Hétköznapi pszichológiában az irigyekről…

(Pszichológiai szakversszak)
Vannak, kik mosolyogva rám néznek, de arc nem kiséri a mosolyt,
Vannak kiknek közben arcán meglátszik az indulatos lélektorzulás.
Akarattal álfényt árasztnak, de megtévesztő, mert idegen mosolyt
látni,
Amiről lelátszik a torzulásban, a rosszindulat, az irigység támadás…

Az irigyek különleges faj, mert a másé okoz nála utánzás mosolyt!
*

(leoninus trió)
Rám nevet ő, de az arca mögött remegés kavarog, mosolyát, ha figyelném, látnám, az indulat lobog.
Torz mosolyok világa ez, álarcot ölt, aki gyűlöl, s benn a tekintet üzen, bársonytalan, rideg űrből.
Irigy ember olyan, hogy más örömére árnyat vet, ám ha követni próbál, hamisan nevet.

Vecsés, 2025. június 15. – Siófok, 2025. június 24. -Kustra Ferenc József- írtuk kétszerzősként ifj. „Fehér Sándor azonos c. verse” átirataként, a szerző engedélyével. A szakversszakot én írtam. A leoninus triót, szerző és poéta társam: Gránicz Éva írta.

Hétköznapi pszichológia…

(Halmazrímes)
Ebből csak egy és egyfajta van… mi maga a remény,
A baj, hogy a sorsa is egy… az embernek, mi kemény.
Még jó, hogy néha a meggyötört… már fáradó testem az enyém,
De jó lelkem lapáttal hányja ki… rímek sokaságát, mi biz’ enyém.
Fontos leszögezni, rímeim működnek… a lelkem és az esze együtt működnek.
Reményem nem elveszett, bennem van, segítve előre lökdös… mily’ helyesek.

Ne hidd, hogy csak múltad van… a jelened is tiéd,
S bár vihar marcangolt, még áll a hű remény, mi véd.
Lásd, minden ránc egy történet… nem a vég, csak jel,
Hogy éltél, küzdöttél, s a szíved még mindig figyel.
*
Remény nem kiált, de ott él egy mosolyban... versbe rejtőzik, s csendesen megcsillan.
**

(anaforás, 3 soros-zárttükrös, duó)
Tény, hogy már elmúltam én hetvenhét… aszta reménységét.
Tény, hogy még írom szép rímek egységét… meg mennyiségét…
Tény, hogy már elmúltam én hetvenhét… aszta reménységét!

Lágy, langymeleg szél,
Finomas nyárról mesél…
Lágy, langymeleg szél.
*
Tény, hogy a kor csak szám… de a lélek örök vándor,
S míg verset írsz, a szív még dalol, nem csupán páncél és por.
Tény, hogy rímek közt jársz… s még mindig tudsz vetni... lám!
Szavakat, melyek szirmot bontanak, nem is akárhogy, bíz’ ám!
*
Bölcs derű éltet, léted a fénybe hajlik, rím, ha zenél a remény sose múlik.
**

(Bokorrímes trió)
Bennem én meg helyes… bennem rögzíti,
Érzem egy kicsit olyan… mint jövő életúti.
Nyárelőben a szelecske… csak lágyan, szeretettel simogat,
Nyáreleji ez a szelecske… arcom, nyakam, körbe simítgat.

Olcsón és gyorsan robog velem az életvonat,
Érzem mindent megtesz, hogy nője haragomat.
Mintha fej felőli jégpáncél alatt lennék,
Egy kis szabadságért bármi megtennék.

Még igazán boldog sem voltam, nem adta sors,
Még igazán boldog sem voltam, nem adta sors…
*
Simogat a szél, mint emlék, mit jó szívvel idézel,
Az út néha nehéz, benned a dallam még énekel.
Nem volt mindig könnyű, de lehet más, tudod már,
Tűz benned is él, nem csak kívül a napsugár.
*
Hív a derűs láng, széllel ébred az álmod, benne a holnap tiéd, s vezet a vágyad.
**

(HIQ közös duó pár)
Én remény
Velem együtt él.
Bízzak… kér!
*
A remény,
Veled együtt él!
Mindig bízz!
**

Vecsés, 2025. május 25. – Siófok, 2025. június 5. -Kustra Ferenc József- írtuk két szerzősnek alloiostrofikus versformában, Gránicz Éva poéta-, és szerzőtársammal.

