Idő 
Értékelés 
Értékelés Lásd csak kicsilány, szép zöld mára már a sóska,
I -álnak már a csacsik, élharcos a fiú Jóska!
Sűrgős rohanása van a sok, zsenge tavaszi rügyeknek,
Bennem meg a sokféle mindenek, szárnyat eresztnek.
Annyi kötnivaló bolond jár mostanság szabadján,
Hogy én meg hosszan meditálok a vers mondanivalóján.
Sok rímbe belefutok, összetalálkozunk, lényeg oltárán.
De szép és élvezem, versnek mily’ zárt a megkötöttsége!
Szabad szárnynál szárnyasabb az igazias végtelensége…
Csodás madár és jól repül… röptéin a végzet
Szörnyű ölelése: lel-e végtelen békességet?
ha az emberszívet fölveszi a hátára,
Örökkévalósággá lesz a zokogása.
Jaj, ha szép is, de az ilyen vers nekem nem mesterségem,
Nekem nem kell, hogy prózából legyen versé… művészetem.
Engem régi magyar temetők neveltek,
Jártam a sírokat és holt emlők neveltek.
Lelkem a holt költök sokasága lelkét szívta be,
Így vagyok mostanra művészt, kinek ez elégsége…
Megállapítottam, hogy magyari lékeknek ott sincs békessége,
Mert érzik, tudják, másokkal szemben milyen a különbsége…
És hogy ez a sok toló-lökő lélek szét ne vethessen,
Magyar gondolat mondatokat a kezembe vehessem,
Így lettek ezek, a kezemben a világ népeinek zsoltára,
Szíveknek, dolgoknak népeknek a világ szép orgonája…
A világzápornak egybecsapzó árja
Egy egész évezred nagy jajkiáltása!
Bizony, ma is él még a Ponyva,
Ma is részeges még a konyha,
Ott zabál cefettűl régi Ponyva,
De nem régies, ócska pórruhába…
De inkább új szmokingban
Vagy frakkban, tán’ Attilában.
Ponyva a színházban, Ponyva a színpadon,
Ponyva a parlementben, de egy sincs kínpadon…
Felsorolásom van még egy sereggel,
De elég! Ne zárkában ébredjek reggel.
Nekem a rím, nem csak elsődlegesen játék,
Minthogy a rímnek útja, sem… ne játszék!
A jóisten megteremtette az emberi világot,
Én nekilátok megalkotom új poéta világot…
Sőt akkor meg is írom az új ars poeticát.
Újfajta igémet nyeld, mint ars poeticát.
Író-csibe, igémet töltsd oly’ módon begybe,
Hátha Te leszel emberiség legbölcsebbje!
Legyen lelked is test, a tested is lélek,
Sok bő kis patakban folyjék benne lélek…
Gazdagon az anyagi életed a lét jóságával,
Szeresd a szalonnát jóféle vöröshagymával.
Járjad Te át az erdőket és járjad Te körbe a rétet,
Kutasd át a völgyeket és vívjad Te meg a bércet.
Vegyülj el -elegyben- az egész teremtett világgal,
Barátkozz csak a széllel, esőfelhőkkel, villámmal.
Értsd Te a tölgyfa csendjét, a tyúkhúr beszédét,
Figyeld napsütött bogárkák boldog zümmögését.
Nézd a csillagokat és ha holdfény szerte árad,
Barangold a könyveket, míg szemed nem fárad…
Légy Shakespeare-óceánjának merész tengerésze,
Égesse lelkedet Oidipusz sírása, könnyes remegése.
Menj, ha Dante hív át a sötét, örökös éjben,
Barangolj a könyvek végtelenül nagy erdejében!
Ugorj fejest, hékás, az embertengerbe:
Testedet-lelkedet ezer-sok habban verje,
Cirógasson, üssön, marjon, fojtson, sértsen,
Emeljen, lehúzzon: éld meg még ezerképpen
És milliónyi arcban légy Te mekik millió élet,
Hit, tagadás, átok, áldás, de ne igyál mérget!
