Idő 
Értékelés 
Értékelés Magas, szürke a fal velem szemben, ködből kiépítve,
Látom én, hogy ennek aztán nem lehet menni hegyibe?
Itt az ismeretlent, nem világítja meg a boldog nyárias nap.
Jókat eszik, alszik, megáld és küld a halálba, a tábori pap!
Itt a ködből jön a halál, egy nagy repeszakna, vagy csuló képébe?
Ha felrobban, elrepít minket a purgatórium másik végébe?
Szokatlan fény, itt bizony nem bántja a ködtől nem látó szemet,
De ne nézd a robbanást és fényét... katonaölő elegyet?
*
Arcát fürkészem
Tél tábornoknak. Kemény!
Hideget sejtet.
*
Miért vagyok én még itt?
Miért is mennék haza?
Miért hiszek a küldetésben?
Miért hiszek még győzelemben?
*
Haza, nincsbe tűnt...
De, szívem egy gyöngyszeme?
Emléked? még él!
*
(Anaforás, belső rímes, bokorrímes)
Mert haza csak ott van, hol valamikor megszülettél?
Mert haza csak ott van, hol a családod téged vár, él,
Mert haza csak ott van! Enyém helyett hideg orosz tél.
*
A
Haza
Nincsé vált!
Szívem őrzi
?Leheletemig?!
*
Miért van üresség a szívemben?
Miért van üresség a lelkemben?
Miért van repesz a bőröm alatt?
Miért lő orosz rám? Percek alatt?
Miért vagyok itt a fronton, ahol megölhetnek?
Miért vagyok alanya itt, csak, nehézségeknek?
*
Tél, álcát tépi?
Nem finomkodik, fagyaszt!
Katonahalál.
*
Miért van, hogy futnál innen, de mély hóban szó szerint nem lehet?
Miért van, hogy még a lépés is lassú, de életed kergeted?
Miért van, hogy a gondolatod mindig a múltban csavarog?
Miért van, hogy a gyermeki éned is folyvást még itt kopog?
*
Becsvágy? Nem lelé!
Tegnapot már túlélte?
Merre jár halál?
*
Hóviharos, vad, arcfagyasztó széllel szemben,
Aknavetős gránát -halálos- küzdelemben
A hirtelen halál, biz? kikerülhetetlen?
De én ágyban szeretném otthon... merevedjen az arc!
De itt mínusz negyvenben nem hamis az öldöklő harc?
Arcbőr tépően, erről régen lehullott az álarc!
Itt még a nem létező villám is, lövedéket kikerülve cikázik,
Katona a derékig érő hóban bármit tesz is, kihűlve bénázik.
*
Én
Haza
Őrzője!
Rendülten és
Rendületlenül!
*
Nem tudjuk, hogy még mi lesz itt holnap! Meddig tart a háború?
Miért van itt a katona, hogy legyen nyomorék élete?
Látvány is tisztul,
Ágyú lőporfüst lebeg.
A halál röpköd.
*
(Anaforás, belső rímes)
Miért van, hogy itt hónapok múltával elfelejted, keresed a szót.
Miért van, hogy a tudatodból még mondani akarsz, keresed a jót?
Miért van, hogy már elfásultál, nem tudod már, hogy mit is akarsz?
Miért van, hogy magadba roskadsz, keresve... a lelkedben kavarsz?
Reményteli félelem eluralja a lelkeket!
Reménybeli életvágyak szaggatnák a fékeket...
Reménytelen pillanatok mérgezik a lelkeket!
*
Ide a fehér-pokolba, több ezer kilométeres utam vezetett,
Jöttem, mit tehettem mást, hatalom szerint, más utam nekem nem lehetett?
*
Percek, oly? vadul
Henyélnek! Ágyútűz él?
Sohse lesz vége?
Vecsés, 2016. október 7. ? Kustra Ferenc ? íródott; versben, senrjú -ban, apevában?
?Csuló? ? kézifegyver lövedéke.
Látom én, hogy ennek aztán nem lehet menni hegyibe?
Itt az ismeretlent, nem világítja meg a boldog nyárias nap.
Jókat eszik, alszik, megáld és küld a halálba, a tábori pap!
Itt a ködből jön a halál, egy nagy repeszakna, vagy csuló képébe?
Ha felrobban, elrepít minket a purgatórium másik végébe?
Szokatlan fény, itt bizony nem bántja a ködtől nem látó szemet,
De ne nézd a robbanást és fényét... katonaölő elegyet?
*
Arcát fürkészem
Tél tábornoknak. Kemény!
Hideget sejtet.
*
Miért vagyok én még itt?
Miért is mennék haza?
Miért hiszek a küldetésben?
Miért hiszek még győzelemben?
*
Haza, nincsbe tűnt...
De, szívem egy gyöngyszeme?
Emléked? még él!
*
(Anaforás, belső rímes, bokorrímes)
Mert haza csak ott van, hol valamikor megszülettél?
Mert haza csak ott van, hol a családod téged vár, él,
Mert haza csak ott van! Enyém helyett hideg orosz tél.
*
A
Haza
Nincsé vált!
