Látunk egy közeli-szomszéd háborút, mert fölütötte a fejét a -majdnem- világháborús világhely-zet…

(senrjú csokor)
Gőgös, zuhanó
Naplemente. Vaksötét.
Száradt kóró sor.
*
Gőgös pirkadat.
Délelőtt csendes eső.
Korai alkony.
*
Hideg fényt áraszt,
Gőgös ezüstös csillag.
Hideg szél támad.
*
Késő-hajnal fény
Múlt éjszaka gőgjével…
Ködfoltos reggel.
*
Összehúzta már
Magát a gőgös hőség.
Jön hajnali dér.
*
Ködálarcban jő
Reggel… gőgös pirkadat.
Didergős idő.
*
Réten gőgös köd
Dagonyázik. Vakítón.
Hallgat… csendesség.
*

(Bokorrímes csokor)
Ma is úgy van, mint régen... emlékszem, „királyok gőgje” vezette bajba hazát és népem.
Ha a „király” elindul, még nem adta föl, csak szövetségeseit keresi föl.
A gonosz „királyok” állítják, hogy a nép alázta őket, ezért vegzálják őket.

Hú-hú, ez a jeges szélvihar, csak úgy süvít a villany-madzagok között,
Onnan, lantok hangja hallatszik! Valami megváltozik a drót-lét között?
Ez a „torz lelkű” gondolja, hogy sikere lesz, ha parodizál mező fölött?

Duruzsol a fanfárok nyekergése,
Sikít a dróthegedű remegése…

Gyökerestől kitépett, lebombázott fák körben mindenütt,
Bánatos ember szívében fájdalom örökre befészkült…
A háborúban bomba ereje tarol! Majd’ beteljesült…

Ez a szélvihar, a halál angyalának a lova,
Ami úgy tud vágtatni, hogy nincs is vasalt patkója?
Vagy ez a sok széllökés, támadó ordasok sora?

Engemet ez a rettenetes, háborús vihar inzultál!
Ha komolyabban, sokkal jobban ráfigyelek… rondán szekál.
Sőt; úgy látom és úgy érzem, nem tévedek, hevenyen vegzál...

Vecsés, 2023. október 5. - Kustra Ferenc József - íródott; a világ, az emberiség jelen -katasztrofális és valódi háborús- történelmi helyzetéről. Naponta láthatjuk, minden TV híradó-ban a videókat is… meg a szakértőket is, kendőzetlenül!
Inzultál: sérteget, becsmérel – Vegzál: nyaggat, ostromol – Szekál: piszkál, ingerel

A kávéház ablaküvegén
Esővíz s a por elegyén
Megtapadva
Kinn rekedt a hétköznapi
Város szürke zaja.
A kőburkolaton
Hajnali zápor
Nyomain visszaverődnek
A délelőtti sietős árnyak
Az ásító házak

Cukorüledék maradt a csésze aljában
Édesítve pár gondolatot
S a szavak között kávéízzel
Keveredik a dohány füst

Ráérős percek
Az asztalra telepednek
Könyökölve..
Még egy ideig magamban
Elidőzök a gondolattal...
A duruzsoló embertársaságban
...elmondhatom...sziesztáztam

Rövidesen elballagok
A sorok végén kikacsintok

Hajnali fény, mely arcomra nézve
bekukucskál az ablakon,
csukott szemhéjam körül játszva,
mintha mondaná: itt vagyok.
Ébresztene, de nem birok kelni,
s fáradt testemmel harcolok,
mintha kínok közt kifeszítve
érezném minden végtagom.
Mégis muszáj. Hisz ezer a dolgom,
s magamban sorsom átkozom,
mért nem tesz végre igazságot?
Mért üldöz engem oly nagyon?
Keserű könnyek szántják az arcom,
s míg meleg ruhámat fölkapom,
úgy érzem, mintha ott feküdnék
kiterítve egy kínpadon.
Milyen jó volna néha- néha
elfeküdni az udvaron,
ringatózva egy hintaágyon,
míg rám nem talál a nyugalom.
Érezni, hogy a tavaszi szellő
végigsimít az ajkamon,
s minden gondomat elfeledve
hinni: az élet szép nagyon.