Merészen szeressél, győzően csalódjál,
Minden veszteségben mindig gazdagodjál…
Abban, ami lényeg, ami veszthetetlen,
A nőtest újra föléledjen az ölelésedben,
Mint alkotó lelked megfrissült hulláma,
Te pedig erős csóknak söprő mámorába…
Szeretőd lelkévé parancsold oda a lelked.
Egész énedet élni legyen mindig merszed.
Légy megvédő barát, félelmes, vad ellenség,
Ostromló akarat, győzni kívánó kötelesség.
Légy kard és légy eke, légy vár és légy zászló,
Mindig egészen férfi, aki minden helyet álló,
Lelked a lelkekbe terjedjen széjjel záporozva:
Sohasem gondolva vesztesen az irodalomra!
Sohasem gondolva az esztétikára,
Köpve kövér-vígat minden esztétára,
Cizellált szonettre s a műhelytitkokra,
Betű-ötvösségre, elefánt-toronyra,
Flaubert-i kínokra, stílus-vajúdásra
s más fityfranc-beli vacak ripacsságra.
Változód ugyanaz és végtelen, mint a tenger,
Legyél barátom: ember, ember, mindig ember!
Most már elhallgatok, mint egy célra lőtt, kilőtt puska,
Ennyi rímért talán már csök is jár, be is hajtom még ma…
Vecsés, 2023. április 2. – Kustra Ferenc József – íródott; Szabó Dezső (1879 – 1945) azonos c. verse rövidített átirataként.
I -álnak már a csacsik, élharcos a fiú Jóska!
Sűrgős rohanása van a sok, zsenge tavaszi rügyeknek,
Bennem meg a sokféle mindenek, szárnyat eresztnek.
Annyi kötnivaló bolond jár mostanság szabadján,
Hogy én meg hosszan meditálok a vers mondanivalóján.
Sok rímbe belefutok, összetalálkozunk, lényeg oltárán.
De szép és élvezem, versnek mily’ zárt a megkötöttsége!
Szabad szárnynál szárnyasabb az igazias végtelensége…
Csodás madár és jól repül… röptéin a végzet
Szörnyű ölelése: lel-e végtelen békességet?
ha az emberszívet fölveszi a hátára,
Örökkévalósággá lesz a zokogása.
Jaj, ha szép is, de az ilyen vers nekem nem mesterségem,
Nekem nem kell, hogy prózából legyen versé… művészetem.
Engem régi magyar temetők neveltek,
Jártam a sírokat és holt emlők neveltek.
Lelkem a holt költök sokasága lelkét szívta be,
Így vagyok mostanra művészt, kinek ez elégsége…
Megállapítottam, hogy magyari lékeknek ott sincs békessége,
Mert érzik, tudják, másokkal szemben milyen a különbsége…
És hogy ez a sok toló-lökő lélek szét ne vethessen,
Magyar gondolat mondatokat a kezembe vehessem,
Így lettek ezek, a kezemben a világ népeinek zsoltára,
Szíveknek, dolgoknak népeknek a világ szép orgonája…
A világzápornak egybecsapzó árja
Egy egész évezred nagy jajkiáltása!
Bizony, ma is él még a Ponyva,
Ma is részeges még a konyha,
Ott zabál cefettűl régi Ponyva,
De nem régies, ócska pórruhába…
De inkább új szmokingban
Vagy frakkban, tán’ Attilában.
Ponyva a színházban, Ponyva a színpadon,
Ponyva a parlementben, de egy sincs kínpadon…
Felsorolásom van még egy sereggel,
De elég! Ne zárkában ébredjek reggel.
Nekem a rím, nem csak elsődlegesen játék,
Minthogy a rímnek útja, sem… ne játszék!
A jóisten megteremtette az emberi világot,
Én nekilátok megalkotom új poéta világot…
Sőt akkor meg is írom az új ars poeticát.
Újfajta igémet nyeld, mint ars poeticát.
