Ha nem vagy eltévedek,
perceim céltalanok,
s bolyongok,
mint fényüket vesztő,
útjukat tévesztő
hullócsillagok.
S nem vagyok.
Csak néha egy lélek,
kit reménye felkap,
s visz egy mocsár felett...
olyankor a felhőkön át
ráhajolok a rózsák szirmára,
s onnan illatokat csenek
a szél szelíd selymes hajára.
Ha nem vagy, eltévedek,
s nem találom helyem,
kóboran lüktet a szív,
szédül a vér is ereimben.
Csókjaid méz- szava csak,
szárnyat oldó szent dal,
és mikor nem szól,
csak vagyok, rohanok,
a könnyek völgyébe zuhanok,
fáradtan és árván,
mint szárnya-vesztett angyal...

Kint tombol a hideg,
hófútta,zord idő,
a kandalló mellett
itt bent velem van ő.

Pattognak a szikrák,
duruzsol már a tűz,
a szívünkből minden
fájó gondot elűz.

Nyugalom szigete
ahol most mi vagyunk,
halk zene szól,amit
boldogan hallgatunk.

Emlékezünk együtt
a régmúlt időkre,
az egymáshoz kötő
csodás szerelemre.

Melynek szikrái itt
pattognak köröttünk,
az idő oly gyorsan
elrepült felettünk.

Azt kérjük a sorstól,
hogy együtt lehessünk,
és az úton tovább
még ketten mehessünk!!

Ha egymára talál
két szerető ember,
a szívük megtelik
boldog szerelemmel.

Nem kell nekik akkor
egyedül csak társuk,
mert együtt így lesz szebb
a közös világuk.

Egymás kezét fogva,
segítve egymáson,
könnyebb lesz az élet
ezen a világon.

És ha majd eljárnak
felettük az évek,
a közös múltjukra
sokszor emlékeznek.

Köszönik egymásnak
a sok szeretetet,
mellyel átvészelték
a nehéz életet.

Belülről mar engem,
kívülről nem látszik,
de elemészt teljesen,
vágyam utánad.

Mióta először láttalak,
kezem, lábam remeg,
a szívverésem mérni,
már nem is lehet.

Megfogott szépséged,
szemed, arcod bája,
csodás testednek,
izgató látványa.

Mert te vagy a Nő,
az anya, angyal,
oda vagyok érted,
fájó, üres aggyal.

Ha hívnál, mennék,
bármikor, bárhová,
feladnék érted mindent,
mennék, akár világgá.

Találkozni veled,
megfogni a kezed,
szemedbe nézni,
nékem vajon lehet?

Kérlek annyit mondj,
jöhetsz, várlak,
engem is emészt
a vágy, utánad.

Ez lenne az Új Év,
első jó híre,
indulnék is azonnal,
oda, Edelénybe.

És tudod Edelény,
mitől nevezetes?
Ott lakik a legszebb,
minden nő felett.

De hiába a vágy,
ha az egyoldalú,
azért vagyok Én,
folyton szomorú.

Leteszem a tollat,
most már elfeledlek,
tudom az Isten,
nem nékem teremtett.

Legyen az életed,
nélkülem is szép,
gondolj jó szívvel rám,
ha eszedbe jutnék.

Kértem az Istent boldogságért
Soha nem múló vidámságért
Kértem már az éj sötétjét
Izzó nap bölcs fényességét
Szelek csattogó korbácsát
Szellők vigadó románcát.

Mikor már a hitem veszni látszott
Minden reményem halni vágyott
Egy angyal szárnyalt az égen
Zöld föld felett meseszépen
Bíbor fény tavába állva
Fekete magányba várva.

Hajnalpír zuhant messzeségre
Bársonyt borít égi szépségre
De nap utolsó fényében
Egy mosoly kíséretében
Szívét vígan tárta elém.
Most őrzöm szerelmes felét.


(Egy a P Mobil - Zöld, bíbor, és fekete ihlette szerelem emlékére.)