Télikertben
mellettem kiterített vadkan bőre
karma matt tompa már nem éles
levedlett szőrcsomók szanaszéjjel
testéből elillant a kilőtt lélek
így múlik el a világ dicsősége
itt fekszik szánalmasan
kiterítve száraz bőrrel szelíden
tovább már dúvadként sem vadul
kiszolgáltatott prédává lapult
fekszik haszontalan porfogóként
nyiroktalanul

de kint a hajnali nyirok az úr
pókhálókon gyöngysort mintáz
faágakra aggat árnyakat színeket
szemfényvesztő nyár végi intarziát

rejtve van a lopakodó
ősz a haragos zöldben
tölgyfák vigyázzák a határt félkörben
ásító szájként nyílik a búzavirágszirom
s mindent ural a nyirok a nyirok a nyirok

levélálca mögé bújt madarak hangszála
kettémetszve torkukban megalvadt az ének
kerítésoszlopon kereszt
és csurgatott vér festéke
előtte kőtojás benne kőmagzat szorong
csőrével héjat nem repeszt
abortált bezápult élete

a fának támasztott fakó székben
nedves nyitott Ikerkönyv rajta bagoly
helyett mintha maga az ördög volna
fekete kóbor macska ül
alig mozog benne
a teremtőtől kölcsönzött lélek
fázik vedlik csapzott éhes
szőrén az erdő nyála csillog
hidegen a nyirok a nyirok a nyirok

és mint fúvócsőből
kilőtt mérgezett nyílvessző
átfut rajtam egy végzetes gondolat
mi lesz ha nem jön el értem a holnap
ha a halál az életből kilakoltat
s a kuvik torkában megalvadt ének
felenged és kioldódik bennem a méreg
nyálkás hűvös nyirok vesz majd körbe
s mint kőmagzatot kőtojása őriz
feltámadásig feltörhetetlen börtönében
a küszöbön az ördög
kóbor macskája lesz a porkoláb
csörgeti majd kulcscsomóját
börtönfolyosómon cellámtól cellámig
dorombolva botorkál púposan sántán
mímelve kenyéradógazdáját a sátánt
a keresztre vér festéke fröccsen majd
a zaj elmenekül csöndben is csönd lesz
csak a porlepedő ropog majd alattam
finom por lesz rajtam majdan a paplan
s miután kiürül belőlem a nyirok
olyan leszek mint ez a vadkan
fekszem haszontalan porfogóként
pókhálóktól körülvéve nyiroktalanul
kiterített száraz bőrrel
mint akit nem a halál
mint akit az élet ölt meg

Rekviem egy téglagyárért

Hajnali
lánc ?csattogás
acélkék lórézuhogás
lónyerítés !
A színek alatt
húrral-szeletelt
vályogálmok
kábult folyosói !

Forgóról a csille
nekiszalad a felkelő napnak
s a sín mellé zuhan
nehéz visszatenni

A reggel ólmos,
az arcokon hűvös a harmat

A gépek, fogaskerekek ,
szíjtárcsák
újult erővel zakatolnak,
s ütemükre lassan
bejáródik a kéz, a láb
s megszokja újra
a csillék parancsát

Az ütközők lapossá verik
a szerelmet s az éjszakai álmot

Az égetők szenet
a kemencések forró
salakot köpnek
szívüket már félig
megette a gyár,
másik felükkel feleselnek

Ó,máglyák ! ti acélossá
tüzesedő földpiramisok
a kemencék boltívei alatt
ti mondjátok meg
mennyit érnek az új házak
s az új világ alapjai !

Fémpalló csörren
forró a tégla és a talicskák
súlya alatt
inog a kihordók lába !
testük párállik
s mire este lesz
verítékük sóként
szikesedik a téglák falára

Térdre hullva hódolok
csodáid előtt
Kiálts fel ! égek !
Bőrömön érdesre szikkadt a láz
Kirepedezett számon
És szememből cseppenként
hull a vérem
Mint a könnyek !
Így akarlak !
Idegeim lázas
vágyat vernek
Gyönyörű
asszony-testedért
lázasan didergek
de messze vagy !
és én is messze vagyok
és távoli a képed
csak a vágy van itt
lázasan verdes teérted
s lüktet ,mint ereimben a vér
és odafönt a csillagok

Jaj ! bársony ruhádban
szeretnélek !
Bársony ruhádból
kibontanálak !
bársony és a selymek
hullanának
és hullanának rólunk is
minden vásznak
még a falakból is
bársony lenne
mert a fal is tudná,
hogy téged várlak