Szívem őrzi
?Leheletemig?!
*
Miért van üresség a szívemben?
Miért van üresség a lelkemben?
Miért van repesz a bőröm alatt?
Miért lő orosz rám? Percek alatt?
Miért vagyok itt a fronton, ahol megölhetnek?
Miért vagyok alanya itt, csak, nehézségeknek?
*
Tél, álcát tépi?
Nem finomkodik, fagyaszt!
Katonahalál.
*
Miért van, hogy futnál innen, de mély hóban szó szerint nem lehet?
Miért van, hogy még a lépés is lassú, de életed kergeted?
Miért van, hogy a gondolatod mindig a múltban csavarog?
Miért van, hogy a gyermeki éned is folyvást még itt kopog?
*
Becsvágy? Nem lelé!
Tegnapot már túlélte?
Merre jár halál?
*
Hóviharos, vad, arcfagyasztó széllel szemben,
Aknavetős gránát -halálos- küzdelemben
A hirtelen halál, biz? kikerülhetetlen?
De én ágyban szeretném otthon... merevedjen az arc!
De itt mínusz negyvenben nem hamis az öldöklő harc?
Arcbőr tépően, erről régen lehullott az álarc!
Itt még a nem létező villám is, lövedéket kikerülve cikázik,
Katona a derékig érő hóban bármit tesz is, kihűlve bénázik.
*
Én
Haza
Őrzője!
Rendülten és
Rendületlenül!
*
Nem tudjuk, hogy még mi lesz itt holnap! Meddig tart a háború?
Miért van itt a katona, hogy legyen nyomorék élete?
Látvány is tisztul,
Ágyú lőporfüst lebeg.
A halál röpköd.
*
(Anaforás, belső rímes)
Miért van, hogy itt hónapok múltával elfelejted, keresed a szót.
Miért van, hogy a tudatodból még mondani akarsz, keresed a jót?
Miért van, hogy már elfásultál, nem tudod már, hogy mit is akarsz?
Miért van, hogy magadba roskadsz, keresve... a lelkedben kavarsz?
Reményteli félelem eluralja a lelkeket!
Reménybeli életvágyak szaggatnák a fékeket...
Reménytelen pillanatok mérgezik a lelkeket!
*
Ide a fehér-pokolba, több ezer kilométeres utam vezetett,
Jöttem, mit tehettem mást, hatalom szerint, más utam nekem nem lehetett?
*
Percek, oly? vadul
Henyélnek! Ágyútűz él?
Sohse lesz vége?
Vecsés, 2016. október 7. ? Kustra Ferenc ? íródott; versben, senrjú -ban, apevában?
?Csuló? ? kézifegyver lövedéke.
SAS behívót kaptam
Én SAS behívót kaptam és gyorsan idekerültem?
Sokan vagyunk itt, itt látom, nem csak egyedül jöttem!
Itt a hómező olyan, mint a zöldellő, buja dzsungel,
Haladni benne nehéz, elveszni lehet, végérvénnyel.
Minket is itt, mint nyári fenyvesben terjedő tűzvész riogat,
De itt a tűz, ágyútűz, ha eltalál, bizton kilő több fogat.
Nem nagy hideg várt itt minket ősszel, amikor még nem fáztunk,
Az óta tudjuk, e hely életünkben a csonka vágányunk.
Itt a mínusz negyvenben csak, jobb híján makogunk és fázunk!
Olyanok vagyunk, mint vándor, aki nekivágott a végtelennek,
És itt nem talált mást csak, jégcsapokat, amelyek éghetetlenek.
Minden percben, minden nappal, belezuhanunk egy másik életbe,
De ott is bomba vár, így folyvást takarózunk a vak félelembe.
Itt a bánatunkat nem segíti ki az ész bontókalapácsa,
Defektes a mozdonykerék, itt ez, az életünk csonka vágánya
Én, jelen vagyok!
Fáradt, én vagyok!
Mellettem állok!
Én magam mitévő legyek, hódító vagyok, kiengesztelhetetlen,
De majd ha, ránk támad az orosz, ők lesznek itt a megfékezhetetlen.
Szinte légüres, de végtelen itt a hómező,
Rettenetes, és farkasordítóan dermesztő!
Itt vagyok a végtelen térbe, a valóság határán túl,
A közös vakvágányt már bontják, mozdony is itt marad és múl!
Itten parancsra megy minden, nincsen morális megfontolás,
Nem mondhatom azt, hogy tudok jobbat, nem tetszik és legyen más!
A fronton helyben lelövést kaphat a parancsmegtagadás!
Aki nem volt ott, az ne is ítélkezzen,
Otthon a nagy fotelban csak képzelegjen?
Nekünk ott minden mindegy-hideg volt,
Mert a harcunk a túlélésért folyt!
Egy frontkatona, hogyan álljon helyt, morálisan és mentálisan?
Bármit tesz, parancsra vagy a nélkül, élete a tét reálisan...
Háború, nem enged, fogva tart engesztelhetetlenül!
Te ott vagy és próbálsz túlélni, küzdesz reménytelenül!
De lőnek rád és parancsokat kapsz, fékezhetetlenül!
