Idő 
Értékelés 
Értékelés Égi menedék
Élénken él az emléked bennem,
nem búcsúztál - én álltam döbbenten,
még itt voltál, de lelked útra kész,
emlékezeted néha visszatért.
Láttam, tested csont-sovánnyá fogyott,
de szemeidben a fény ragyogott,
szavak nélkül értettem a kérést,
engedj el! - a szívem már megbékélt.
Akkor és ott - megértettem mindent,
földi életed most búcsút intett,
már nem engem láttál, a fény hívott,
az ismeretlenbe ajtó nyílott.
Öleltelek volna - hogy ne menj el,
látod, Mama! - küszködök könnyekkel,
talán nem is hallod, amit mondok,
halálos csend - én beleborzongok.
Arcodra szelídült a fájdalom,
a szenvedést meg kellett váltanod,
a Nap sem kísér utadon többé,
Hold ezüst fénye ölel örökké.
Érzed a mélységek rezdülését,
a hajnali dallam csendülését,
szemeid a kék óceánt hordják,
szivárványszínek adnak koronát.
Könnyedén lebegsz az égi hídon,
új élet vár rád egy másik síkon,
a halállal megszűnt földi léted,
sugárzó fény lett a menedéked.
Édesanyám emlékére.
Élénken él az emléked bennem,
nem búcsúztál - én álltam döbbenten,
még itt voltál, de lelked útra kész,
emlékezeted néha visszatért.
Láttam, tested csont-sovánnyá fogyott,
de szemeidben a fény ragyogott,
szavak nélkül értettem a kérést,
engedj el! - a szívem már megbékélt.
Akkor és ott - megértettem mindent,
földi életed most búcsút intett,
már nem engem láttál, a fény hívott,
az ismeretlenbe ajtó nyílott.
Öleltelek volna - hogy ne menj el,
látod, Mama! - küszködök könnyekkel,
talán nem is hallod, amit mondok,
halálos csend - én beleborzongok.
Arcodra szelídült a fájdalom,
a szenvedést meg kellett váltanod,
a Nap sem kísér utadon többé,
Hold ezüst fénye ölel örökké.
Érzed a mélységek rezdülését,
a hajnali dallam csendülését,
szemeid a kék óceánt hordják,
szivárványszínek adnak koronát.
Könnyedén lebegsz az égi hídon,
új élet vár rád egy másik síkon,
a halállal megszűnt földi léted,
sugárzó fény lett a menedéked.
Édesanyám emlékére.
Élénken él az emléked bennem,
nem búcsúztál - én álltam döbbenten,
még itt voltál, de lelked útra kész,
emlékezeted néha visszatért.
Láttam, tested csont-sovánnyá fogyott,
de szemeidben a fény ragyogott,
szavak nélkül értettem a kérést,
engedj el! - a szívem már megbékélt.
Akkor és ott - megértettem mindent,
földi életed most búcsút intett,
már nem engem láttál, a fény hívott,
az ismeretlenbe ajtó nyílott.
Öleltelek volna - hogy ne menj el,
látod, Mama! - küszködök könnyekkel,
talán nem is hallod, amit mondok,
halálos csend - én beleborzongok.
Arcodra szelídült a fájdalom,
a szenvedést meg kellett váltanod,
a Nap sem kísér utadon többé,
Hold ezüst fénye ölel örökké.
Érzed a mélységek rezdülését,
a hajnali dallam csendülését,
szemeid a kék óceánt hordják,
szivárványszínek adnak koronát.
Könnyedén lebegsz az égi hídon,
új élet vár rád egy másik síkon,
a halállal megszűnt földi léted,
sugárzó fény lett a menedéked.
nem búcsúztál - én álltam döbbenten,
még itt voltál, de lelked útra kész,
emlékezeted néha visszatért.
Láttam, tested csont-sovánnyá fogyott,
de szemeidben a fény ragyogott,
szavak nélkül értettem a kérést,
engedj el! - a szívem már megbékélt.
Akkor és ott - megértettem mindent,
földi életed most búcsút intett,
már nem engem láttál, a fény hívott,
az ismeretlenbe ajtó nyílott.
Öleltelek volna - hogy ne menj el,
látod, Mama! - küszködök könnyekkel,
talán nem is hallod, amit mondok,
halálos csend - én beleborzongok.
Arcodra szelídült a fájdalom,
a szenvedést meg kellett váltanod,
a Nap sem kísér utadon többé,
Hold ezüst fénye ölel örökké.
Érzed a mélységek rezdülését,
a hajnali dallam csendülését,
szemeid a kék óceánt hordják,
szivárványszínek adnak koronát.
Könnyedén lebegsz az égi hídon,
új élet vár rád egy másik síkon,
a halállal megszűnt földi léted,
sugárzó fény lett a menedéked.
Ne legyél szomorú, ha már nem leszek,
csak nézz a tükörbe, és én ott vagyok.
Minden ismerős mozdulat, a mosoly, mit látsz,
egy kicsit engem idéz, hiszen benned élek tovább.
Simítsd végig arcod, és az én kezem simogat,
szemeidből ha könny pereg, akkor is ott leszek veled.
Töröld le a fájdalom drágakőként hulló cseppjeit,
ha elcsendesülsz, meghallod vigasztaló szavaim.
Ott leszek veled az élet zajos viharában,
vezetem tétova lépteid a helyes irányba.
Nézz fel, és lásd az éjszaka ezernyi csodáját,
a hunyorgó csillagokat, mint az ég lámpását.
