Idő 
Értékelés 
Értékelés Feltették a koronát mű vírusnak fejére,
Tüskéiben ott lapult a fogának fehérje.
Tudósoknak öntelt gőgje hiúsággal párosult,
Fel sem fogták vakságukban mennyi ember károsult.
Pandémiát meghirdették, propagálták ezerrel,
Új keletű oltóanyag lesz a népnek csodaszer.
Gyorsan került nagy piacra, vastag profit a haszna,
Millióknál mellékhatás...nem lehet ok panaszra.
A halálnak kaszájával aratott a nyavalya,
Szerencsére a többségnek szinte nem is volt baja.
Szállt a rémhír világszerte, nagy úr lett a félelem,
Megláthattuk a rendszerben milyen nagy a fegyelem.
Jól meggyőzve önkéntesen a nagy tömeg sorban állt,
Mind azt hitte csoda-lőre talán neki úgysem árt.
A szomszédban bomba robbant, a vírusnak vége lett,
Azóta a háborúktól sok jó ember retteghet.
Jön majd megint újabb ármány, kell néha kis izgalom,
Nehogy legyen pórnépeknek olyan nagy a nyugalom.
Mesterséges viszály-válság félelmet szül - nagyszerű,
Lepel alatt könnyen készül modern-szolga remek-mű.
De meddig tarthat e rút játék, vége lesz mint mindennek!
Bármi is jön drága földből új hajtások élednek.
Jó ember ha felbőszül majd, haragjától féljetek,
Pokolra jut gonoszságtól embertelen lelketek.
Tüskéiben ott lapult a fogának fehérje.
Tudósoknak öntelt gőgje hiúsággal párosult,
Fel sem fogták vakságukban mennyi ember károsult.
Pandémiát meghirdették, propagálták ezerrel,
Új keletű oltóanyag lesz a népnek csodaszer.
Gyorsan került nagy piacra, vastag profit a haszna,
Millióknál mellékhatás...nem lehet ok panaszra.
A halálnak kaszájával aratott a nyavalya,
Szerencsére a többségnek szinte nem is volt baja.
Szállt a rémhír világszerte, nagy úr lett a félelem,
Megláthattuk a rendszerben milyen nagy a fegyelem.
Jól meggyőzve önkéntesen a nagy tömeg sorban állt,
Mind azt hitte csoda-lőre talán neki úgysem árt.
A szomszédban bomba robbant, a vírusnak vége lett,
Azóta a háborúktól sok jó ember retteghet.
Jön majd megint újabb ármány, kell néha kis izgalom,
Nehogy legyen pórnépeknek olyan nagy a nyugalom.
Mesterséges viszály-válság félelmet szül - nagyszerű,
Lepel alatt könnyen készül modern-szolga remek-mű.
De meddig tarthat e rút játék, vége lesz mint mindennek!
Bármi is jön drága földből új hajtások élednek.
Jó ember ha felbőszül majd, haragjától féljetek,
Pokolra jut gonoszságtól embertelen lelketek.
A II. Világháborúban
Az alkony rozsdás tűzében táborozott az ezred,
Jimborean kapitány elnyúlt, érezte, elernyed...
Letaglózó álmában mindjárt nyöszörögni kezdett,
Lehet, hogy belül a lelkiismerete leledzett?
Elkezdett esni az eső, Dadari baka sátor-lapozta,
Mire Jimborean felébredt, de csak úgy maradt, gond kínozta…
Kemény harcokat vívott magával, majd' óránként és naponta!
A távolban, dörgő az ágyúszó,
Végtelen égen, bongó, visszhangzó…
Csak kong, mint temetési harangszó!
A szekerek mögül ének felszállt,
Majd elnyújtott, síró szavakra vált…
Vonít, ki megbolondult, meg nem állt.
Magányosan álló fán, a madarak csivitelték,
Ha volna békés madáretető, úgy azt ellepnék…
A segélyhely lovai a takarmányt hersegtették.
A bakák, tisztek nélkül maradtak ott kint a századnál,
Mert azok mind elestek Musenitánál, a rohamnál…
Maradék pár embert tizedesek vezetik... vonalnál.
Egy megőrült százados, hosszasan nézte a messzeséget,
És gyalázta a láthatatlan tömeget; -A szentségüket…
Lecsillapították, kapott mahorka lével telt üveget.
A tiszt, ő maga csak ott állt, vezényelt, tobzódott benn' a mocsokba,
Őrületébe, már mindenbe… bakancsával jól bele gázolna…
Halál a porontyokra, az öregekre, a fölös asszonyokra…
Őrülettől eszébe jut, az oka, ország nehéz sorsának,
A nép rabságban és döglik meg éhen, él csak a rossz sorsának…
Ezt füzekébe olvasta… ólom, gyűlölet, nyomott sorsának.
