Majd egy nap, ha összegyűlne bánatod,
s lelked megnyugvást, vigaszt keres,
sajgón fájnak az esték és nappalok,
a pilládon csorduló könny is jeges.

Amikor rád lehel a magány, gyáván elárul,
sóhajod szomjas, végtelen égi-áradat,
s a hajnali hold nevetve az arcodba bámul,
felhőtlen égen is rajzol homályos árnyakat.

Akkor figyeld a szellőt, fiam... hallgasd a hangokat,
ahogy lassan melléd oson s megsimogatja lágyan arcodat!
- Én ott leszek veled... mesélek, mint rég, mikor ölembe kaptalak,
s te úgy aludtál el, hogy a karomban ringattalak.

Mit irhatnék én a nagy világnak,
szépet, jót, hisz én is tévedek,
s van úgy, mikor jót tennék, de mégis,
valahogyan mindent elcseszek.

"Csak vidáman!" Így hangzik a fáma,
s jókedvem is néha szertelen,
mikor a már kukacos almában
lelek néhol egy kis ép helyet.

Öreg vagyok. S bohócnak már gyáva,
parlamentben nekem nincs helyem,
pedig néha paraszti ész jobban
átlátja a szörnyű tényeket.

Elmennék az "Uraknak" szakácsnak,
hogy érezzék, milyen is lehet
far- hátból is olyan jókat enni,
osztriga és kaviár helyett.

S ha mit írtam ügyvédeik látják,
lehet végre úrinő leszek,
nyitják- csukják előttem az ajtót,
s csíkosban is divatos leszek.

Írtam egy pár sort, bár nem vagyok nő,
de belegondoltam mit érezhetett ő.

Sétálva este a parkban
egy fekvő férfit láttam a bokorban.
Jól van uram? Kérdeztem tőle,
de válasz helyett arcomban volt ökle.
Ugrott vágyával durván énrám,
magját belémlökte, s hörgött némán,
és jött a másik élveteg barom,
úgy éreztem jobb ha most hagyom,
mert szabad csak akkor leszek,
ha e szörnyűségbe beleegyezek.
Négyszer-ötször tették meg velem,
a fájdalomtól felejtettem nevem.
Mikor ott hagytak a fűben pihegve
felhúztam bugyimat lassan remegve,
szégyenérzettel telve indultam haza,
úgy döntöttem ezt nem mondom el soha.

Elnyomó ölelésben élni
sohasem tudott e büszke nép.
Gyáva a süllyesztőben végzi,
lebegett felette a jövő kép.

Ifjak serege erőt merít
szeretett haza sóhajából.
Szívet hazaszeretet hevít,
nem hajol meg gyávaságból,

Döngő léptű idegen sereg
tapossa hazánk dús földjeit.
Szemben velük hazafi tömeg
vívja élet – halál harcait.

Ha összefog az egész ország,
hazaszeretet húz rá vértet.
Megtanulja az egész világ,
nem igázhatja le e népet.

Hited szavát hirdesd nagy haraggal.
Szóval is lehet győzni, nem csak karddal.

Gyenge szóköpő nép csak szájhős.
Hidd el, a bátrak hada szava erős.

Állj ki bátran, soha se légy gyáva.
S akkor nem kiáltsz szót a pusztába.