Író-csibe, igémet töltsd oly’ módon begybe,
Hátha Te leszel emberiség legbölcsebbje!
Legyen lelked is test, a tested is lélek,
Sok bő kis patakban folyjék benne lélek…
Gazdagon az anyagi életed a lét jóságával,
Szeresd a szalonnát jóféle vöröshagymával.
Járjad Te át az erdőket és járjad Te körbe a rétet,
Kutasd át a völgyeket és vívjad Te meg a bércet.
Vegyülj el -elegyben- az egész teremtett világgal,
Barátkozz csak a széllel, esőfelhőkkel, villámmal.
Értsd Te a tölgyfa csendjét, a tyúkhúr beszédét,
Figyeld napsütött bogárkák boldog zümmögését.
Nézd a csillagokat és ha holdfény szerte árad,
Barangold a könyveket, míg szemed nem fárad…
Légy Shakespeare-óceánjának merész tengerésze,
Égesse lelkedet Oidipusz sírása, könnyes remegése.
Menj, ha Dante hív át a sötét, örökös éjben,
Barangolj a könyvek végtelenül nagy erdejében!
Ugorj fejest, hékás, az embertengerbe:
Testedet-lelkedet ezer-sok habban verje,
Cirógasson, üssön, marjon, fojtson, sértsen,
Emeljen, lehúzzon: éld meg még ezerképpen
És milliónyi arcban légy Te mekik millió élet,
Hit, tagadás, átok, áldás, de ne igyál mérget!
Merészen szeressél, győzően csalódjál,
Minden veszteségben mindig gazdagodjál…
Abban, ami lényeg, ami veszthetetlen,
A nőtest újra föléledjen az ölelésedben,
Mint alkotó lelked megfrissült hulláma,
Te pedig erős csóknak söprő mámorába…
Szeretőd lelkévé parancsold oda a lelked.
Egész énedet élni legyen mindig merszed.
Légy megvédő barát, félelmes, vad ellenség,
Ostromló akarat, győzni kívánó kötelesség.
Légy kard és légy eke, légy vár és légy zászló,
Mindig egészen férfi, aki minden helyet álló,
Lelked a lelkekbe terjedjen széjjel záporozva:
Sohasem gondolva vesztesen az irodalomra!
Sohasem gondolva az esztétikára,
Köpve kövér-vígat minden esztétára,
Cizellált szonettre s a műhelytitkokra,
Betű-ötvösségre, elefánt-toronyra,
Flaubert-i kínokra, stílus-vajúdásra
s más fityfranc-beli vacak ripacsságra.
Változód ugyanaz és végtelen, mint a tenger,
Legyél barátom: ember, ember, mindig ember!
Most már elhallgatok, mint egy célra lőtt, kilőtt puska,
Ennyi rímért talán már csök is jár, be is hajtom még ma…
Vecsés, 2023. április 2. – Kustra Ferenc József – íródott; Szabó Dezső (1879 – 1945) azonos c. verse rövidített átirataként.
Ily viharos víz
A fürdésre nem való.
Hullám elsodor.
*
Nagy hullámzásban,
Evezős csónak nem megy.
Fel is borulhat.
*
Szélvihar, eső,
Nagyon tajtékzó hullám…
Embert próbáló!
*
Hullám elsodor
Mindent, ami útjában áll.
Parton megszűnik.
*
Viharos hullám
Szépsége, elragadó.
Partról bámulni…
*
Szél, veri vizet,
Csapkodja betonparthoz.
Hullámtörő áll!
*
A hullámhegyek
Olyan változatosak.
Messziről élmény.
*
Szél, vihar atyja.
Víz, tőle nem csendesül.
Meder, lent csendes.
*
A fél sötétben
A halak ringatóznak.
Itt, nincs hányinger.
*
Szélatya elmegy,
Hullámzás lecsendesül.
Homokpart simul.
*
Víz lecsendesül
És a nyugalom terjed.
Lábáztatás jó.
