régi idő…
Itt ez a hómező, mint egy fehér vérmedve, nem szelídíthető.
A félelmünk a hidegben is lebegő,
A fejünk felett szétlőtt már a levegő…
A halál előtt, lehet egy perc, ketyegő?
A jéghideg vasfogakkal mardosnak őrségben az éjszakák,
Hiába van sisak homlokon, itt halálra várnak a bakák...
Érzem a bőrömön a halál-lappangás átható szagát,
Meredve csak nézem... tegnap még életnek a hó-lenyomát.
Ami itt van, arra nincsen szó, talán egy-két ima is kevés...
Barátokat elgyászoltuk, miránk még vigyáz a gondviselés...
Teljes csend van, titokzatosan halálos csend.
Az őrség nem alszik, a holdvilág is esend…
Ha kinézek a lövészárokból, pofán csap a jeges-hó végtelen…
Katonának nincs elég reménye, bizodalma, minden elégtelen…
Ma itt a háborúban is csend van, megpihent a lárma,
Nem szól felesleges szó, nem fúlunk aknarobbanásba.
Csend, vackában honol, de, nincsen-miért, minden hiába?
Itt a monoton csendesség is úgy hallatszik,
Mintha a halál órája... idehallatszik.
Ó! Te háború… Te éhes, vad, öldöklő kutya,
Te vagy az, ki az én elmémet szétmarcangolja!
Vecsés, 2015. november 3. – Kustra Ferenc József
Szép folyó a Don, olyan, mint a mi Tiszánk,
Úgy Csongrád fölött, őt is nagyon imádnánk,
De nem lehet, mert a túlpartján ott a muszka hadsereg,
Majd ha átjönnek, a mi oldalunk majd nagyon kesereg…
Szép a két partja, fás és meg bokros is, olyan régies,
És vannak kis települések ott is, az meg népies.
Most a túlparton orgonával játszik nekünk az orosz,
Balalajkától megfoszt minket, háború isten gonosz!
Egy hideg bunkerban, sarokban ülők és szenvedek egyedül,
Itt nincs hova, így a szép lelkem tőlem a pokolba menekül!
Vannak itt az embernek embertársai, de csak él… egyedül!
A fronton, hogy most tél van vagy nyár, nekem szinte mindegy
A fásultságtól az ember elvásik, így egyre megy.
Kellene nekem, egy nagy szeretet gesztus és ölelésérzés…
Jó lenne, ha áthatna az öröm és kedves női nevetés…
Én, magamban jelen vagyok!
Fáradt, magamban én vagyok!
Mellettem, csak magam állok!
Viszont itt van a mocskos, patás... sátán.
Kacaja csak zengedezik a vártán.
Ajánlottuk neki, hagyja abba és lesz hó süti…
De, nem! Ő a kacaját géppuskából ránk, kilövi…
Én magam mitévő legyek, hódító vagyok, kiengesztelhetetlen,
De, majd ha, ránk támad az orosz, ő lesz itt a vad, megfékezhetetlen.
Szinte légüres, de végtelen itt a hómező,
Rettenetes, és farkasordítóan dermesztő!
Életben maradáshoz akarat elegendő?
Itt vagyok a végtelen térbe, a valóság határán túl,
Vakvágányt már bontják, mozdony marad még és itt… ő is kimúl!
Itt parancsra megy minden, nincsen morális megfontolás,
Nem mondhatom azt, hogy nem tetszik és énnekem legyen más!
Fronton helyben lelövést kaphat a parancsmegtagadás!
Óh, Te halál, itt létezel állandóan karnyújtásnyira,
Addig jó, míg a kezem a semmibe markol, holnap... máma…
Egymáshoz egészen közel vagyunk,
Balalajka zenét mégsem hallunk…
De, van helyette orgona zene,
Sztáliné, hogy a fene megegye…
Ezek aztán, törik és zúzzák az emberi vágyakat,
A sok meghalt katona, már nem dédelgethet álmokat…
Itt biz' a katonák félig megfagyott emberi roncsok,
Ha jön is szanitéc, rajtuk már nem segítenek gyolcsok…
Itt nincs hol megpihenni egy sátáni harc közben-után,
Itt az ember nem várja, jó jön majd a túlélés után.
