Buli a lebujban, mindenféle egyed.
Egymásra vadászó éhes-sóvár nemek.
Nyoma sincs a napi taposómalomnak,
Hétvégi este van, isznak szórakoznak.
A rexasztal körül tucatnyi fiatal.
Koccannak a golyók, éles a viadal.
A vezérféléjük szól egy bölcset néha,
S illik röhögcsélni a gyenge poénra.
Boros kólák bőven asztalon és fejben,
Vígan lubickolnak a dicső jelenben.
Magányos öregúr iszik a sarokba,
Barázdáit eke is szánthatta volna.
Üveges szem az üvegen, felejtené a bút,
Nehéz lesz- ő már megért egy háborút.
Szép számmal itt lazít a középkorosztály.
Néhány ital ára nem oszt nem szoroz már.
Épp most érkezett egy csacska fruska falka.
Látszik, egyik-másik kapható kalandra.
A pultnál festett hölgy a semmibe réved,
Pénzes gavallért vár, hátha erre téved.
Örömet ad pénzért. Nem hobbiból teszi.
Az állása megszűnt, de nem úgy a rezsi.
De félre a nyűggel, dübörög a zene.
A kikapcsolódás létfokú eleme.
A hangfalak előtt páran már táncolnak.
Rajtuk felbuzdulva többen párt alkotnak.
Már váltott a naptár lassan hajnalodik,
Az egész társaság összekapaszkodik.
Önkívületrítus, extáziskábulat,
Kikapcsolni mindent, ha az ember mulat.
Sajnos az éjszaka gyorsan tovaröppen,
Mindenki fáradtan mégis feltöltötten,
Indulnak pihenni oldottan dalolva.
Hétfőn aztán újra taposómalomba.

Fogni a kezed
s érezni tested melegét.
Mindez olyan jó volna.
De vajon mennyit ér?

Mennyit ér a csók
ha más valaki kapja?
S mennyit ér a szó,
ha más valaki hallja?

Van egy szó: örökre.
Emlékszel? Ezt ígérted Nekem.
De most mégsem vagy
itt, mellettem.

Egyszer még visszajössz
de akkor már késő lesz.
Mert az 'örökké' akkor
már nem csak egy szó lesz.

Csak vágy! Semmi más...
Ezért nem bánthatsz meg (azt hittem jár nekem)
Nincs bennem rosszindulat,
Csak vágy-indulat, csak ez, és semmi más!
Ne félj a lelkemtől, ő nem vesz észre téged...
Neki nem létezel!
Csak én és a testem gondolunk rád, és csakis a testedre...
A lelked nekünk nem árt!
Elképzelem tested vágyát,
Pokolbéli, álomtalan hasonulását...
S így a testem lassan otthonos lesz!
A hangod lentről szól, a lelkem mellől...
Én észre sem venném,
Ha nem lenne valós, fizikai megnyilvánulása...
Lelked testbeli rosszindulata!
Játszom az elképzelt valóság örömét...
Te vagy a világűr, s én a sötét.
Benned vagyok, a legbensődben, mélyen...
Egy pillanat... majd naprendszer robban, s messzire lövell benned!
Mennyeien élvezem, hogy nap vagyok, és sugaraimmal beléd hatolok...
S végül akkor, és ott egy vagyok veled... örökre...

Ezért nem bánthatsz meg!
Hisz, nem is... szeretlek...
Nincs bennem rosszindulat, csak vágy!
Csak örökké kísértő
Test, vagy lélekremegtető???

Felkelsz egy reggel, s nem indul jól a nap.
Később jó hírt kapsz, boldogan szaladsz haza.
Szép a napod a kedved 100%-os.
Aztán jön egy fordulat, s csak rosszra számíthatsz.
Elborít mindent a fekete felhő, sötét lesz és elered az eső.
Amit a homokba írtunk, elvitte a víz, amit az égre festettünk elfújta a szél.


Tombol még mindig a vihar, kinn hideg az idő.
Csak esik, esik és fúj a szél,elázott minden
mi kint volt a hidegben.


Eláll az eső, de még mindíg sötét van.
Jobb lett, de teljesen nem szünt meg.
Eltűntek a homokba írások, az égre festett álmok.

Mért bántjuk egymást? Hisz annyira szeretlek!
Lehoznék néked minden csillagot!
Nélküled üres, és sivár minden este
nélküled én már levegőt sem kapok!

Mért bántjuk egymást? Hisz oly rövid az élet!
Addig szeressünk ameddig lehet!
Hisz ki tudja még hogy mit hoz a holnap,
meddig őrizhetem a lépteidet?

Meddig láthatom a bimbódzó rózsát
ahogyan épp a szirmát bontja szét?
Meddig láthatom a felkelő nap fényét
hisz az ablakomba nem süt be a fény.

Szeresük egymást, hisz oly rövid az élet!
S addig szép amíg együtt lehetünk,
hidd el: a szívünk is csak addig sugárzik
amíg önzetlenül, tisztán szeretünk!