Idő 
Értékelés 
Értékelés Kitekintő: senrjúban…
A tömegsírban
Névtelenek fekszenek.
Ők is hőseink.
*
Halotti máglyák
Lobbannak Indiában.
Ott ez szertartás.
*
Van, hol nem félnek
Haláltól. Dicsőséges.
Tán nem mennek el…
*
Vannak még törzsek,
Hol mindenki ünnepel.
Közös búcsúzás.
*
Vannak oly’ helyek,
Ahol fehér a gyász színe.
Halotti tor van.
*
Nálunk fekete
A gyász színe. Búsulunk.
Szeretet marad.
*
Mi megsiratjuk
Azt, aki eltávozott.
Imádkozunk is.
*
Őseink fent a
Csillagösvényen laknak.
Onnan vigyáznak.
Vecsés, 2013. október 29. – Kustra Ferenc József
A tömegsírban
Névtelenek fekszenek.
Ők is hőseink.
*
Halotti máglyák
Lobbannak Indiában.
Ott ez szertartás.
*
Van, hol nem félnek
Haláltól. Dicsőséges.
Tán nem mennek el…
*
Vannak még törzsek,
Hol mindenki ünnepel.
Közös búcsúzás.
*
Vannak oly’ helyek,
Ahol fehér a gyász színe.
Halotti tor van.
*
Nálunk fekete
A gyász színe. Búsulunk.
Szeretet marad.
*
Mi megsiratjuk
Azt, aki eltávozott.
Imádkozunk is.
*
Őseink fent a
Csillagösvényen laknak.
Onnan vigyáznak.
Vecsés, 2013. október 29. – Kustra Ferenc József
Rozsdamarta az
Idő, fény ravatalán.
Árnyak hosszabbak.
*
Mohás kőkereszt,
Rajta krizantém csokor.
Lassú hervadás...
*
Még nem találkozunk, mert még nem egy földben nem lakunk,
Lelkem érzi a lelked, de még nem egy hely a lakunk…
Te ott lent élsz vagy fent laksz, érzed magadon a hideget,
Én meg most is érzem a karcosan simogató szelet,
És itt érzem, a gyenge, de cirógató napmeleget…
*
Virágtengerben
Gyertya és mécses lobog.
Lelket világít.
*
Az én sorsom itt csak, bóklászik a sárba,
Abban is nehezen szinte térdig járva…
A Te sorsod végleg, rég' volt megirkálva.
*
Virágcsokroknak
Garmada, díszítőleg.
Lobogó lángok…
*
Míg élek addig Te is élsz, mindegy, hol is vagy…
Emlékeim szépíted és mindegy merre vagy!
Nyirkos és párás már, sok megélt esztendőm,
Arcomon, nyakamon a ránc, a fejkendőm.
Sok éve elmentél már, hiányod az óta is fájom,
Hogy nem volt jobb kapcsolatunk, én azt, az óta is bánom…
Hiányzol és a lelkem tovább szereti a lelkedet,
Ha itt ücsörgők a sírodnál... feltöltöd a lelkemet.
*
Haldokló levél
Indul társai után.
Hajnalban már fagy.
*
Lépő láb alatt,
Halott levelek élnek.
Bokor, átlátszó.
Vecsés, 2015. november 29. - Kustra Ferenc József – íródott: versben és senrjúban…
Idő, fény ravatalán.
Árnyak hosszabbak.
*
Mohás kőkereszt,
Rajta krizantém csokor.
Lassú hervadás...
*
Még nem találkozunk, mert még nem egy földben nem lakunk,
Lelkem érzi a lelked, de még nem egy hely a lakunk…
Te ott lent élsz vagy fent laksz, érzed magadon a hideget,
Én meg most is érzem a karcosan simogató szelet,
És itt érzem, a gyenge, de cirógató napmeleget…
*
Virágtengerben
Gyertya és mécses lobog.
Lelket világít.
*
Az én sorsom itt csak, bóklászik a sárba,
Abban is nehezen szinte térdig járva…
A Te sorsod végleg, rég' volt megirkálva.
*
Virágcsokroknak
Garmada, díszítőleg.
Lobogó lángok…
*
Míg élek addig Te is élsz, mindegy, hol is vagy…
Emlékeim szépíted és mindegy merre vagy!
Nyirkos és párás már, sok megélt esztendőm,
Arcomon, nyakamon a ránc, a fejkendőm.
