Hull diólevél,
A tél tán’ ellensége…
Hajnali hűvös!

Levél hull, pereg,
Előző ősszel, hogy volt?
Hajnali hűvös!

Kemény valóság!
Levelet, szél sodorja!
Hajnali hűvös!

Napkorong még él,
De, leveleket szárít.
Hajnali hűvös!

Barátságtalan
Az őszi levélhullás…
Hajnali hűvös!

Levelek könnye
Télbe fagyva, igy kopog…
Hajnali hűvös!

Vecsés, 2015. november 21. - Kustra Ferenc József- írtam, eredeti Basó féle haiku csokorban.

Gyermeki öröm tobzódik
Fehérszakállú érkezik...
Gyermeki öröm tobzódik.

Pár szál jégvirág már látszik ablakokba,
Gyerek homloka belekoccan ablakba.
Várja a Mikulást nagy-nagy izgalomba...

Kint kicsit-nagyon esik a hó,
Havasan ér ide Télapó,
Gyermeknek mindegy csak fehérszakállú jöjjön,
Léptei alatt az udvar jege már döngjön.

Kiscipők nagyon tisztán ott az ablakban,
Gyerek ott áll és bízik nagyon angyalban...
Kiscipők nagyon tisztán ott az ablakban.

Várja a fehérszakállút a behavazott puttonnyal,
Mi is drukkolunk, hogy ide ér... bízunk minden bizonnyal.
Várja a fehérszakállút a behavazott puttonnyal.

Kint mínusz van és minden jeges, lefagyott,
Én bízok a szán egy árokba nem csúszott...
Kint mínusz van, Télapó biztos már nagyon is összefagyva,
Abban én is nagyon bízok, nem a jég, ami összetarja...

Egyszer csak a szán lassan, komótosan becsúszik a ház elé,
De a rénszarvas szabin-beteg lehet, mert ló van fogva elé.
Egyszer csak a szán lassan, komótosan becsúszik a ház elé.

Télapó fogja puttonyt
És bemegy a szembeni házba.
Gyerek csak zokog...
*
Vigasztaljuk, hogy ott kezd,
De szép szó, itt-most mire sem megy...
Gyerek csak zokog...
*
A hó vigasztalanul
Esik, Télapó jön szánkóhoz.
Gyerek mosolyog...

Aztán az újabb puttonnyal csúszkálva megindult a házunk felé,
Gyerek elé menne, indulna is, de ez nem szokás errefelé.
Az anyjával összenézünk és hallgassuk szíveinkről, a kő legördülését,
Így akkor ma este Télapó a napja, meghozta szíveink könnyebbülését...

Vecsés, 2019. május 23. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.

Nem kéred már, hogy mondjak szép meséket,
nem mondod régen, ha valami fáj,
nem bújsz már hozzám úgy vágyva, mint régen,
szeretetem, mely sugárzik reád.

Már csak álmaimban ölelhetlek néha
olyan szeretettel, és annyira fáj,
hiányod, amely egyre jobban éget,
súlyos sebet hagyva szívem kapuján.

Hiszen ugyanúgy tárva van most is!
Ugyanúgy szeret, és éppen úgy vár,
mint akkor, mikor egy hűvös őszi reggel
először áradt mosolyom reád.

Ködfátyol takar minden régi álmot,
de szívemben ma is épp úgy él tovább,
s olyan szeretettel, olyan féltve őrzök
szívem mélyében minden vallomást.

Amely nekem szólt, hisz gyermeki szíved
tőlem remélte minden sóhaját,
mindegy, hogy nyár, vagy hideg téli éj volt,
úgy bújtál hozzám, mint megriadt madár.

Most már messze vagy. Mégis: egyre várom;
elgyöngült karokkal, hogy hazatalálj,
s kopott szívemben nincs már semmi álom;
csak sóhajok könnye, mely tehozzád száll.

A poéta vére sötét, mint a tinta
És az örökölt kalamárisban tartja…
Ezt nem a szív, lélek pumpálja papírra.

Életbohóc vagyok én, de nem boldog,
Lelkem sem és szemem sem igen ragyog.
Bohócsipkám lecsúszott a szememre,
Így aztán vaksizhatok méltón… kedvemre.

Kalamárisban a tenta a lúdtollam vére,
Azzal fest a papírra, mi a múltnak emléke…
Az éjszakák nehezek, az íráshoz gyertya kell,
De meggyújtom én, hadd írjon a toll szeretettel…

Mindenki vágyva bár... kutakodik,
Mindenki kutakodva álmodik,
Mindenki elképzeli magának a napi jót…
Mindenki értékeli a mindennapi valót?

Nekem a gyertyafény, imbolyogva jelzi az utamat,
Jövőt nem ismerem, kiírom magamból a múltamat!
Viszont a jövőben folytatni kell a saját harcomat!

Az utamon, nem kevés vérszilánkok, de tintapacák vannak,
Az utamon szél is fúj, nem kedvez a fejemen a kalapnak…
Ha megszüntetem szobámban a huzatot, az jó lesz alapnak.

A kész versem nem síremlékem, de fejfámra bárcsak fölteszik…
Örülök, hogy ha szép szavaitok, mint koszorúk, körbeveszik…

Vecsés, 2016. június 16. - Kustra Ferenc József- íródott alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként.

Az élet harcra tanítva rettegtet,
A félelem vaksötétben remegtet.
A szeretet föltehetően egy angyaltól ered,
A gyűlölet meg a démonból dühödten rád mered?!
Ha holdfény süt reád, és a nyugalom örvényin baktatsz,
Nézelődsz, sötétben nem látsz, jobb híján felhőket vallatsz…

Boszorkányokat, a gonoszokat, hogy lehet elgáncsolni?
A meghalt, eltűnt hősöket hogyan lehet felmagasztalni?
Pedig ez benne van az új, a modern jövőképbe,
Nem bánnád tudni, mi várható még a modern létbe?
A mai lét szinte könnybe fulladt mosoly…
Közben azt sulykolják neked, ez nem komoly.

Ha mögötted elhagyva, elárvult a kárhozat,
Előtted meg, csodás lesz a nyílt jövő varázslat,
Akkor az életed még rendes kerékvágásba is kerülhet,
Élted a nagy boldogságban, mint a nagy Alföld, úgy elterülhet!

Töredezett jövőképnek balsors a látnoka,
Balszerencse a tűzetlenség hűlt zsarátnoka…
Értékelted már, hogy mi az, mi lehet, mi jövőben elveszhet?
Már a közömbösség a vigaszod? Lehet, hogy a lét megveszhet?

Vecsés, 2014. május 28. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.