Idő 
Értékelés 
Értékelés Félelmetes hegyek és bérceik között,
Lankával szemben, juj, de nagy erdők között,
Csühögve halad a kicsiny, hegyi vasút.
Hegytetőre gyalog vagy vonat! Nincs más út.
Az utasok talán el is vannak hűlve, e sok szépségtől,
A sin szál illesztésénél mindig kattogó –sok- keréktől,
Mik megnyugtatóan hatnak az utasok garmadájára,
Mert tudják, hogyha lassan is, de fölérnek a bércre máma.
Itt az ülések már régiek, szépen simára kopottak,
De minek kellene első osztály? Oly szépek a látottak.
Látni hegyi kecskéket és ők megállva nézik vonatot,
Közelbe persze nem jönnek, de tán’ élvezik pillanatot!
Masiniszta nagy viccesen nagyon rájuk füttyent, hosszabban,
A kecskék, meg uzsgyi! Egy kicsi meg is botlott a futásban.
(3 soros zárttükrös)
A gőzös fehér füstöt lihegett föl a légbe,
Tehát értő ember volt, ki a mozdony fűtője…
A gőzös fehér füstöt lihegett föl a légbe.
Közben persze komótosan, csak fölértünk a fennsíkra,
Ahol a sok utast elöntötte az öröm mámora…
Közben persze komótosan, csak fölértünk a fennsíkra.
*
(Senrjon)
Alapélmény már rendben,
Utasok, gyorsan szétszéledtek.
Vajh’, ki miért jött?
*
Masiniszta jó hosszantit füttyentett, majd még kikiabált a mozdonyból,
Hogy senki ne feledje, mert lemarad, az ötkor visszamenő vonatról.
(Bokorrímes)
Pihentünk, közbe nagyokat nézelődtünk,
Gyerekekkel levél-fajtákat gyűjtöttünk,
Iskolába kell, főleg ezért is jöttünk!
*
Igyekvést foglaltunk helyet a kocsiban, de most a másik oldalon,
Hogy a gyerekeknek mindent megmutathassunk, ama túlsó oldalon.
Este lefekvés előtt is még csak napi eseményekről beszéltünk,
És azt mondtuk, hogy de jó lesz, mert reggel az újabb álmokkal ébredünk!
Vecsés, 2016. május 31. – Kustra Ferenc József – íródott alloiostrofikus versformában.
Lankával szemben, juj, de nagy erdők között,
Csühögve halad a kicsiny, hegyi vasút.
Hegytetőre gyalog vagy vonat! Nincs más út.
Az utasok talán el is vannak hűlve, e sok szépségtől,
A sin szál illesztésénél mindig kattogó –sok- keréktől,
Mik megnyugtatóan hatnak az utasok garmadájára,
Mert tudják, hogyha lassan is, de fölérnek a bércre máma.
Itt az ülések már régiek, szépen simára kopottak,
De minek kellene első osztály? Oly szépek a látottak.
Látni hegyi kecskéket és ők megállva nézik vonatot,
Közelbe persze nem jönnek, de tán’ élvezik pillanatot!
Masiniszta nagy viccesen nagyon rájuk füttyent, hosszabban,
A kecskék, meg uzsgyi! Egy kicsi meg is botlott a futásban.
(3 soros zárttükrös)
A gőzös fehér füstöt lihegett föl a légbe,
Tehát értő ember volt, ki a mozdony fűtője…
A gőzös fehér füstöt lihegett föl a légbe.
Közben persze komótosan, csak fölértünk a fennsíkra,
Ahol a sok utast elöntötte az öröm mámora…
Közben persze komótosan, csak fölértünk a fennsíkra.
*
(Senrjon)
Alapélmény már rendben,
Utasok, gyorsan szétszéledtek.
Vajh’, ki miért jött?
*
Masiniszta jó hosszantit füttyentett, majd még kikiabált a mozdonyból,
Hogy senki ne feledje, mert lemarad, az ötkor visszamenő vonatról.
(Bokorrímes)
Pihentünk, közbe nagyokat nézelődtünk,
Gyerekekkel levél-fajtákat gyűjtöttünk,
Iskolába kell, főleg ezért is jöttünk!
*
Igyekvést foglaltunk helyet a kocsiban, de most a másik oldalon,
Hogy a gyerekeknek mindent megmutathassunk, ama túlsó oldalon.