A népek, még majd maguk ellen fordítják a botokat,
Vezetők meg, vágóhídra hajtják a napszámosokat.
Mondta egy munkás… ki létrára kötve tűrte kínokat.
Negyvenben még ölte büntetlen, a fegyvertelen embereket,
Ma már aknavető leselkedik, ismeri a félelmeket…
Pedig mindig úgy szerette volna megmenteni a lelkeket.
Az őrmester mellen ragadta Boculeit, látszott, elfutna,
-Nem! –Kiáltotta, kapaszkodott a szekérbe… megint rohamra?
Százados úr! Azt hiszem, nincs helyén az esze, küldjük már haza.
Vecsés, 2015. november 23. – Kustra Ferenc József- Eusebiu Camilar: ’FERGETEG’ c. műve ihletésével. {Szikra kiadás 1949}
Az alkony rozsdás tűzében táborozott az ezred,
Jimborean kapitány elnyúlt, érezte, elernyed...
Letaglózó álmában mindjárt nyöszörögni kezdett,
Lehet, hogy belül a lelkiismerete leledzett?
Elkezdett esni az eső, Dadari baka sátor-lapozta,
Mire Jimborean felébredt, de csak úgy maradt, gond kínozta…
Kemény harcokat vívott magával, majd' óránként és naponta!
A távolban, dörgő az ágyúszó,
Végtelen égen, bongó, visszhangzó…
Csak kong, mint temetési harangszó!
A szekerek mögül ének felszállt,
Majd elnyújtott, síró szavakra vált…
Vonít, ki megbolondult, meg nem állt.
Magányosan álló fán, a madarak csivitelték,
Ha volna békés madáretető, úgy azt ellepnék…
A segélyhely lovai a takarmányt hersegtették.
A bakák, tisztek nélkül maradtak ott kint a századnál,
Mert azok mind elestek Musenitánál, a rohamnál…
Maradék pár embert tizedesek vezetik... vonalnál.
Egy megőrült százados, hosszasan nézte a messzeséget,
És gyalázta a láthatatlan tömeget; -A szentségüket…
Lecsillapították, kapott mahorka lével telt üveget.
A tiszt, ő maga csak ott állt, vezényelt, tobzódott benn' a mocsokba,
Őrületébe, már mindenbe… bakancsával jól bele gázolna…
Halál a porontyokra, az öregekre, a fölös asszonyokra…
Őrülettől eszébe jut, az oka, ország nehéz sorsának,
A nép rabságban és döglik meg éhen, él csak a rossz sorsának…
Ezt füzekébe olvasta… ólom, gyűlölet, nyomott sorsának.
A népek, még majd maguk ellen fordítják a botokat,
Vezetők meg, vágóhídra hajtják a napszámosokat.
Mondta egy munkás… ki létrára kötve tűrte kínokat.
Negyvenben még ölte büntetlen, a fegyvertelen embereket,
Ma már aknavető leselkedik, ismeri a félelmeket…
Pedig mindig úgy szerette volna megmenteni a lelkeket.
Az őrmester mellen ragadta Boculeit, látszott, elfutna,
-Nem! –Kiáltotta, kapaszkodott a szekérbe… megint rohamra?
Százados úr! Azt hiszem, nincs helyén az esze, küldjük már haza.
Vecsés, 2015. november 23. – Kustra Ferenc József- Eusebiu Camilar: ’FERGETEG’ c. műve ihletésével. {Szikra kiadás 1949}
Egész életemben a saját hegyemet támadtam, elháríthatatlan
Akadályok ellenére… és újra, nem elfogadva, hogy óhatatlan.
Tudtam, hogy rosszul megírt sorsomban van írva; ez bíz' megmásíthatatlan.
(Septolet)
Voltam napfényben,
Kísérteties fényben,
Holdfényben,
Fényözönben,
Áthágva rekettyésben.
Mindig újra próbálgattam,
Akadályokon át… elakadtam.
*
(Senrjon duó)
Akadályok! Legyűrni!
Akadályok! Le kell győznöm mind.
Haladásirány.
Folyvást támadtam hegyem,
Folyvást rohamoztam akadályt.
Irány, előre!
*
(Senrjú)
Megszállottan csak,
Tomboltam akadálynál…
Iránymutatás.
*
(3 soros-zárttükrös)
Hogy a fenébe lehettem volna boldog, ha a hegyemre nem futok fel?