*
Jó szél vettetett,
Rossz vihar arattatott.
Végül, csend legott.
*
Szél, partról elmegy,
Szélmalom, elcsendesül.
Rét füve éled.
Vecsés, 2014. január 13. – Kustra Ferenc József – Senrjú csokorban
A fürdésre nem való.
Hullám elsodor.
*
Nagy hullámzásban,
Evezős csónak nem megy.
Fel is borulhat.
*
Szélvihar, eső,
Nagyon tajtékzó hullám…
Embert próbáló!
*
Hullám elsodor
Mindent, ami útjában áll.
Parton megszűnik.
*
Viharos hullám
Szépsége, elragadó.
Partról bámulni…
*
Szél, veri vizet,
Csapkodja betonparthoz.
Hullámtörő áll!
*
A hullámhegyek
Olyan változatosak.
Messziről élmény.
*
Szél, vihar atyja.
Víz, tőle nem csendesül.
Meder, lent csendes.
*
A fél sötétben
A halak ringatóznak.
Itt, nincs hányinger.
*
Szélatya elmegy,
Hullámzás lecsendesül.
Homokpart simul.
*
Víz lecsendesül
És a nyugalom terjed.
Lábáztatás jó.
*
Jó szél vettetett,
Rossz vihar arattatott.
Végül, csend legott.
*
Szél, partról elmegy,
Szélmalom, elcsendesül.
Rét füve éled.
Vecsés, 2014. január 13. – Kustra Ferenc József – Senrjú csokorban
Ébredek, tétova reggelen.
Tovább? Nincs ötletem.
Öregen? Az élet kegyetlen.
*
Öregkor? Manipulált alkonyat
Már átértékel dolgokat…
Ezekkel ismerkedek,
De továbbmegyek.
*
Nem álomutazás öregség…
Fiatal mondja, semmiség!
Megtudja, hogy nem csekélység.
*
Kandallónál ücsörögni; kincs.
Hideg van, tűzifa nincs.
Pohár bor… sincs.
*
Varázslat? Lélegzet.
Tompult? Képzelet.
Tűnnek? Emlékek…
Mentek? Visszanéztek,
Idővel… enyésztek.
*
Jó lenne, még egyszer… fiatal lenni.
Erre gondolni se semmi.
*
Bolondos álmok uralják embert,
Pedig nyugdíjas letette fegyvert.
Keveset keresett.
*
Öregségre, ember elkopik,
Jó ötletből kifogyik…
Lehet… újra ujját szopik.
*
Percek már szétszélednek,
Mégis egyfelé mennek.
Remegve telnek, lassan felednek…
*
Öreg élet, már nem kombináció,
De tudjuk, nyugdíjas lét, manipuláció.
*
Menni életúton, amíg lehet.
Már ne játszd fenegyereket!
Hagyjuk ezeket…
*
Ember fia és lánya lelkében maradt fiatalos,
De azért nem olyan, mint fiatalon, már nem kisokos.
Sokaknak öregség lett saját, végzetes magány-sivataga,
Meg fájnak ízületei, egyedül él, gazos az udvara…
Röhögcsél magán, cikizi magát, jó, ha megmaradt humora.
Ez, öregedés és hanyatlás napjainak melodrámája.
Lesújtó helyzet, ez lenne az életvég, nagy-cél sármasszája?
Mit várhatok én még betöltött hatvanhét évesen?
Már annak is örülök, ha nem hűl ki a levesem…
*
A melodráma is
Része az életnek végül.
Öreg, kinek kell már?
*
Természet útja, de
Öregembe nem vénember?
Kor, annyi amennyi.
*
Öreges élet, mi
Sodorgat a ciklon felé.
Túlélés szerencse.
*
Vonatfütty! Kerekek
Ha zakatolnak, haladunk…
Öreg-szem, felakad.
*
Öreg láb már gyenge,
Kapaszkodó nincsen. Ez vég?
Lét szakadék szélén.
*
Kenyerem megettem,
Már nincsen miért harcolni.
