Idő 
Értékelés 
Értékelés A II. Világháborúban Albionból…
2 rész
A távoli csippanás, fülsiketítő dörgésnek rémlett…
A kapitány a fejét csóválta, látszott… ezt rossznak vélhet.
Schisler az ejtőernyős, a fülébe súgta, bemérnek bennünket,
Asdic -kel, aki aktív szonár… meghatározzák a helyzetünket.
Újabb csippanás hallatszott, de már hangosabban és közelről jött.
Romboló előttünk, gyorsan közeledik… hallatszott válla fölött.
Másodlagos hajtómű úgy háromnegyeddel előre… nulla-harminc fordulat.
Witaschek, merülés hatvan méterre… finoman se adja elő a kapkodót.
Lapátok le ötre – mondta a főmérnök a láthatóan feszült kormányosnak.
Egy perc múlva halkan mondta Uram... irányba álltunk – a kapitánynak csendben!
Motorok egynegyed fordulat… adta ki a parancsot a kapitány, csendben.
Romboló felettünk, súgta teljesen halkan a technikus, csendben… de rendben.
Gerhard nagyon fülelt és egyszerre -talán- romboló-lapátok hangot hallott…
Csobbanások, szürkült el a rádiós arca és lekapta a fülhallgatót…
Irány ötven, mindkét motor előre,
Vészmerülés most... kilencven méterre…
Mordult föl Lüth kaptány keményen... csendbe.
Az első robbanás elemi erejű volt, Gerhard a padlóra zuhant,
A mellette lévők sorban mind elestek, Rachael Bittings arcra zuhant.
Víz kezdett spriccelni sugárban, mindenhol üvegek, sok műszer szétrobbant.
Még voltak robbanások, de azok egyre messzebb kerültek a búvárhajótól.
Kárjelentést, most is kérek, szólt ki félhangosan a kapitány, a kabinjából…
Elektromos motorok, cellák, hajtás rendben, gépház -elől- száraz teljesen.
Ezt a gépész már szinte üvöltve jelentette a kapitánynak… esetlen.
Vecsés, 2017. január 1. –-Kustra Ferenc József- írtam: Joachim Peiper „Farkashajsza” c. kalandregénye ötletverskénti fölhasználásával, alloiostrofikus versformában.
2 rész
A távoli csippanás, fülsiketítő dörgésnek rémlett…
A kapitány a fejét csóválta, látszott… ezt rossznak vélhet.
Schisler az ejtőernyős, a fülébe súgta, bemérnek bennünket,
Asdic -kel, aki aktív szonár… meghatározzák a helyzetünket.
Újabb csippanás hallatszott, de már hangosabban és közelről jött.
Romboló előttünk, gyorsan közeledik… hallatszott válla fölött.
Másodlagos hajtómű úgy háromnegyeddel előre… nulla-harminc fordulat.
Witaschek, merülés hatvan méterre… finoman se adja elő a kapkodót.
Lapátok le ötre – mondta a főmérnök a láthatóan feszült kormányosnak.
Egy perc múlva halkan mondta Uram... irányba álltunk – a kapitánynak csendben!
Motorok egynegyed fordulat… adta ki a parancsot a kapitány, csendben.
Romboló felettünk, súgta teljesen halkan a technikus, csendben… de rendben.
Gerhard nagyon fülelt és egyszerre -talán- romboló-lapátok hangot hallott…
Csobbanások, szürkült el a rádiós arca és lekapta a fülhallgatót…
Irány ötven, mindkét motor előre,
Vészmerülés most... kilencven méterre…
Mordult föl Lüth kaptány keményen... csendbe.
Az első robbanás elemi erejű volt, Gerhard a padlóra zuhant,
A mellette lévők sorban mind elestek, Rachael Bittings arcra zuhant.
Víz kezdett spriccelni sugárban, mindenhol üvegek, sok műszer szétrobbant.
Még voltak robbanások, de azok egyre messzebb kerültek a búvárhajótól.
Kárjelentést, most is kérek, szólt ki félhangosan a kapitány, a kabinjából…
Elektromos motorok, cellák, hajtás rendben, gépház -elől- száraz teljesen.
Ezt a gépész már szinte üvöltve jelentette a kapitánynak… esetlen.
