Idő 
Értékelés 
Értékelés Csak egyszer még, az idő végén,
szeretni úgy... szív mélyén.
Nem játékból, nem szokás szerint,
hanem úgy, hogy a lelkem is megpihen itt.
Az idő megy-, mikor nincs vége... Közben vágy a szív mélyébe.
Lélekút is fogy, pihenni kéne, nem lesz itt szokás, semmiféle.
*
Voltak már szavak, ígéretek,
és mind mögött üres tekintetek.
Mosoly, mi csak dísz volt az arcon,
és én újra hittem, - bíztam vakon.
Ígérgető szavak? Ezzel vannak tele szénapadlások... birkácskának.
Mosoly kiváltója vak bizalom, itt nem jó... csak az igaz bizalom.
*
Adtam magam, egész, tiszta szívvel,
de senki sem látott igaz tekintettel.
Volt, ki szeretett szépen szavakban,
de nem maradt ott, fájó bajomban.
Bizalmad nagyszerű... és hogy tiszta szívvel? Szép szavak, fájós reménységek?
Segítek majd fájós bajodban, összeakadó lesz mély tekintetünk, szívjóságban.
*
Már nem álmodom nagy csodákról,
sem forró nyarakról, sem virágos tavaszról.
Csak egy ölelésről, hol nem kell kételkednem,
egy szempárról, mi tükrözi a lelkem.
Álmodban legyenek még nagy csodák, telek és virágos tavaszkák...
Hozzájutsz még a "csak egy öleléshez" egy szempár lesz a léted...
*
Ez a vágyam, nem nagy, nem is új,
egy társ, ki a szívében hozzám simul.
Ha jönne még, ki tisztán szeretne,
megmutatná, mit jelent az: egyszer, de örökre.
Erős lesz még a vágyad, aki szeretve jön, így lesz még társ...
Lesz még simulás, létedben van, lesz még ki szer... és végtelenbe...
Siófok, 2025. május 15. ? Vecsés, 2025. május 16. -Gránicz Éva- írtam: a bokorrímeseket! A leoninusokat szerző-, és poétatársam Kustra Ferenc József írta.
szeretni úgy... szív mélyén.
Nem játékból, nem szokás szerint,
hanem úgy, hogy a lelkem is megpihen itt.
Az idő megy-, mikor nincs vége... Közben vágy a szív mélyébe.
Lélekút is fogy, pihenni kéne, nem lesz itt szokás, semmiféle.
*
Voltak már szavak, ígéretek,
és mind mögött üres tekintetek.
Mosoly, mi csak dísz volt az arcon,
és én újra hittem, - bíztam vakon.
Ígérgető szavak? Ezzel vannak tele szénapadlások... birkácskának.
Mosoly kiváltója vak bizalom, itt nem jó... csak az igaz bizalom.
*
Adtam magam, egész, tiszta szívvel,
de senki sem látott igaz tekintettel.
Volt, ki szeretett szépen szavakban,
de nem maradt ott, fájó bajomban.
Bizalmad nagyszerű... és hogy tiszta szívvel? Szép szavak, fájós reménységek?
Segítek majd fájós bajodban, összeakadó lesz mély tekintetünk, szívjóságban.
*
Már nem álmodom nagy csodákról,
sem forró nyarakról, sem virágos tavaszról.
Csak egy ölelésről, hol nem kell kételkednem,
egy szempárról, mi tükrözi a lelkem.
Álmodban legyenek még nagy csodák, telek és virágos tavaszkák...
Hozzájutsz még a "csak egy öleléshez" egy szempár lesz a léted...
*
Ez a vágyam, nem nagy, nem is új,
egy társ, ki a szívében hozzám simul.
Ha jönne még, ki tisztán szeretne,
megmutatná, mit jelent az: egyszer, de örökre.
Erős lesz még a vágyad, aki szeretve jön, így lesz még társ...
Lesz még simulás, létedben van, lesz még ki szer... és végtelenbe...
Siófok, 2025. május 15. ? Vecsés, 2025. május 16. -Gránicz Éva- írtam: a bokorrímeseket! A leoninusokat szerző-, és poétatársam Kustra Ferenc József írta.
/Ima/
Aki dalolsz a némaságban,
Tanítasz bennünket hangtalan,
Fény - értelemre vezess csendben,
Hogy léptem mindig jót reméljen.
Útjaimon hadd tanuljam meg,
Más céljában mi rejtezik meg.
A kezem legyen szelíd, nemes,
Érintése gyengéd és kegyes.
Nyelvem hadd szóljon tiszta hangon,
Lélekből, ne haragból, bántón.
Ne ítéljek senkit könnyelműen,
Engedd, hogy én csak figyeljek csöndben.
Ne hagyd, hogy fájdalmakat hagyjak,
Legyek forrása, napnak, dalnak.
És ha majd egyszer hazatérek csendben,
Helyettem tovább csak az Ének éljen.
Siófok, 2025. május 23. - Gránicz Éva - Írtam: Ausztrál őslakosok ima-éneke alapján.
