Lefelé kell építkezni..
sokan úgy is kezdik;
az alapokat keresve
remélik hogy megtalálják
...a házat felfelé építik!

én is voltam fiatal...
a házaspárokat figyelve
tudtam mit akartam
egy boldog életet élni...
családot terveztem előre.

én is kerestem alapjait
s a felelősségem tudatában,
amikor harminc éves lettem,
úgy láttam hogy megtaláltam
s egy hitben élő lett társam.

mindketten tudtuk hogy
Lefelé kell építkezni!
s ha rosszul építkezünk...
- ha nem is akarjuk -
a házunkat romba döntheti.

Tomboló vihar volt azon az estén
mely elsöprő erővel mindent felkavart,
s cikázó villámmal mindent összetépett
még a kis diófa is kettéhasadt.

Nem láttam akkor, de éreztem én is
dühöngő erejét, mellyel elrohant,
messziről hallottam őrült haragját is
melytől a kis fa is kettéhasadt.

Azóta régen elszálltak az évek
s meghasadt tövén csak gyógyult heg maradt
sűrű lombjával árnyékot terítve
mintha azt suttogná: ne add meg magad!

Azon az estén elvesztettem mindent!
Hisz az én szívem is kettéhasadt,
megtört szívvel, de újra kezdtem élni
bár a lelkemben örök heg maradt.

Én kimondom azt, amit gondolok
Álmot lopok neked, ha kell
Részegen őrjöngve tombolok
Míg el nem hagyja testem e szer

Álmot lopok neked, nem félek
Halld csak azt, mit hallani akarsz
Én a könnyeimből élek
Míg te nevetve hazugságban nyaralsz

Álmok kellenek neked, ellopom
Nem kérkedve mondom neked
Legyen ez az utolsó napom,
hogy elnyerhessem ámító kegyed

Nem számít mibe kerül, megkapsz mindent
Legyen szív, lélek, gondolat
Ott állok majd előtted némán
S szememből éget majd a hódolat

Letérdelek előtted, koszosan
Fájó piszkos sebekkel vértezem magam
Álmot lopni voltam neked
Hogy oda adhassam végleg magam

Az otthon nem attól otthon
hogy drága , cifra palota,
az otthon számomra meghitt,
meleg és csöndes kis szoba.

Az otthon hol énnekem nyílik
minden apró kis virág,
s ahol a megfáradt lelkem
esténként nyugalmat talál.

Vagy mikor bánt az élet,
s felbolydult lelkem úgy sajog,
ott nem zavarhat meg senki sem,
ha magamra zárom az ablakot.

Az otthon tiszta és csendes,
meghitt és nyugodt kis lakás,
hol engem vár haza a gyermek,
és velem boldog a család.

Oly egyedül vagyok,
most még a nap se ragyog.
Sok ember igaz körülvesz,
mégis a szívem oly csendes.
Távol vagy,nagyon messze tőlem,
ezért lelkem sír,és reszket.
Reggel,ha álmosan felkelek,
mindig csak téged kereslek.
Napközben se igazán lelem helyem,
a hiányod nagyon fáj nekem.
Este némán bámulom az eget,
a legfényesebb csillag csakis te lehetsz.
Nélküled alszom el sokszor,
hiányzik az,aki sokat csókol.
Szenvedek, nagyon vágyom rád,
de tudom,hogy egyszer úgy is rám találsz.