Itt lent a ködben az úr, a homály-reménytelenség?
Felhős az ég, de a felhők felett, tán? tiszta az ég?
Örök kérdés a levegőben? Leszünk-e holnap még?
Lélekbe maró mindenség, fájó gyalázat-szenvedély
Itt a fakó élet, és mindenestől hazug meredély...
Mohón felőrli a lelket, ráadásul, nagyon kevély.
Ma reggel a lövészárokban, pír besávozta a napfelkeltet,
A végtelen hómező felszíne ritkás köd-párától remegett?
Néztük is az árokból, hogy - mint, oly' finom tülltakaró - kicsit fedte.
Hómező és mi az árokban? szép hajnalkoszorúként viselhette.
Hová visz a sínpár, milyen messzire vezet el az út,
Ahová megyünk jég és fagy lesz? Lesz élő hó-alagút?
Zakatol velünk az életvonat, elviszi életünk,
Ablak nincs de, kinézzük, kicsit azért reménykedhetünk?
Elhagyott sínpárok
Végén, dőlő az állomás,
Menedéket nem ad?
A múlt itt is csendes,
De lövések, oly? zajosak!
Micsoda vészhelyzet!
Vagyok! Magam vagyok!
Élek, de kérdés, hogy meddig?
Lehet, meg se tudják!
Itt múltba révedni?
Miközben akna száll erre?
Betalál, gyors halál!
Szemtől szemben állunk a halállal, gyűlölt méregetés,
Föl sem fogja ember, olyan gyorsan elcsattan a lövés?
Szemtől szemben állunk a halállal, gyűlölt méregetés.
Ha, ezt nem élem túl, a történelem halottja leszek,
Fa sírkeresztek alatt semmi nincs, ott ne keressetek!
Otthon emlékezzetek, szeretetteljesek legyetek.
A szétcsúszott sínpár,
Már csak doni csonka vágány.
Már bizony, meghalt ő?
Vecsés, 2016. január 4. ? Kustra Ferenc - emlékezés a hős őseinkre. A fivérre, apákra, nagypapákra! Aki a fronton életben maradt az hős! Aki meghalt, ő meg a mi hősi halottunk!
Én SAS behívót kaptam és gyorsan idekerültem?
Sokan vagyunk itt, itt látom, nem csak egyedül jöttem!
Itt a hómező olyan, mint a zöldellő, buja dzsungel,
Haladni benne nehéz, elveszni lehet, végérvénnyel.
Minket is itt, mint nyári fenyvesben terjedő tűzvész riogat,
De itt a tűz, ágyútűz, ha eltalál, bizton kilő több fogat.
Nem nagy hideg várt itt minket ősszel, amikor még nem fáztunk,
Az óta tudjuk, e hely életünkben a csonka vágányunk.
Itt a mínusz negyvenben csak, jobb híján makogunk és fázunk!
Olyanok vagyunk, mint vándor, aki nekivágott a végtelennek,
És itt nem talált mást csak, jégcsapokat, amelyek éghetetlenek.
Minden percben, minden nappal, belezuhanunk egy másik életbe,
De ott is bomba vár, így folyvást takarózunk a vak félelembe.
Itt a bánatunkat nem segíti ki az ész bontókalapácsa,
Defektes a mozdonykerék, itt ez, az életünk csonka vágánya
Én, jelen vagyok!
Fáradt, én vagyok!
Mellettem állok!
Én magam mitévő legyek, hódító vagyok, kiengesztelhetetlen,
De majd ha, ránk támad az orosz, ők lesznek itt a megfékezhetetlen.
Szinte légüres, de végtelen itt a hómező,
Rettenetes, és farkasordítóan dermesztő!
Itt vagyok a végtelen térbe, a valóság határán túl,
A közös vakvágányt már bontják, mozdony is itt marad és múl!
Itten parancsra megy minden, nincsen morális megfontolás,
Nem mondhatom azt, hogy tudok jobbat, nem tetszik és legyen más!
A fronton helyben lelövést kaphat a parancsmegtagadás!
Aki nem volt ott, az ne is ítélkezzen,
Otthon a nagy fotelban csak képzelegjen?
Nekünk ott minden mindegy-hideg volt,
Mert a harcunk a túlélésért folyt!
Egy frontkatona, hogyan álljon helyt, morálisan és mentálisan?
Bármit tesz, parancsra vagy a nélkül, élete a tét reálisan...
Háború, nem enged, fogva tart engesztelhetetlenül!
Te ott vagy és próbálsz túlélni, küzdesz reménytelenül!
De lőnek rád és parancsokat kapsz, fékezhetetlenül!
Itt lent a ködben az úr, a homály-reménytelenség?
Felhős az ég, de a felhők felett, tán? tiszta az ég?
Örök kérdés a levegőben? Leszünk-e holnap még?
Lélekbe maró mindenség, fájó gyalázat-szenvedély
Itt a fakó élet, és mindenestől hazug meredély...
Mohón felőrli a lelket, ráadásul, nagyon kevély.
Ma reggel a lövészárokban, pír besávozta a napfelkeltet,
A végtelen hómező felszíne ritkás köd-párától remegett?
