Idő 
Értékelés 
Értékelés (3 soros-zárttükrös duó)
Hajnali napfény, lassan rácsebben homlokomra,
A tenta már rákívánkozik új lúdtollamra…
Hajnali napfény, lassan rácsebben homlokomra.
Álmodtam, hogy itt van már... hidegen megveszekedett hóvihar,
Mi szárnyait próbálgatva, lassan, nekihevülve már kavar…
Álmodtam, hogy itt van már... hidegen megveszekedett hóvihar.
*
(senrjon duó)
Szép a hajnali napfény.
Szárnypróbálgatása, magasba.
Remek ébresztő!
Látom eme szépséget
De, ébredt elmém még most henyél.
Remek ébresztő!
*
(Bokorrímes trió)
A tél a maga valójában még nem-igen érkezik.
Előszobája ajtaja nyitva, fújó szél veszekszik…
Nincsen szinkronban bennem a hőérzet és a hőmérő,
Szánkóm is zokog a fészerben, ez tőle a kesergő!
Nézek ki ablakomon, hogy szél tetőket is bont,
Takaróm még a hátamra veszem, jobb híján… pont!
Látom a villanydrótról szél lefújta galambokat,
Kik kapkodva szárnyalnak… szél lefújta galambokat!
Vissza is fekszek még humni, ez a létem áldott állapota,
Remegésem csak bizsergés lett, ez melegedés állapota!
Lassan beterít a létem élősködő, sőt szent mámora,
Ó, Te balga lét, ez így akkor alvás? Ébrenlét ágboga?
*
(Septolet!)
Mi lesz téllel?
Várjak félelemmel,
Kesergéssel,
Hüppögéssel?
Lesznek téli hajnalok?
Hó, mit meglátok?
Elválok?!
*
(3 soros-zárttükrös)
A hajnal elment, de lehet kis szívét, kis hó visszahúzza,
Én drukkolok neki, hogy holnap addig-azért jöjjön újra…
A hajnal elment, de lehet kis szívét, kis hó visszahúzza.
*
(10 szavas duó)
Szerintem a poéta is ember
De, hangosan tiltakozni nem mer.
Tetszik az új lúdtollam…
Én akkor megírtam a télre… vágyam!
Vecsés, 2016. július 1. – Kustra Ferenc József – íródott: a télhiányra reagálás jegyében. A poéta elmélkedik…
Hajnali napfény, lassan rácsebben homlokomra,
A tenta már rákívánkozik új lúdtollamra…
Hajnali napfény, lassan rácsebben homlokomra.
Álmodtam, hogy itt van már... hidegen megveszekedett hóvihar,
Mi szárnyait próbálgatva, lassan, nekihevülve már kavar…
Álmodtam, hogy itt van már... hidegen megveszekedett hóvihar.
*
(senrjon duó)
Szép a hajnali napfény.
Szárnypróbálgatása, magasba.
Remek ébresztő!
Látom eme szépséget
De, ébredt elmém még most henyél.
Remek ébresztő!
*
(Bokorrímes trió)
A tél a maga valójában még nem-igen érkezik.
Előszobája ajtaja nyitva, fújó szél veszekszik…
Nincsen szinkronban bennem a hőérzet és a hőmérő,
Szánkóm is zokog a fészerben, ez tőle a kesergő!
Nézek ki ablakomon, hogy szél tetőket is bont,
Takaróm még a hátamra veszem, jobb híján… pont!
Látom a villanydrótról szél lefújta galambokat,
Kik kapkodva szárnyalnak… szél lefújta galambokat!
Vissza is fekszek még humni, ez a létem áldott állapota,
Remegésem csak bizsergés lett, ez melegedés állapota!
Lassan beterít a létem élősködő, sőt szent mámora,
Ó, Te balga lét, ez így akkor alvás? Ébrenlét ágboga?
*
(Septolet!)
Mi lesz téllel?
Várjak félelemmel,
Kesergéssel,
Hüppögéssel?
Lesznek téli hajnalok?
Hó, mit meglátok?
Elválok?!
