Nincsen helyem e csillogó világban,
a tűző napban nem lelem helyem,
nem vakít el a színek sokasága,
bármilyen szép is, nem fontos nekem.

Lennék inkább csendes félhomályban
megbújva, hol rám talál a csend,
míg az alkony szárnyait kibontva,
hűs szellővel végigpermetez.

Nem kell más, csak nyugalom, és béke,
amelyben testem-lelkem megpihen,
néma csönd, mely oly nyugalmat áraszt,
s úgy simogat, mint a hűs selyem.

Nem szeretnék semmi mást, csak élni,
s messze tűnni olyan hirtelen,
mint a villám, amely egyet dörren,
s eltűnik a felhős ég felett.

Nem kell más, csak meghitt, meleg otthon,
ahol végre nyugalmat lelek,
s úgy tűnik el, mint a nyári villám
minden rossz, mely megtörtént velem.

(Borrímesek)
Mezők, rétek felett kavarog a kis susogó szellő,
Szerelemérzésem föl-föl támad, mint susogó szellő.
Lélek mezőm felett él szerelem, mint susogó szellő…

Szerelmem, egyszer csak döntöttél, elhagytál, csak úgy leléptél,
Mikor lépcső előkerült, Te azonnal arra leléptél.
Szerelmem elhagytál! Egyszer csak életemből kiléptél.
Nem kéredzkedtél, az indokod semmi sem volt, kiléptél.

(Anaforás, bokorrímes)
Elmentél kedves, az állhatatosság nem erősséged.
Elmentél, de ezzel nem bizonyítottad fensőbbséged…
Elmentél kedves, Te tudod… nálam él az elsőbbséged.

Én csak boldogan mosolyogtam rád, szerelmes szívünk
Lélekben egyesült, mára meg… pusztaság az eszünk.
Nagyon szerettelek, mosolyogtam, vágytam; ketten együtt legyünk!
Lélekben egyesült szívek eltávolodtak… már külön megyünk!

(Kereszt anaforás)
Igen, látom az állhatatosság nem mindenki sajátja,
Lélekben egyesülés… van kinek nincs már más maradványa.
Igen látom, ócska sorsom… a végtelen boldogság ellenző,
Lélekben egyesülés: volt múlt! Nyakadban… lobog egy keszkenő.

Vecsés, 2020. július 7. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.

Felettem vasmadarak szállnak fel-le,
Erre jönnek és mennek Ferihegyre.
Gyomrukban eszik, iszik, alszik a sok utas,
Mit visznek magukban; csomag és légiutas.

Hihetetlen, ahogy ott repülnek fenn,
Felolvadnak az ég végtelenében.
Nincsen pedig toll, szárnyukon, farkukon,
Mégis repülnek puhán és suhanón.

Vecsés, 1998. december 22. – Kustra Ferenc József

Mikor ébren vagyok,
tudom, mert ébren vagyok.
Ám mikor álmodom,
nem tudom, mert alszom.

Olykor álmomban megteszem,
mit nappal talán nem merek.
Máskor gonoszul gúzsba köt,
s hírtelen csatakosan riadok fel.

Álom? Furcsa, de talán mégis,
álmomban is tudatomnál maradok,
mert különben, örökké tartana,
e tudattalannak hitt ingatag álom.

Néhanap az ébredés oly sejtelmes,
mint pára, a hűs hajnali folyó felett.
Vagy félelemtől remegve eszmélek,
mint fa, melyet villám tör derékba.

Ébrenlét. Mikor ébren vagyok,
sorsom a kezemben tartom. Tudom.
Tehetem, mit álmomban nem tudok.
De van, hogy ébren álmodom.

A vén eperfa hűvösében merengek épp.
Köröttem, piheg az augusztusi csend.
Fölöttem levelek táncolnak a szélben.
Gondolatom madárként repdes a széllel.

Mily különösek is vagyunk mi emberek.
Néha könnyedén feledjük a jót és szépet,
Közben hátunkon cipeljük az ellenséget.
Hisszük, hozzánk az élet oly kegyetlen.

Mindenkinél jő majd egy nap,
mikor nem tud feledni már,
és emlékezni sem talán.
Jóllehet, változtatni akkor,
semmin se tud senki sem már.

Van, hogy a gondolat zabolátlan, mint egy csikó!
Vibrál és ugrál, kavarog, mint az örvénylő hó!
Van, hogy a gondolat zabolátlan, mint egy csikó!

Csak
Jönnek
Mint árvíz.
Megfékeznem?
Írni sem győzöm.
*

Nagy dolgok is sűrűn eszembe szoktak jutni,
Ha marhaság, akkor érzem, el kéne futni.

Nem
Írom
Mindet, csak
Az értékest,
Többi hadd fusson.
*

Egy észrevétlen
Pillanat és tovaszáll…
Csak úgy elröppent.
Egy gondolat... pillanat
Alatt elszáll... agylakat.
*
Ha leköti a
Figyelmemet, hajrá-haj!
Kivel osszam meg?
Egy elcsípett gondolat,
Már verset kovácsolhat.
*
De már öregen,
Néha, csak erőlködők!
Üres gondolat!
Ha már nincsen gondolat,
Hiába van akarat.
*

Figyelem, hogy figyelek én, lelkesen és szinte mindenre,
De leragadok már minden emberfeletti ökörségre...
Ha már, csak ez érdekel, akkor kell-e gondolkoznom,
Vagy nem és lassan, biztosan kezdeni kell halódnom?

Még
Köti
Figyelmem,
Ám fonál vész.
Ezt hozza vénség?
*

Huh! Ezt is, hogy végig tudtam gondolni, itt fönt...
Az agyam működött, jól van... és visszaköszönt...
Huh! Ezt is, hogy végig tudtam gondolni, itt fönt...

Vecsés, 2017. december 31. – Szabadka, 2018. február 17. – Kustra Ferenc – A verseket és a haikukat én írtam, az apevákat és a tankák versét, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe: ,,Egy elcsípett gondolat’’