Mindig boldog akartam lenni, így nem kötöttem alkut, csüggedésemmel…
Hogy a fenébe lehettem volna boldog, ha a hegyemre nem futok fel?
Lentről kukkerrel néztem, mások, hogy följutottak az én hegyemre.
Ezt a rongy népséget! Erővel befurakodtak az én helyemre…
Lentről kukkerrel néztem, mások, hogy följutottak az én hegyemre.
*
Én nem voltam soha, nem is vagyok kitarthatatlan,
Volt is nekem erőm, végtelenül kifogyhatatlan.
Küzdés szelleme vezetett a rohamra, kifogyhatatlan.
Őrangyalom mindenhová kísért, nem volt kitarthatatlan…
Őrangyal azonban nem azért van, hogy életproblémákat megoldja,
Hanem, hogy védje az embert, ne legyen baj alanya, vagy okozója.
*
(Bokorrímes)
Aztán megtudtam az ukrán látótól, hogy két ellenségem is van az udvarba’!
Spirituálisan akadályoznak, nem feloldható! Ezért mentem rohamra…
Számoltam a tökéletes időzítést, megindultam… akadtam akadályba.
*
(3 soros-zárttükrös)
Mert-bizony a spiritualitás gátja… már előttem odaért ő,
Mindent megakadályoznak, mondta látó… mert ő volt a hozzáértő…
Mert-bizony a spiritualitás gátja… már előttem odaért ő.
Ki nem élt ilyet át, az nem érti és szeretve sem hisz nekem,
Ezzel szembesülök mindennap, de, hogy győzzek? Fő is a fejem!
Ki nem élt ilyet át, az nem érti és szeretve sem hisz nekem.
(Haiku)
Hegyoldalon szép
Az erdő, jól gondozott.
Kiépített út.
*
(Senrjon duó)
Nem rendezetlen, tiszta
Fák köze, élmény látvány…
Korlátoztattam.
*
Nem rendezetlen, tiszta,
Jól ápolt erdő volt… fasorok.
Volt korlátozás.
*
(Senrjú)
Látó megmondta,
Két nő az ellenségem.
Prímán dolgoztak?!
*
(Sedoka)
Megvan a hegyem,
De, hogy mennyek oda föl?
Vagy nincs hegy, csak ellenség?
Megvan a hegyem,
Akadályba ütközők.
Ellenségem remekel…
Vecsés, 2020. február 26. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában. önéletrajzi írásként.
Akadályok ellenére… és újra, nem elfogadva, hogy óhatatlan.
Tudtam, hogy rosszul megírt sorsomban van írva; ez bíz' megmásíthatatlan.
(Septolet)
Voltam napfényben,
Kísérteties fényben,
Holdfényben,
Fényözönben,
Áthágva rekettyésben.
Mindig újra próbálgattam,
Akadályokon át… elakadtam.
*
(Senrjon duó)
Akadályok! Legyűrni!
Akadályok! Le kell győznöm mind.
Haladásirány.
Folyvást támadtam hegyem,
Folyvást rohamoztam akadályt.
Irány, előre!
*
(Senrjú)
Megszállottan csak,
Tomboltam akadálynál…
Iránymutatás.
*
(3 soros-zárttükrös)
Hogy a fenébe lehettem volna boldog, ha a hegyemre nem futok fel?
Mindig boldog akartam lenni, így nem kötöttem alkut, csüggedésemmel…
Hogy a fenébe lehettem volna boldog, ha a hegyemre nem futok fel?
Lentről kukkerrel néztem, mások, hogy följutottak az én hegyemre.
Ezt a rongy népséget! Erővel befurakodtak az én helyemre…
Lentről kukkerrel néztem, mások, hogy följutottak az én hegyemre.
*
Én nem voltam soha, nem is vagyok kitarthatatlan,
Volt is nekem erőm, végtelenül kifogyhatatlan.
Küzdés szelleme vezetett a rohamra, kifogyhatatlan.
Őrangyalom mindenhová kísért, nem volt kitarthatatlan…
Őrangyal azonban nem azért van, hogy életproblémákat megoldja,
Hanem, hogy védje az embert, ne legyen baj alanya, vagy okozója.
*
(Bokorrímes)
Aztán megtudtam az ukrán látótól, hogy két ellenségem is van az udvarba’!
Spirituálisan akadályoznak, nem feloldható! Ezért mentem rohamra…
Számoltam a tökéletes időzítést, megindultam… akadtam akadályba.
*
(3 soros-zárttükrös)
Mert-bizony a spiritualitás gátja… már előttem odaért ő,
Mindent megakadályoznak, mondta látó… mert ő volt a hozzáértő…
Mert-bizony a spiritualitás gátja… már előttem odaért ő.