Gondolata sincs, a hideg uralkodik a tudatán…
Ha a fronton a mesterlövész a halál ügykezelője,
Akkor a „Sztálin-orgona” tüzér a rombolás ügynöke…
Aki ezt túléli, annak örökre megvan… menedéke?
Itt életbe csakis úgy maradsz, ha átmész a tű fokán…
Két puskalövés között igazítasz a gyűrött kapcán.
Itt a létárnyékunk, a lőporfüst homályába vész,
Képzelgek, mint egy barom! Öltözök, hazamegyek… kész…
Volt itt már velem úgy, hogy a nap sugarát átöleltem,
A megélt nem sok évtizeddel gyorsan számot vetettem…
Aztán oroszok lőttek, magamat gyorsan levetettem.
Itt a fronton nincs más társa az embernek, megöregedett sóhajnál.
Te orosz, mielőtt rám lősz, jó lenne, ha fáklyajelzéssel átszólnál…
De! Nem szólsz, inkább tűrőd, hogy a halálsírás feszítsen a torkomnál…
Mint jó parancsnok a katonáimért élek és halok,
Minden pillanatban a percek felől tangózást hallok…
Lassan minden reggel beletáncolunk az őrület reggelébe,
Katyusák szolgáltatják a zord-zenét, a hajnalfény ellenébe.
Rád gondolok, ahogy otthon vagy és a fényed nagyon belém hatol,
Szinte érzem a karod melegségét, jól esik, érzem... átkarol.
Hallom, akna süvít, le kell bukni rögtön, mert az ember elpatkol…
Nekem már a hazug szavak nem kellenek,
Az orosz puskák őszinték, csak rám lőnek…
Ha nem figyelek, a dicsfényem, csak úgy leomlik.
Hogy jutok haza, ha fölöttem a sír beomlik?
Itt most a Tál tábornok felhői között van fényszünet!
Ki lesz, aki megéri májusban, hogy lesz csillagszüret?
Vagy lesz köztünk, aki akkorra már hazafelé „üget”?
Már a hó-ismereti tudás tárházát birtoklom, itt az Uriv falucskában...
Mondhatom, hogy a hóval-jéggel bélelt lövészárok az én házam, az én váram…
Kint, lövészárok partján sem lehetsz, bele kell bújni jégbe, mind, a hét-határban.
Feladat, hogy itt a hómezőn, maradjak életben, mint hópihényi ember,
Élet-halál közt hullámzik életem, akár egy nagy hófúvásban a tenger!
Bennem él még a régi lelkem, aprón-sűrű rezdülése
Meg van, az orosz orgonától… lélekhúrom pendülése.
Hozzám szól az orosz orgonahang, szinte bársonytálcán,
Dallam, belém hatol, szívembe ketyeg, zene ritmusán.
Itt a messzibe, az őszülő fürtök végleg lebuknak,
A hómezei estben, értük gyertyák nemigen gyúlnak….
Hallod? Már teljesen elfagyott, nekünk nem dorombol régi idő…
Itt ez a hómező, mint egy fehér vérmedve, nem szelídíthető.
A félelmünk a hidegben is lebegő,
A fejünk felett szétlőtt már a levegő…
A halál előtt, lehet egy perc, ketyegő?
A jéghideg vasfogakkal mardosnak őrségben az éjszakák,
Hiába van sisak homlokon, itt halálra várnak a bakák...
Érzem a bőrömön a halál-lappangás átható szagát,
Meredve csak nézem... tegnap még életnek a hó-lenyomát.
Ami itt van, arra nincsen szó, talán egy-két ima is kevés...
Barátokat elgyászoltuk, miránk még vigyáz a gondviselés...
Teljes csend van, titokzatosan halálos csend.
Az őrség nem alszik, a holdvilág is esend…
Ha kinézek a lövészárokból, pofán csap a jeges-hó végtelen…
Katonának nincs elég reménye, bizodalma, minden elégtelen…
Ma itt a háborúban is csend van, megpihent a lárma,
Nem szól felesleges szó, nem fúlunk aknarobbanásba.
Csend, vackában honol, de, nincsen-miért, minden hiába?
Itt a monoton csendesség is úgy hallatszik,
Mintha a halál órája... idehallatszik.
Ó! Te háború… Te éhes, vad, öldöklő kutya,
Te vagy az, ki az én elmémet szétmarcangolja!
Vecsés, 2015. november 3. – Kustra Ferenc József