Este lefekvés előtt is még csak napi eseményekről beszéltünk,
És azt mondtuk, hogy de jó lesz, mert reggel az újabb álmokkal ébredünk!
Vecsés, 2016. május 31. – Kustra Ferenc József – íródott alloiostrofikus versformában.
Ködfátyol borít leplet a földre
könnyben áztatva földet és vetést,
fehér takarót hiába várna,
sehol sincs hó, csak ázik a vetés.
Pedig úgy vágyna meleg takaróra!
Sűrű könnyek közt ázik, didereg,
esdeklő szemekkel tekint az égre,
hozzon már havat, vagy egy kis meleget.
Könnyes szemekkel néz le a felhő,
aztán megrázza rongyos köpenyét,
pár cseppet szór rá néma búcsúzással,
aztán elvonul, s kitisztul az ég.
Olyan szép minden. Zöldül a fű is,
már a hóvirág is bontja szirmait,
rügyeznek már a fák is kint a kertben,
s madarak ülnek már az ágain.
Élénk csipogás tör be a csendbe
s újra éled a tavaszi világ,
napsugár omlik a tavaszi földre,
minden kivirul. Ébred a világ.
Ne búsulj te sem. Lesz még jobb, hidd el!
Nem lehet ilyen gonosz a világ!
Gondolj arra, hogy szebb lesz a holnap,
s rád is vár még egy szebb, egy jobb világ.
könnyben áztatva földet és vetést,
fehér takarót hiába várna,
sehol sincs hó, csak ázik a vetés.
Pedig úgy vágyna meleg takaróra!
Sűrű könnyek közt ázik, didereg,
esdeklő szemekkel tekint az égre,
hozzon már havat, vagy egy kis meleget.
Könnyes szemekkel néz le a felhő,
aztán megrázza rongyos köpenyét,
pár cseppet szór rá néma búcsúzással,
aztán elvonul, s kitisztul az ég.
Olyan szép minden. Zöldül a fű is,
már a hóvirág is bontja szirmait,
rügyeznek már a fák is kint a kertben,
s madarak ülnek már az ágain.
Élénk csipogás tör be a csendbe
s újra éled a tavaszi világ,
napsugár omlik a tavaszi földre,
minden kivirul. Ébred a világ.
Ne búsulj te sem. Lesz még jobb, hidd el!
Nem lehet ilyen gonosz a világ!
Gondolj arra, hogy szebb lesz a holnap,
s rád is vár még egy szebb, egy jobb világ.
Legyél fehér vagy fekete,
Hatalmas vagy kicsike,
Karcsú avagy gömbölyded.
Isten tökéletesre teremtett!
Nem vagy más,
Csak egy tökéletes alkotás!
Ne hallgasd azt ki bánt,
S nem látják lelked tisztaságát.
Mosolyod legyen fegyvered,
Ha bántanak téged.
A szeretetnél nincs erősebb!
Mi legyőzhetetlenné tesz!
Ne veszítsd el önmagad soha!
Hisz tökéletesre vagy alkotva!
Hatalmas vagy kicsike,
Karcsú avagy gömbölyded.
Isten tökéletesre teremtett!
Nem vagy más,
Csak egy tökéletes alkotás!
Ne hallgasd azt ki bánt,
S nem látják lelked tisztaságát.
Mosolyod legyen fegyvered,
Ha bántanak téged.
A szeretetnél nincs erősebb!
Mi legyőzhetetlenné tesz!
Ne veszítsd el önmagad soha!
Hisz tökéletesre vagy alkotva!
Olyan lettem, mint a vén diófa ága,
amelynek pergő gyanta könnye hull,
csupasz törzsére lassan végigfolyva,
mint szempillámon, ha bánat könnye hull.
Ő is siratja néma pusztulását,
ahogy magamban én is fájlalom
az elmúlott időt, mit rád tékozoltam,
s nem maradt bennem más, csak szánalom.
Nem is értem, hogy mért tudtam szeretni
olyat, akinek nincs érző szíve,
helyébe kemény, hideg kőlapul csak,
s nem érdekli, hogy másé vérzik e.
