[pamflet]

Egyazon világban bolondok és bölcsek,
egy földön éltek, mint a hegyek és völgyek.
Egymást erősítve alkottak ők párost,
így hozták létre a ma ismert világot.

Teltek és múltak a történelmi évek,
az időtől a bölcsek sem lettek szépek.
A bolondok okoskodtak néha olykor,
kacagtak is a bölcsek rajtuk, jó sokszor.

A bölcsek bolondoztak néha a szóval,
a nép elhalmozta őket minden jóval.
Ám voltak bolondok, kik irigyen nézték,
arcukra fagyott a vigyorgó kevélység.

A király bolondja volt mindegyik aljas,
ostoba tányérnyaló, vakbuzgó talpas.
Fejüket összedugva eszüket űzték,
miként is álljanak bosszút a bölcs csürhén.

- Álljunk a király elé, mondjunk verseket! -
Így szól erre a főbolond: - Az nem lehet!
A bölcsek izmosak a kimondott szóban.
Törjétek fejetek ti ostobák, jobban!

Használjátok a fejetek, bolond barmok,
ha ellenük valaha győzni akartok!
Saját pályánkon kell megvívni a csatát,
azt a sok nagyokost kell hozzánk csalni át.

Erőben, elszántságban mi vagyunk jobbak,
s bátrabbak mint a vén, nagyagyú félholtak.
Lássuk, ki is használja jobban a fejét?
Legyen az ősi föld elhagyása a tét.

Végül is a tétben egységre jutottak,
nekiveselkedtek hát a feladatnak.
- Nos, ha oly bátrak és okosak a bölcsek,
lássuk, ahogy aggyal a kapun betörnek.

Röhög a főbolond, ki ezt kiagyalta,
bolondok közt is gaz, ármánykodó fajta.
- Menjünk királyunkhoz, legyen Ő a bíró,
ki bolondok közt a hatalommal bíró! -

Előadják sunyin, mélységes keservük,
áruló bölcseknek, mi is titkos tervük:
Aláásni gyáván királyuk hatalmát,
versekkel zavarva népének nyugalmát.

- Mi királyhű hívek, - szólal a főkolomp -
mi fogjuk óvni a trónt: az összes bolond!
Kihívjuk majd vetélkedni a sok bölcset,
a vesztes elhagyja a királyi földet.

Bólogat a király, - Úgy legyen hát! - monda.
- Menjen tüstént a fő-okosért egy szolga!
Hozzák menten elém, hadd lám csak a gyávát,
ki ily aljas módon kijátssza királyát.

Rohan a szolga, papucsát is elhagyva,
szalad házról-házra a bölcset kutatva.
Alkonyodik már, mire végre megleli,
félholtan pihegve így könyörög neki.

- Kövess jó uram, a palotába menten,
mert különben fejem bizonyost elvesztem!
Haragos a király, látni akar téged,
reggeltől hallgatja a bolond beszédet.

A trónteremben habzik a király szája,
dühöng, csapkod, miközben a bölcset várja.
- Hogy merészelted megváratni királyod?
Ki vagy te senki? - már beléptekor ráront.

- Lázítod a népem holmi gaz versekkel?
Koronámra törsz, nagyra tartott eszeddel?
Lássuk csak, mire mész e hatalmas gőggel,
ha bolondjaim sem bírod majd erővel.

Halljad hát szavamban a királyi törvényt!
Bolondjaim nem tűrve az agyas önkényt,
párbajra hívnak fel reggel minden bölcset,
és tétként: a vesztes elhagyja e földet!

Íme a feladat, mi a párbaj tárgya.
Egy nagy tölgyfakapu vezet a kincstárba,
ezt kell majd, pusztán fejetekkel kinyitni.
Nem lehet magatokkal semmit se vinni!

Szólottam hát, s van-é valakinél kérdés?
- Nincs uram - szólott a bölcs - pusztán egy kérés.
A kapun ne legyen rajta a vaslakat,
ésszel emelni nem arányos feladat.

- Rendben! - bólintott a király nagy kegyesen -
reggel mindegyikőtök legyen ott helyben.
Nem fogadok el semmiféle kifogást,
sem pedig nemtelen gyáva visszakozást!

Ezzel a király visszavonult lakába,
a két küzdő felet otthagyva magára.
A bölcsek követe csendben aludni tért,
a főbolond szalajtott a barátokért.

A bolondok egész éjjel csak mulattak,
bölcseket gúnyolva, röhögve vigadtak.
Így reggelre kelve nagy eszük elszállott,
kunkorodni látták az egész világot.

