Idő 
Értékelés 
Értékelés Jeges a hajnal,
Ködfátyol-bajjal.
Trén-ló reszketve fázik.
Orosz… orgonán játszik.
Szomorú a katona, már épphogy majdnem megfagyott.
Éjjel a rettenetes hidegben fegyver befagyott.
Sok az orosz rohamozó,
Lépése nem rogyadozó...
Aknavetős zárótűz,
És nehézágyú-sortűz.
Ha nem lőnek, akkor van jégre lefekvés.
Priccsen gondolat nélküli képzelődés…
Behallik a hó reccsenés,
Itt biz' nincsen víz csöppenés.
Kintről hallani a hó roppanást,
Bent át kell élni az álmodozást.
Abba kéne már hagyni mocorgást.
Kis elalvás…
Kis álmodás…
Priccsnyikorgás.
Orosz oldalról máris lőnek,
Kiket eltaláltak hörögnek.
Zuhanórepülés... ha köpünk, az a vízesés,
Aknazuhogás játszik velünk, mint egy jégverés,
Negyvenhárom nagyon télies januárja van,
Szomorúság ural minket… már, ki életben van…
Szinte érezni, hogy a halál, maga fújja ezt a szelet,
Kiváltva a keserűséget, ránk öntve, jeges hideget.
Ami itt van, jeges és vérfagyasztó,
Mert, még van itt a derékig érő hó…
Végtelen hómező hímjén állok,
Látom, nem létező padkán várok,
Itt várni valamire... az átok.
Kellenének magyaros sült hús szeletek.
A fronton nincs, így bánatosak a szemek.
Hiába akarnék én fény lenni az orcádon,
Amikor, nagy fagyássérülés van az arcomon.
A tartós hóvakság színorgiájába, meredten nézek,
Itt a csontkemény, fehér jégtömb, maga a megfagyott lélek.
Itt a kifosztott lelkek csak állnak sorba,
Mind benne szorultak a nagy jégakolba...
Egy pillanat csak az élet.
Az előbb láttam, hogy nevet.
Most-már épp’ halálba megyen…
Az otthon emléke a vastag hóban hever,
A vad hideg, vadul rajta még egyet teker.
Hideg a hajnal,
Hideg az alkony…
Frontharcos lába már megfeketedett,
A halál szerint: éltél már eleget?
Zúgón csendes imákban, hol van a menny?
Hol van a pokol, hogy tudd merre is menny!
*
Lét homokóra
Itt, sokaknak befagyott!
Már, örök idők…
Vecsés, 2016. október 27. - Kustra Ferenc József- íródott; alloiostrofikus versformában, törté-nelmi emlékezésként, hőseinkre, az ottveszett katonáinkra!
Ködfátyol-bajjal.
Trén-ló reszketve fázik.
Orosz… orgonán játszik.
Szomorú a katona, már épphogy majdnem megfagyott.
Éjjel a rettenetes hidegben fegyver befagyott.
Sok az orosz rohamozó,
Lépése nem rogyadozó...
Aknavetős zárótűz,
És nehézágyú-sortűz.
Ha nem lőnek, akkor van jégre lefekvés.
Priccsen gondolat nélküli képzelődés…
Behallik a hó reccsenés,
Itt biz' nincsen víz csöppenés.
Kintről hallani a hó roppanást,
Bent át kell élni az álmodozást.
Abba kéne már hagyni mocorgást.
Kis elalvás…
Kis álmodás…
Priccsnyikorgás.
Orosz oldalról máris lőnek,
Kiket eltaláltak hörögnek.
Zuhanórepülés... ha köpünk, az a vízesés,
Aknazuhogás játszik velünk, mint egy jégverés,
Negyvenhárom nagyon télies januárja van,
Szomorúság ural minket… már, ki életben van…
Szinte érezni, hogy a halál, maga fújja ezt a szelet,
Kiváltva a keserűséget, ránk öntve, jeges hideget.