Öregkor letaglóz.
*
Életkörülmények
Megváltoztak és elfogynak…
Bölcsesség itt kevés.
*
Ahogyan múlik a lét, az az elkerülhetetlen sietség,
Mert, ha életemre gondolok; huh, de ideért az öregség.
Fiatalos ember még csak nem is gondol öregségre,
Öregen meg folyvást emlékszik fiatal életére.
Szép az élet mondják és csodás az öregkor!
Mondja fiatal, ki nem is tudja, mi a kor.
Kívánom az okosnak, öregséget, így ő megéljen,
És akkor majd megtudja… ő is szenvedni fog keményen.
Elgondolkoztam és kérdem én, már mi más foglalkoztasson?
Csak meditálok, elemzek, ezen a jégpálya- múlt sorson.
Öregen már a pissz-fény is sok,
Fő kérdés, hogy meddig maradok?
*
Múltat felzavarja
A sok elfeledett emlék.
Hangok kavalkádja.
Múlt ajtót, sors jól becsapta.
Zárt lett. Kilincs kattanása…
*
Félelem, rettegés,
Hogy még mit hozhat a jövő!
Ki öreg, félember…
Nincs már cél, és nincsen már út!
Öregségből, nincsen kiút!
*
Dőre fiatalság.
Másként tennék ennyi ésszel…
Utólag már okos.
Az eső után köpönyeg…
Maradj már magadnak, öreg…
Vecsés, 2015. április 29. - Kustra Ferenc József – íródott; 10 szavasokban, versben, HIAQ –ban és TANQ –ban…
Tovább? Nincs ötletem.
Öregen? Az élet kegyetlen.
*
Öregkor? Manipulált alkonyat
Már átértékel dolgokat…
Ezekkel ismerkedek,
De továbbmegyek.
*
Nem álomutazás öregség…
Fiatal mondja, semmiség!
Megtudja, hogy nem csekélység.
*
Kandallónál ücsörögni; kincs.
Hideg van, tűzifa nincs.
Pohár bor… sincs.
*
Varázslat? Lélegzet.
Tompult? Képzelet.
Tűnnek? Emlékek…
Mentek? Visszanéztek,
Idővel… enyésztek.
*
Jó lenne, még egyszer… fiatal lenni.
Erre gondolni se semmi.
*
Bolondos álmok uralják embert,
Pedig nyugdíjas letette fegyvert.
Keveset keresett.
*
Öregségre, ember elkopik,
Jó ötletből kifogyik…
Lehet… újra ujját szopik.
*
Percek már szétszélednek,
Mégis egyfelé mennek.
Remegve telnek, lassan felednek…
*
Öreg élet, már nem kombináció,
De tudjuk, nyugdíjas lét, manipuláció.
*
Menni életúton, amíg lehet.
Már ne játszd fenegyereket!
Hagyjuk ezeket…
*
Ember fia és lánya lelkében maradt fiatalos,
De azért nem olyan, mint fiatalon, már nem kisokos.
Sokaknak öregség lett saját, végzetes magány-sivataga,
Meg fájnak ízületei, egyedül él, gazos az udvara…
Röhögcsél magán, cikizi magát, jó, ha megmaradt humora.
Ez, öregedés és hanyatlás napjainak melodrámája.
Lesújtó helyzet, ez lenne az életvég, nagy-cél sármasszája?
Mit várhatok én még betöltött hatvanhét évesen?
Már annak is örülök, ha nem hűl ki a levesem…
*
A melodráma is
Része az életnek végül.
Öreg, kinek kell már?
*
Természet útja, de
Öregembe nem vénember?
Kor, annyi amennyi.
*
Öreges élet, mi
Sodorgat a ciklon felé.
Túlélés szerencse.
*
Vonatfütty! Kerekek
Ha zakatolnak, haladunk…
Öreg-szem, felakad.
*
Öreg láb már gyenge,
Kapaszkodó nincsen. Ez vég?
