A pennám nélkül
Félember vagyok végleg.
De nem akarom!
*

Tovább akarom
Használni, metszett lúdtollt.
Én ezt akarom!
*

Tollam jót akar…
Mit megmond! Írásba ad!
Fő az igazság.
*

Amit gondolok,
Híven, hűen rögzíti.
Jó barátként szánt.
*

Szinte már magam
Vagyok a metszett pennám.
Pacákat nem ejt.
*

Pennám szántásként
Mutatja bő sorokat.
Papír-szántógép!

Vecsés, 2020. június 2. – Kustra Ferenc – íródott; senrjú csokorban

Ébredek, tétova reggelen.
Tovább? Nincs ötletem.
Öregen? Az élet kegyetlen.
*

Öregkor? Manipulált alkonyat
Már átértékel dolgokat…
Ezekkel ismerkedek,
De továbbmegyek.
*

Nem álomutazás öregség…
Fiatal mondja, semmiség!
Megtudja, hogy nem csekélység.
*

Kandallónál ücsörögni; kincs.
Hideg van, tűzifa nincs.
Pohár bor… sincs.
*

Varázslat? Lélegzet.
Tompult? Képzelet.
Tűnnek? Emlékek…
Mentek? Visszanéztek,
Idővel… enyésztek.
*

Jó lenne, még egyszer… fiatal lenni.
Erre gondolni se semmi.
*

Bolondos álmok uralják embert,
Pedig nyugdíjas letette fegyvert.
Keveset keresett.
*

Öregségre, ember elkopik,
Jó ötletből kifogyik…
Lehet… újra ujját szopik.
*

Percek már szétszélednek,
Mégis egyfelé mennek.
Remegve telnek, lassan felednek…
*

Öreg élet, már nem kombináció,
De tudjuk, nyugdíjas lét, manipuláció.
*

Menni életúton, amíg lehet.
Már ne játszd fenegyereket!
Hagyjuk ezeket…
*

Ember fia és lánya lelkében maradt fiatalos,
De azért nem olyan, mint fiatalon, már nem kisokos.

Sokaknak öregség lett saját, végzetes magány-sivataga,
Meg fájnak ízületei, egyedül él, gazos az udvara…

Röhögcsél magán, cikizi magát, jó, ha megmaradt humora.
Ez, öregedés és hanyatlás napjainak melodrámája.
Lesújtó helyzet, ez lenne az életvég, nagy-cél sármasszája?

Mit várhatok én még betöltött hatvanhét évesen?
Már annak is örülök, ha nem hűl ki a levesem…
*

A melodráma is
Része az életnek végül.
Öreg, kinek kell már?
*

Természet útja, de
Öregembe nem vénember?
Kor, annyi amennyi.
*

Öreges élet, mi
Sodorgat a ciklon felé.
Túlélés szerencse.
*

Vonatfütty! Kerekek
Ha zakatolnak, haladunk…
Öreg-szem, felakad.
*

Öreg láb már gyenge,
Kapaszkodó nincsen. Ez vég?
Lét szakadék szélén.
*

Kenyerem megettem,
Már nincsen miért harcolni.
Öregkor letaglóz.
*

Életkörülmények
Megváltoztak és elfogynak…
Bölcsesség itt kevés.
*

Ahogyan múlik a lét, az az elkerülhetetlen sietség,
Mert, ha életemre gondolok; huh, de ideért az öregség.
Fiatalos ember még csak nem is gondol öregségre,
Öregen meg folyvást emlékszik fiatal életére.

Szép az élet mondják és csodás az öregkor!
Mondja fiatal, ki nem is tudja, mi a kor.
Kívánom az okosnak, öregséget, így ő megéljen,
És akkor majd megtudja… ő is szenvedni fog keményen.

Elgondolkoztam és kérdem én, már mi más foglalkoztasson?
Csak meditálok, elemzek, ezen a jégpálya- múlt sorson.