*
(3 soros-zárttükrös)
A hajnal elment, de lehet kis szívét, kis hó visszahúzza,
Én drukkolok neki, hogy holnap addig-azért jöjjön újra…
A hajnal elment, de lehet kis szívét, kis hó visszahúzza.
*
(10 szavas duó)
Szerintem a poéta is ember
De, hangosan tiltakozni nem mer.
Tetszik az új lúdtollam…
Én akkor megírtam a télre… vágyam!
Vecsés, 2016. július 1. – Kustra Ferenc József – íródott: a télhiányra reagálás jegyében. A poéta elmélkedik…
Kopogtat az ősz, jő a hajnali hűvös,
Ilyenkor talán jól esik egy korty hírős.
Levelek már szomorúan, csüngve lógnak,
Lassan jő ideje –hagymával- sódarnak.
A drót szamarunkat is lassan eltesszük,
Szánkótalpat fényesítjük, elővesszük.
Ne! Azért a hóvihar tán’ még messze van,
Még a maradék… a szép nyárutó megvan.
Budapest, 2000. augusztus 28. – Kustra Ferenc József
Ilyenkor talán jól esik egy korty hírős.
Levelek már szomorúan, csüngve lógnak,
Lassan jő ideje –hagymával- sódarnak.
A drót szamarunkat is lassan eltesszük,
Szánkótalpat fényesítjük, elővesszük.
Ne! Azért a hóvihar tán’ még messze van,
Még a maradék… a szép nyárutó megvan.
Budapest, 2000. augusztus 28. – Kustra Ferenc József
Garázdálkodó
Szelek északról fújnak.
Felhőket tépnek.
*
Csipkeszélűek
A sűrűsödő felhők.
Szél is feltámadt.
*
Sárguló múlás,
A rőt színnel keverék.
Szél, egekig fúj.
*
Szél belekiált
Az erdő mély csendjébe.
Vaktában, csak fúj.
*
Erdők lombjai
Közt, már panasz szava száll.
A szél a regös.
*
Szél az erdőnek
A szétzilált köntöse.
Lombot szaggató!
*
Holdnak karmai
Éji erdőt fésülik.
Szél, csendesen jár…
*
Ringató a szél,
Dúdolva zúg a fáknak.
Monotonitás.
*
Hűs szellő rebben
És fák között utat tőr.
Fa, már lombtalan.
*
Zizzenő levél
Adja fák nevetését?
Szellő besegít.
*
Napsugár fáradt,
Már öleltelen sugár.
Feltámadó szél.
*
A fenyőfák közt
Mint kis patak, szél folyik.
Morc fizimiska.
*
Szél egy nagy zenész,
Elmúlás hárfán játszik.
Új élet messze.
*
Kedves szél játszik
Út szélén, a dróthárfán.
Lengő félhangok.
*
A hideg szellő
Villanydróton gyakorol.
Nem használ kottát.
*
Hűvös hajnalban,
Szél kopasztgatta ágat.
Fonnyadt levelek.
*
Reggel céltalan,
Egész nap csak levél hull.
Pajkos szélroham.
*
Büszke diófa
Kopasz ággal nyújtózik.
Friss, hajnali szél.
*
Szellő csak rezzen,
Falevél zizzen és hull.
Ágak kopaszak.
*
Levéltelen ág
Komoran int semmibe…
Szél hajlítgatja.
*
Már hideg szelek
Tarolják a vidéket.
Kopaszított ág!
*
Rozsdaszínű rét
Kísérője, ökörnyál.
Szél elszállítja.
*
Az ördögszekér
Magányosan, csak gurul.
Heves szél, lecsap.
*
Halott kóró, mint
Virág, hajlong a szélben.
Nagy magányosság.
Vecsés, 2016. október 7. - Kustra Ferenc József - haiku csokor, eredeti Baso féle stílusban írva.
Szelek északról fújnak.
Felhőket tépnek.
*
Csipkeszélűek
A sűrűsödő felhők.
Szél is feltámadt.
*
Sárguló múlás,
A rőt színnel keverék.
Szél, egekig fúj.
*
Szél belekiált
Az erdő mély csendjébe.
