Szófelhő » Embert
« Első oldal
1
...
of
23
Idő    Értékelés
Ott, hol a csendnek súlya van,
S a félelem ül a falakban,
Hol minden álom rabként ébred,
S elnyeli a kimondott beszédet,
Ott él egy láng a szív mélyén,
Egy ősi vágy az ember vérén,
Mely nem hajol meg senki előtt,
S áttöri egyszer a néma időt.

Szabadság, te végtelen ég,
Te vagy a remény, a mindenség,
Te vagy a szárny, mely messze repít,
A hang, mely láncokat szakít,
Te vagy a fény a sötét éjben,
A bátorság az ember szívében,
Te vagy az út, mely önmagunkhoz vezet,
S melyért az ember mindent megtehet.

Nem kérsz aranyat, sem koronát,
Nem kéred mások hódolatát,
Nem vagy a gazdag kiváltsága,
Nem vagy a hatalom ajándéka,
Te ott vagy minden tiszta szóban,
Az igazságért vívott harcokban,
Egy gyermek őszinte mosolyában,
S az ember szabad gondolatában.

De hányan élnek még bilincsben,
Kiknek a holnap is csak kincsben
Mérhető, melyet sosem látnak,
Kik hangtalanul falnak állnak,
Kiknek a szívük már nem remél,
Mert minden reggel újra fél,
Kiknek a lelkét rács takarja,
S elfojtott hangjuk égbe marja.

Hány ember állt már csatatéren,
Hogy ne rabként éljen a föld mélyén,
Hány élet hullt a porba némán,
Hány anya sírt gyermekét várván,
Hány zászló lengett vérben ázva,
Hány álom került sírba zárva,
S hány nép kiáltott egykor bátran,
Hogy szabad lehessen a hazában.

A szabadság nem puszta szó,
Nem csupán egy zászló lobogó,
Nem ünnep, melynek vége egyszer,
Nem dísz, mit viselhet az ember,
Hanem felelősség, tiszta tett,
Mely minden döntésben ott lehet,
Mert szabadnak lenni annyit jelent,
Hogy tiszteled a másik embert.

Szabad az, ki mer gondolkodni,
Ki nem fél kérdezni, változni,
Ki nem hisz vakon minden szónak,
Ki nem szolgája más akaratának,
Ki vállalja saját hibáit,
S nem árulja el álmait,
Ki akkor is igaz marad,
Ha körülötte minden szétszakad.

Szabad az, ki nem gyűlöl másért,
Nem emel falat a másságért,
Ki nem ítél pusztán a névért,
Nem tapos el mások hitéért,
Ki tudja, minden ember egy,
S minden szívben remény dereng,
Mert nincs szabadság szeretet nélkül,
S nincs békesség elfogadás nélkül.

Ne hidd, hogy szabadság a káosz,
Hogy minden tett egyformán jogos,
Mert aki mások jogát elveszi,
Saját szabadságát temeti,
A szabad ember nem rombol,
Nem él mások könnyeiből,
Hanem úgy járja saját útját,
Hogy másnak is meghagyja múltját.

Szabadság kell a gondolatnak,
Szabadság kell a szép szavaknak,
Szabadság kell a művészetnek,
A dalnak, versnek, értelemnek,
Szabadság kell a hit világán,
A kérdésnek és az igazságán,
Mert ahol elnémul minden hang,
Ott a jövő is hangtalan.

Ne zárd kalitkába a lelket,
Ne vedd el mástól a reményt,
Ne oltsd ki más szemében a fényt,
Ne tedd a félelmet törvénnyé,
Mert minden ember szabadnak született,
S nem arra, hogy rettegve éljen,
Aki a másik szárnyát töri,
A saját égboltját is elveszíti.

Láttam már népet térdre hullni,
Láttam már országot elnémulni,
Láttam már igaz szót elásva,
S hazugságot trónra emelve állva,
De láttam szemet újra gyúlni,
Láttam reményt hamuból nyílni,
Mert minden elnyomott világban
Ott él a lázadás a vágyban.

Egyetlen hang is hegyet mozdít,
Egyetlen tett is korszakot fordít,
Egyetlen kéz is hidat épít,
Egyetlen szív is reményt éleszt,
Nem kell hozzá mindig fegyver,
Elég a bátor, tiszta ember,
Ki nem hajol meg a hazugságnak,
S példát mutat az igazságnak.

A szabadság nem örökölt kincs,
Melyhez többé semmi közünk nincs,
Naponta őrizni kell újra,
Nem bízhatjuk pusztán a múltra,
Mert amit egyszer megszereztünk,
Könnyen elveszhet, ha feledtünk,
Ha nem vigyázunk minden jogra,
Új lánc kerülhet a holnapokra.

Ne félj hát attól, hogy más vagy,
Hogy benned külön világ marad,
Ne félj kimondani, mit érzel,
Ne bújj el mások ítéletében,
A saját hangod érték és erő,
A saját utad csak a tiéd,
Mert nem azért születtél e földre,
Hogy mások árnyékában élj örökre.

A szabadság néha fájdalom,
Nehéz döntés egy hajnalon,
Mikor a könny is útjelzővé válik,
S a régi világ darabokra hullik,
Mikor a biztos helyett az ismeretlen vár,
S a szívedben száz kérdés kiált,
De mégis lépsz, mert tudod jól,
Hogy a saját sorsod rólad szól.