Milliónyi fényes csillag, mint csoda, ragyog rád,
nyújtsd felé kezed, eléred, - hidd el! - csak rád vár!
Végtelen szeretetem feléd árad az éteren át,
lelkem őriz, mindig téged követ, bármerre jársz!
csak nézz a tükörbe, és én ott vagyok.
Minden ismerős mozdulat, a mosoly, mit látsz,
egy kicsit engem idéz, hiszen benned élek tovább.
Simítsd végig arcod, és az én kezem simogat,
szemeidből ha könny pereg, akkor is ott leszek veled.
Töröld le a fájdalom drágakőként hulló cseppjeit,
ha elcsendesülsz, meghallod vigasztaló szavaim.
Ott leszek veled az élet zajos viharában,
vezetem tétova lépteid a helyes irányba.
Nézz fel, és lásd az éjszaka ezernyi csodáját,
a hunyorgó csillagokat, mint az ég lámpását.
Milliónyi fényes csillag, mint csoda, ragyog rád,
nyújtsd felé kezed, eléred, - hidd el! - csak rád vár!
Végtelen szeretetem feléd árad az éteren át,
lelkem őriz, mindig téged követ, bármerre jársz!
Bartók Béla emlékére
Édesapám, édesapám,
én kiáltok, a te fiad,
szarvassá változott fiú,
puszta földön állok immár,
testvéreimet megölték,
az erdőt is kiirtották
a külföldi befektető
jól fizetett emberei,
övé minden, amit látok,
betonmederben a forrás,
szemét úszik benne, ahogy
szivárványos halak régen,
erdő helyén luxushotel,
bevásárlóközpont épül,
ha valaki meglát engem,
fényképezőgép után kap,
látványosságnak jó vagyok,
élni talán ezért hagytak
szögesdróttal bekerítve,
biztonsági kamerákkal
figyelik, hogy merre járok,
ha meghalok, kitömnek majd,
betesznek a múzeumba,
édesapám, hol a földünk,
édesapám, hol a házunk,
hogyha meghallod a szavam,
gyere értem, kérve kérlek,
fogadj engem újra vissza,
a te tékozló fiadat,
hazavágyom, édesapám!
Édesapám, édesapám,
én kiáltok, a te fiad,
szarvassá változott fiú,
puszta földön állok immár,
testvéreimet megölték,
az erdőt is kiirtották
a külföldi befektető
jól fizetett emberei,
övé minden, amit látok,
betonmederben a forrás,
szemét úszik benne, ahogy
szivárványos halak régen,
erdő helyén luxushotel,
bevásárlóközpont épül,
ha valaki meglát engem,
fényképezőgép után kap,
látványosságnak jó vagyok,
élni talán ezért hagytak
szögesdróttal bekerítve,
biztonsági kamerákkal
figyelik, hogy merre járok,
ha meghalok, kitömnek majd,
betesznek a múzeumba,
édesapám, hol a földünk,
édesapám, hol a házunk,
hogyha meghallod a szavam,
gyere értem, kérve kérlek,
fogadj engem újra vissza,
a te tékozló fiadat,
hazavágyom, édesapám!
Ha aranysárga napfényben fürdik nappal a határ,
Éjjel a hegyek közt a hold botorkál.
Kis szobádban a társad csak a szomorú magány.
Mondd galambom néha eszedbe jutok, gondolsz-e reám?
Ha éjfélkor néhány ragyogó csillag ablakodon szomorúan néz be rád.
A hold könnyes szemekkel kíván neked szép jó éjszakát.
Mondd kedves néha eszedbe jutok,
gondolsz-e rám?
Ha sírva simogat a zöldellő réten a fáradt szél,
a patak arcodra tükrözi fénylő sugarát.
Mondd a füzes patak partján Kisvejkén eszedbe jutok kedves,
gondolsz-e néha reám?
Ha a völgy szép ölén,
ámulsz a sok vadvirágok ezer színén,
és hallod a gyümölcsfák keserű suttogó szavát.
Mondd édes eszedbe jutok, gondolsz-e néha reám?
Ha bánattal összetörik teljesen az árva szívedet.
Nem vigasztal meg senki tégedet.
Legbelül a lelked nagyon fáj.
Mondd néha eszedbe jutok kedves,
a messzeségből szívből gondolsz-e reám?
Éjjel a hegyek közt a hold botorkál.
Kis szobádban a társad csak a szomorú magány.
Mondd galambom néha eszedbe jutok, gondolsz-e reám?
Ha éjfélkor néhány ragyogó csillag ablakodon szomorúan néz be rád.
A hold könnyes szemekkel kíván neked szép jó éjszakát.
Mondd kedves néha eszedbe jutok,
gondolsz-e rám?
Ha sírva simogat a zöldellő réten a fáradt szél,
a patak arcodra tükrözi fénylő sugarát.
Mondd a füzes patak partján Kisvejkén eszedbe jutok kedves,
gondolsz-e néha reám?
Ha a völgy szép ölén,
ámulsz a sok vadvirágok ezer színén,
és hallod a gyümölcsfák keserű suttogó szavát.
Mondd édes eszedbe jutok, gondolsz-e néha reám?
Ha bánattal összetörik teljesen az árva szívedet.
Nem vigasztal meg senki tégedet.
Legbelül a lelked nagyon fáj.
Mondd néha eszedbe jutok kedves,
a messzeségből szívből gondolsz-e reám?