Vaktában, csak fúj.
*
Erdők lombjai
Közt, már panasz szava száll.
A szél a regös.
*
Szél az erdőnek
A szétzilált köntöse.
Lombot szaggató!
*
Holdnak karmai
Éji erdőt fésülik.
Szél, csendesen jár…
*
Ringató a szél,
Dúdolva zúg a fáknak.
Monotonitás.
*
Hűs szellő rebben
És fák között utat tőr.
Fa, már lombtalan.
*
Zizzenő levél
Adja fák nevetését?
Szellő besegít.
*
Napsugár fáradt,
Már öleltelen sugár.
Feltámadó szél.
*
A fenyőfák közt
Mint kis patak, szél folyik.
Morc fizimiska.
*
Szél egy nagy zenész,
Elmúlás hárfán játszik.
Új élet messze.
*
Kedves szél játszik
Út szélén, a dróthárfán.
Lengő félhangok.
*
A hideg szellő
Villanydróton gyakorol.
Nem használ kottát.
*
Hűvös hajnalban,
Szél kopasztgatta ágat.
Fonnyadt levelek.
*
Reggel céltalan,
Egész nap csak levél hull.
Pajkos szélroham.
*
Büszke diófa
Kopasz ággal nyújtózik.
Friss, hajnali szél.
*
Szellő csak rezzen,
Falevél zizzen és hull.
Ágak kopaszak.
*
Levéltelen ág
Komoran int semmibe…
Szél hajlítgatja.
*
Már hideg szelek
Tarolják a vidéket.
Kopaszított ág!
*
Rozsdaszínű rét
Kísérője, ökörnyál.
Szél elszállítja.
*
Az ördögszekér
Magányosan, csak gurul.
Heves szél, lecsap.
*
Halott kóró, mint
Virág, hajlong a szélben.
Nagy magányosság.
Vecsés, 2016. október 7. - Kustra Ferenc József - haiku csokor, eredeti Baso féle stílusban írva.
A hajnali köd nesztelenül, lassú léptekkel
Oson át a nyálkás, a nedvességtől csöpögő
Útszéli fák között, versenyez a kikelettel
És a betonúton mutatta, hogy ő az erő.
Az út olyan lett, mintha egy termoszból
Gőzölgő, forró kávét kilocsoltak
Volna, hogy ki ne lássunk a köd sugarából
És az úti vándorok lassacskán haladtak.
Korán keltem, úton voltam
Suhantam a célom felé.
Jött a pirkadat, haladtam
Mint, ahogy a vándor teszé.
Kísértetként lebegve suhanok az úton,
Opel Zafirából a szememet meresztem,
Hogy jól lássak a sötét, ködárnyék monoton
Sötétjében… kormányt, félelmet nem eresztem.
Suhanok ködbeveszően, mint ninja…
A sötét és nyálkás út nem akadály.
Én vagyok a sötétség eltűnő harcosa,
Repülök előre, mint a tengeri sirály.
Olyan volt, mint háború vérgőzös ködje,
Én suhantam, hogy odaérjek mielőbb.
Csak attak volt és rohantam előre,
Bennem volt az, hogy mi lehet, lesz később…
Épp, hogy észrevettem, az átvágó vaddisznókat,
Libasorban meneteltek, mint köd katonái…
Tapostam a féket, koptattam a gumikat,
Sikerült… áldom Urunkat, jók az imáim!
A hátamon nem volt batyu pogácsával,
Mentem dolgozni, kávét vittem magammal.
Ködös hajnalon róttam a betont kocsival,
Lett napfelkelte… napfényt is vittem magammal.
Budapest, 2011. november 14. – Kustra Ferenc József
Oson át a nyálkás, a nedvességtől csöpögő
Útszéli fák között, versenyez a kikelettel
És a betonúton mutatta, hogy ő az erő.
Az út olyan lett, mintha egy termoszból
Gőzölgő, forró kávét kilocsoltak
Volna, hogy ki ne lássunk a köd sugarából
És az úti vándorok lassacskán haladtak.