Szabadság él a szél szavában,
A tenger végtelen hullámában,
A hegytetőn, hol nincs határ,
A madárban, mely hazát talál,
A napban, mely mindenkire ragyog,
A folyóban, mely utat hagy ott,
S minden ember szívében ott él,
Aki a holnaptól már nem fél.

Ne legyen több néma áldozat,
Ne fojtsa el lánc az álmokat,
Ne legyen bűn az igaz beszéd,
Ne kelljen rejteni a reményt,
Ne legyen úr a félelem,
Ne legyen bilincs az értelem,
Legyen a föld minden lakója
A saját életének alkotója.

Mert nem a falak adnak hazát,
Nem a parancs szabja meg sorsát,
Nem a korona tesz naggyá,
Nem a hatalom tesz szabaddá,
Hanem az ember tiszta lelke,
Aki nem adja fel a hitet,
Aki nem fél a holnap fényétől,
S nem menekül a felelősségtől.

Ha egyszer majd eljön az idő,
Mikor nem kell többé félni,
Mikor minden gyermek úgy nő fel,
Hogy szabadon álmodhat és remél,
Mikor a béke nem csak ígéret,
S nem választ el embert az érdek,
Akkor majd büszkén mondhatjuk el,
Hogy a szabadság bennünk kelt fel.

S ha egyszer minden hang elcsitul,
S az utolsó fény is elhalványul,
Maradjon itt egy igaz üzenet,
Mit nem törölhet el az enyészet:
A szabadság nem csupán jog,
Hanem a lélek legmélyebb titka,
S amíg egy ember szabadon álmodik,
A remény lángja sosem alszik ki.
Hétköznapi pszichológia…
Nem mindent ért meg az a szerető szív,
Mi az észnek reális és világos.
Embert bölcsesség olykor cserbenhagyja,
Így lehet döntése sokszor talányos.

Ki nem gondolkozik, az gondatlan lesz,
Ez, mikor józan-ész embert elhagyja.
Állandó kézitusánk az élettel,
Mondhatnám én, hogy ez a létem útja.

Szép emléket lehet kötélre aggatni,
Ha koldulunk az élettől, hogy jobb legyen?
Szép múltunkat lehet-e tovább faggatni?
Majd fogja magát, megfordul és elmegyen...

Ki tudná a megoldást az élet bajaira,
Mikor, minden benne van sorskönyve pontjaiba…
Vecsés, 2013. augusztus 16. – Kustra Ferenc József
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 75
Lassan talán már nincs is szép a világban
Keresem, de már semmi nincs ládikában…
Vihar is a kis virágot tépi,
Lőtt vad is az utolsókat lépi…

Hullócsillag utoljára ragyog,
Fénycsóvát húz, életről így gagyog…
A nagy folyó elmossa a köveket, koptatja,
Falu bolondja, hogy abbahagyta, hol folytatja…

A modern világ embertelen
Reménykedünk, de lélektelen.
Sírkő nehéz, már mohás, eltolni már minek, nem lehet!
Lélek, lelkiismeret? Liberalizmussal? Elveszhet…

Jelenem matt fekete, sötét, múlt éveim rossz kísértete.
Hullámozhat homlokomon, arcomon jobb jövőm ígérete?

Vecsés, 2013. április 9. - Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 87
Furcsa látomásból riadtam fel éjjel,
Egy vesszősöprű volt fenn az égen.
S az Úr ledobta őt közénk „Játszani”,
A sok mocskot mind-mind eltakarítani!

Össze is sepert pármilliónyi embert,
Politikust, tolvajt, más egyéb gazembert.
Kampec lett a sok zsebesnek, lotyónak,
Mindenféle költőknek, papírpusztítónak.

Csak a papok maradtak meg egyedül,
S most unatkoznak; de istentelenül.
Mert mit ér a sok teológia és elmormolt ima,
Ha nincs bűn, bűnös, és nincs kiért szólnia?

Budatétény, 2025. január 1.
Beküldő: Lőrincz Miklós
Olvasták: 97
A biblia szerint, a hatodik nap,
Isten, megteremtette az embert.
Őszintén mondva igencsak elfáradt,
És jobbra már nemigen tellett.

No meg a matéria is fogyóban volt,
Így-hát, ne csodálkozzunk rajta,
Ha a nagy műn, esett pár apró folt.

Habár a saját képére alkotta a formát,
lett belőle fekete, fehér, sőt sárga,
Kisebb, nagyobb, okosabb és ostobább,
Elvégre a teremtésnek is megvan az ára.

Most aztán civakodnak, ki az eredeti,
Melyikük is lenne az a bizonyos első,
Aki isten arcának mását: joggal viseli.

Alkottak hát, maguknak, pár saját istent,
De leginkább a pénz az, mi vitt mindent.
Az Úr, úgy hitte, a probléma megoldva,
Most aztán lett a képmásokkal dolga…

Mert a biblia szerint, a hatodik nap,
Isten megteremtette az embert.
Őszintén mondva jócskán elfáradt,
És ötlet híján, jobbra már nem telt…
Beküldő: Lőrincz Miklós
Olvasták: 92