Hogy szeresselek ha nem engedsz szeretni?
Régen megfagyott jégbe zárt szíved,
hogy olvaszthatnám fel testem melegével,
hisz nem engedsz engem magadhoz közel.

Hogyan érezzem tested érintését,
ha megfagyott benned minden érzelem?
Hiába érzem csókod ,ölelésed,
azt ,hogy szeretlek ,észre sem veszed.

Hogy öntsek lelket, s új erőt szívedbe
ha fagyos kezeddel eltolsz hirtelen?
Bár te is szeretnél,titkon én is érzem,
hisz nekem már te vagy régen mindenem.

Hogy feledtessem, mi belülről éget,
s mit elfeledni vágyol szüntelen,
hagyjam magam is jéghegybe zárni?
Hiszen nélküled már én sem létezem.

Hogy olvasszalak fel testem melegével,
hogy újra érezzem jégbe zárt szíved?
Engedj szeretni!Hisz titkon te is érzed,
nélkülem már csak félig létezel!

Ne bánts már MÚLT, maradj veszteg,
elkövettem sok-sok hibát,
ne büntess, hisz lelkem retteg,
unom már a sok kritikát.

Ne bánts már MÚLT, engedj végre,
nem vádollak, veled éltem,
megtanultam nézni égre,
imádságra hajlik térdem.

Ne bánts már MÚLT, elengedlek,
érted mit sem tehetek már,
helye nincs a kételyeknek,
üres már a méregpohár.

Ne bánts már MÚLT, emlékezzél,
voltál igaz, jó barátom,
fogadd el, hogy ködbe vesztél,
nem lehetsz már a világom.

Ne bánts már MÚLT, én sem bántlak,
hisz voltál igaz oktatóm,
harag nélkül elbocsátlak,
Isten veled hű tanítóm.

Szoríts magadhoz,s ne engedj el,
ne hagyd hogy mélybe rántsanak,
szoríts magadhoz oly erősen,
hogy érezzem minden lángodat.

Szoríts magadhoz,ne tépjen el
tőled semmilyen szélvihar,
szoríts magadhoz oly erősen,
hogy letéphesd minden láncomat.

Szoríts magadhoz,s ölelj némán,
míg gúzsba köt a gondolat,
hogy ne tudjak többé emlékezni
arra, mi mögöttem marad.

Mint letördelt ágak a vihar tépte fákon
olyan lettem most én is hirtelen,
mint akit zúgó szélvész megtépázott,
s romjaitól már nem tud lépni sem.

Mint tomboló szélvész,mely mindent összetépett,
maga mögött hagyva mindent hirtelen,
lepusztult romokká zúzva,összetörve,
olyan lettem most én is nélküled.

Porrá zúzott tépett álmaim ködében
megcsitulni vágyom szüntelen,
de bárhová lépek szemem könnybe lábad,
s a romoktól nem tudok szinte lépni sem.

Istenem adj erőt!megtalálni újra
romokba taposott ,vérző lelkemet,
Engedj fel állni,vagy pusztíts el végleg,
de ne gyötörd tovább összetört szívem.

Engedj szabadon ,ne tarts fogva
nem bírom el a láncomat,
engedj szabadon szárnyalni végre,
ne tépd ki minden tollamat!

Engedj szabadon ,ne rakj rám béklyót
hisz gúzsba köt a gondolat,
ha nem tudsz megbízni bennem,
nekem már semmim sem marad.

Engedj szabadon ,hadd merengjen
csapongva lelkem ha szárnyra kap,
engedj szabadon !Bízz meg bennem!
Vagy letépem minden láncomat!

Engedj szabadon,nem megyek messze,
csak gondolatban szárnyalok
engedj szabadon s visszatérek,
ha szükség van rám én itt vagyok!