Eljött hát a párbajra kijelölt óra,
a nép királya felállt egy végső szóra.
- Kik titeket rontanak verssel, gondokkal,
megküzdenek a királyi bolondokkal!

A küzdelmet most a kihívó fél kezdi!
Cél a kincstár tölgyfaajtaját bevenni!
Lakat nélkül csak masszív faretesz tartja.
Csak a fejeteket használjátok... Rajta! -

- Éljen a király! - rohant rá a főbolond,
de már a küszöb előtt csúful fölbotolt.
Követve őt, fejjel-neki egyre s másra,
mint a kecskék, felkenődtek a deszkára.

Végül mindegyikük púptól vérző fejjel,
elterült a földön, mint a placcsant tejfel.
Számukra az első felvonásnak vége.
Ki tudja, hogy a győzelemhez elég-e.

Most minden egyes szem a bölcseket várja,
hallik, ahogy a légy szárnyait kitárja.
Néma a nép, lélegzetét visszafojtja,
a király nagyot nyel, kiszáradt a torka.

- Khm... - kezdé a király - következnek a bölcsek!
Ha a kapu győz, mindőtöket megöllek!
Csak így lehetek királyként igazságos! -
Szemében fény lobog, gonosz és álságos.

E szók után, trónusába visszaülve,
gúnyos arccal tekint a körön kívülre.
A legfőbb bölcs lassan feláll... szótalanul,
köpenye ujjára por és nap fénye hull.

Pisszenés se hallik, ahogy odalépe,
a tölgyfaajtóval farkasszemet nézve.
Szemével a vén fát végig simította,
ahogyan asztalos apja tanította.

Valaha egykoron, olyan nagyon régen,
apja gyalulta e deszkát, nagy serényen.
De ki emlékszik rá? Senkit fel se lelhet,
hogy e rideg fának ki adta a lelket.

Letérdelt itt hát, hol népe lelkét őrzik,
hol elődeinek sok szép verse rejlik.
E száz éves kapu őrzi mind e kincset,
és homlokával lenyomta a kilincset...

Pest-Buda 2012. június 4.

Hétköznapi pszichológia…
Nem mindent ért meg az a szerető szív,
Mi az észnek reális és világos.
Embert bölcsesség olykor cserbenhagyja,
Így lehet döntése sokszor talányos.

Ki nem gondolkozik, az gondatlan lesz,
Ez, mikor józan-ész embert elhagyja.
Állandó kézitusánk az élettel,
Mondhatnám én, hogy ez a létem útja.

Szép emléket lehet kötélre aggatni,
Ha koldulunk az élettől, hogy jobb legyen?
Szép múltunkat lehet-e tovább faggatni?
Majd fogja magát, megfordul és elmegyen...

Ki tudná a megoldást az élet bajaira,
Mikor, minden benne van sorskönyve pontjaiba…
Vecsés, 2013. augusztus 16. – Kustra Ferenc József

Kivonat az életből…

(3 soros-zárttükrös trió)
Folyvást csak szembejönnek a megvalósultalan álmok,
Álom nem valósul… de talán vannak jó pillanatok…
Folyvást csak szembejönnek a megvalósultalan álmok.

Kényszer öröm, kényszeres jókedv ellensúlyozza fájdalmat,
Körül is nézek, végig gondolom, ennyire jut akarat…
Kényszer öröm, kényszeres jókedv ellensúlyozza fájdalmat.

Bizony a nevetés is lehet egy rettenetes nyekergés,
Mikor ez olyan, mint a kukacnak pocsolyában tekergés…
Bizony a nevetés is lehet egy rettenetes nyekergés.

(leoninus)
Van, kit ér a bánat és csak morog, majdan ráér… majd sírjában forog.
Lehet, hogy azért morog ő sértetten, mert jobb lenne megszületetlen…
Tudjuk is, hogy élet juj, de nagyon vaskobakos, mondhatjuk, iszonyatos.
Van aztán a -mondják- fanyar mosoly is, ez őszintétlen is, meg csalfa is!
Van, aki sérelme esetén annyira ordít, hogy még kisebb harangot is kondit.
Van, ki örömét úgy éli, hogy sírva nevet, ő egy ideig nem fokozza csendet...

(Senrjú)
Kényszer nevetés,
Nem való jót keresni.
Kínos átélni!

(HIQ)
Rátalál
Valaki jóra?
Átéli?

(Senrjon)
Háborúk, nem is messze,
Ez öröm-gyilkos… egye fene!
Csak a robbanás!

(Sedoka – két katauta.)
Könnyes arc miért?
Bánat, sírást okozza.
Öröm is okozhatja…

Könnyes arc miért?
Végső bánat okozza.
Életút okozhatja.