Vecsés, 2017. január 1. –-Kustra Ferenc József- írtam: Joachim Peiper „Farkashajsza” c. kalandregénye ötletverskénti fölhasználásával, alloiostrofikus versformában.
A tatamin állok, itt kezdődik az út,
minden lépés, minden dobás egy újabb tanúbizonyság.
Ez több mint sport – ez az életem része,
erő, önuralom, tisztelet mind belém vésve.
Minden izmom dolgozik, feszül és tanul,
a testem formálódik, de az elmém is alakul.
Kitartás hajt, ha elfáradok,
mert a judo megtanít: soha ne add fel, harcolj!
Az esések nem kudarcok, csak leckék,
minden talpra állás egy újabb győzelem bennem,
a fájdalom is tanít, a csend is beszél,
és minden küzdelemben önmagamat ismerem fel.
A kedvencem? A belső combdobás,
egy mozdulat, ami pontosságot és időzítést kíván.
Egy pillanat, és az ellenfél súlytalan,
de a valódi erő belül van, láthatatlan.
Ez a világ legjobb sportja, kétségem sincs benne,
nem csak a testet edzi, de formálja a lelket.
A judo az út, amin napról napra járok,
és minden egyes küzdelemben egyre erősebbé válok.
Siófok, 2025. február 25. -Gránicz Éva
minden lépés, minden dobás egy újabb tanúbizonyság.
Ez több mint sport – ez az életem része,
erő, önuralom, tisztelet mind belém vésve.
Minden izmom dolgozik, feszül és tanul,
a testem formálódik, de az elmém is alakul.
Kitartás hajt, ha elfáradok,
mert a judo megtanít: soha ne add fel, harcolj!
Az esések nem kudarcok, csak leckék,
minden talpra állás egy újabb győzelem bennem,
a fájdalom is tanít, a csend is beszél,
és minden küzdelemben önmagamat ismerem fel.
A kedvencem? A belső combdobás,
egy mozdulat, ami pontosságot és időzítést kíván.
Egy pillanat, és az ellenfél súlytalan,
de a valódi erő belül van, láthatatlan.
Ez a világ legjobb sportja, kétségem sincs benne,
nem csak a testet edzi, de formálja a lelket.
A judo az út, amin napról napra járok,
és minden egyes küzdelemben egyre erősebbé válok.
Siófok, 2025. február 25. -Gránicz Éva
(Női tapasztalatból írt társadalmi látlelet)
Rövid ezen versem, elmesélem női létet,
Hogy igaziból megtudd, mi az a női élet!
Mikor megszületünk, már megvan a vétkünk:
Nő lettél, kislányom, hát viseld a létünk.
Masnit kötnek hajunkba, mosolyt tanul arcunk,
„Légy majd kedves, csöndes” – ezzel sulykolják agyunk.
Főzőcskézni kell, babát nyomnak kezünkbe,
Hogy később majd másnak főzzünk reggel-este.
Iskolába járunk, okosnak tanulunk,
De ne villogj túl nagyon, csendben maradunk.
Ha szorgalmas vagy: stréber, ha szép: butácska,
Ha sírsz: hisztis vagy, ha nem szólsz: mulya lányka.
Ha mindent kibírsz: azt mondják, ez a dolga,
A világ terhét is, mosolyogva hordja.
Masni, szoknya, mosoly, jókislány,
Ne mássz fára, ne vitázz, ne légy túl vagány!
Ha hallgatsz: hülye vagy, ha mersz: pimasz,
Válassz hát mi leszel, és mi maradsz?
Ha fiús vagy: baj, ha lányos: gond,
Ha önmagad lennél: „na, ez meg bolond”.
Gyerekként mosoly, kamaszként szégyen,
A tested bűnös, de legyen kívánatos szépen.
Takarj el mindent, de csábíts közben,
Ha megerőszakolnak: „mi volt rajtad éppen?”
A felelősség nálad lakik mindig,
Tettes „hibázott”, te meg „tanulhattál volna addig”.
Ha elbuksz: "lám, ezt is megérdemelte"...
Ha sikeres vagy: „kivel feküdt le?”
