Tengetem, végtelen életem…
Végtelen életem, tengetem…
Életem végtelen, tengetem…
Ezt nem! Nekem ez elegem…

Életben szerencse szerepe fergeteges,
Nekem nem lehetne életem elégséges?
Nekem nem megy, nekem nem szerepel, de
Életem mentes lenne… helyes cselekedettel.

Mézes méhecske, legyek, repkedve, de
Nem, én rengetegben megyek, epekedve.
Ellenséges tereken megyek, ezeken evezek,
Éktelen élet tengerén… rengetegben elveszek.

Vezekelni kell és lehetne,
De nem lehet, mert elnyelne
Fergeteges ellenérzés, szerencse szemében
És lennék lehetetlen peches, szeretetben…

Hegyekben is lehetnék, nézném fent,
Lent lehetetlen esetek nem reggelt
Teremtenek nekem, este békét sem.
Nem, de fellegeket… én magam mentem.

Emberek, kérdezem, szerettek engem?
Egyébként nem szerettek engem?
Jelentkezem csendesen, személyesen,
Vezessetek engem ezen lékveszélyen.

Nekem nem megy, elegem
Lett, mert tengetem életem…
Nektek lehet, elég… nektek,
Sebesen cselez életetek.

Lehetne-e, nekem is, esetleg én cselezzek?
Nem elég… én nem hebrencsen teszek!
Életem végtelen… de én tengetem…
Nem ez kell! Nekem ezzel elegem!

Szép emlékek szememben,
Fekszek és nézem e szépeket.
Elszenderedek egészen békében,
És tengerében meglelem békémet?

Vecsés, 2012. március 15. – Kustra Ferenc József – eszperente nyelven íródott.

A poétáról

Este van, csak ücsörgök önmagamba,
Karcolgatok még merített papírra.
A mécsesem álmosan hunyorogni kezd már, fénye gyengül,
Én is kezdek álmos lenni, érzem is a pillám nehezül.
*
Este van, már sötét,
Ilyenkor írok szépeket.
Mécses kanóc leég.
*
Maradandó szavak,
Írásjelek, gondolatok…
Utókor olvas-e?
*
Lanyhuló figyelemmel, gyenge, elszökő fény mellett
Még írok, de gondolatom, nem pallérozott. Feslett.
*
Álmosodó aggyal
Művet ötölni nem lehet.
Álomlét cunami.
*
Még van tán' egy-két szó
Mit a toll, papírra karcol.
Emlékeztetőül.
*
Megnyugodva fekszek,
Megmarad vonalvezetés.
Majd tisztába teszem.
*
Holnap lesz, az új nap,
Új gondolatok, remények.
Reggel napsütés lesz.
*
Nemsokára elalszok, minden keservem elmarad,
Az idő meg közben, egy szép, új reggelbe áthalad.
Álmomban bekerülök az új, verses időzónába,
Ez reggelig pumpálja gondolatokat a lúdtollba.

Ellenállhatatlan erő húz az ágyam felé
És addig ott tart, míg a Nap magát fel nem kelé.
Akkor majd rögtön marokba fogom a jó lúdtollamat
És leírom nektek az éjjel fogant gondolatokat.
Remélem, jók lesznek, Ti meg majd örültök,
És jobb, ha most fekszetek és rákészültök.

Vecsés, 2015. június 18. – Kustra Ferenc József - készült: versben és HIAQ –ban…

Levélnyoszolyán az aranylevél leesve már sárga,
Éjjel, hold ezüstszínű tallérjaira, nagyon vágyva
Várják a reggelt és akkor eljön, végül is mit kérnek,
Ami persze mindegy… már nem hintáznak más falevélnek.

A napból még zúdulnak a nyári, elkésett fényjelek…
Már sok-sok árnyék jövőjét vesztve csak lassan ténfereg.
Persze csak tétován simogat már őszies napsugár,
Lehet, hogy ez évszak-megváltó, hideg téli fényjel már?

Hajnali, nyálkás ködköpeny visszatetszőn borít mindent,
Nincs reggeli madárcsivitelés. Konstatálom nincsent!
Hajnali, nyálkás ködköpeny visszatetszőn borít mindent.

A közelgő tél… elő dísze
A növények szép őszi színe…
A közelgő tél, elő dísze.

Ahogy nézem, hosszasan ez bizony az őszi varázs,
Mert a sok vöröses falevél olyan, mint a parázs…
Esti szellő, hűvösödő estbe torkollik,
Éj sötétje reggel és este jól kinyúlik.

Lassan fölénk jő, jól beterít az őszi alkonyat,
Lángja már nincsen, de még mutat némi kis parazsat...
Lassan fölénk jő, jól beterít az őszi alkonyat.

Vecsés, 2018. november 5. – Kustra Ferenc József – íródott: versben és 3 soros-zárttükrös -ben.

A mindig őszinte nem igazán hódol
A konvencióknak, hanem másként módol.
Ha még ráadásul fölényes mestere
A szónak, akkor ez lehet a fegyvere.

Aki mestere a tollforgatásnak
És fölényes mestere is a szónak,
Nem igazán kényszerül kész stílustémákat
Mankónak alkalmazni... meg üres szavakat.

Vecsés, 1998. október 20. – Kustra Ferenc József

Tűnő napsütés még szétterül a tájon,
Ez már nem sokat szárít… vályogtéglákon.
Kevéske meleg beborít utoljára,
Ha több nem is, nekünk ennyi jut még mára.

Már egyre kevesebb látni, az égszínkék eget,
Helyette látjuk, takaró sötétes fellegeket.
Azért, mert még, néha melegek a nappalok,
Este már ősz van, hűvösülnek az alkonyok.

Éj halkan kattogva épül be, ég végtelenébe,
Visszhangként hívnak a harangok az esti misére.
Nyár az ősszel ilyenkor tájt nagyot paroláz
De a gyengülő nyár, erőtlen, nem zaboláz.

Augusztusban a nyár készül, a start vonalhoz áll
Mert majd nekilódul, elmegy, szavunk majd’ eláll.
Hajnalra, már nedves pára telepedik a tájra,
Kertben, már nincsen szükség új ültetésre, virágra…

A lesodort falevélnek nincsen nyugta,
Mert a viharos szél vadul tovább fújja,
Nem hagyja neki, hogy oly’ békés avar legyen,
Sodródik, nem tud uralkodni fergetegen.

Elhervadnak a kerti virágok
S ottan maradnak a szár-kórók.
Míg a hó le nem esik, ez mementó,
Tartana még kis nyár, az lenne a jó!

Vecsés, 2013. január 28. - Kustra Ferenc József