Csak egyszer még, az idő végén,
szeretni úgy... szív mélyén.
Nem játékból, nem szokás szerint,
hanem úgy, hogy a lelkem is megpihen itt.

Az idő megy-, mikor nincs vége... Közben vágy a szív mélyébe.
Lélekút is fogy, pihenni kéne, nem lesz itt szokás, semmiféle.
*
Voltak már szavak, ígéretek,
és mind mögött üres tekintetek.
Mosoly, mi csak dísz volt az arcon,
és én újra hittem, - bíztam vakon.

Ígérgető szavak? Ezzel vannak tele szénapadlások... birkácskának.
Mosoly kiváltója vak bizalom, itt nem jó... csak az igaz bizalom.
*
Adtam magam, egész, tiszta szívvel,
de senki sem látott igaz tekintettel.
Volt, ki szeretett szépen szavakban,
de nem maradt ott, fájó bajomban.

Bizalmad nagyszerű... és hogy tiszta szívvel? Szép szavak, fájós reménységek?
Segítek majd fájós bajodban, összeakadó lesz mély tekintetünk, szívjóságban.
*
Már nem álmodom nagy csodákról,
sem forró nyarakról, sem virágos tavaszról.
Csak egy ölelésről, hol nem kell kételkednem,
egy szempárról, mi tükrözi a lelkem.

Álmodban legyenek még nagy csodák, telek és virágos tavaszkák...
Hozzájutsz még a "csak egy öleléshez" egy szempár lesz a léted...
*
Ez a vágyam, nem nagy, nem is új,
egy társ, ki a szívében hozzám simul.
Ha jönne még, ki tisztán szeretne,
megmutatná, mit jelent az: egyszer, de örökre.

Erős lesz még a vágyad, aki szeretve jön, így lesz még társ...
Lesz még simulás, létedben van, lesz még ki szer... és végtelenbe...


Siófok, 2025. május 15. ? Vecsés, 2025. május 16. -Gránicz Éva- írtam: a bokorrímeseket! A leoninusokat szerző-, és poétatársam Kustra Ferenc József írta.

/Ima/

Aki dalolsz a némaságban,
Tanítasz bennünket hangtalan,
Fény - értelemre vezess csendben,
Hogy léptem mindig jót reméljen.

Útjaimon hadd tanuljam meg,
Más céljában mi rejtezik meg.
A kezem legyen szelíd, nemes,
Érintése gyengéd és kegyes.

Nyelvem hadd szóljon tiszta hangon,
Lélekből, ne haragból, bántón.
Ne ítéljek senkit könnyelműen,
Engedd, hogy én csak figyeljek csöndben.

Ne hagyd, hogy fájdalmakat hagyjak,
Legyek forrása, napnak, dalnak.
És ha majd egyszer hazatérek csendben,
Helyettem tovább csak az Ének éljen.

Siófok, 2025. május 23. - Gránicz Éva - Írtam: Ausztrál őslakosok ima-éneke alapján.

A nyomorúság színpadán,
A szereplő most én vagyok.
Ismétlődik az előadás,
A néző is mindig én vagyok.

Jön a nagy rendező újra,
Egyik ideg a másikkal játszik.
Ez a küzdelem az idegek harca,
Már nem bírom sokáig...

Nemcsak az idegek, a lélek tusája is.
Magamat nézem, kívülálló vagyok.
Segíteni magamon nem bírok.
Magamon kívül vagyok!

Belülről némán kiáltok!
Az idő megállt, nem halad.
Mozdulatlan vesztegelek.
A cérna nálam elszakad...

Kinézek az ablakomon,
Látom aranyeső virágom.
Most csak ennyi a világom.
Szűnik a fájdalom, s jő a nyugalom...

Siófok, 2025. április 3. -Gránicz Éva-