Akkor is tél volt. Éppen úgy fáztam,
ahogyan most, s a balkonon
zúzmarát fújt a téli szél,
míg végigsimított ajkamon.
Hideg szelét az arcomra nyomta,
s aztán süvítve itt hagyott,
nem éreztem, hisz egyre csak vártam,
hogy megérkezz végre. S jól tudom:
Te is éppen oly remegve vártad,
hogy hozzám érj végre, s oly nagyon
szerettél akkor, most is érzem,
leheleted az arcomon.
Hozzád bújtam. A kandalló fénye
lángrózsát gyújtott arcomon,
vöröslő fényét ránk vetítve
meleget ontva felcsapott.
És mi szédülten bújtunk össze,
s szerettük egymást oly nagyon,
mintha elválni sosem tudnánk,
s most mégis: Egyedül itt vagyok.
Rád gondolok. Merre vagy éppen?
Tudod, én most is itt vagyok.
Épp olyan félve, remegve várlak,
mint akkor, azon az alkonyon.
Mégsem hívlak, hisz úgysem hallod,
ahogy a szívem zakatol,
Minek is mondjam? Úgysem érted
miért is fáj most oly nagyon.
Nem vágyom semmit, csak a lángot,
amely benned úgy felcsapott,
hisz a melegét most is érzem,
ahogy végigfut arcomon.
Tudom, hogy százszor visszajönnél,
csak kérnem kéne, de jól tudom:
az a láng, bár még most sem hunyt ki,
lelkünkbe égett, s fáj nagyon.

Uram térdre borult a világ,
Hallod, az összetört ember sikolyát?
Ne hagyj magunkra Istenünk,
Csak te vagy reménységünk!
Uram látod, szenved a néped,összetört egy nemzet!
Uram látod gyermeked,
Ki a porban rekedt?
Ne hagyd el Uram kérünk téged.
A föld megremeg,
eltünnek az épületek,
ezernyi szív dobban a romokban!
Uram mi jöhet még?
Háborúk és földcsuszamlások.
Mindent elsöprő áradások....
Uram kérlek, halld meg fohászuk,
Hozzád szól keserves hangjuk.
Uram látod,... térdre borult a világ,
egy emberként kérnek téged.
Segítsd meg Uram kérlek,
Az ártatlan emberiséget!

Az utolsó napon…

(leoninus)
Az újévnek nem sürgős, nem megy gyorsabban, mint máskor valamilyen rohamban…
Mi csak ülünk a bontatlan pezsgő mellett és hosszan elmélkedünk mindenek felett…
Vágyva már a pezsgőre, hosszasan emlékezünk, kotorjuk erősen, mit elfeledtünk…
Éjféli virsli izét már érezzük. Eszünkbe jutó rossz emléket kivéreztetjük…
Várakozás izgalmában sütizgetünk, gyári ropiszálakat unalmunkban eszünk…
*
(3 soros-zárttükrös)
A karácsonyt is nagyon vártuk, aztán meg huss… csak úgy elmúlt,
Az újévet meg, most még várjuk, s már holnap mondjuk, hogy elmúlt…
A karácsonyt is nagyon vártuk, aztán meg huss… csak úgy elmúlt.
*
(Január elsejei óév-sirató)
Meghalt, elment, siratod mert meg is szeretted,
De addig jó, míg maradandó szereteted…
Meghalt, de lelkedben él a szereteted,
Mindaddig, míg maradandó... szereteted…
Meghalt, de Te jól emlékszel, kitart jóemléked,
Míg élsz múltra emlékszel, veled a szereteted…
*
(anaforás, ötszörös belsőrímes, 3 soros-zárttükrös)
Jöhetne már egy jobb év, várjuk, hátha élhetnénk újra kegyelemben,
Jöhetne már egy jobb év, a rossztól szabadulhatnánk gyors kegyelemben…
Jöhetne már egy jobb év, várjuk, hátha élhetnénk újra kegyelemben.
*
(septolet)
Kegyelem
Amiben nincs félelem...
Háború lélektelenem,
Dúl a félelmem…

Közben megöregedünk,
Leépül lelkünk!
Bepezsgőzünk!
*
(3 soros-zárttükrös)
Ma este már inni fogsz, de ki orra bukik, lapos orrú lesz,
Igy az emléke tán’ kórházi, de nagyon emlékezetes lesz!
Ma este már inni fogsz, de ki orra bukik, lapos orrú lesz.
*
(halmazrímes)
Nos! Készítsd a pezsgőt, a virslit mustárral,
Ma már csak mulass és ne törődj Te mával.
Ma van szilveszter, egy gyors évváltás éjjel,
Ha meg nagy extrát akarsz, tedd ezt meg kéjjel…
Mestermunka igy átmenni évek között,
S az újévben nem hallod majd... ó, Te lökött!