Öregen már a pissz-fény is sok,
Fő kérdés, hogy meddig maradok?
*

Múltat felzavarja
A sok elfeledett emlék.
Hangok kavalkádja.
Múlt ajtót, sors jól becsapta.
Zárt lett. Kilincs kattanása…
*

Félelem, rettegés,
Hogy még mit hozhat a jövő!
Ki öreg, félember…
Nincs már cél, és nincsen már út!
Öregségből, nincsen kiút!
*

Dőre fiatalság.
Másként tennék ennyi ésszel…
Utólag már okos.
Az eső után köpönyeg…
Maradj már magadnak, öreg…

Vecsés, 2015. április 29. - Kustra Ferenc József – íródott; 10 szavasokban, versben, HIAQ –ban és TANQ –ban…

Mennyi érzelemmel
gondolok vissza az idődre,
amikor még hajómnak
nem volt biztos kikötője!

Dobáltak a hullámok,
és tombolt a zivatar.
Mit is törődtem azzal,
hogy a hatóság mit akar.

Lázadás forrt fel véremben
és ámulat uralta az agyam.
Csatatér volt az életem,
és nem kíméltem magam.

Úgy néztem szembe a világgal,
mintha nekem lenne teremtve.
Éjjel-nappal, szűntelenűl,
popzene bömbölt fülembe.

Nem a szüleim dirigáltak,
S még kevésbé az iskola.
Mint forradalmár működtem,
Mert ez volt korom jelszava.

Egy új rendszer ígérete
lazította láncaimat,
egy olyan világ melyben
mindenhol mindent szabad.

Mi is volt a remélt célunk?
Talán egy jobb diktatúra?
Nem, hanem hol szeretettel
mindenki a maga ura!

És mond, kik és mik vagyunk,
hogy olyan lett a világunk,
hol mindenkivel s mindenhol
arany borjút imádunk?

Tovább mit is mondhatok?
Mi voltunk csak szabadok?
Világunk végre kezd beérni,
hogy mit is tudnánk elérni!

Ezért szándékomnál maradok
hogy hogyan és mit is akarok,
és még mai napig harcolok,
mert szép, új világ fia vagyok.
 

Csak rád gondolok, Annabella!
Hiányom pótolhatnád Bella…
Legyél testközelbe,
Lélekreménységbe…
Kezdődhetne, szép napok sora!
*
Lennél itt végre, Annabella?
Ó, Szerelmem bolyhos ostora…
Kemény a hiányod,
Várlak, ha nem bánod…
Ha jönnél… lenne nap műsora.
*
Jönnél már ide Annabella?
Lennél már hiánypótló, Bella?
Élném közelséged,
Szeretném a lényed…
Roppantul hiányzol, ó, Bella!

Vecsés, 2022. május 14. – Kustra Ferenc József – íródott: romantikus LIMERIK csokorban.

A Tisza, óh, édes, szőke Tisza…
Féltem tőle, mint a bor nem issza
Lerészegedéstől, csiga a sietéstől.
Ez megváltozott személyes megítélésből!

Zoltán Lacika a vejem Isten kegyelméből,
Neki van parti telke, Isten segedelméből.
Őstermészet! Telek belelóg a vízbe,
Nincs kerítés, korlát, nincs útba semmi se.

Háromezer négyzetméter telek, füvesítve,
Van rajta ház, kis faház, az egész istenítve.
Gondoltam is, hogy majd én ezt magamnak megnézem,
S amit láttam, fölséges, isteni, úgy néztem.

Induláskor bizony több fenntartásom volt,
Hogy majd vízhez megyek, nemigen volt szándékolt,
De mondták, van ott két motorcsónak is, ránk várnak
A saját stégen kikötve, ők lesznek társak…

Hú, vízre menni csónakkal, úszni meg nem tudok?
Nem baj mondták, majd nagy, modern úszómellényt kapok.
Ez rögtön segített a megítélésben, fölvettem
Pántokat befűztem, madzagokat összekötöztem.

Stégnél volt abszolút egyedi építésű kishajó
Fából készült fülkével, Lacikánknak ez álomhajó.
Gyönyörű szép, egészen, teljesen kézi munka.
Huszonhat lóerős kétütemű motor hajtja.

A kishajó inkább siklott komótosan, szépen ment,
Csak néztük a tájat, mi ősrengeteg… a víz folyt lent.
Mértük a mélységet, hol hat, hol tizenhárom méter
De mellényben ez nem izgatott, e pár deciméter…

A másik motorcsónak, mivel vízisít is húznak.
Ebben dohog-, dohog, nem nevezhető öregúrnak
A nyolchengeres kétszázhatvan lóerős motor
Hetvennel is megy, és nagy hullámokat szétsodor.