Ami itt van, jeges és vérfagyasztó,
Mert, még van itt a derékig érő hó…
Végtelen hómező hímjén állok,
Látom, nem létező padkán várok,
Itt várni valamire... az átok.
Kellenének magyaros sült hús szeletek.
A fronton nincs, így bánatosak a szemek.
Hiába akarnék én fény lenni az orcádon,
Amikor, nagy fagyássérülés van az arcomon.
A tartós hóvakság színorgiájába, meredten nézek,
Itt a csontkemény, fehér jégtömb, maga a megfagyott lélek.
Itt a kifosztott lelkek csak állnak sorba,
Mind benne szorultak a nagy jégakolba...
Egy pillanat csak az élet.
Az előbb láttam, hogy nevet.
Most-már épp’ halálba megyen…
Az otthon emléke a vastag hóban hever,
A vad hideg, vadul rajta még egyet teker.
Hideg a hajnal,
Hideg az alkony…
Frontharcos lába már megfeketedett,
A halál szerint: éltél már eleget?
Zúgón csendes imákban, hol van a menny?
Hol van a pokol, hogy tudd merre is menny!
*
Lét homokóra
Itt, sokaknak befagyott!
Már, örök idők…
Vecsés, 2016. október 27. - Kustra Ferenc József- íródott; alloiostrofikus versformában, törté-nelmi emlékezésként, hőseinkre, az ottveszett katonáinkra!
Pókháló-fátyolba szövi lelkemet az időm…
Tűröm, mert gondoltam, talán van még elég időm,
A nagy kérdés fenn áll, és az, az, hogy a múltról, hogy érzek,
Lehet fénytelen, kifakult, de… halovány emlékképek?
Elgondolkoztam és ennek szárnyán repül a képzeletem,
Előbányászom magamból az összes régi emlékképem…
Gondoltam, sok még az én időm, ha én úgy akarom…
De csak pókháló-fátyol vastagodik, én meg hagyom...
Éjfélig kell visszamenni, az álomházba beszöknöm,
És mint egy régi kísértetkastélyba, én beköltözöm.
Elő is jön, élet szépítgette sok emlék.
A múltba bizony, ha tudnék, úgy visszamennék!
Ennyi ésszel kezdeném én mind, elölről,
Most majd, futnék lefele a dombtetőről…
Életemben végül is, megmászni, egy dombot sem tudtam,
Pedig harcoltam, küszködtem, homokból is várat gyúrtam…
*
A múlt feltépi
Zárját, és megjelenik.
Kísért, felfedez.
Múltat lehet lezárni,
Nem lehet benntartani.
*
A múlt a részed,
Mindig szembe jön veled!
Míg élsz, nem ereszt!
Bárhová is mész, követ,
És lehet, mit ad, löket!
*
Ami volt az volt!
Mi megtörtént, megtörtént!
Nem lehet mosni…
Fennmaradnak a vádak,
És dicséretek… mának!
*
Én visszamennék,
Maradni úgysem lehet.
Látogatóba.
*
Idő kereke
Vissza nem tekerhető!
Átgondolhatnám.
*
Elszállnak évek,
Elrepül az élet!
Emlék megszépül.
*
Hogyha hóvihar veri és beborítja felszínt,
Vagy jégeső éri, és ez ad sok villámló szint,
Akkor is örömmel őrzi emlékeit a szőke Tisza,
Vizén ringó dallammal csak mesélget, történelme, múltja…
Mindig is a jövő irányába kanyarog medre, az útja.
Neki ez volt, ez most és ez lesz jövőre is élte, a múltja…
Bármilyen a lét, emberi létnek is csak egy az útja,
Még akkor is, ha az úton az ember csak egy figura!
*
Szívemben évek
Lángolnak, madárdal zeng…
A kigyúlt fények!
*
Néma szürkeség,
Gomoly-füstös messzeség.
