A lélekharang messzire száll,
Ég megnyílik záporeső zuhogásán,
Felhős... szomorún borús a táj.
A gyászmenet csendben lépked a borús félhomályban.

Mennyei szárny dicsfényében,
Lélekharang visz a szélben.
Betemetett gödör szélén
Síró család feketében,
Fájó könnyek tengerében.

Gomolyfelhők messze szállnak,
Koszorúik mind könnyben áznak.
Szomorún a hegedű sír.
Hazatérnek fájó sebbel,
Imádságos szeretettel.

Északkelet felé gomoly felhő száll
Ezer dallamokon át.
Gyenge kacagást hord a szél
Kies, sárguló völgyeken át.

Mégis hóra száll az alkony,
Hűs szellő lengeti a fát.
A haldokló nap sugarát
Farkasok üvöltése töri át.

Halálos ezüstkoronáját
Ledobta a nyár.
Szívem boldogsága elhervad lassan már,
Kihűl a táj, Fáradt vállamra hópihe száll.

Vaksötét éjben
Sátán lovamon vágtatok erdőn, völgyön át!
Reménytelen szenvedéllyel
Vágyódik utánad múló ifjúság.

2019. szeptember 8.

Május van, eső szitál,
Széltépett, rozoga kunyhók,
Átokverte, mocskos világ.
Sárba tiport emberi sorsok,
Generációkra épített csonthalmazok.

Szívek dobbanásán
Fogatlan vének kacagnak,
Lábunk nyomát őrzi a sár!
Zengi a dal dübörgő szavát.
Huszonegyedik század nyomasztó dallamát.

Lecsúszott, ingoványokba süllyedő
Emberi sorsok.
Éhhalállal zeng az ének,
Fejünk felett felhők gyűlnek,
Hej, dádé! De kormos a vakaró.

Csóróságunk mocskába`
Átkok kísérnek. Táltos paripáink
Tüskés bokrokon át menekülnek a nyomorba!
Zord villámok cikáznak szerteszét.
Itt emberek élnek - e küzdő világban,
Csáhelja lelkünk hegedűk haragján.

Magányba zárt tangó kavarog a szélben,
Hosszú késes, haldokló világ!
Elfáradtan, összetörten
Kísért a múltam minden szenvedésen.

A szerelem párducnője
Rám néz, s vállamra hajtsa fejét.
Álmodozó indián lelkem zárt világán
Kergetnek vad kalandorok.

Sátán-lovamon vágtatok tovább,
Jönnek felém a rút, sötét idők.
Zenét hallok a végtelenben,
A messze távol mintha közeledne.

Folyik a bor,
Cigányok víg dala száll a tarnaparti sárkunyhók felől.
Szép leányok lejtik ott a táncot
Lelkemnek letűnt nemzedék délibábjain.

Félelmetes fekete felhők, nagy viharok jönnek!
Elnémul a hegedűn a húr.
Nagy dörejjel villámok cikáznak,
Kunyhóink felett kavarog a szél.

Izzad a nyárban a katicabogár,
Szénakazalban hűsítőn hever.
Gyermekkacajtól hangos a határ,
Lóhalálba fut az időkaraván.

Ring velünk hintaágyon az ifjúság,
A régi házban kacagó gyermekzsivaj.
Újra éled bennem, mint az élet a lehajló almafa ágán.
Pici korom legszebb évei.

Rózsaszín felhős, gyermeki láz,
La Fontaine-mesés álomvilág.
Mint hintaágyon az örök ifjúság,
Peregnek le életünk alkonyán.

Tarnazsadány, 2019. február 18.