Idő 
Értékelés 
Értékelés (Bokor rímes csokor)
Tudod-e még kik voltak a régi nőid?
Olyanok voltak, mint a kertben a fáid?
Emlékszel régen bizony, hogyan is ragyogtak néked?
Elájultál, ha arcodon meg simítottak téged.
Emlékszel, hogy ha nő volt közeledben, dadogtál?
Közeledtek, neked ragyogtak… jobban dadogtál!
Ha nő közeledett hozzád, heves lámpalázad is lett,
Ahogy közeledtek, neked még a vádlijuk is szebb lett.
Kerti fáid voltak a hobbid,
Azt hitted, valaki majd leszid…
Azt is gondoltad, hogy ha mással hálnak máris, nem tevéled,
Akkor az már a világvége és e szégyent túl nem éled!
*
(leoninus csokor)
Azt gondoltad… mint a bíráid, rád olvassák a hibáid.
Közben meg a nők azt várták, szeress! Meg a lelküket tárták…
Hányszor motyogtál: jaj, ezt elhibáztam, juj, én mit is vártam?
A régi nők olyan finomságok… kiknek meg kellett kóstolnom a húsát,
De sorsom nem teljesítette, csak harmada engedte át finomságát.
Azok voltak még az úrinők, ők voltak a szerelem hírnöknők,
Akkoriban telefonon nők? Személyesen mentem… ők úrinők.
Férfi akkorban még ezt hajtogatta: vagy magában csak motyogta:
Egyik bolond volt, a másik teljesen más, engedékeny... ily’ volt a porond.
Persze volt, hogy az udvarlásba beletaláltam, mint vakond, ez volt műgond.
Kik voltak ők, gőgös királynők, vagy koszos vízből hattyúk… vágyott úrinők!
Én sokszor sírtam, mikor találkát nekem nem szánták… pedig tán’ vágyódták!
Tudod-e még a régi nőket? Szeretted és gyűlölted őket…
Tudod-e még a régi nőket? Vagy nem ismered már meg őket?
Juj, hová lett a sok kellemes parázna, hová lett a fiatal testek varázsa?
Mára már, izzó nyarukra, hűvös ősz ült, van már sok elhízott és van, ki megőszült…
Még van ki él és lett vén-gonosz boszorka… Neki már nem ad vigaszt, csak az ima!
Szerelmet… álmatlan éjjelekre nem emlékszik, aludni nyögve készülődik…
Te már hány éves is vagy… hatvan, vagy tán' hetven? Fiatalság már múlt... lehetetlen!
Lehet, úrinő sem már, emlékezete sem régi, a reuma üldözi már.
Nálad már szintén elszállt a heves-vér élet? Heves fiatalságod hová lett?
Biztos már csak temetőt vizionálsz szívedben, s már nem vagy fiatal lélekben…
Vecsés, 2025. augusztus 27. – Kustra Ferenc József – írtam: Heltai Jenő: azonos c. verse nyomán, átiratban, alloiostrofikus versformában.
Tudod-e még kik voltak a régi nőid?
Olyanok voltak, mint a kertben a fáid?
Emlékszel régen bizony, hogyan is ragyogtak néked?
Elájultál, ha arcodon meg simítottak téged.
Emlékszel, hogy ha nő volt közeledben, dadogtál?
Közeledtek, neked ragyogtak… jobban dadogtál!
Ha nő közeledett hozzád, heves lámpalázad is lett,
Ahogy közeledtek, neked még a vádlijuk is szebb lett.
Kerti fáid voltak a hobbid,
Azt hitted, valaki majd leszid…
Azt is gondoltad, hogy ha mással hálnak máris, nem tevéled,
Akkor az már a világvége és e szégyent túl nem éled!
*
(leoninus csokor)
Azt gondoltad… mint a bíráid, rád olvassák a hibáid.
Közben meg a nők azt várták, szeress! Meg a lelküket tárták…
Hányszor motyogtál: jaj, ezt elhibáztam, juj, én mit is vártam?
A régi nők olyan finomságok… kiknek meg kellett kóstolnom a húsát,
De sorsom nem teljesítette, csak harmada engedte át finomságát.
Azok voltak még az úrinők, ők voltak a szerelem hírnöknők,
Akkoriban telefonon nők? Személyesen mentem… ők úrinők.
Férfi akkorban még ezt hajtogatta: vagy magában csak motyogta:
Egyik bolond volt, a másik teljesen más, engedékeny... ily’ volt a porond.
Persze volt, hogy az udvarlásba beletaláltam, mint vakond, ez volt műgond.
Kik voltak ők, gőgös királynők, vagy koszos vízből hattyúk… vágyott úrinők!
Én sokszor sírtam, mikor találkát nekem nem szánták… pedig tán’ vágyódták!
Tudod-e még a régi nőket? Szeretted és gyűlölted őket…
Tudod-e még a régi nőket? Vagy nem ismered már meg őket?