Múltunk ködbe vész…
Csendes fájdalom kiált.
Fájdalom nyila talált.
*
Gondolatok tán’
Néha, úgy visszajárnak…
Fény a múlt egén.
*
Nem akarsz a múlttal foglalkozni? Hiszen beléd van épülve!
Ha nem így lenne, nem is lennél ember… nem léteznél nélküle.
Ismered vagy sem, jön idő, rád borul az éjszaka fátyla,
És öregen már hiába nyílik csókos ajkad imára…
Múlt nélkül is élsz, de nulla vagy, az élet semmi grafikonján,
Bárha még fellelhetők korhadt kerítés lécek… élted útján.
Vecsés, 2014. november 21. – Kustra Ferenc József– Íródott: versben, tankában, haikuban… és önéletrajzi írásként.
Tűröm, mert gondoltam, talán van még elég időm,
A nagy kérdés fenn áll, és az, az, hogy a múltról, hogy érzek,
Lehet fénytelen, kifakult, de… halovány emlékképek?
Elgondolkoztam és ennek szárnyán repül a képzeletem,
Előbányászom magamból az összes régi emlékképem…
Gondoltam, sok még az én időm, ha én úgy akarom…
De csak pókháló-fátyol vastagodik, én meg hagyom...
Éjfélig kell visszamenni, az álomházba beszöknöm,
És mint egy régi kísértetkastélyba, én beköltözöm.
Elő is jön, élet szépítgette sok emlék.
A múltba bizony, ha tudnék, úgy visszamennék!
Ennyi ésszel kezdeném én mind, elölről,
Most majd, futnék lefele a dombtetőről…
Életemben végül is, megmászni, egy dombot sem tudtam,
Pedig harcoltam, küszködtem, homokból is várat gyúrtam…
*
A múlt feltépi
Zárját, és megjelenik.
Kísért, felfedez.
Múltat lehet lezárni,
Nem lehet benntartani.
*
A múlt a részed,
Mindig szembe jön veled!
Míg élsz, nem ereszt!
Bárhová is mész, követ,
És lehet, mit ad, löket!
*
Ami volt az volt!
Mi megtörtént, megtörtént!
Nem lehet mosni…
Fennmaradnak a vádak,
És dicséretek… mának!
*
Én visszamennék,
Maradni úgysem lehet.
Látogatóba.
*
Idő kereke
Vissza nem tekerhető!
Átgondolhatnám.
*
Elszállnak évek,
Elrepül az élet!
Emlék megszépül.
*
Hogyha hóvihar veri és beborítja felszínt,
Vagy jégeső éri, és ez ad sok villámló szint,
Akkor is örömmel őrzi emlékeit a szőke Tisza,
Vizén ringó dallammal csak mesélget, történelme, múltja…
Mindig is a jövő irányába kanyarog medre, az útja.
Neki ez volt, ez most és ez lesz jövőre is élte, a múltja…
Bármilyen a lét, emberi létnek is csak egy az útja,
Még akkor is, ha az úton az ember csak egy figura!
*
Szívemben évek
Lángolnak, madárdal zeng…
A kigyúlt fények!
*
Néma szürkeség,
Gomoly-füstös messzeség.
Múltunk ködbe vész…
Csendes fájdalom kiált.
Fájdalom nyila talált.
*
Gondolatok tán’
Néha, úgy visszajárnak…
Fény a múlt egén.
*
Nem akarsz a múlttal foglalkozni? Hiszen beléd van épülve!
Ha nem így lenne, nem is lennél ember… nem léteznél nélküle.
Ismered vagy sem, jön idő, rád borul az éjszaka fátyla,
És öregen már hiába nyílik csókos ajkad imára…
Múlt nélkül is élsz, de nulla vagy, az élet semmi grafikonján,
Bárha még fellelhetők korhadt kerítés lécek… élted útján.
Vecsés, 2014. november 21. – Kustra Ferenc József– Íródott: versben, tankában, haikuban… és önéletrajzi írásként.