Néztük is az árokból, hogy - mint, oly' finom tülltakaró - kicsit fedte.
Hómező és mi az árokban? szép hajnalkoszorúként viselhette.
Hová visz a sínpár, milyen messzire vezet el az út,
Ahová megyünk jég és fagy lesz? Lesz élő hó-alagút?
Zakatol velünk az életvonat, elviszi életünk,
Ablak nincs de, kinézzük, kicsit azért reménykedhetünk?
Elhagyott sínpárok
Végén, dőlő az állomás,
Menedéket nem ad?
A múlt itt is csendes,
De lövések, oly? zajosak!
Micsoda vészhelyzet!
Vagyok! Magam vagyok!
Élek, de kérdés, hogy meddig?
Lehet, meg se tudják!
Itt múltba révedni?
Miközben akna száll erre?
Betalál, gyors halál!
Szemtől szemben állunk a halállal, gyűlölt méregetés,
Föl sem fogja ember, olyan gyorsan elcsattan a lövés?
Szemtől szemben állunk a halállal, gyűlölt méregetés.
Ha, ezt nem élem túl, a történelem halottja leszek,
Fa sírkeresztek alatt semmi nincs, ott ne keressetek!
Otthon emlékezzetek, szeretetteljesek legyetek.
A szétcsúszott sínpár,
Már csak doni csonka vágány.
Már bizony, meghalt ő?
Vecsés, 2016. január 4. ? Kustra Ferenc - emlékezés a hős őseinkre. A fivérre, apákra, nagypapákra! Aki a fronton életben maradt az hős! Aki meghalt, ő meg a mi hősi halottunk!
Friss szerzeményem,
Mert megy az óév, jő új!
Jó évünk legyen!
*
Boldog újéve,
Hazánknak, sőt nemzetnek!
Boldog családok...
*
Itt a szilveszter, ennek örvendjünk,
Pezsgőt csak, igyuk, de ne vedeljünk.
Ünnepeljünk elegánsan, szeretettel, boldogan,
Mindenki járja az ész saját útját, hogy, hogy hogyan?
Szilveszterkor magadból a régies gondod vesd ki hamar,
Az óév, már elmenni, sőt végleg rohanva-futni akar.
Ne akadályozd, engedd csak el, tárd is ki a szíved hamar.
Most már újesztendő kerül előre,
Te, éjjelre tégy szert a jó kedélyre...
Mert erre lesz szükség, majd egész évbe.
*
Újévet kapunk,
Ha kell, másképp élhessünk!
Ezt adta sorsunk.
*
Jobb újesztendőt,
Sikereket mindenhol!
Remény, maradjon.
*
Higgy, majd a Hitnek!
Használd lehetőséget.
Jót, mindenkinek!
Magány sötétje kerülje a házad,
Nehogy azt mond, a vízözön utánad!
Ha szíved valamiért darabokra törik,
Javítsd ki, meglásd, majd az égi fény őrködik.
Éld át az újév mámorát,
Várd és meghozza a csodát...
Havas fának, bokornak, összes, kopasz ága,
Óévet búcsúztatja, ez mulandósága...
*
Pezsgő durrant itt.
Szólt papírtrombita is.
Éjféli öröm!
*
Éjfél! Szép szavak.
Fogadkozás, koccintás...
Elveszett is jött!
*
Érvénybe lépett,
Hogy már mindennapok van.
Munkás, mindennap!
*
Mit hoz ez év?
Tegyük meg, amit meg kell.
Éljünk örömmel...
Lám-lám, íme, eljött hozzánk, mert úgy vártuk az újesztendőt,
Kifakult, kopott a régi, elhagytuk, mint kopott nyakkendőt.
Majd most mi megmutathatjuk, hogy jól éljük ezen esztendőt!
Vecsés, 2015. december 24. - Versben és európai stílusú haikuban?
Mert megy az óév, jő új!
Jó évünk legyen!
*
Boldog újéve,
Hazánknak, sőt nemzetnek!
Boldog családok...
*
Itt a szilveszter, ennek örvendjünk,
Pezsgőt csak, igyuk, de ne vedeljünk.
Ünnepeljünk elegánsan, szeretettel, boldogan,
Mindenki járja az ész saját útját, hogy, hogy hogyan?
Szilveszterkor magadból a régies gondod vesd ki hamar,
Az óév, már elmenni, sőt végleg rohanva-futni akar.
Ne akadályozd, engedd csak el, tárd is ki a szíved hamar.
Most már újesztendő kerül előre,
Te, éjjelre tégy szert a jó kedélyre...
Mert erre lesz szükség, majd egész évbe.
*
Újévet kapunk,
Ha kell, másképp élhessünk!
Ezt adta sorsunk.
*
Jobb újesztendőt,
Sikereket mindenhol!
Remény, maradjon.
*
Higgy, majd a Hitnek!
Használd lehetőséget.
Jót, mindenkinek!
Magány sötétje kerülje a házad,
Nehogy azt mond, a vízözön utánad!
Ha szíved valamiért darabokra törik,
Javítsd ki, meglásd, majd az égi fény őrködik.