Lét szakadék szélén.
*
Kenyerem megettem,
Már nincsen miért harcolni.
Öregkor letaglóz.
*
Életkörülmények
Megváltoztak és elfogynak…
Bölcsesség itt kevés.
*
Ahogyan múlik a lét, az az elkerülhetetlen sietség,
Mert, ha életemre gondolok; huh, de ideért az öregség.
Fiatalos ember még csak nem is gondol öregségre,
Öregen meg folyvást emlékszik fiatal életére.
Szép az élet mondják és csodás az öregkor!
Mondja fiatal, ki nem is tudja, mi a kor.
Kívánom az okosnak, öregséget, így ő megéljen,
És akkor majd megtudja… ő is szenvedni fog keményen.
Elgondolkoztam és kérdem én, már mi más foglalkoztasson?
Csak meditálok, elemzek, ezen a jégpálya- múlt sorson.
Öregen már a pissz-fény is sok,
Fő kérdés, hogy meddig maradok?
*
Múltat felzavarja
A sok elfeledett emlék.
Hangok kavalkádja.
Múlt ajtót, sors jól becsapta.
Zárt lett. Kilincs kattanása…
*
Félelem, rettegés,
Hogy még mit hozhat a jövő!
Ki öreg, félember…
Nincs már cél, és nincsen már út!
Öregségből, nincsen kiút!
*
Dőre fiatalság.
Másként tennék ennyi ésszel…
Utólag már okos.
Az eső után köpönyeg…
Maradj már magadnak, öreg…
Vecsés, 2015. április 29. - Kustra Ferenc József – íródott; 10 szavasokban, versben, HIAQ –ban és TANQ –ban…
Lenne csak az embernek
szebb és jobb jövője!
Ócska hajójának
biztos kikötője!
Lenne csak elég
béke és szeretet!
Kevesebb nyomorult
akit az élet megvet!
Mennybe kerülne
egymást megérteni?
Ha szeretjük az Istent,
az embert is kell szereti!
szebb és jobb jövője!
Ócska hajójának
biztos kikötője!
Lenne csak elég
béke és szeretet!
Kevesebb nyomorult
akit az élet megvet!
Mennybe kerülne
egymást megérteni?
Ha szeretjük az Istent,
az embert is kell szereti!
Három szolgálati kutya, köszi, jól van,
Ha ők idegent látnak, nagy pofájuk van.
Etetem őket, igyekszem, és jól tartom,
Ha véletlen baj van, rájuk hagyatkozom.
No, de nem is ezt akartam elmesélni,
Inkább azt, hogy embert milyen öröm éri.
Máskor már írtam, hogy a Slampec igen fél,
Közelembe sem mer jönni, tán' rossznak vél.
Hosszú kitartásomnak lesz eredménye,
Szegény kutyuskának helyre áll a lelke.
Mostanában már egyre közelebb jött,
Velem szemben már nem ennyire csökött.
Ma már a többivel együtt, odajött,
Orrával kezembe beleböködött.
Hagyta, hogy egyszer simogassam fejét,
Bízom benne, most már használja eszét...
Vecsés, 1998. október 25. – Kustra Ferenc József
Ha ők idegent látnak, nagy pofájuk van.
Etetem őket, igyekszem, és jól tartom,
Ha véletlen baj van, rájuk hagyatkozom.
No, de nem is ezt akartam elmesélni,
Inkább azt, hogy embert milyen öröm éri.
Máskor már írtam, hogy a Slampec igen fél,
Közelembe sem mer jönni, tán' rossznak vél.
Hosszú kitartásomnak lesz eredménye,
Szegény kutyuskának helyre áll a lelke.
Mostanában már egyre közelebb jött,
Velem szemben már nem ennyire csökött.
Ma már a többivel együtt, odajött,
Orrával kezembe beleböködött.
Hagyta, hogy egyszer simogassam fejét,
Bízom benne, most már használja eszét...
Vecsés, 1998. október 25. – Kustra Ferenc József