Aki dalolsz a némaságban,
Tanítasz bennünket hangtalan,
Fény - értelemre vezess csendben,
Hogy léptem mindig jót reméljen.
Útjaimon hadd tanuljam meg,
Más céljában mi rejtezik meg.
A kezem legyen szelíd, nemes,
Érintése gyengéd és kegyes.
Nyelvem hadd szóljon tiszta hangon,
Lélekből, ne haragból, bántón.
Ne ítéljek senkit könnyelműen,
Engedd, hogy én csak figyeljek csöndben.
Ne hagyd, hogy fájdalmakat hagyjak,
Legyek forrása, napnak, dalnak.
És ha majd egyszer hazatérek csendben,
Helyettem tovább csak az Ének éljen.
Siófok, 2025. május 23. - Gránicz Éva - Írtam: Ausztrál őslakosok ima-éneke alapján.
A nyomorúság színpadán,
A szereplő most én vagyok.
Ismétlődik az előadás,
A néző is mindig én vagyok.
Jön a nagy rendező újra,
Egyik ideg a másikkal játszik.
Ez a küzdelem az idegek harca,
Már nem bírom sokáig...
Nemcsak az idegek, a lélek tusája is.
Magamat nézem, kívülálló vagyok.
Segíteni magamon nem bírok.
Magamon kívül vagyok!
Belülről némán kiáltok!
Az idő megállt, nem halad.
Mozdulatlan vesztegelek.
A cérna nálam elszakad...
Kinézek az ablakomon,
Látom aranyeső virágom.
Most csak ennyi a világom.
Szűnik a fájdalom, s jő a nyugalom...
Siófok, 2025. április 3. -Gránicz Éva-
A szereplő most én vagyok.
Ismétlődik az előadás,
A néző is mindig én vagyok.
Jön a nagy rendező újra,
Egyik ideg a másikkal játszik.
Ez a küzdelem az idegek harca,
Már nem bírom sokáig...
Nemcsak az idegek, a lélek tusája is.
Magamat nézem, kívülálló vagyok.
Segíteni magamon nem bírok.
Magamon kívül vagyok!
Belülről némán kiáltok!
Az idő megállt, nem halad.
Mozdulatlan vesztegelek.
A cérna nálam elszakad...
Kinézek az ablakomon,
Látom aranyeső virágom.
Most csak ennyi a világom.
Szűnik a fájdalom, s jő a nyugalom...
Siófok, 2025. április 3. -Gránicz Éva-
Próbáltam már elmondani neked,
mit is jelentesz, de nincsen szavam.
Nagyon, nagyon ? csak ennyit súg szívem,
szüntelen zeng legbelül e visszhang.
Nem tudom, hogyan mondhatnám el még,
Csak érzem: mióta vagy, más minden.
Fény ölel át, s a világ is szebb rég,
mert benned nyugszik meg fáradt szívem.
Mint kismadár költöztél szívembe,
fészket raktál, s többé nem üres már.
Belül kibélelted szeretettel,
s jóságod minden fájdalmat kizár.
Keresem a szót, mi elmondhatja:
nagyon, nagyon... ennyit mondhatok ma.
Siófok, 2025. február 8. -Gránicz Éva- irtam: Szonett -ben.
mit is jelentesz, de nincsen szavam.
Nagyon, nagyon ? csak ennyit súg szívem,
szüntelen zeng legbelül e visszhang.
Nem tudom, hogyan mondhatnám el még,
Csak érzem: mióta vagy, más minden.
Fény ölel át, s a világ is szebb rég,
mert benned nyugszik meg fáradt szívem.
Mint kismadár költöztél szívembe,
fészket raktál, s többé nem üres már.
Belül kibélelted szeretettel,
s jóságod minden fájdalmat kizár.
Keresem a szót, mi elmondhatja:
nagyon, nagyon... ennyit mondhatok ma.
Siófok, 2025. február 8. -Gránicz Éva- irtam: Szonett -ben.
Életem foglya
Vagyok, idő besegít.
Mutató halad.
*
Mindig sikertelenül küzdöttem,
Pedig, helyes volt cselekedetem.
*
Aztán még én a
Saját foglyom is lettem.
Sors keze ütött!
*
Erőm már lassan elhagy, ahogy öregszek,
Utamon a mély gödrök csak növekszenek.
*
Volt minden, mi rossz,
Pénzhajhászás… elbukás.
Erre születtem…
*
Vágy teljesülés, biz’ nem az én műfajom.
Időmnek foglya vagyok, bár nem akarom.
*
Támogatóim,
Igaztalanok voltak.
Fogságom, erős.
*
Igyekeztem, hogy ne legyek mások prédája,
De nem sikerült, hiába vigyáztam rája…
*
Bűntudatom nincs,
Életemben így éltem.
Számadás kínos?
*
Volt részem, gyűlöletben és haragban is,
Számadáskor ezt kell feldolgoznom, csakis.
Vecsés, 2014. március 29. – Kustra Ferenc József – íródott: Versben és senrjúban… önéletrajzi írásként.