Éld át az újév mámorát,
Várd és meghozza a csodát...
Havas fának, bokornak, összes, kopasz ága,
Óévet búcsúztatja, ez mulandósága...
*
Pezsgő durrant itt.
Szólt papírtrombita is.
Éjféli öröm!
*
Éjfél! Szép szavak.
Fogadkozás, koccintás...
Elveszett is jött!
*
Érvénybe lépett,
Hogy már mindennapok van.
Munkás, mindennap!
*
Mit hoz ez év?
Tegyük meg, amit meg kell.
Éljünk örömmel...
Lám-lám, íme, eljött hozzánk, mert úgy vártuk az újesztendőt,
Kifakult, kopott a régi, elhagytuk, mint kopott nyakkendőt.
Majd most mi megmutathatjuk, hogy jól éljük ezen esztendőt!
Vecsés, 2015. december 24. - Versben és európai stílusú haikuban?
A monumentális homoksivatagról? monumentális haiku és senrjú csokorban
Homoksivatag,
Éhség, aszály és halál.
Félelem éled.
*
Itt kirándulni?
Ez nagy tévedés lehet.
Utolsó lehet?
*
Téves felmérés.
Nem turista útvonal.
Lassú, kínos vég?
*
Itt nincs nagymenő.
Túlélők, temetettek.
Nyertesek: haza!
*
Sivatag. Homok.
Üst nincs. Purgatórium.
Ez kegyelmetlen!
*
Sivatag maga
A perzselő pusztaság.
Élő pokol vár.
*
Ott kirándulni
Víz és élelem nélkül?
Ez vég kezdete.
*
A homoktenger
Hullámzó! Éles árnyék.
Dűnék és völgyek.
*
Végtelen bucka,
Tenger, perzselő hőség.
Félelem támad.
*
Délben a hőség
Izzik! Halálos, szép táj.
Szomjhalál kerget.
*
Szolgáljanak a
Lábaink minden úton.
Veszély ne legyen.
*
Rémülethelyzet!
Skorpiók is elbújnak.
Árnyék itt nincsen.
*
Forróság ölel,
Utolsó csókot adja?
Nedvet mind kiszív.
*
Sivatag; égő,
Tűzköpő földi pokol.
Nincs feloldozás!
*
Leszálló sugár
A napból kegyelmet hoz.
A létvánszorgás!
*
Térd rogyadozik.
Agy olvad, már nem tiszta.
Felfogni nehéz.
*
A legnyomasztóbb
Félelem, a pusztulás.
Víz, élelem, hő!
*
Egy kis kavicsot
Szopogatni, legyen nyál.
Vég ólálkodik.
*
Minden perzselő!
Pánikvágy, menekülés!
Ezt leküzdeni.
*
Ahogy süt a nap
A senki földje fölött?
Árnyék: ötven fok!
*
A láb feldagad.
Eső tán csak lélekben.
Mosoly: halálarc?
*
Hideg csillagok,
Éjjeli hűvös menet.
Mély alvás úgysincs.
*
Nappalok heve.
Éj, dermesztő hidege.
Sötét vacogás.
*
A kétely magja
Is felüti a fejét.
Homok és homok?
*
Szikrázik a csönd,
Meleg szellő sem rezdül.
Finom por? lebeg.
*
Cserepes ajak,
Gyulladt és vörös szemhéj.
Napfény belemar.
*
Élet jele is
Elbújik, tikkadt világ!
Néha egy kígyó.
*
Csak homokszemcsék.
Sivatagi nap perzsel.
Élve aszalás.
*
Itt semmi sincsen,
Több napi járásra sem.
Homok folyamok.
*
Még menetelés.
Isten tudja, mi jön még.
Ima itt segít?
*
Elkeseredett
Lépdelés semmi felé.
Végtelen órák.
*
Az ingerültség
Térdre löki a vándort.
Térdre, imához!
*
Erőt bénító
Napsütés. Forr a homok!
Ez szimfónia?
*
Halál az intő!
Ujjai fölmerednek!
Még nincs itt idő?
*
Hőség szipolyoz,
Erőt, agyat és lelket.
Testet aszalja.
*
Elcsigázottság,
Ideg gátolja alvást.
Kimerülés jő.
*
Abroncs szorítja
Koponyát, mint hordó bort.
Porcika sajog.
*
Tűző napsugár.
Rendezetlen gondolat.
Hő-tőr döfése.
*
A lábduzzadás
Lett az első biztos jel.
Halál hírnöke.
*
Fejet szaggatja
Hőség, lelket letipor.
Banánérlelő.
*
Sült kígyószelet.
Nyúzva, sütve megmentőnk.
Kígyóvadász él!
*
Utolsó órán
Hálás lennék életért.
Tisztán csengene.
*
Utolsó percen
Lélek csendje kongana?
Szél üzenete?
*
Nincs víz, csak megyünk.
Állat és élelem nincs.
Megúszni? Csoda?
*
Homokviharban
Nem voltunk, az elkerült.
Homoklélegzés.
*
Merengő homok.
Dombok folyvást mozognak.