Ki nem élt ilyet át, az nem érti és szeretve sem hisz nekem,
Ezzel szembesülök mindennap, de, hogy győzzek? Fő is a fejem!
Ki nem élt ilyet át, az nem érti és szeretve sem hisz nekem.
(Haiku)
Hegyoldalon szép
Az erdő, jól gondozott.
Kiépített út.
*
(Senrjon duó)
Nem rendezetlen, tiszta
Fák köze, élmény látvány…
Korlátoztattam.
*
Nem rendezetlen, tiszta,
Jól ápolt erdő volt… fasorok.
Volt korlátozás.
*
(Senrjú)
Látó megmondta,
Két nő az ellenségem.
Prímán dolgoztak?!
*
(Sedoka)
Megvan a hegyem,
De, hogy mennyek oda föl?
Vagy nincs hegy, csak ellenség?
Megvan a hegyem,
Akadályba ütközők.
Ellenségem remekel…
Vecsés, 2020. február 26. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában. önéletrajzi írásként.
Turi Pista családunk tagja,
Van több orvosi szakvizsgája.
Harminc évig volt körzeti orvos,
Most a legjobb reumatológus.
Jó fej a doki, igen szeretjük,
Mint embert is felettébb kedveljük.
Kár, hogy nem találkoztam vele máma,
Oly’ felüdülést jelent társasága.
Rendelőnk, igazgató főorvosa
És rheumathológus főorvosa.
Betegen is öröm hozzá járni,
Mindig szívből segít meggyógyulni.
Egyik érdekes régi esete,
Az Annus néni székrekedése.
Ha három napig állt benne széke,
Szíve verte magát nagyon félre.
Jajongott a család, hívták mentőt,
A Pistát tisztelték, mint megmentőt.
Pedig aztán nem irt fel csak hashajtót,
De panaszt megszüntette, gyorsan, legott.
Játszottam nyomozót Rendőrségen,
Vele voltunk halottszemlén, ketten.
Fölöttébb szerettünk együtt dolgozni,
Ha tehettem, intézkedtem: őt hívni!
Jól eligazodik orvoslásban
És mint főnök az igazgatásban.
Rokonok, beosztottak szeretik,
A betegek istenként tisztelik.
Igen jó ember az isten adta,
De neki is van egy nagy hibája.
Cigizik, dohányzik, láncdohányos,
Nem számít, ki a passzív dohányos.
Ne bántsuk őt, alig van hibája,
Köszvényére nincsen diétája.
Pedig magának tudná csinálni,
Igaz, azt be is kéne tartani.
No és még egy utolsó megrovás,
Igen szereti a sört nem vitás.
Ezt már csak azért rójuk fel neki,
Köszvény a sört, bizony nem szereti.
Igen sok sakkozás és olvasás,
Kedvenc főétele a babgulyás.
Igen érdekesen eszi lelkem,
Közben bagózik, mi nagyon mérgem.
Szeret utazni, mi dicséretes,
Bejárta Ázsiát, mily’ érdekes.
Korea, Thaiföld, oh, mily’ helyek,
Élmények maradók, érdekesek.
Művelt, okos, világlátott ember,
Mi vitte erre rá, tán a kényszer?
Belső igénye van mindezekre,
Ritka ember, mily’ sok az ő esze.
Mi csak Pista bácsinak nevezzük,
Ebből is láthatja, hogy szeretjük.
Jó így nekünk, kellemes a család,
Maradj velünk soká, ne légy galád
Pista bácsi.
Vecsés, 1997. május 9. – Kustra Ferenc József- íródott kedves és szeretett hozzátartozómról.
Van több orvosi szakvizsgája.
Harminc évig volt körzeti orvos,
Most a legjobb reumatológus.
Jó fej a doki, igen szeretjük,
Mint embert is felettébb kedveljük.
Kár, hogy nem találkoztam vele máma,
Oly’ felüdülést jelent társasága.
Rendelőnk, igazgató főorvosa
És rheumathológus főorvosa.
Betegen is öröm hozzá járni,
Mindig szívből segít meggyógyulni.
Egyik érdekes régi esete,
Az Annus néni székrekedése.
Ha három napig állt benne széke,
Szíve verte magát nagyon félre.
Jajongott a család, hívták mentőt,
A Pistát tisztelték, mint megmentőt.
Pedig aztán nem irt fel csak hashajtót,
De panaszt megszüntette, gyorsan, legott.
Játszottam nyomozót Rendőrségen,
Vele voltunk halottszemlén, ketten.
