Idő 
Értékelés 
Értékelés Az est láthatatlan érkezik,
Csendben suhan, mint hűvös szél,
Árnyékba vonja perceink,
S a fény lassan szárnyra kél.
Sötét palástját kitárja lágyan,
Csillagok gyúlnak fent az égen.
Holdfény játszik tó tükrén bátran,
S álmodik a világ, szépen.
Láthatatlan árnyak ölelnek,
Egy bagoly visít a csendben élesen,
Az utcák néma dallamot zengenek,
S az est mesél a csillagfényben.
Szívem is nyugszik, elpihen lassan,
Vágyak alszanak, gondok némán,
Álmok szövik szelíden, halkan,
Az éjben rejlő csend titkát.
Hajnalfény bontja majd a fátylat,
Ám most még őrzöm az est hangját,
Míg a világ pihen, álmodozgat,
Az éj csendben rám borítja magányát.
Siófok, 2025. március 31. -Gránicz Éva
Csendben suhan, mint hűvös szél,
Árnyékba vonja perceink,
S a fény lassan szárnyra kél.
Sötét palástját kitárja lágyan,
Csillagok gyúlnak fent az égen.
Holdfény játszik tó tükrén bátran,
S álmodik a világ, szépen.
Láthatatlan árnyak ölelnek,
Egy bagoly visít a csendben élesen,
Az utcák néma dallamot zengenek,
S az est mesél a csillagfényben.
Szívem is nyugszik, elpihen lassan,
Vágyak alszanak, gondok némán,
Álmok szövik szelíden, halkan,
Az éjben rejlő csend titkát.
Hajnalfény bontja majd a fátylat,
Ám most még őrzöm az est hangját,
Míg a világ pihen, álmodozgat,
Az éj csendben rám borítja magányát.
Siófok, 2025. március 31. -Gránicz Éva
M. Laurens
A MEGBOCSÁJTÁS
(Parafrázis Juhász Gyula nyomdokain)
Teremtő istenem, sosem ítélted el őket,
A gyűlölettől fröcsögő hazug köpködőket.
Szomorúan nézted fentről e tévelygő világot,
S átélted velünk, az összes nyomorúságot.
Mert tudtad, hogy mekkora teher az élet,
És mindig is a kezedben volt a végső ítélet.
Hatalmas szíved van, végtelen hatalmad,
És számtalan lélek alkotta örök birodalmad.
A megbocsájtás és mindannyiunk terhe,
A magos égbe szállt veled: föl a fellegekbe.
Ám ma is hallod ott fenn, az isteni magasban,
A vak gyűlölet hangját, egyre hangosabban.
Teremtő istenem, nyugtasd le, odafent őket,
A gyűlölettől fröcsögő esztelen köpködőket.
Bocsáss meg nékik, mert mégis csak emberek,
Nem tudják szegények, mit is cselekszenek.
Budatétény 2026. július. 09.
A MEGBOCSÁJTÁS
(Parafrázis Juhász Gyula nyomdokain)
Teremtő istenem, sosem ítélted el őket,
A gyűlölettől fröcsögő hazug köpködőket.
Szomorúan nézted fentről e tévelygő világot,
S átélted velünk, az összes nyomorúságot.
Mert tudtad, hogy mekkora teher az élet,
És mindig is a kezedben volt a végső ítélet.
Hatalmas szíved van, végtelen hatalmad,
És számtalan lélek alkotta örök birodalmad.
A megbocsájtás és mindannyiunk terhe,
A magos égbe szállt veled: föl a fellegekbe.
Ám ma is hallod ott fenn, az isteni magasban,
A vak gyűlölet hangját, egyre hangosabban.
Teremtő istenem, nyugtasd le, odafent őket,
A gyűlölettől fröcsögő esztelen köpködőket.
Bocsáss meg nékik, mert mégis csak emberek,
Nem tudják szegények, mit is cselekszenek.
Budatétény 2026. július. 09.
Vad gondolatom egyszerre előkerül,
Boncolgatnám, de ő, erre elmenekül…
Gondolkozni próbálok, de képtelenül…
Szólt-e nekem még a régi dalom,
Múlt-e már bennem, régi fájdalom?
Gondolataim persze űznek, csak egyre,
Az a megoldás, hogy menjek, fel, hegyemre?
Hogyha eredendő bűnünk a létünk,
Akkor bennünk lelhető minden vétkünk!
Lehet, hogy van, és nagyon szép az Éden.
De nekem nincs, lent lakok az alvégen…
Hódolok én a régen-múlt időknek,
Hogy tegyek eleget tévedéseknek?
Bűnös vagyok? Vessetek a férgeknek!
Érzéseim vannak, megvannak jóra, a rosszra,
Mit tegyek, hiába vagyok a magam bírója?