Juj, hová lett a sok kellemes parázna, hová lett a fiatal testek varázsa?
Mára már, izzó nyarukra, hűvös ősz ült, van már sok elhízott és van, ki megőszült…
Még van ki él és lett vén-gonosz boszorka… Neki már nem ad vigaszt, csak az ima!
Szerelmet… álmatlan éjjelekre nem emlékszik, aludni nyögve készülődik…
Te már hány éves is vagy… hatvan, vagy tán' hetven? Fiatalság már múlt... lehetetlen!
Lehet, úrinő sem már, emlékezete sem régi, a reuma üldözi már.
Nálad már szintén elszállt a heves-vér élet? Heves fiatalságod hová lett?
Biztos már csak temetőt vizionálsz szívedben, s már nem vagy fiatal lélekben…
Vecsés, 2025. augusztus 27. – Kustra Ferenc József – írtam: Heltai Jenő: azonos c. verse nyomán, átiratban, alloiostrofikus versformában.
Eredeti stílusú Basho féle tankában…
Új, fehér színek.
Piszkos-fehér, hófehér.
Változatosság.
Télapó a barátom
Az arcát én nem látom.
*
Hideg szél röpít
Fagyos szélkarikákat.
Láthatatlanok.
Azt a szakáll takarja,
Őt egy jó nagy szán hozza.
*
Égbolt kékruhája,
Szívsajdítóan hideg.
Táj csak didereg.
Nagy puttony ott van nála
Nehéz, már fáj a háta,
*
Ég, kéken hideg.
Fagyos láng, nagyon lobog.
Varázslat, hideg.
Ő szívesen cipeli.
Várják, örömét leli.
*
Jő a zord hideg,
Időjárást korrigál.
Egyujjas kesztyű.
Szétossza ajándékot,
Átadja a virgácsot.
*
Örökzöld fenyő,
Ágán jégcsapot növeszt.
Zöldes, áttetsző.
Mit ki meg nem érdemel
Elteszi jó emlékkel.
*
Hideg éjjelen,
Szép holdvilág, rémmese.
Színlelő holdfény.
Ha végzett indul tovább.
Várják öt hova-tovább.
*
Szánkó lefelé
Siklik, veszettül gyorsul.
Egy fa áll útban.
Egy évben csak egyszer jön
És ez mindig nagy öröm.
Vecsés, 2015. december 5. - Kustra Ferenc József
Új, fehér színek.
Piszkos-fehér, hófehér.
Változatosság.
Télapó a barátom
Az arcát én nem látom.
*
Hideg szél röpít
Fagyos szélkarikákat.
Láthatatlanok.
Azt a szakáll takarja,
Őt egy jó nagy szán hozza.
*
Égbolt kékruhája,
Szívsajdítóan hideg.
Táj csak didereg.
Nagy puttony ott van nála
Nehéz, már fáj a háta,
*
Ég, kéken hideg.
Fagyos láng, nagyon lobog.
Varázslat, hideg.
Ő szívesen cipeli.
Várják, örömét leli.
*
Jő a zord hideg,
Időjárást korrigál.
Egyujjas kesztyű.
Szétossza ajándékot,
Átadja a virgácsot.
*
Örökzöld fenyő,
Ágán jégcsapot növeszt.
Zöldes, áttetsző.
Mit ki meg nem érdemel
Elteszi jó emlékkel.
*
Hideg éjjelen,
Szép holdvilág, rémmese.
Színlelő holdfény.
Ha végzett indul tovább.
Várják öt hova-tovább.
*
Szánkó lefelé
Siklik, veszettül gyorsul.
Egy fa áll útban.
Egy évben csak egyszer jön
És ez mindig nagy öröm.
Vecsés, 2015. december 5. - Kustra Ferenc József
Kincseit a nyár
Felelőtlenül szórja…
Hűs őszi reggel.
Köd szitál puhán,
Eltűnik benne az út.
Szelíd napsütés.
Új változások,
Vannak ősznek kincsei…
Hűs őszi reggel.
Fák közt gomolyog,
Álmot lehel a tájra.
Szelíd napsütés.
Levél száradás.
Lehulláskor, recsegnek.
Hűs őszi reggel.
Ködbe burkolóz
A hajnal szürke csendje.
Szelíd napsütés.
Levél avarba,
Majdan ott áznak fáznak.
Hűs őszi reggel.
Elmosódik mind,
Arcok, házak, emlékek.
Szelíd napsütés.
Színesült levél,
Belép… öröklét kapun.
Hűs őszi reggel.
Ködbe vész a hang,
Elhalkuló búcsúdal.
Szelíd napsütés.
Reggel ködfehér,
A levelek sárgulók.
Hűs őszi reggel.
Ködszívébe zár
A némán múló idő.
Szelíd napsütés.