Itt messziről
gyönyörűm
a melledre vágyom
megvert, megáldott
képzeletemmel
egy kétségbeesett
szorításra
egy kitárt karú ölelésre
egy hajnali ringatózásra
íme térdre hullva
kinyújtott
kezemmel kérve
hódolok a csodáid előtt
szoríts magadhoz !
ölelj szorosan !
mielőtt az élet véget érne

Kiskunság
1973

Suhog a szél száraz homokverése
Nem maradt semmi a nyárból

Igézet záporos szivárványa
Vízcseppek gyöngye: hajnali harmat
elenyészett már

Suhog a szél száraz homokverése
Szíjat hasít ostoros fákra

levelek rongyos kacagánya lobog
csattog, s száll az égig mint hajdani
csikósok karikása

Suhog a szél száraz homokverése
Szegénység soványka földje támad

veri a falut , veri a várost
Karcolja kövekre mint a gyémánt

s eleven testre, hogy futóhomok
s fájdalmát ,s riadalmát....

Kis ház a város és a természet között.
Lackóék családja szép helyre költözött.
Jobbra házak sora, rohanó emberek.
A másik irányban az élet csendesebb.

Zaj és nyugalom közt két élet határa.
Jobb helyen nem lehetne Lackóék háza.
Az óvodáig egyenes út vezetett.
Nagy csoportos volt, egyedül is mehetett.

Ha hazaért, kijárt játszani a rétre.
Nem egyedül, általában volt vendége.
Mindig elkísérte egy-két csoport-társa.
A természet-játszótérnek volt vonzása.

Barátai mind lakótelepen laktak.
Járt már sokszor náluk, ott is jót játszottak.
Csak hát egy panelház kis gyerekszobája
Nem a fogócskázásra lett kitalálva.

Ha kedve volt, estig a réten lehetett.
Csak a távoli erdőbe nem mehetett.
Mikor kimerülten visszatért a házba,
Friss virágot vitt a nagy padlóvázába.

Szülei dolgozni a városba jártak.
Csak úgy gyalogosan a közeli gyárba.
Hétvégén anya is lement a mezőre.
Apa meg vadászott odébb az erdőbe.

Egy nap, Lackót apukája megkérdezte:
Elvinné vadászni, van-e hozzá kedve?
Fia igent mondott. Holnap úgyis szombat,
Megbeszélték, reggel jó korán indulnak.

Szombaton a hajnal alig hogy meghasadt,
Útra kész volt Lackó egy pillanat alatt.
Apa elővette sörétes puskáját,
Előfüttyentette hűséges kutyáját.

Elindulhattak a harmatos mezőn át,
Csak hogy megzavarják az erdő nyugalmát.
Szép volt a hajnali harmatos varázslat.
Lackó azt sem tudta mi az a vadászat.

Egész közel jártak az erdő széléhez,
Felmordult a kutya, mert valamit érez.
És ekkor megmozdult egy közeli bokor.
Apró tapsifüles riadt fel álmából.

Pillanatok alatt játszódott az egész.
Apuka célzott és dörrent a lövés.
Illetve még mielőtt eldörrenhetne,
Felordított Lackó: Apa ne apa neee!

Nagyot szólt a puska, ott maradt a nyuszi.
Folyik Lackó könnye. Mit tettél apuci?
Odarohant hozzá, az ölébe vette.
Apja csak nézte zavartan, szégyenkezve.

Magához ölelte az apró állatot.
Könnyével öntözte, a szíve dobogott.
De mintha nem csak az ő szíve dobogna.
Ekkor kinyitotta szemét a nyuszika.

Szerencsére Lackó erős, elszánt hangja,
Apát a célzásban kicsit megzavarta.
Súrolta a nyuszit a puska sörétje,
De kisebb volt sebe, mint az ijedtsége.

Alig kelt fel a nap, elindultak haza.
Fut Lackó, ölében a rémült nyuszika.
Hűséges kutyájuk tart csak lépést vele.
Hátul kullog apa, s a lelkiismerete.

Fáradtan hazaért, a nyuszit lerakta.
Első dolga volt, hogy vízzel megitatta,
Elé tett aztán pár káposztalevelet.
Hálásan pislogtak rá a piros szemek.

A nyuszi a háznál végleg otthonra lelt.
Összebarátkozott Lackó szüleivel.
A kerten kívülre nem is kívánkozott.
Még a kutyával is összehaverkodott.

Apa most is kimegy néha az erdőbe.
Élelmet visz az erdei etetőkbe.
Puskája a kamra mélyén rozsdásodik.
Hat éves fiától megtanult valamit.