Korán keltem, úton voltam
Suhantam a célom felé.
Jött a pirkadat, haladtam
Mint, ahogy a vándor teszé.
Kísértetként lebegve suhanok az úton,
Opel Zafirából a szememet meresztem,
Hogy jól lássak a sötét, ködárnyék monoton
Sötétjében… kormányt, félelmet nem eresztem.
Suhanok ködbeveszően, mint ninja…
A sötét és nyálkás út nem akadály.
Én vagyok a sötétség eltűnő harcosa,
Repülök előre, mint a tengeri sirály.
Olyan volt, mint háború vérgőzös ködje,
Én suhantam, hogy odaérjek mielőbb.
Csak attak volt és rohantam előre,
Bennem volt az, hogy mi lehet, lesz később…
Épp, hogy észrevettem, az átvágó vaddisznókat,
Libasorban meneteltek, mint köd katonái…
Tapostam a féket, koptattam a gumikat,
Sikerült… áldom Urunkat, jók az imáim!
A hátamon nem volt batyu pogácsával,
Mentem dolgozni, kávét vittem magammal.
Ködös hajnalon róttam a betont kocsival,
Lett napfelkelte… napfényt is vittem magammal.
Budapest, 2011. november 14. – Kustra Ferenc József
Levélnyoszolyán az aranylevél leesve már sárga,
Éjjel, hold ezüstszínű tallérjaira, nagyon vágyva
Várják a reggelt és akkor eljön, végül is mit kérnek,
Ami persze mindegy… már nem hintáznak más falevélnek.
A napból még zúdulnak a nyári, elkésett fényjelek…
Már sok-sok árnyék jövőjét vesztve csak lassan ténfereg.
Persze csak tétován simogat már őszies napsugár,
Lehet, hogy ez évszak-megváltó, hideg téli fényjel már?
Hajnali, nyálkás ködköpeny visszatetszőn borít mindent,
Nincs reggeli madárcsivitelés. Konstatálom nincsent!
Hajnali, nyálkás ködköpeny visszatetszőn borít mindent.
A közelgő tél… elő dísze
A növények szép őszi színe…
A közelgő tél, elő dísze.
Ahogy nézem, hosszasan ez bizony az őszi varázs,
Mert a sok vöröses falevél olyan, mint a parázs…
Esti szellő, hűvösödő estbe torkollik,
Éj sötétje reggel és este jól kinyúlik.
Lassan fölénk jő, jól beterít az őszi alkonyat,
Lángja már nincsen, de még mutat némi kis parazsat...
Lassan fölénk jő, jól beterít az őszi alkonyat.
Vecsés, 2018. november 5. – Kustra Ferenc József – íródott: versben és 3 soros-zárttükrös -ben.
Éjjel, hold ezüstszínű tallérjaira, nagyon vágyva
Várják a reggelt és akkor eljön, végül is mit kérnek,
Ami persze mindegy… már nem hintáznak más falevélnek.
A napból még zúdulnak a nyári, elkésett fényjelek…
Már sok-sok árnyék jövőjét vesztve csak lassan ténfereg.
Persze csak tétován simogat már őszies napsugár,
Lehet, hogy ez évszak-megváltó, hideg téli fényjel már?
Hajnali, nyálkás ködköpeny visszatetszőn borít mindent,
Nincs reggeli madárcsivitelés. Konstatálom nincsent!
Hajnali, nyálkás ködköpeny visszatetszőn borít mindent.
A közelgő tél… elő dísze
A növények szép őszi színe…
A közelgő tél, elő dísze.
Ahogy nézem, hosszasan ez bizony az őszi varázs,
Mert a sok vöröses falevél olyan, mint a parázs…
Esti szellő, hűvösödő estbe torkollik,
Éj sötétje reggel és este jól kinyúlik.
Lassan fölénk jő, jól beterít az őszi alkonyat,
Lángja már nincsen, de még mutat némi kis parazsat...
Lassan fölénk jő, jól beterít az őszi alkonyat.
Vecsés, 2018. november 5. – Kustra Ferenc József – íródott: versben és 3 soros-zárttükrös -ben.