Sok éve elmentél már, hiányod az óta is fájom,
Hogy nem volt jobb kapcsolatunk, én azt, az óta is bánom…
Hiányzol és a lelkem tovább szereti a lelkedet,
Ha itt ücsörgők a sírodnál... feltöltöd a lelkemet.
*
Haldokló levél
Indul társai után.
Hajnalban már fagy.
*
Lépő láb alatt,
Halott levelek élnek.
Bokor, átlátszó.
Vecsés, 2015. november 29. - Kustra Ferenc József – íródott: versben és senrjúban…
A poéta estéje…
Éjszaka van, ha jól gondolom, akkor alszik, a város
Még én aktív vagyok, írok, nem vagyok csak kicsit álmos.
Megállok, nagyon figyelek, teljesen tisztán hallom, hogy hallgat a csend,
Közben az ablakon még kinézek, lám a félhold mosolyogva esend.
Bennem futnak a percek, fent csillagok vannak az égen,
Az utcán már senkit nem látok, mily’ sok a csillag éppen.
Szobámban mélységesen hallgat a csend, gondolatok tömegben jönnek felém,
Ez erőt ad, vágyamat erősíti, sőt végtelen erőt öntenek belém.
Hegyes toll, kezemben szántja a papírt,
Közben nyomot hagy, egy nagy tinta pacnit.
Nem is jutott eszembe, hogy egy pacni mi kárt okozhat,
Nem is volt már eszembe, hogy a pacni miket okozhat!
Már hallom is a dörgést
Az ébredő kétkedést,
Hogy ha lecsap a fénykard,
A szemedet letakard...
Én még estében írni akarok, gondolatim röpködnek,
Utólag meg az ellenfeleim, utálkoznak, köpködnek.
Még hallom a csendet, csak néha szakítja szét egy komótos dörgés,
Még szinte teljes a csend, de már rossz jel az ismétlődő mennydörgés
.
Nem és nem, nem én gyengülök el legbelül, írok tovább kérlelhetetlenül,
Mert miket ma még megírok, az marad utókorra, végeérhetetlenül.
Villámláskor le kell oltani a lámpákat, én meg gondosan
Majd elfújom a máris kis-csonk gyertyámat, nagyon alaposan.
Ó mond csak múzsám, mit látsz, a helyes úton araszolok?
Kezemben a lúdtollal, jó papírlapon bandukolok?
Jézusom, most majdnem a fejem fölött csattant,
Teljesen összetörte a tök süket hallkant…
Jézusom, most majdnem a fejem fölött csattant.
Majd’ elmennek a helyükről a fák? Ideért a vihar,
Villámlik és meg gyorsan elfújom a gyertyámat… pazar.
Sietek, bebújok a takaróm alá, gyorsan-hamar.
Vecsés, 2016. március 11. – Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.
Éjszaka van, ha jól gondolom, akkor alszik, a város
Még én aktív vagyok, írok, nem vagyok csak kicsit álmos.
Megállok, nagyon figyelek, teljesen tisztán hallom, hogy hallgat a csend,
Közben az ablakon még kinézek, lám a félhold mosolyogva esend.
Bennem futnak a percek, fent csillagok vannak az égen,
Az utcán már senkit nem látok, mily’ sok a csillag éppen.
Szobámban mélységesen hallgat a csend, gondolatok tömegben jönnek felém,
Ez erőt ad, vágyamat erősíti, sőt végtelen erőt öntenek belém.
Hegyes toll, kezemben szántja a papírt,
Közben nyomot hagy, egy nagy tinta pacnit.
Nem is jutott eszembe, hogy egy pacni mi kárt okozhat,
Nem is volt már eszembe, hogy a pacni miket okozhat!
Már hallom is a dörgést
Az ébredő kétkedést,
Hogy ha lecsap a fénykard,
A szemedet letakard...
Én még estében írni akarok, gondolatim röpködnek,
Utólag meg az ellenfeleim, utálkoznak, köpködnek.
Még hallom a csendet, csak néha szakítja szét egy komótos dörgés,
Még szinte teljes a csend, de már rossz jel az ismétlődő mennydörgés
.
Nem és nem, nem én gyengülök el legbelül, írok tovább kérlelhetetlenül,
Mert miket ma még megírok, az marad utókorra, végeérhetetlenül.