Süketítő csönd!
*
Az éjjel hideg,
Fáradtság, idegesség.
Éhség mar lelket.
*
Hamis hajnali
Derengés, rettegtető.
Tán utolsó nap?
*
A reggeli nap
Oszlatja a hideget.
Ekkor jótékony.
*
Itt nincs olyan,
Hogy megadjuk magunkat!
Az a vég vége!
*
Elöl valami lesz?
Lesz a homokon kívül?
Út vége lesz-e?
*
Folt, formát ölthet,
Remény bizonyosság lesz.
Fák, víz, oázis!
*
A csodás, hűs víz
Hívogatón csillogott.
Életfolyadék.
*
Fekve szürcsöltük,
Lefetyeltük, mint állat.
Elsősegélyhely!
*
Négy és félnapi
Küzdelem, keservmenet.
Szerencsemenet!
*
A csend muzsikál!
Kivágja a magas c ?t.
Létünk, vég nélkül?
*
Ezt a kalandot
Túlélni? Úr kegyelme!
Az élmény örök.
Vecsés, 2014. augusztus 8. ? Kustra Ferenc ?íródott: megtörtént esetről írt kalandregény alapján? A Gulágról gyalog menekültek a rabok, 5000 km ?t, Indiába.
Homoksivatag,
Éhség, aszály és halál.
Félelem éled.
*
Itt kirándulni?
Ez nagy tévedés lehet.
Utolsó lehet?
*
Téves felmérés.
Nem turista útvonal.
Lassú, kínos vég?
*
Itt nincs nagymenő.
Túlélők, temetettek.
Nyertesek: haza!
*
Sivatag. Homok.
Üst nincs. Purgatórium.
Ez kegyelmetlen!
*
Sivatag maga
A perzselő pusztaság.
Élő pokol vár.
*
Ott kirándulni
Víz és élelem nélkül?
Ez vég kezdete.
*
A homoktenger
Hullámzó! Éles árnyék.
Dűnék és völgyek.
*
Végtelen bucka,
Tenger, perzselő hőség.
Félelem támad.
*
Délben a hőség
Izzik! Halálos, szép táj.
Szomjhalál kerget.
*
Szolgáljanak a
Lábaink minden úton.
Veszély ne legyen.
*
Rémülethelyzet!
Skorpiók is elbújnak.
Árnyék itt nincsen.
*
Forróság ölel,
Utolsó csókot adja?
Nedvet mind kiszív.
*
Sivatag; égő,
Tűzköpő földi pokol.
Nincs feloldozás!
*
Leszálló sugár
A napból kegyelmet hoz.
A létvánszorgás!
*
Térd rogyadozik.
Agy olvad, már nem tiszta.
Felfogni nehéz.
*
A legnyomasztóbb
Félelem, a pusztulás.
Víz, élelem, hő!
*
Egy kis kavicsot
Szopogatni, legyen nyál.
Vég ólálkodik.
*
Minden perzselő!
Pánikvágy, menekülés!
Ezt leküzdeni.
*
Ahogy süt a nap
A senki földje fölött?
Árnyék: ötven fok!
*
A láb feldagad.
Eső tán csak lélekben.
Mosoly: halálarc?
*
Hideg csillagok,
Éjjeli hűvös menet.
Mély alvás úgysincs.
*
Nappalok heve.
Éj, dermesztő hidege.
Sötét vacogás.
*
A kétely magja
Is felüti a fejét.
Homok és homok?
*
Szikrázik a csönd,
Meleg szellő sem rezdül.
Finom por? lebeg.
*
Cserepes ajak,
Gyulladt és vörös szemhéj.
Napfény belemar.
*
Élet jele is
Elbújik, tikkadt világ!
Néha egy kígyó.
*
Csak homokszemcsék.
Sivatagi nap perzsel.
Élve aszalás.
*
Itt semmi sincsen,
Több napi járásra sem.
Homok folyamok.
*
Még menetelés.
Isten tudja, mi jön még.
Ima itt segít?
*
Elkeseredett
Lépdelés semmi felé.
Végtelen órák.
*
Az ingerültség
Térdre löki a vándort.
Térdre, imához!
*
Erőt bénító
Napsütés. Forr a homok!
Ez szimfónia?
*
Halál az intő!
Ujjai fölmerednek!
Még nincs itt idő?
*
Hőség szipolyoz,
Erőt, agyat és lelket.
Testet aszalja.
*
Elcsigázottság,
Ideg gátolja alvást.
Kimerülés jő.
*
Abroncs szorítja
Koponyát, mint hordó bort.
Porcika sajog.
*
Tűző napsugár.
Rendezetlen gondolat.
Hő-tőr döfése.
*
A lábduzzadás
Lett az első biztos jel.
Halál hírnöke.
*
Fejet szaggatja
Hőség, lelket letipor.
Banánérlelő.
*
Sült kígyószelet.
Nyúzva, sütve megmentőnk.
Kígyóvadász él!
*
Utolsó órán
Hálás lennék életért.
Tisztán csengene.
*
Utolsó percen
Lélek csendje kongana?
Szél üzenete?