Vecsés, 2025. szept. 25. – Siófok, 2025. szept. 25. - írtuk: 2 szerzősnek Gránicz Éva szerző-, és poéta társammal: renga láncversben. Én írtam a páratlanokat, ő meg a párosokat.
Felelőtlenül szórja…
Hűs őszi reggel.
Köd szitál puhán,
Eltűnik benne az út.
Szelíd napsütés.
Új változások,
Vannak ősznek kincsei…
Hűs őszi reggel.
Fák közt gomolyog,
Álmot lehel a tájra.
Szelíd napsütés.
Levél száradás.
Lehulláskor, recsegnek.
Hűs őszi reggel.
Ködbe burkolóz
A hajnal szürke csendje.
Szelíd napsütés.
Levél avarba,
Majdan ott áznak fáznak.
Hűs őszi reggel.
Elmosódik mind,
Arcok, házak, emlékek.
Szelíd napsütés.
Színesült levél,
Belép… öröklét kapun.
Hűs őszi reggel.
Ködbe vész a hang,
Elhalkuló búcsúdal.
Szelíd napsütés.
Reggel ködfehér,
A levelek sárgulók.
Hűs őszi reggel.
Ködszívébe zár
A némán múló idő.
Szelíd napsütés.
Vecsés, 2025. szept. 25. – Siófok, 2025. szept. 25. - írtuk: 2 szerzősnek Gránicz Éva szerző-, és poéta társammal: renga láncversben. Én írtam a páratlanokat, ő meg a párosokat.
Hétköznapi pszichológia…
Ki a múlttal nem törődik, így az nem vágyja igazán a jövőt,
Az nem érdemli az óhajtott jövőt, az igazán, lassan kellőt!
Ki a múlttal nem törődik, így az nem vágyja igazán a jövőt…
*
A múlt emléke őriz, ha rátalálsz,
S jövő virágzik abból, mit ápolunk.
Gyökérből él a lomb, ha ágakat hoz,
A múlt emléke őriz, ha rátalálsz.
A tegnap súlyát, aki semmibe vesz,
Az elhagyott jövőtől mit remélünk?
A múlt emléke őriz, ha rátalálsz,
S jövő virágzik abból, mit ápolunk.
Vecsés, 2024. október 29.- Siófok, 2025. szeptember 23. Kustra Ferenc József- írtam: egy versszakos 3 soros, zárttükrösben. Kétszerzőssé vált, Gránicz Éva szerző-, és poétatársam triolettjével.
Ki a múlttal nem törődik, így az nem vágyja igazán a jövőt,
Az nem érdemli az óhajtott jövőt, az igazán, lassan kellőt!
Ki a múlttal nem törődik, így az nem vágyja igazán a jövőt…
*
A múlt emléke őriz, ha rátalálsz,
S jövő virágzik abból, mit ápolunk.
Gyökérből él a lomb, ha ágakat hoz,
A múlt emléke őriz, ha rátalálsz.
A tegnap súlyát, aki semmibe vesz,
Az elhagyott jövőtől mit remélünk?
A múlt emléke őriz, ha rátalálsz,
S jövő virágzik abból, mit ápolunk.
Vecsés, 2024. október 29.- Siófok, 2025. szeptember 23. Kustra Ferenc József- írtam: egy versszakos 3 soros, zárttükrösben. Kétszerzőssé vált, Gránicz Éva szerző-, és poétatársam triolettjével.
Szerelmi vágyódás…
Hangsúlyos emlékek, kissé félénkek,
De, vágyok rád, gyertek elő emlékek!
Egyszer már ölelhettelek, ezt kéne tökéletesítenem,
Feledni ölelésedet nem tudom, ez nekem biz' nem tisztem…
(anaforás, belső rímes, önrímes)
Vágyok a közeledbe, mert így bizony, milyen ez az élet?
Vágyok a közeledbe, hátha jutna még egy boldog élet?
(Bokorrímes)
Múlt elő híva, rád zúdítottam minden szeretetemet,
Időlovag vagyok, hozzád vágtattam borzoltam génemet…
Érezted milyen finom volt? Ölelkeztünk, adtam szerelmet.
Vecsés, 2020. szeptember 16. – Kustra Ferenc József
Hangsúlyos emlékek, kissé félénkek,
De, vágyok rád, gyertek elő emlékek!
Egyszer már ölelhettelek, ezt kéne tökéletesítenem,
Feledni ölelésedet nem tudom, ez nekem biz' nem tisztem…
(anaforás, belső rímes, önrímes)
Vágyok a közeledbe, mert így bizony, milyen ez az élet?
Vágyok a közeledbe, hátha jutna még egy boldog élet?
(Bokorrímes)
Múlt elő híva, rád zúdítottam minden szeretetemet,
Időlovag vagyok, hozzád vágtattam borzoltam génemet…
Érezted milyen finom volt? Ölelkeztünk, adtam szerelmet.
Vecsés, 2020. szeptember 16. – Kustra Ferenc József