Ha fáradt vagy: gyenge, ha bírod: kötelesség,
Ha panaszkodsz: „túl sok a női érzékenység”!
Tanulsz, dolgozol, töröd magad te szegény,
De plafon a fejed fölött betonkemény.
Ha főnök vagy: sárkány, ha kedves tán' gyenge,
Szúrós? Kielégítetlen, mondják csendbe’...
Otthon második műszak, fizetés nincs,
De a szeretetből élni „természetes kincs”.
A házimunka nem munka, csak női reflex,
Mint a lélegzés, csak ha nincs, akkor vesztesz.
A tested köztulajdon, vélemény tárgya,
Szül vagy nem szül? Későn - Korán? - mind hibája.
Ha anya vagy: az kevés, ha nem: selejt lettél,
Ha mindent akarsz: önző – na döntsd el, mit szeretnél?
A férfi „érik”, a nő „elhasznált lesz".
S végül, mikor már senkinek se kellesz,
Akkor kapsz békét, újra lesz pelenkád, csönded,
És akkor, furcsa mód, először nem kell jól viselkedned!
Siófok, 2025. december 30. -Gránicz Éva-
Rövid ezen versem, elmesélem női létet,
Hogy igaziból megtudd, mi az a női élet!
Mikor megszületünk, már megvan a vétkünk:
Nő lettél, kislányom, hát viseld a létünk.
Masnit kötnek hajunkba, mosolyt tanul arcunk,
„Légy majd kedves, csöndes” – ezzel sulykolják agyunk.
Főzőcskézni kell, babát nyomnak kezünkbe,
Hogy később majd másnak főzzünk reggel-este.
Iskolába járunk, okosnak tanulunk,
De ne villogj túl nagyon, csendben maradunk.
Ha szorgalmas vagy: stréber, ha szép: butácska,
Ha sírsz: hisztis vagy, ha nem szólsz: mulya lányka.
Ha mindent kibírsz: azt mondják, ez a dolga,
A világ terhét is, mosolyogva hordja.
Masni, szoknya, mosoly, jókislány,
Ne mássz fára, ne vitázz, ne légy túl vagány!
Ha hallgatsz: hülye vagy, ha mersz: pimasz,
Válassz hát mi leszel, és mi maradsz?
Ha fiús vagy: baj, ha lányos: gond,
Ha önmagad lennél: „na, ez meg bolond”.
Gyerekként mosoly, kamaszként szégyen,
A tested bűnös, de legyen kívánatos szépen.
Takarj el mindent, de csábíts közben,
Ha megerőszakolnak: „mi volt rajtad éppen?”
A felelősség nálad lakik mindig,
Tettes „hibázott”, te meg „tanulhattál volna addig”.
Ha elbuksz: "lám, ezt is megérdemelte"...
Ha sikeres vagy: „kivel feküdt le?”
Ha fáradt vagy: gyenge, ha bírod: kötelesség,
Ha panaszkodsz: „túl sok a női érzékenység”!
Tanulsz, dolgozol, töröd magad te szegény,
De plafon a fejed fölött betonkemény.
Ha főnök vagy: sárkány, ha kedves tán' gyenge,
Szúrós? Kielégítetlen, mondják csendbe’...
Otthon második műszak, fizetés nincs,
De a szeretetből élni „természetes kincs”.
A házimunka nem munka, csak női reflex,
Mint a lélegzés, csak ha nincs, akkor vesztesz.
A tested köztulajdon, vélemény tárgya,
Szül vagy nem szül? Későn - Korán? - mind hibája.
Ha anya vagy: az kevés, ha nem: selejt lettél,
Ha mindent akarsz: önző – na döntsd el, mit szeretnél?
A férfi „érik”, a nő „elhasznált lesz".
S végül, mikor már senkinek se kellesz,
Akkor kapsz békét, újra lesz pelenkád, csönded,
És akkor, furcsa mód, először nem kell jól viselkedned!
Siófok, 2025. december 30. -Gránicz Éva-
Legott, ahogy tűntél Amanda
Szívem, majd görcsbe állt… bánatba!
Magányom sikoltott,
Nyögést is hallatott.
Dallam, magát itt visszahúzta!
Nem tűntem el, csak útra keltem,
Utazáshoz nem volt nagy kedvem.