Hallgatom verdeső szívhangomat, virradóra…
Van nekem bizonyos csendem, maga a képzelet,
Azzal suhanok a fájdalom folyamom felett!
Vigaszt várok én, sőt sokat vártam már... eleget.
Rövid az élet, kevés benne a boldogság,
De, van büntetés: oly' bősz a boldogtalanság…
Bűnös lét, maga...göröngyös járhatatlanság.
A múltam és vétkeim megvannak a fej-képkeretben,
Mi kellett volna, hogy én ne legyek bűnös? Képzeletben!
Az út végén, nem lehet tudni, hogy mi vár,
Ősünk is mind, fent... a csillagösvényen jár.
Csak madárnak szabad út, a látóhatár…
Őszülök és a bűnökért, biztosan felelnem kell,
Pont, mint másoknak, büntetlenül és sem mehetek el.
Életemben léptem én mindenféle, jó-rossz útra,
Többször is előfordult, hogy eltévedtem… tévútra!
A saját hegyeim közt is kóboroltam, megismerni nagyon vágytam,
De elmúlik az élet, és lehet a vétkektől én semmit sem láttam!
Bizony, az úgy van, hogy menni kell folytában egy életen át
De, van, aki csak nézheti belülről, háza vakablakát…
Én helyben vétkezve toporogtam? Menni kell életen át…
Vecsés, 2016. július 1. – Kustra Ferenc József
Boncolgatnám, de ő, erre elmenekül…
Gondolkozni próbálok, de képtelenül…
Szólt-e nekem még a régi dalom,
Múlt-e már bennem, régi fájdalom?
Gondolataim persze űznek, csak egyre,
Az a megoldás, hogy menjek, fel, hegyemre?
Hogyha eredendő bűnünk a létünk,
Akkor bennünk lelhető minden vétkünk!
Lehet, hogy van, és nagyon szép az Éden.
De nekem nincs, lent lakok az alvégen…
Hódolok én a régen-múlt időknek,
Hogy tegyek eleget tévedéseknek?
Bűnös vagyok? Vessetek a férgeknek!
Érzéseim vannak, megvannak jóra, a rosszra,
Mit tegyek, hiába vagyok a magam bírója?
Hallgatom verdeső szívhangomat, virradóra…
Van nekem bizonyos csendem, maga a képzelet,
Azzal suhanok a fájdalom folyamom felett!
Vigaszt várok én, sőt sokat vártam már... eleget.
Rövid az élet, kevés benne a boldogság,
De, van büntetés: oly' bősz a boldogtalanság…
Bűnös lét, maga...göröngyös járhatatlanság.
A múltam és vétkeim megvannak a fej-képkeretben,
Mi kellett volna, hogy én ne legyek bűnös? Képzeletben!
Az út végén, nem lehet tudni, hogy mi vár,
Ősünk is mind, fent... a csillagösvényen jár.
Csak madárnak szabad út, a látóhatár…
Őszülök és a bűnökért, biztosan felelnem kell,
Pont, mint másoknak, büntetlenül és sem mehetek el.
Életemben léptem én mindenféle, jó-rossz útra,
Többször is előfordult, hogy eltévedtem… tévútra!
A saját hegyeim közt is kóboroltam, megismerni nagyon vágytam,
De elmúlik az élet, és lehet a vétkektől én semmit sem láttam!
Bizony, az úgy van, hogy menni kell folytában egy életen át
De, van, aki csak nézheti belülről, háza vakablakát…
Én helyben vétkezve toporogtam? Menni kell életen át…
Vecsés, 2016. július 1. – Kustra Ferenc József
A behívattak: a már olyan régen a fronton ott vesztek utódjai…
(alloiostrofikus versforma)
Hadvezérről? Nem zengek én egy ölös ilyenről…
Háború szervezőjéről? Sohase egy ilyenről!
Kinek a nevét örökre az ölés tartja a magasba…
Kinek a neve már alapba is lángol a jó magasba…
Én csak az helyes hétköznapi emberről… zengek.
Hogy az ők képviselői, ha jót-szépet zengnek.
Én az egyszerű bevonuló emberről zengek
Mert én megtudtam, máris kapott behívót… rengek!
Ki volt készíve neki nehézgéppuska, miből harci lónak egy elég vala…
Á… nem kellett cipelni, de ha az ellen ekkora csulónak ment neki… vala.
Kit meg volt… az első napon egy bomba majd’ eltalálta, örült, hogy van egy lába.
Másnap műtét, sok havi kezelés, fél évig haza sem mehetett, volt sorsába.
Végül hazavitték, ahol bombánál biz' nagyobb meglepetés várta.
Közben már az özvegye más felesége, más a gyerekei apja.
