Most, hogy az utcára vetetten élek,
abban bízok, Ki mégsem szolgalélek.
Én is ember lennék, s nem holmi hályog,
mondjátok hát meg: Nektek miért fájok?
Üvöltenék vadul, de félrelöknek,
tűrnöm kell némán, mint az ökörnek.
De pofámat tán befognom sem kéne,
ha végre valaki Embernek nézne!

Akkor nem lenne gerincem görbe,
hajlongás nélkül nézhetnék tükörbe,
de mert csak egy nyomorult senki vagyok;
emberi szó helyett újabb pofont kapok.
Ráadásul, ha maradékot lopok: elítélnek,
nyomortól, mint betegségtől, emígyen félnek.
Talán egyszer majd a föld alá is vágnak,
és olcsó fejfájukkal betörik pofámat.

Addig is nekik hurrázva tapsolnom kell`ne,
mintha agyam helyén dohos szalma lenne.
Tisztelnem kéne a pénz mocskos hatalmát,
ha elém dob néha egy nyáltól rohadt almát?
Ők zsebből zsebbe osztják teremtőjük "hitét",
nem létezik égi hatalom, mely nyakukra lép.
Hogy én is emberből lennék? Ugyan ki látja?
Már se fog, se igaz-hang* nincs a pofámba!

Reggel óta ködös szél lengi be a téli tájat,
A fák fagyott dérből készíttetik a ruháikat.
Nézem a lakásból, a szórt fényt az ágakon, amin megtörnek.
Érzem orromban az illatát az óévnek és az újesztendőnek!

Alkoholmámoros hajnalon, majd lesz üvöltés,
Hogy jobb legyen az újév, szívszaggató könyörgés...
Ne feledd, bármit teszel a múltra nincs már kegyelem!
Bármit megtettél, az már a tied… már történelem.

Azt véled, hogy értelmetlen minden, és tehetetlen bolyongasz?
Pedig nem! Az életed kezedben van… akkor minek szorongasz?
Az óévi életünk olyan, hogy már épp, hogy csak pislant,
Mindjárt betoppan az újév, ő majd mindent összecsillant…

Fogadjunk együtt: Szeretetet, békességet,
Együttműködést, egészséget, fényességet.
Legyen majd egymáshoz, sok türelmünk
Mert nem jó, ha hamar fogy… így kellünk.

Rögtön éjfél, most csak mulassunk és vigadjunk, bontsunk pezsgőt,
Szeretteinkkel kívánjunk jókat, vigasztaljuk esendőt!
Az újév szele majd elfújja a múlt, romlott élet bűzét,
Jő az újév, és majd visszaadja az emberi lét tűzét.

Vecsés, 2012. december 29. – Kustra Ferenc József

Avagy van békés békétlenség? Miközben a szomszédunkban háború van…

Békétlen, jó nagy békességben
Ezen összes lehetőségben…
Békétlen egész nagyvilágban, féltett hazánkban,
Hogy kell élni, háborúra hajazó világban?
A világ irányítók betegek, alkalmatlanok,
A szépnem világirányitók, nem alkalmazkodók…
Én már megírtam, az emberiség kiírtul,
Pl., úgy, hogy a férfiak többsége, fronton pusztul.

A krokodilok megmaradnak kis diónyi aggyal,
Amiben éltek és élnek történelmi alappal.

Vecsés, 2025, október 7. – Kustra Ferenc József – írtam: helyzetjelenségként a mai emberiség -háborúzó és azt kedvelő- világáról, történelmi hűséggel… bokorrímesben.

Ma egy biztos van,
Túl-fejlődött világban...
Bizonytalanság!

Két szék közt érik
A végzetes huppanás...
Biztonság-hiány.

Emberség fogyó,
Emberiség veszélyben...
Bizonyosságos.

Hétköznapi pszichológia…

(Septolet)
Jó lenne…
Nem-csak munka lenne!
Mindenki dolgos lehetne…
Lehetne.

Munka érdekli… kicsit?
Fikarcnyit?
Jottányit?
*
Normális, szokott élet kell neki?
Semmittevő léhaság élteti?

Tehetne hangyányit,
Akármit!
Gyűszűnyit,
Mákszemnyit…
Valódit!
*

(3 soros-zártükrös duó)
Vajon milyen azoknak élete –egyenként-, akik élnek?
Akik csak létszámnövelői az egész emberiségnek…
Vajon milyen azoknak élete –egyenként-, akik élnek?

Már lassan –mindenkinek(!)-csak emlék az ifjúság,
Az élet a vége felé, nem egy nagy mulatság...
Már lassan –mindenkinek(!)-csak emlék az ifjúság.
*

(Bokorrímes)
Vajon milyen emlékek azok, melyek csak úgy a könnyedségről szólnak,
Ha nem volt az ólban disznó, akkor nem is kellett adni a disznónak!
És a munka sem volt szempont, nem is volt meszelése a disznóólnak.
*

(Senrjonix trió)
Mulatság, gondtalanság,
Szórakozás, ingyen vendégség!
Buli meg buli!
Vajh’ biz’ szórakozás az élet?
Van kinek! Normál élet lehet?
*
Ember, nem fáradhat el…
Mutatni; mulat egy magyar úr!
Ráerősítés!
Állandón szórakozó: buta!
Annyira, hogy nem maga ura…
*
Vannak; eszem-iszomok,
Fogy a kávé és a vadkender.
Ez modern élet?
Ez egy nagyon egyirányú lét!
Másra, Te nem hallgatsz biz’ ismét...
*

(3 soros-zárttükrös)
Ha majd végül sok lesz, az eszem- iszom, lesz majd hadd-el hadd,
Bíznod kell abban, hogy egy jövendő életre még marad…
Ha majd végül sok lesz, az eszem- iszom, lesz majd hadd-el hadd.

Vecsés. 2016. március 21. – Kustra Ferenc József - A vers alloiostrofikus versformában íródott.