Beteg édesanyám várt,
Ez nem tűrt halasztást.
Tudom fájt, de ezt kellett tennem.
*
Tőrt döftél szívembe, lelkembe,
Sarkaddal tapostál testembe…
Nevetésed… dallam volt,
Sírásom is… dallam volt.
De halkult, míg elhalt csendembe.
Okos vagy, érzem ezt megérted,
És belát, megenyhül a szíved.
Mihelyt lehetséges,
Jövök hozzád édes!
S elmúlik mind, mi bántott téged.
*
Éltem, mint bormámorba bele…
Esőcsepp áztatta szemem tele…
Csak nyomok betonon,
Lelkem föladotton…
Miután elmentél… ürese!
Ne igyál, az nem tesz jót neked,
Ha megyek, nevet majd a szemed.
Üresség nem örök,
Egyszer csak megjövök.
Együtt sírunk, nevetünk veled.
Vecsés, 2024. szeptember 13. – Siófok, 2025. szeptember 27. Kustra Ferenc József- íródott romantikus LIMERIK csokorban. Én írtam a páratlanokat, a párosok: Gránicz Éva munkája.
Szívem, majd görcsbe állt… bánatba!
Magányom sikoltott,
Nyögést is hallatott.
Dallam, magát itt visszahúzta!
Nem tűntem el, csak útra keltem,
Utazáshoz nem volt nagy kedvem.
Beteg édesanyám várt,
Ez nem tűrt halasztást.
Tudom fájt, de ezt kellett tennem.
*
Tőrt döftél szívembe, lelkembe,
Sarkaddal tapostál testembe…
Nevetésed… dallam volt,
Sírásom is… dallam volt.
De halkult, míg elhalt csendembe.
Okos vagy, érzem ezt megérted,
És belát, megenyhül a szíved.
Mihelyt lehetséges,
Jövök hozzád édes!
S elmúlik mind, mi bántott téged.
*
Éltem, mint bormámorba bele…
Esőcsepp áztatta szemem tele…
Csak nyomok betonon,
Lelkem föladotton…
Miután elmentél… ürese!
Ne igyál, az nem tesz jót neked,
Ha megyek, nevet majd a szemed.
Üresség nem örök,
Egyszer csak megjövök.
Együtt sírunk, nevetünk veled.
Vecsés, 2024. szeptember 13. – Siófok, 2025. szeptember 27. Kustra Ferenc József- íródott romantikus LIMERIK csokorban. Én írtam a páratlanokat, a párosok: Gránicz Éva munkája.
(Bokor rímes csokor)
Tudod-e még kik voltak a régi nőid?
Olyanok voltak, mint a kertben a fáid?
Emlékszel régen bizony, hogyan is ragyogtak néked?
Elájultál, ha arcodon meg simítottak téged.
Emlékszel, hogy ha nő volt közeledben, dadogtál?
Közeledtek, neked ragyogtak… jobban dadogtál!
Ha nő közeledett hozzád, heves lámpalázad is lett,
Ahogy közeledtek, neked még a vádlijuk is szebb lett.
Kerti fáid voltak a hobbid,
Azt hitted, valaki majd leszid…
Azt is gondoltad, hogy ha mással hálnak máris, nem tevéled,
Akkor az már a világvége és e szégyent túl nem éled!
*
(leoninus csokor)
Azt gondoltad… mint a bíráid, rád olvassák a hibáid.
Közben meg a nők azt várták, szeress! Meg a lelküket tárták…
Hányszor motyogtál: jaj, ezt elhibáztam, juj, én mit is vártam?
A régi nők olyan finomságok… kiknek meg kellett kóstolnom a húsát,
De sorsom nem teljesítette, csak harmada engedte át finomságát.
Azok voltak még az úrinők, ők voltak a szerelem hírnöknők,
Akkoriban telefonon nők? Személyesen mentem… ők úrinők.
Férfi akkorban még ezt hajtogatta: vagy magában csak motyogta:
Egyik bolond volt, a másik teljesen más, engedékeny... ily’ volt a porond.
Persze volt, hogy az udvarlásba beletaláltam, mint vakond, ez volt műgond.