TANQ csokorban

Hazám védelmében
Vagyok én csatára készen.
Még vérem is folyhat!
Hazafinak, lelke számít,
Ha őt, téveszme nem ámít!
*
Nekem csettint révész,
Rám vár! Nem tudom fizetni.
Így nem visz sehova…
Nem is akartam még menni,
Csak érdekelt, a jegy mennyi…
*
Ha magadra maradsz,
Nyakig ér az egyedüllét.
Kilábalás, nehéz.
Lelki problémával küzdesz,
És nem tudod, holnap, mi lesz.
*
Napsugár vigasztal,
Pedig nem tudja, mi bajom.
Mindegy is, jólesik.
Bajom ellen, nem jó semmi
Arcom, napsugár befedi.
*
Sötétedő alkony,
Nyugvó nap vérébe fullad…
Reggel, majd új nap lesz.
Álmos vagyok, elballagok,
Ágyamban meg álmot várok.
*
Szemem, a csillagok
Fényét issza! Csoda látvány.
Elnézném, reggelig.
Fent kéne lennem, csodálni,
De nem bírok, addig állni.
*
Rét felett szárnyalok,
Itt úgy érzem, szabad vagyok…
Pedig, ez csak álom!
Szabadság, nincs, és nem lehet,
Utálom szemfényvesztőket.
*
Álom lassan múlik,
Hajnali fény, már feldereng…
A mai nap, jobb lesz?
Mára már, sok új tervem van,
Remélem, egyik sem katlan.
*
Aranymadár, útra
Kelhet, messze még a határ.
Nem jött vissza soha!
Nézek, tudatom kitágul,
De a lélek, tovább árvul.
*
Sötétben nem látok,
Fáklyát gyújtok. Lehet látnok.
Megyek lendülettel.
Új utat a fáklyám mutat!
Megtalálja azt, ki kutat.
*
Harang megkondulhat…
Megáll az óramutató…
Az én időm letelt.
Szerepeim eljátszottam,
Ha tapsot kaptam… hajoltam.
*
Emlékcsónak ringat,
Visszaevezek a múltba!
Vajon, mit találok?
Látom foszlányát, emléknek!
Hol a vége, öregségnek…?

Vecsés, 2015. március 25. – Kustra Ferenc József - Új szépirodalmi irányzat jegyében. (A HIAQ –t és a TANQ –t én alkottam meg… szótagszám, 6-8-6 és 6-8-6-8-8) Ez jobban illik az európai gondolkodáshoz, és a magyar nyelv sajátosságaihoz.

Az ágakon át,
Hírnők hajnali fények.
Lesz még szik sarja.
*
Borzolja a szél a még hidegen kusza felhőt,
Fodrokat terít a folyóra, mint új lepedőt.
Ring már a szélben, fa még dísztelen ága,
Ez is előrehaladás szépre, a mára.
*
Kismadár dúdol,
Párja éppen fészket rak.
Új élet sarjad…
*
Szinte hallani az új élet puhán osonó léptét,
Őzfül minden neszre figyel és jelzi, hideg elmentét.
Rét magára húzta üde zöld takaróját, mint mentét...

Előbújik odújából a kis-vörös, ravasz róka,
És ezzel együtt jár, hogy a zöld szín virul, már nem hóka!
*
Virágzó virág.
Színrobbanás mindenhol.
Illathullámok.
*
És megint elérkezett az idő,
Vége a télnek és tavasz eljő.
Lassan, érzéssel, majdnem erőszakosan becsusszan
A hó-paplan alá és hazaérkezve leszusszan.
*
Már eső esik,
Először csendesen hull.
Égi lét hírnők.
*
Zápor cseppjei
Koppannak, meleg földön.
Életadó víz!
*
Zápor továbbment,
Vizes, fű, fa, bokor, út…
Levélsarjadás.

Vecsés, 2012. május 1. - Kustra Ferenc József – íródott; versben és Baso féle haiku stílusban…