Igy biz’ fejre állt a világ, ez meg, meg sem rettent, mert ez az itthoni csatatér…
A katona meghalt bánatában és fájdalmában… talán fent… a végtelen tér.
(senrjon trió)
Már senki nem emlékez,
Lett ő ismeretlen katona.
Még él családja?
Nem emlékszünk gyerekre
Meg nem a férjezett özvegyre…
Kicsik felnőttek?
Fonton még hány ilyen lett?
Holtra lőve vajh' min kesergett?
Háborús héják!
Vecsés, 2016. 09. 01. Kustra Ferenc József – Európa pont hevesen készül egy ilyen háborúra s ez ellen írtam.!
(alloiostrofikus versforma)
Hadvezérről? Nem zengek én egy ölös ilyenről…
Háború szervezőjéről? Sohase egy ilyenről!
Kinek a nevét örökre az ölés tartja a magasba…
Kinek a neve már alapba is lángol a jó magasba…
Én csak az helyes hétköznapi emberről… zengek.
Hogy az ők képviselői, ha jót-szépet zengnek.
Én az egyszerű bevonuló emberről zengek
Mert én megtudtam, máris kapott behívót… rengek!
Ki volt készíve neki nehézgéppuska, miből harci lónak egy elég vala…
Á… nem kellett cipelni, de ha az ellen ekkora csulónak ment neki… vala.
Kit meg volt… az első napon egy bomba majd’ eltalálta, örült, hogy van egy lába.
Másnap műtét, sok havi kezelés, fél évig haza sem mehetett, volt sorsába.
Végül hazavitték, ahol bombánál biz' nagyobb meglepetés várta.
Közben már az özvegye más felesége, más a gyerekei apja.
Igy biz’ fejre állt a világ, ez meg, meg sem rettent, mert ez az itthoni csatatér…
A katona meghalt bánatában és fájdalmában… talán fent… a végtelen tér.
(senrjon trió)
Már senki nem emlékez,
Lett ő ismeretlen katona.
Még él családja?
Nem emlékszünk gyerekre
Meg nem a férjezett özvegyre…
Kicsik felnőttek?
Fonton még hány ilyen lett?
Holtra lőve vajh' min kesergett?
Háborús héják!
Vecsés, 2016. 09. 01. Kustra Ferenc József – Európa pont hevesen készül egy ilyen háborúra s ez ellen írtam.!
(Fabula a vágyakról)
Csigabiga, a házában ülve,
unatkozik, bánatában elmerülve.
Körötte a világ rohan, szalad,
de Ő mindebből lemarad.
Hason csúszkál szegény pára,
míg rátalál egy tyúklétrára,
mely szebb napokat is látott,
Mikor a kakas még reá mászott.
A létra csúcsán kukorékolt,
s rá ébredt hajnalban az égbolt.
Csigánk szíve nagyot dobban:
- A világot is láthatnám onnan.
De az első fok oly messzi fent volt,
hogy a nyújtózásba majdnem megholt.
Hiába minden erőfeszítések ára,
Sehogy sem ért fel hozzája.
Szegény csigát a háza is húzta,
az első fokot elérni sem tudta.
Látta ezt egy szarka, segített rajta.
Csigánkat a földről azonmód felkapta.
- Repülök! - Szólt a csiga lelkesen.
Világot látni ugyan nem megyen,
de a madár fészkéhez felérve,
a fiókák lelkesen fogadták ebédre.
S mi lehetne mesém tanulsága?
Ki földhözragadtan kell éljen,
ne vágyjon a magos tyúklétrára!
Budatétény 2026.jónius. 28.
Csigabiga, a házában ülve,
unatkozik, bánatában elmerülve.
Körötte a világ rohan, szalad,
de Ő mindebből lemarad.
Hason csúszkál szegény pára,
míg rátalál egy tyúklétrára,
mely szebb napokat is látott,
Mikor a kakas még reá mászott.
A létra csúcsán kukorékolt,
s rá ébredt hajnalban az égbolt.
Csigánk szíve nagyot dobban:
- A világot is láthatnám onnan.
De az első fok oly messzi fent volt,
hogy a nyújtózásba majdnem megholt.
Hiába minden erőfeszítések ára,
Sehogy sem ért fel hozzája.
Szegény csigát a háza is húzta,
az első fokot elérni sem tudta.
Látta ezt egy szarka, segített rajta.
Csigánkat a földről azonmód felkapta.
- Repülök! - Szólt a csiga lelkesen.
Világot látni ugyan nem megyen,
de a madár fészkéhez felérve,
a fiókák lelkesen fogadták ebédre.
S mi lehetne mesém tanulsága?
Ki földhözragadtan kell éljen,
ne vágyjon a magos tyúklétrára!
Budatétény 2026.jónius. 28.