(Apeva)
A
sírás
Csak megáll,
Abbamarad,
Ha bú nem ural.


(Bokorrímes)
Van ki bánatát úgy éli meg, hogy teliszájjal ordít,
Ha nem hagyja abba, akkor mindenkit bizton megőrjít.

Vecsés, 2023. december 31. – Kustra Ferenc József

Éjfél után az újév lassan, tántorogva indul,
Sokat ivott, de megy már előre… így még csak vidul.
Még csak a járdán oson, dülöngélve, félve,
Majd’ előtűnik, egy sikátorból… egy évre.

De aztán meglátjuk a hóesésben
Ahogy magához tér a lámpafényben…
Reggel majd, mikor pirkad, üdvözli az első napot,
Jókívánságok miséjére felkérjük a papot.

Délután még tűnő napsütés volt a havas tájon,
Majdnem elhittem, hogy visszatekint, s jő… a nyár újból.

Zsebórám az időt, kéregként vési a tenyerembe,
Közeleg az éjfél, már csak percek… itt lesz óév vége.
Újkor, mint az ekevas, jó mélyre szánt... én öregszem…
Az indián táborban már én lennék az „Öregszem”.

Ha beköszönt az éjfél, a sok csillagszóró mindent beföd,
De bizony ezt, szépet mi nem látjuk, ha azt befedi a köd!
Az ablakból kinézve a fák fekete árnya meztelen,
A sok piás ember, örömünnepet ül, mulat fesztelen…

Gondolkozz! Nézz az újévbe, építs azt jövőre,
Történjék bármi… Te állj fel, így juthatsz előre!
Hagyj nyomot a világban, hisz megjön a perc, az utolsó,
Gondold végig utadat, hogy ne legyél a legutolsó…

Majd kimegyek az udvarra, suttogok kicsit a szélbe,
S amit akarok, talán eljut a mindenség kékjébe…

Vecsés, 2012. december 18. – Kustra Ferenc József

Megint elmúlt egy év annak, aki megérte,
Aki meg itt maradt velünk, az megértette,
Hogy az élet nem áll meg, idő tovahalad,
Tesszük tovább, amit kell… utunk odahalad.

Szilveszter éjjelén eszünk, iszunk, mulatunk,
De ezzel az is jár, hogy egy évvel elmúltunk.
A részünkre kiszabott életből is már kevesebb
Újév vár ránk, bár lehet… élvezetesebb, nemesebb.

No, de hagyjuk ezt és mondjuk, hogy mi majd, megváltozunk?
Sokan megfogadják, de nem tartják, át nem változunk!
Azt azért megígérhetjük magunknak, hogy kicsit jobbak
Leszünk, másokra odafigyelünk, s rosszak nem vijjognak.

Azt fogadjuk meg, hogy mai naptól kicsit jobban figyelünk
A családra, a szeretteinkre, együtt élni segítünk
Nekik velünk, mert bizony velünk sem könnyű
Van rigolyánk, hobbink, másnak az nem habkönnyű.

A szeretet lángja most, nagyon lobbanjon fel és mindenkiben égjen
Folyamatosan, jövőre, állandóan, igen, végig egész évben.
Ne érjen senkit kudarc, csak sok, nagy siker,
Járjunk egész évben egyenes gerinccel.

Vágyódjunk arra, amit az újév hoz,
Lesz benne jó, újév rosszat átlapoz…
Örüljünk fáknak, erdőknek, mezőknek,
Ne akarjunk rosszat más embereknek,
Ne számítson, ha ketrecben laksz, ha idomár ostoroz,
Uralkodj magadon, emelkedj felül, jót megsokszoroz…
Az se érdekeljen, ha vadon a hazád és nesztelen üldöz
A halál. Lépj ezen is túl, várd, élet majd bizton beezüstöz.

Nem kell semmit sem megfogadni,
De tán’ meg kellene változni,
Figyelni a jót, és a szépet,
Szépíteni a mindenséget.

Mulassunk év végén-elején, koccintsunk
A jobb jövőre, és csókot is cuppantsunk…
Kortyoljunk bele a pezsgőbe, tárjuk ki szívünket,
Tiszteljük egymást, hogy sokan szétvigyék jó hírünket…

Viseljük a sorsot, ahogy meg van írva, méltósággal,
De nem kell, ne álljunk harcban az egész, mocskos világgal.
Ezt tegyük és minden biz' jobb lesz,
A világban a helyünk jobb lesz

Vecsés, 2011. december 30. – Kustra Ferenc József