Fölöttébb szerettünk együtt dolgozni,
Ha tehettem, intézkedtem: őt hívni!
Jól eligazodik orvoslásban
És mint főnök az igazgatásban.
Rokonok, beosztottak szeretik,
A betegek istenként tisztelik.
Igen jó ember az isten adta,
De neki is van egy nagy hibája.
Cigizik, dohányzik, láncdohányos,
Nem számít, ki a passzív dohányos.
Ne bántsuk őt, alig van hibája,
Köszvényére nincsen diétája.
Pedig magának tudná csinálni,
Igaz, azt be is kéne tartani.
No és még egy utolsó megrovás,
Igen szereti a sört nem vitás.
Ezt már csak azért rójuk fel neki,
Köszvény a sört, bizony nem szereti.
Igen sok sakkozás és olvasás,
Kedvenc főétele a babgulyás.
Igen érdekesen eszi lelkem,
Közben bagózik, mi nagyon mérgem.
Szeret utazni, mi dicséretes,
Bejárta Ázsiát, mily’ érdekes.
Korea, Thaiföld, oh, mily’ helyek,
Élmények maradók, érdekesek.
Művelt, okos, világlátott ember,
Mi vitte erre rá, tán a kényszer?
Belső igénye van mindezekre,
Ritka ember, mily’ sok az ő esze.
Mi csak Pista bácsinak nevezzük,
Ebből is láthatja, hogy szeretjük.
Jó így nekünk, kellemes a család,
Maradj velünk soká, ne légy galád
Pista bácsi.
Vecsés, 1997. május 9. – Kustra Ferenc József- íródott kedves és szeretett hozzátartozómról.
A Régiek megmondták;
Más felé fordult a világ!
...csak aggok károgták?!
Haladni kell fejlődve
A mai korral előre!
Az evolúció tetejére?!
Sistereg a rekkenő hőség,
Verejték cseppekből bőség...
Rövidre zsugorodott az árnyék,
Meglapul a tett, a szándék.
Adatrekordot jegyeznek hevesen;
Olvashatod a neten...
Itt a földön ilyen is megterem?!
Születőben van még egyéb más
Sokasodó megjósolt csapás,
Eddig nem tapasztalt változás.
Pilledt a repedt táj délibábja,
Torkát köszörüli hűsítő imára.
Fuldokol mező, erdő, lények,
És emberben a szikkadt lélek.
Hullámzó, ringó aszfalt terek,
Tornyosodó épület-rengetegek.
Táguló légüres térben
Úszik a Föld a szemétben.
Közben csapból folyik el a vére,
Beton kerül amputált tüdejére!
Kórt fecskendez büszkeséggel,
Hiú szakértelemmel,
Ostobaság tüneteivel
A gőgös bölcs-ő-ember.
Földünk embertől haldoklik,
És a nemzedék ha elalszik...
Elalél szikes, kopár talajon!
Nézhet majd az űr-ablakon?!
Tudományát zsebre teheti,
Ha nem lesz idelent senki.
A Föld az otthon, itt a haza,
Ez volt régen az Éden maga!
Valaha...
Hová fejlődik az ember agya?
Más felé fordult a világ!
...csak aggok károgták?!
Haladni kell fejlődve
A mai korral előre!
Az evolúció tetejére?!
Sistereg a rekkenő hőség,
Verejték cseppekből bőség...
Rövidre zsugorodott az árnyék,
Meglapul a tett, a szándék.
Adatrekordot jegyeznek hevesen;
Olvashatod a neten...
Itt a földön ilyen is megterem?!
Születőben van még egyéb más
Sokasodó megjósolt csapás,
Eddig nem tapasztalt változás.
Pilledt a repedt táj délibábja,
Torkát köszörüli hűsítő imára.
Fuldokol mező, erdő, lények,
És emberben a szikkadt lélek.
Hullámzó, ringó aszfalt terek,
Tornyosodó épület-rengetegek.
Táguló légüres térben
Úszik a Föld a szemétben.
Közben csapból folyik el a vére,
Beton kerül amputált tüdejére!
Kórt fecskendez büszkeséggel,
Hiú szakértelemmel,
Ostobaság tüneteivel
A gőgös bölcs-ő-ember.
Földünk embertől haldoklik,
És a nemzedék ha elalszik...
Elalél szikes, kopár talajon!
Nézhet majd az űr-ablakon?!
Tudományát zsebre teheti,
Ha nem lesz idelent senki.
A Föld az otthon, itt a haza,
Ez volt régen az Éden maga!
Valaha...
Hová fejlődik az ember agya?