*
Nincs víz, csak megyünk.
Állat és élelem nincs.
Megúszni? Csoda?
*
Homokviharban
Nem voltunk, az elkerült.
Homoklélegzés.
*
Merengő homok.
Dombok folyvást mozognak.
Süketítő csönd!
*
Az éjjel hideg,
Fáradtság, idegesség.
Éhség mar lelket.
*
Hamis hajnali
Derengés, rettegtető.
Tán utolsó nap?
*
A reggeli nap
Oszlatja a hideget.
Ekkor jótékony.
*
Itt nincs olyan,
Hogy megadjuk magunkat!
Az a vég vége!
*
Elöl valami lesz?
Lesz a homokon kívül?
Út vége lesz-e?
*
Folt, formát ölthet,
Remény bizonyosság lesz.
Fák, víz, oázis!
*
A csodás, hűs víz
Hívogatón csillogott.
Életfolyadék.
*
Fekve szürcsöltük,
Lefetyeltük, mint állat.
Elsősegélyhely!
*
Négy és félnapi
Küzdelem, keservmenet.
Szerencsemenet!
*
A csend muzsikál!
Kivágja a magas c ?t.
Létünk, vég nélkül?
*
Ezt a kalandot
Túlélni? Úr kegyelme!
Az élmény örök.
Vecsés, 2014. augusztus 8. ? Kustra Ferenc ?íródott: megtörtént esetről írt kalandregény alapján? A Gulágról gyalog menekültek a rabok, 5000 km ?t, Indiába.
II. Világháborúban: bevetés a Földközi tengeren?
A Földközi tengeren régebben őr-járatozó
U-311 számú tengeralattjáró
Parancsnoka, H.D.F. von Tiesenhausen tengerészfőhadnagy. Nagyon is gyakorlott volt.
Látcsövében meglátta a közeledő flottaköteléket? annak a végzet volt!
A hadműveleti naplóbeli bejegyzés,
Teljesen hiteles és ez maga nem kevés.
?Negyvenegy, november hatodika. Tizenhat óra.
Derült idő, enyhe szél, kis hullámok, egy játszoda.
Az őrszem is jelzi, hogy riadó!
Keletről jövő, több hadihajó.
Minden ember, tüzelőállásba,
Periszkóp ki, támadóállásba.?
Periszkópmélységben a naszád? kapitány meg nézi,
Hogy jön három hadihajó, meg több romboló? neki.
Valamennyi vetőcsőnek készenlét! Lövést fogok leadni az orrból!
Ki is lett választva a második óriási csatahajó az sorból.
A nagy csatahajó lassan beúszott periszkóp látómezejébe,
A cél baloldalára, ?los: I.-II.-III.-IV. cső tüzelése?!
Futási idő: ötven másodperc, majd három nagy robbanás!
A hadihajó balra dől, lőszerrobbanás, füsttakarás.
Orr hirtelen megkönnyebbül, emelkedik, hullámnyomás emeli, kormány nem tartja meg,
Felszínen körbepillantott és ötszáz méterre egy csatahajó közelítette meg.
Erre rohan, hogy legázolja a tengeralattjárót, de, elkésett, már nem lepi meg.
Gyors-merülés! Mindenki az orrba! Elektromos gépek, előre!
A naszád éppen, hogy sikeresen lebukik, mint bálna a mélybe.
A csatahajó teljes gőzzel, gyilkos haraggal elzúg felette?
Nincs megállás, a víz fokozatosan préselődik a cellákba,
A mélység pillanatok alatt már száz méter, a naszád mentsvára.
Mivel süllyedés nem állt meg, kormányt fel! Egész erővel előre!
De a naszád, tovább merül? Biztonsági mélységhatár a léte?
Százhatvan méter a végső határ? Kioldani a hajótő gerendáit!
Végső merülési tartalék, több mint öt tonna? ne veszítse legendáit.
Minden sűrített levegőt, palackot, a mellső tankokra kapcsolni!
Vészkiürítés! Lassan kétszáz méteren vagyunk, nem áll meg süllyedni?
A mélységmérő nem mutat többet, már kiakadt.
A hajótest recseg, jajong, sok szegecs elpattant.
Lámpaburák eltörtek, szerkezet majd? szétszakadt.
Jóval lent vagyunk már a biztonsági határ alatt,
A naszád, bármelyik pillanatban összeroppanhat!
Végtelennek tűnő, elmúlt percek alatt a süllyedés megáll,
Erőlködő elektromos gépek miatt az orr felfelé áll?
Hosszú percek csak múltak, volt idő elemezgetni...
A naszád, orral kezd lassan felfelé emelkedni,
Egyre gyorsul, nem tudjuk a levegőt elvezetni?
Gépek állj! Ez sem segít, a felszínre emelkedtünk gyorsan,
Mert naszád könnyebb a stabil súlyánál, a tenger is morran.
Hajó, hatalmas toccsanással kiugrik a vízből,
Libegve áll a felszínen, nem mozdul el egy helyből.
Jó pár mérföldre vagyunk már elsodródva, a harc helyszínétől,
Ellenség nem látható, mesélhetünk hajó dicsőségéről...