Vecsés, 2022. december 31. – Kustra Ferenc József - íródott: alloiostrofikus versformában 2022. szilveszter napján!

Időm lassan telik, felveszi őszi, aranybarna színét,
Ki tudja, még mennyi van, és természet kioltja életét.
Avarszőnyeget alkot a sok fű és leesett falevél,
És a legszemcsésebb az, amely utolsónak, ki földet ér...

Meghallod-e, hogy éjjel olyan nagyon horkolok?
Meghallod-e, hogy napközben ordítva hallgatok?
Meghallod-e, ezt hallgatva csak hallgatnak angyalok?
Meghallod-e, mikor néha nagyon bölcsen makogok?

Látod-e Te, hogy félelmed árva szót sem érdemel,
Hogyha már elmentél, nem leszel, a bátorság se kell?
Úgy tűnik, hogy csak egy elárvult mindenki senkije vagyok?
Szép szó és önérvényesítés helyett csak sok pofont kapok?

Odakint ömlik az eső, a füvet is tépi a szél
És biz' olyan bőszülten tombol, hogy nincs neki ellenfél.
Feketék az eső felhők, az ég folyvást dörög?
A sáros víz lesz belőle és az... csak hömpölyög.

Lesz-e még, hogy ébresztőt zeng az erdő-mező?
Lesz-e még, hogy trilla száll, fel hol sok a felhő?
Foszladozó felhők mögött a Nap kackiásan feláll,
Aranysugara rést talál, és boldogan rám kandikál?

Lassan? sőt gyorsan múlnak el egymás után a nappalok,
Jő az éjszaka, abban? előtte a meleg kallódók.
A fényből bizony nem igen marad? belőle semmi sem,
Csak elképzelt, teljesületlen? eltékozolt életem.

Ember élete folyamán, éltét, mint önmagát dédelgette,
Évekig hitt mindent, ősszel meg felismerte, sors jól rászedte.
Ember fia éveken át hitte, élet jó... de komédia,
De mikor közelg a halál és felismerés? csak tragédia.

Lesz olyan, hogy többé már nem is hallom meg élet vezényszavát?
Akkor, mikor a sötétség retinámra fotózza éjszakát,
Itt bizony nincs ügyvéd, ki megvéd, és én magamat? vádol!
Sok lehet a bűnöm és a dac az, ami pluszban gátol?

Nekem, ahogy öregszem, ez már több mint érthetetlen,
És lassan jő az idő? a jövő elérhetetlen?
Menj, indulj, ha van még neked szükséged új utakra...
Ha eljött az időd, akkor meg szállj oda... magasba?

Felhők áttetsző árnyéka simogatta erdőt, rétet végig,
Hanyatló nap sugarával kanyargott, egészen fel az égig.

Még a sötétség végleges beállta előtt,
Felnézek az égre, hogy még lássam, mielőtt?
Ritkás felhőkön Hold ezüstős fénye felsejlő
És mint kínai tusjelek olyan szép sok felhő!

Most még van ezüsthíd és ez csilloghat a sötét éjben,
Így aztán még lehet pihenve kelni reggeli fényben.
Várok én még sok-sok oly' napfényes reggelt,
Mosolygok, hogy mondhassam? a Nap is felkelt.

Vecsés, 2014. május 6. - Kustra Ferenc József

Hosszú órák, és néma, hosszú percek
telnek el, amíg utazom,
s amíg kattog a vonat a sínen,
én csak terólad gondolkodom.
Szeretsz e még? És visszavársz engem?
Ejtesz e értem könnyeket?
Vagy csak valahol magadban némán
suttogod el a nevemet.
Jöhetnek szebbek, és jöhetnek jobbak,
de senki sincs, aki így szeret,
akinek mindig te vagy a minden
amióta csak létezel.
Szeress még. És gondolj majd arra,
milyen boldogság volt neked,
amikor először öleltél némán,
rám kulcsolva a kezedet.
Az a tűz, amely lelkünkben izzott,
még ma is éppen úgy lobog,
tudod, hogy nekem te vagy a minden!
S csak együtt lehetünk boldogok.
Gondolj rám, mikor hallod, hogy sípol
valahol messze egy gyorsvonat,
talán most éppen ott ülök benne,
tehozzád keresve utat.
Már a szíved is zakatol. Érzed?
Nélkülem te is árva vagy.
Ne engedd azt, hogy messze tűnjek,
mint egy robogó gyorsvonat.
Szeress. És várj reám: kérlek!
Hidd el, hogy megérkezem!
Senki sincs, aki így szeret téged!
Ily forrón, türelmesen.