Hétköznapi pszichológia…
Nagy idegharcban
Állnak, családi felek!
Szenved a gyerek…
*
Munka és küzdés,
És szabadidő nincsen!
El kell viselni.
*
Gyűlölet, habzó
Száj fröcsköli, sok mocskot.
Gyerek nem számít!
*
Nagy osztozkodás!
Mindenkinek, minden kell!
Gyerek, tán’ nincs is…
*
A gátlástalan
Kapzsiság, mint romboló!
Anyagi érdek.
*
Kalózos rablás.
Az elmenő fél, dühős!
Mért nincs igaza…
*
Elmenő, lelkét
Eladta az ördögnek.
Menni, jó ötlet?
*
A maradó fél,
Hitét vesztett, összetört.
Most hogyan tovább?
*
Költözés miatt
Csak sírnak a gyerekek.
Nemtörődömség!
*
Első, anyagi
Kapzsiság! Ostobaság!
A másik sem jobb!
*
Az új szerelem
Ára, gyermekáldozat!
Lélektelenség.
*
Család széthullik
És mindenki megsérül.
Úgy sem lesz majd jobb.
*
Ki most könnyen megy,
Onnan is továbbléphet.
Új partner, mit tud?
*
Szívek szenvednek,
A gyerekekért vérzik.
Rájuk üt ostor…
*
Gyerek vélemény
Elszáll… vitaviharban.
Szeretetlenek.
*
Szülők válása,
Gyermek tragédiája.
Szakítás átka.
*
Az elmenő fél,
Hiszi, hogy láncot tépett!
Butaság oly’ nagy.
*
Már nincsen család,
Világba vérző lelkek!
Gyerekből mi lesz?
*
Gyerekek lesznek
A hétvégi kulcsosok.
Fogadják őket?
*
Majdan szállnak ők
Ide-oda, mint kakukk!
Nem lesz otthonuk.
*
Fehérruhás volt
Esküvő, de rossz emlék.
Most pocsékba ment.
*
Az örök hűség
Esküje, adott szó volt.
Megszegni… semmi.
*
Győz a harc, harag,
Gyűlölet egymás iránt!
Gyerek nem érti.
*
Széthullt családot,
Lassan mindenki feled!
Listák, emlékek.
*
Család, volt erőd.
Nem volt erős alapja.
Ellen bevette.
*
A föld erődje
Is a család lehetne…
Béke szigete.
Vecsés, 2015. február 7. – Kustra Ferenc – íródott: senrjú csokorban. Horváth Mária: „Egy nagyi vallomása” c. ötletverse ihletésével.
Nagy idegharcban
Állnak, családi felek!
Szenved a gyerek…
*
Munka és küzdés,
És szabadidő nincsen!
El kell viselni.
*
Gyűlölet, habzó
Száj fröcsköli, sok mocskot.
Gyerek nem számít!
*
Nagy osztozkodás!
Mindenkinek, minden kell!
Gyerek, tán’ nincs is…
*
A gátlástalan
Kapzsiság, mint romboló!
Anyagi érdek.
*
Kalózos rablás.
Az elmenő fél, dühős!
Mért nincs igaza…
*
Elmenő, lelkét
Eladta az ördögnek.
Menni, jó ötlet?
*
A maradó fél,
Hitét vesztett, összetört.
Most hogyan tovább?
*
Költözés miatt
Csak sírnak a gyerekek.
Nemtörődömség!
*
Első, anyagi
Kapzsiság! Ostobaság!
A másik sem jobb!
*
Az új szerelem
Ára, gyermekáldozat!
Lélektelenség.
*
Család széthullik
És mindenki megsérül.
Úgy sem lesz majd jobb.
*
Ki most könnyen megy,
Onnan is továbbléphet.
Új partner, mit tud?
*
Szívek szenvednek,
A gyerekekért vérzik.