A naszád menekülőképtelen, csak felszíni úszás a léte,
Felszínen kezdjük meg a veszélyes visszatérést a kikötőnkbe.
***
A négy torpedóból, Őfelsége csatahajó
BARHAMOT, telibe találta három torpedó.
Nyolc perc alatt el is süllyedt,
Lent, kezdődött az enyészet.
***
Az utólagos vizsgálat megállapította, hogy a tengeralattjáró
Kétszáznegyven méterről jött vissza. A német haditechnika volt kiváló,
Hiszen csak, maximálisan százhatvan méteres merülésű volt a hajó!
Vecsés, 2017. január 2. ? Kustra Ferenc
A tengeralattjárós epizód, megtörtént eset. Megmenekülés a víz alatti pokolból?
A Földközi tengeren régebben őr-járatozó
U-311 számú tengeralattjáró
Parancsnoka, H.D.F. von Tiesenhausen tengerészfőhadnagy. Nagyon is gyakorlott volt.
Látcsövében meglátta a közeledő flottaköteléket? annak a végzet volt!
A hadműveleti naplóbeli bejegyzés,
Teljesen hiteles és ez maga nem kevés.
?Negyvenegy, november hatodika. Tizenhat óra.
Derült idő, enyhe szél, kis hullámok, egy játszoda.
Az őrszem is jelzi, hogy riadó!
Keletről jövő, több hadihajó.
Minden ember, tüzelőállásba,
Periszkóp ki, támadóállásba.?
Periszkópmélységben a naszád? kapitány meg nézi,
Hogy jön három hadihajó, meg több romboló? neki.
Valamennyi vetőcsőnek készenlét! Lövést fogok leadni az orrból!
Ki is lett választva a második óriási csatahajó az sorból.
A nagy csatahajó lassan beúszott periszkóp látómezejébe,
A cél baloldalára, ?los: I.-II.-III.-IV. cső tüzelése?!
Futási idő: ötven másodperc, majd három nagy robbanás!
A hadihajó balra dől, lőszerrobbanás, füsttakarás.
Orr hirtelen megkönnyebbül, emelkedik, hullámnyomás emeli, kormány nem tartja meg,
Felszínen körbepillantott és ötszáz méterre egy csatahajó közelítette meg.
Erre rohan, hogy legázolja a tengeralattjárót, de, elkésett, már nem lepi meg.
Gyors-merülés! Mindenki az orrba! Elektromos gépek, előre!
A naszád éppen, hogy sikeresen lebukik, mint bálna a mélybe.
A csatahajó teljes gőzzel, gyilkos haraggal elzúg felette?
Nincs megállás, a víz fokozatosan préselődik a cellákba,
A mélység pillanatok alatt már száz méter, a naszád mentsvára.
Mivel süllyedés nem állt meg, kormányt fel! Egész erővel előre!
De a naszád, tovább merül? Biztonsági mélységhatár a léte?
Százhatvan méter a végső határ? Kioldani a hajótő gerendáit!
Végső merülési tartalék, több mint öt tonna? ne veszítse legendáit.
Minden sűrített levegőt, palackot, a mellső tankokra kapcsolni!
Vészkiürítés! Lassan kétszáz méteren vagyunk, nem áll meg süllyedni?
A mélységmérő nem mutat többet, már kiakadt.
A hajótest recseg, jajong, sok szegecs elpattant.
Lámpaburák eltörtek, szerkezet majd? szétszakadt.
Jóval lent vagyunk már a biztonsági határ alatt,
A naszád, bármelyik pillanatban összeroppanhat!
Végtelennek tűnő, elmúlt percek alatt a süllyedés megáll,
Erőlködő elektromos gépek miatt az orr felfelé áll?
Hosszú percek csak múltak, volt idő elemezgetni...
A naszád, orral kezd lassan felfelé emelkedni,
Egyre gyorsul, nem tudjuk a levegőt elvezetni?
Gépek állj! Ez sem segít, a felszínre emelkedtünk gyorsan,
Mert naszád könnyebb a stabil súlyánál, a tenger is morran.
Hajó, hatalmas toccsanással kiugrik a vízből,
Libegve áll a felszínen, nem mozdul el egy helyből.
Jó pár mérföldre vagyunk már elsodródva, a harc helyszínétől,
Ellenség nem látható, mesélhetünk hajó dicsőségéről...
A naszád menekülőképtelen, csak felszíni úszás a léte,
Felszínen kezdjük meg a veszélyes visszatérést a kikötőnkbe.
***
A négy torpedóból, Őfelsége csatahajó
BARHAMOT, telibe találta három torpedó.
Nyolc perc alatt el is süllyedt,
Lent, kezdődött az enyészet.
***
Az utólagos vizsgálat megállapította, hogy a tengeralattjáró
Kétszáznegyven méterről jött vissza. A német haditechnika volt kiváló,
Hiszen csak, maximálisan százhatvan méteres merülésű volt a hajó!
Vecsés, 2017. január 2. ? Kustra Ferenc
A tengeralattjárós epizód, megtörtént eset. Megmenekülés a víz alatti pokolból?