Villámláskor le kell oltani a lámpákat, én meg gondosan
Majd elfújom a máris kis-csonk gyertyámat, nagyon alaposan.
Ó mond csak múzsám, mit látsz, a helyes úton araszolok?
Kezemben a lúdtollal, jó papírlapon bandukolok?
Jézusom, most majdnem a fejem fölött csattant,
Teljesen összetörte a tök süket hallkant…
Jézusom, most majdnem a fejem fölött csattant.
Majd’ elmennek a helyükről a fák? Ideért a vihar,
Villámlik és meg gyorsan elfújom a gyertyámat… pazar.
Sietek, bebújok a takaróm alá, gyorsan-hamar.
Vecsés, 2016. március 11. – Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.
Az őszi viharos időről…
Tomboló szelek,
Esőfelhőket hoznak.
Cudar az idő…
*
Látszik, vihar jön
Erre, agyban lila köd…
Gyalogút hosszú!
*
Szél söpri utcát,
A hullott levél röpköd.
Betonfal, hideg.
*
Immár domináns
A hideg és metsző szél.
Reszkető a táj.
*
Megkergült a szél,
Hulló levelet sodor.
Szétfújja avart.
*
Nagy viharban az
Éjszaka sötét, dadog.
Nem élvhajhászat.
*
Zengő vihar jő,
Kék ég, nagyon meggyötört.
Bús felleg, villám!
*
Szélvihar, erre
Sodor esőfelleget.
Zivatar kitör.
*
Égen fellegek
Úsznak. Fent, vihar dühöng.
A sorsában él.
*
Kemény viharral
Küzd, erdő-lét hajója.
Lombkorona dől.
*
Felhőt, szétfújja
A szél, fodorrá válik.
Kutyaszőr borzolt.
*
Vihar zörget már
Az ajtókon. Így kopog.
Lélekhúr rezdül…
Vecsés, 2017. január 8. – Kustra Ferenc József – íródott: senrjú csokorban.
Tomboló szelek,
Esőfelhőket hoznak.
Cudar az idő…
*
Látszik, vihar jön
Erre, agyban lila köd…
Gyalogút hosszú!
*
Szél söpri utcát,
A hullott levél röpköd.
Betonfal, hideg.
*
Immár domináns
A hideg és metsző szél.
Reszkető a táj.
*
Megkergült a szél,
Hulló levelet sodor.
Szétfújja avart.
*
Nagy viharban az
Éjszaka sötét, dadog.
Nem élvhajhászat.
*
Zengő vihar jő,
Kék ég, nagyon meggyötört.
Bús felleg, villám!
*
Szélvihar, erre
Sodor esőfelleget.
Zivatar kitör.
*
Égen fellegek
Úsznak. Fent, vihar dühöng.
A sorsában él.
*
Kemény viharral
Küzd, erdő-lét hajója.
Lombkorona dől.
*
Felhőt, szétfújja
A szél, fodorrá válik.
Kutyaszőr borzolt.
*
Vihar zörget már
Az ajtókon. Így kopog.
Lélekhúr rezdül…
Vecsés, 2017. január 8. – Kustra Ferenc József – íródott: senrjú csokorban.
Drága föld éjjel
Takaródzik kéjjel,
Csillagos éggel,
Ezüstös holdfénnyel.
Elszunnyad mára,
Békesség a párna,
Szellős a sátra,
Illatos az álma.
Könnyed a lelke,
Csend honol ma este,
Pár cseppet ejtve,
Párát szitál szerte.
Elolvadt árnya
Erdőt mezőt szánja,
Reggelig várva
Nedves lesz bokája.
Narancs hajnal fényben felsóhajt jó nagyot,
Örömmel köszönti az éltető Napot.
Emlékében él még milyen volt az éden,
Palástja fent ragyog azúrt fénylő kékben.
Takaródzik kéjjel,
Csillagos éggel,
Ezüstös holdfénnyel.
Elszunnyad mára,
Békesség a párna,
Szellős a sátra,
Illatos az álma.
Könnyed a lelke,
Csend honol ma este,
Pár cseppet ejtve,
Párát szitál szerte.
Elolvadt árnya
Erdőt mezőt szánja,
Reggelig várva
Nedves lesz bokája.
Narancs hajnal fényben felsóhajt jó nagyot,
Örömmel köszönti az éltető Napot.
Emlékében él még milyen volt az éden,
Palástja fent ragyog azúrt fénylő kékben.