Ez a kishajó méretű motorcsónak, szilaj csikó,
De nem Lacié, hanem barátjáé, kinek origó!
Gondoltam ezzel nem süllyedünk el, és nem zavart
A víz, mert volt rajtam mellény, hazaviszi magyart.

Átültünk a gyors csónakba… nos, az már aztán döfi!
Ennek bizony a vérmérséklete, hát… melegövi!
Gázkar előre! Motor dübörög, eleje ágaskodik,
Víz szétfröccsen, kinyílik, csónak belevág, előre siklik!

Azt hittem rodeó lovas lettem, de megültem.
Víz jól az arcomba fröccsent, ennek is örültem.
Nincs engedélyem, de oda ülhettem, a gázkart
Próbálgattam, tologattam… egész ménest uralt.

Este lett, este… víz, pázsit, fák nyugalomban,
Készültünk vacsorázni, túlélő bandában.
Van ott tűzrakhely, vastag faasztal, székek,
Mestermunka, vas nélkül, bennük faékek.

Nagy szervező vagyok, vittem magammal sütő tárcsát,
Ki nem akar enni, éhezzen, maga lássa kárát.
No, hát, de ilyen nem volt, sütögettünk, csak vadul faltak,
Ettek nagy húsokat, sok mustárral arcukba raktak!

Ez volt első este tizenkilencedikén. Másnap
Megint hajókáztunk, így az életemben határnap.
Már nem is tudom, mi vagyok, kapitány, kormányos,
Hajómentő, vagy nem tudom; de igen talányos.

Hajózni micsoda élmény és micsoda élvezet,
Ki gondolta, hogy másnap ezt még fokozni is lehet.
Stég alatt voltunk kb. háromszáz métere
És elfogyott a benzin… víz sodort lefele.

Érdekes, hogy eszembe nem jutott megijedni,
Mondtam, hogy most csurgunk messzire kirándulni.
Megnézzük a török ostromot Nándorfehérvárnál,
Majd az egy evezővel adunk mi nekik a várfalnál.

Jött egy motoros csónak, elvitte Lacit benzinért,
Mi meg sodródtunk, igen ácsingóztunk segítségért.
Csónak tele volt… és valamit vitt a víz lefelé.
Megállást partnál evező és uszadék segíté.

Én lettem a kapitány, Edina meg evezett,
Csónakunk így kikötve, az uszadék fába lett.
De jött ám föntről lefelé egy nálunk is nagyobb
És gyorsabb csónak, utunk így immár séta galopp.

Leintettük, megállt, egy kis benzint kértünk.
Be tudtam tölteni, meg lett mentve létünk.
Mivel előtte éppen tanultam vezetni,
Már nem volt oly’ nehéz könnyű szívvel nevetni.

Úgy irányítottam a ménest, mint tengeri medve,
Szembe jött a Lacika benzinnel… nézett elképedve.
Átintettünk, mondtuk: töröknek jó utat kívántunk
És mentünk haza stégre, és ott örömmel beálltunk!

Este már bográcsoztunk, főtt a szarvas pörkölt,
Ebből úgy beettünk, hogy szinte földbe döngölt.
Vasárnap is jobbára Tisza vízén telt a napunk,
Még kihasználtuk a lehetőséget, nem rohantunk.

A Tisza két oldala, mint amazonasi dzsungel,
Fák, bokrok, uszadék, találkozás a Teremtővel.
Őseink ezer éve ezt láthatták! E természet
A maga nemében, hamisítatlan őstermészet.

Megragadott még a ház körül a hallható csönd!
Egy szomszéd van, de nem jár ki, nem zajong senki… csönd
Uralja a tájat, melyet szinte hallani.
Vízen mi ezt megtöri, vízzúgást hallani.

Vecsési Zoltán László; köszönöm neked vejem
E hétvégét, megígérem, soha nem felejtem.
Három napig csak csend volt, pihenés, csónakázás,
Víz, őstermészet, abbahagyni istengyalázás.

Három napig nem jutottak eszembe a gondok,
Nem kérdezte senki, ezekről most mit gondolok.
Lacikánk! Nagyszerű, feledhetetlen hétvégét adtál,
Isten éltessen! Köszönjük, örök élményhez juttattál.

Vecsés, 2011. augusztus 22. - Kustra Ferenc József – önéletrajzi írás.