Kik voltak ők, gőgös királynők, vagy koszos vízből hattyúk… vágyott úrinők!
Én sokszor sírtam, mikor találkát nekem nem szánták… pedig tán’ vágyódták!
Tudod-e még a régi nőket? Szeretted és gyűlölted őket…
Tudod-e még a régi nőket? Vagy nem ismered már meg őket?
Juj, hová lett a sok kellemes parázna, hová lett a fiatal testek varázsa?
Mára már, izzó nyarukra, hűvös ősz ült, van már sok elhízott és van, ki megőszült…
Még van ki él és lett vén-gonosz boszorka… Neki már nem ad vigaszt, csak az ima!
Szerelmet… álmatlan éjjelekre nem emlékszik, aludni nyögve készülődik…
Te már hány éves is vagy… hatvan, vagy tán' hetven? Fiatalság már múlt... lehetetlen!
Lehet, úrinő sem már, emlékezete sem régi, a reuma üldözi már.
Nálad már szintén elszállt a heves-vér élet? Heves fiatalságod hová lett?
Biztos már csak temetőt vizionálsz szívedben, s már nem vagy fiatal lélekben…
Vecsés, 2025. augusztus 27. – Kustra Ferenc József – írtam: Heltai Jenő: azonos c. verse nyomán, átiratban, alloiostrofikus versformában.
Tudod-e még kik voltak a régi nőid?
Olyanok voltak, mint a kertben a fáid?
Emlékszel régen bizony, hogyan is ragyogtak néked?
Elájultál, ha arcodon meg simítottak téged.
Emlékszel, hogy ha nő volt közeledben, dadogtál?
Közeledtek, neked ragyogtak… jobban dadogtál!
Ha nő közeledett hozzád, heves lámpalázad is lett,
Ahogy közeledtek, neked még a vádlijuk is szebb lett.
Kerti fáid voltak a hobbid,
Azt hitted, valaki majd leszid…
Azt is gondoltad, hogy ha mással hálnak máris, nem tevéled,
Akkor az már a világvége és e szégyent túl nem éled!
*
(leoninus csokor)
Azt gondoltad… mint a bíráid, rád olvassák a hibáid.
Közben meg a nők azt várták, szeress! Meg a lelküket tárták…
Hányszor motyogtál: jaj, ezt elhibáztam, juj, én mit is vártam?
A régi nők olyan finomságok… kiknek meg kellett kóstolnom a húsát,
De sorsom nem teljesítette, csak harmada engedte át finomságát.
Azok voltak még az úrinők, ők voltak a szerelem hírnöknők,
Akkoriban telefonon nők? Személyesen mentem… ők úrinők.
Férfi akkorban még ezt hajtogatta: vagy magában csak motyogta:
Egyik bolond volt, a másik teljesen más, engedékeny... ily’ volt a porond.
Persze volt, hogy az udvarlásba beletaláltam, mint vakond, ez volt műgond.
Kik voltak ők, gőgös királynők, vagy koszos vízből hattyúk… vágyott úrinők!
Én sokszor sírtam, mikor találkát nekem nem szánták… pedig tán’ vágyódták!
Tudod-e még a régi nőket? Szeretted és gyűlölted őket…
Tudod-e még a régi nőket? Vagy nem ismered már meg őket?
Juj, hová lett a sok kellemes parázna, hová lett a fiatal testek varázsa?
Mára már, izzó nyarukra, hűvös ősz ült, van már sok elhízott és van, ki megőszült…
Még van ki él és lett vén-gonosz boszorka… Neki már nem ad vigaszt, csak az ima!
Szerelmet… álmatlan éjjelekre nem emlékszik, aludni nyögve készülődik…
Te már hány éves is vagy… hatvan, vagy tán' hetven? Fiatalság már múlt... lehetetlen!
Lehet, úrinő sem már, emlékezete sem régi, a reuma üldözi már.
Nálad már szintén elszállt a heves-vér élet? Heves fiatalságod hová lett?
Biztos már csak temetőt vizionálsz szívedben, s már nem vagy fiatal lélekben…
Vecsés, 2025. augusztus 27. – Kustra Ferenc József – írtam: Heltai Jenő: azonos c. verse nyomán, átiratban, alloiostrofikus versformában.