Rájuk üt ostor…
*
Gyerek vélemény
Elszáll… vitaviharban.
Szeretetlenek.
*
Szülők válása,
Gyermek tragédiája.
Szakítás átka.
*
Az elmenő fél,
Hiszi, hogy láncot tépett!
Butaság oly’ nagy.
*
Már nincsen család,
Világba vérző lelkek!
Gyerekből mi lesz?
*
Gyerekek lesznek
A hétvégi kulcsosok.
Fogadják őket?
*
Majdan szállnak ők
Ide-oda, mint kakukk!
Nem lesz otthonuk.
*
Fehérruhás volt
Esküvő, de rossz emlék.
Most pocsékba ment.
*
Az örök hűség
Esküje, adott szó volt.
Megszegni… semmi.
*
Győz a harc, harag,
Gyűlölet egymás iránt!
Gyerek nem érti.
*
Széthullt családot,
Lassan mindenki feled!
Listák, emlékek.
*
Család, volt erőd.
Nem volt erős alapja.
Ellen bevette.
*
A föld erődje
Is a család lehetne…
Béke szigete.
Vecsés, 2015. február 7. – Kustra Ferenc – íródott: senrjú csokorban. Horváth Mária: „Egy nagyi vallomása” c. ötletverse ihletésével.
Te Pista bácsi; hiányzol.
Magad után, nagy űrt hagyol.
Az élted rövid volt, de tartalmas,
Ahogy én tudom, nem volt unalmas.
Most április hetedikén
Csak úgy elmentél, csendeskén.
Körorvos voltál, főorvos lettél,
Világutazóként jeleskedtél.
Pista bácsi; már itt nem vagy,
De szívemben a helyed nagy.
Nagy ember voltál és nemes lélek,
Emléked is éltet, amíg élek.
Vecsés, 2000. április 12. – Kustra Ferenc József – Közeli családtagom volt és igen okos, nekem meg a TANÍTÓM!
Magad után, nagy űrt hagyol.
Az élted rövid volt, de tartalmas,
Ahogy én tudom, nem volt unalmas.
Most április hetedikén
Csak úgy elmentél, csendeskén.
Körorvos voltál, főorvos lettél,
Világutazóként jeleskedtél.
Pista bácsi; már itt nem vagy,
De szívemben a helyed nagy.
Nagy ember voltál és nemes lélek,
Emléked is éltet, amíg élek.
Vecsés, 2000. április 12. – Kustra Ferenc József – Közeli családtagom volt és igen okos, nekem meg a TANÍTÓM!
és tegnap…
Most kell átélni a mai történéseket
Holnap már más nincs, át kell élni emlékeket…
Most kell átélni a mai történéseket.
Monton pillanat a pipafüst felhőben,
Soha nem is pipáltam jelen életben…
Monton pillanat a pipafüst felhőben.
Az életem egyéni, saját keserű pirulám,
Holnap majd múltként -nagyon is szidva- elroppantja szám…
Az életem egyéni, saját keserű pirulám.
Mindennap csak a múlt emlékeire gondolok,
Mindennap imádkozok, vagy tán' mérget mormolok…
Mindennap csak a múlt emlékeire gondolok…
Vecsés, 2020. február 24. – Kustra Ferenc József
Most kell átélni a mai történéseket
Holnap már más nincs, át kell élni emlékeket…
Most kell átélni a mai történéseket.
Monton pillanat a pipafüst felhőben,
Soha nem is pipáltam jelen életben…
Monton pillanat a pipafüst felhőben.
Az életem egyéni, saját keserű pirulám,
Holnap majd múltként -nagyon is szidva- elroppantja szám…
Az életem egyéni, saját keserű pirulám.
Mindennap csak a múlt emlékeire gondolok,
Mindennap imádkozok, vagy tán' mérget mormolok…
Mindennap csak a múlt emlékeire gondolok…
Vecsés, 2020. február 24. – Kustra Ferenc József