Nem is értem, hogy mért hagytam elszállni
az időt, mely száguld, s üvöltő szele
hófehér kristályt fúj sötétlő hajamra,
s márvány arcomra fagycsókot lehel.
Nem bánom már, hisz kárpótolt az élet,
bár nem adott soha földi kincseket,
csak két csillagot, mely olyan drága nékem,
ha rájuk gondolok, szívem megremeg.
Nem várom már, hogy rám csillan a napfény,
csak e két csillagot hagyja meg nekem,
had láthassam, hogy felettem ragyognak,
hiszen az övék egész életem.
amelynek pergő gyanta könnye hull,
csupasz törzsére lassan végigfolyva,
mint szempillámon, ha bánat könnye hull.
Ő is siratja néma pusztulását,
ahogy magamban én is fájlalom
az elmúlott időt, mit rád tékozoltam,
s nem maradt bennem más, csak szánalom.
Nem is értem, hogy mért tudtam szeretni
olyat, akinek nincs érző szíve,
helyébe kemény, hideg kőlapul csak,
s nem érdekli, hogy másé vérzik e.
Nem is értem, hogy mért hagytam elszállni
az időt, mely száguld, s üvöltő szele
hófehér kristályt fúj sötétlő hajamra,
s márvány arcomra fagycsókot lehel.
Nem bánom már, hisz kárpótolt az élet,
bár nem adott soha földi kincseket,
csak két csillagot, mely olyan drága nékem,
ha rájuk gondolok, szívem megremeg.
Nem várom már, hogy rám csillan a napfény,
csak e két csillagot hagyja meg nekem,
had láthassam, hogy felettem ragyognak,
hiszen az övék egész életem.
Felkelő napot
Fény, fürtökben élteti.
Felhő mentesség.
*
Morajló tenger,
Fürtökben zúg, monoton.
Fehér fodrozás.
*
Fönt viharfelhők,
Fürtökben érnek földig.
Közelg’ nagy eső!
*
A szőlőszemek
Fürtben vannak, jó együtt.
Mazsola… száradt.
*
Várat, enyészet
Öleli! Pókháló fürt.
Csak szél lengeti.
*
Rügyek, virágok
Fürtökben… új életre!
Hangos madárdal.
*
Búzakalász, mint
Tenger… egész egy nagy fürt.
Aratás-idő.
*
Leereszkedő
Az alkony, levegő hűl.
Sötét, fürtökben…
*
Bágyadtan békés,
Fürtös hidegben, táj.
Fehér zúzmara.
*
Erdei lakban
Fürtökben lóg a jégcsap!
Eresz alatt, sor!
*
Büszke, zöld fenyők
Ágain, jégcsapfürtök.
Dühöngő, vad tél!
*
Bíbor horizont
Festi fürtösre, tájat.
Bíbor hópehely.
Vecsés, 2018. február 7. – Kustra Ferenc - eredeti Baso féle stílusban írt haikuk. Készült a FÜRT pályázatra. (A fürt szónak minden haikuban szerepelnie kellett!)
Fény, fürtökben élteti.
Felhő mentesség.
*
Morajló tenger,
Fürtökben zúg, monoton.
Fehér fodrozás.
*
Fönt viharfelhők,
Fürtökben érnek földig.
Közelg’ nagy eső!
*
A szőlőszemek
Fürtben vannak, jó együtt.
Mazsola… száradt.
*
Várat, enyészet
Öleli! Pókháló fürt.
Csak szél lengeti.
*
Rügyek, virágok
Fürtökben… új életre!
Hangos madárdal.
*
Búzakalász, mint
Tenger… egész egy nagy fürt.
Aratás-idő.
*
Leereszkedő
Az alkony, levegő hűl.
Sötét, fürtökben…
*
Bágyadtan békés,
Fürtös hidegben, táj.
Fehér zúzmara.
*
Erdei lakban
Fürtökben lóg a jégcsap!
Eresz alatt, sor!
*
Büszke, zöld fenyők
Ágain, jégcsapfürtök.
Dühöngő, vad tél!
*
Bíbor horizont
Festi fürtösre, tájat.
Bíbor hópehely.
Vecsés, 2018. február 7. – Kustra Ferenc - eredeti Baso féle stílusban írt haikuk. Készült a FÜRT pályázatra. (A fürt szónak minden haikuban szerepelnie kellett!)
