Van Minden, mi lelkednek szép,
van sok Szép, mely szívedben ég.
Van Lelked, nem vagy egyedül,
tested lelkeddel egyesül.

Van Szeretet, amely éget,
van Fény, amely Téged éltet.
Van Öröm, mely könnyet fakaszt,
van Hála, mely könnyet apaszt.

Van Társ, aki EGY és IGAZ,
van Ima, léleknek vigasz.
van Csillag, mely Neked ragyog,
van Szívem, mely Érted dobog.

Van Mosolyod, mely simogat,
van Boldogság, mely dalt fakaszt.
Van Élet, mely csak a Tied,
van Istened és van Hited.

Van Minden, mi lelkednek szép,
nem is kell több, ugye elég!

Ne szeress engem,nem tudok szeretni,
régen megfagyott jégbe zárt szívem,
ne menj előttem,nem bírlak követni
reszkető lábam nem bír lépni sem.

Tegnap még azt hittem úgy tudok szeretni,
perzselő lángom mindent elveszejt,
zúgó viharként mindent felkavarva
s nem lesz erő,mi ellen áll nekem.

Tomboló tűzzel eltaposva mindent,
amíg kioltod perzselő tüzem,
mint tűz és víz,egymásba rohanva
amíg sisteregve,forrva megpihen.

Mára csikorgó,zúgó hideg tél jött
,jégbe borítva forrongó tüzem,
egyetlen jégcsapban eltemetve mindent,
míg égő fájdalmam benne megpihen.

Hol voltál mikor kellettél volna?
te gonosz sátán,te szörnyeteg!
Ki gyermekednek apja sosem voltál
s most darabokra tépted szívemet.

Hol voltál mikor szigor kellett volna?
Hol voltál,amikor szeretet?
Hol voltál mikor kettő helyett adtam?
S egyedül cipeltem terhemet!

Hol volt Isten,ki eltűrte mind ezt?
Ki szent képben sátánt küldött el nekem?
Mikor porba hulltam ,mért hagytál fel állni?
Mért nem emésztett fel rég a gyötrelem?

Most eltiprom szívem utolsó darabját
pusztító tűzként küldve el neked,
ha elkárhozom is ezerszer kapd vissza!
S kettőnként hulljon porba a fejed.

Sohasem mondtam, pedig mindig is éreztem
hogy mikor először találkoztunk nem lehetett véletlen.
Olyan erők ezek amihez nem érhet fel az ember
próbáltam megérteni, de rájöttem hogy nem kell.

Csak az lehet barát, aki akkor is elfogad
amikor már megismerte valódi arcodat.

Habár ritkán látlak, azért gondolok rád
most éppen mit csinálsz, merre jársz.
A barátság egy kötelék két ember között
lelked féltett titka idővel belém költözött.

Az idő az egyetlen ami a barátságban irányt mutat
szívem még sokszor a régi emlékek után kutat.

Kedves barátom, fogadd meg magadnak
bárhogy is lesz, az emlékek veled maradnak.
A mosoly az arcodon örökre megmarad
a veled töltött idő még oly sokszor elragad.

Ezt a Verset az együtt élt percekért ajánlom
hogy ne felejtsd el, te voltál a legjobb barátom.

Sokszor azon töprengtem,
Ahogy itthon ültem csendben,
Jó ez így teljesen egyedül,
vagy a magány előttem táncra perdül?

Furcsa, egy kicsi kis talány,
jó érzés vagy rossz talán?
Van amikor szükség van egyedül létre,
de örökre, abból senki sem kérne.

Ha már végképp nincsen senkid,
bírod, bírod, de vajon meddig?
Ha viharba vagy ködbe kerül az életed,
kievezel? Nem, ezt csak te képzeled!

De ha valaki megszorítja a kezed
és azt mondja gyere, evez velem.
Nem lesz olyan természeti akadály,
ami megingatná a hajót, ha együtt evez egy pár.

Jöhetnek kalózok, énekelhetnek a szirének,
összebújnak, így semmitől se félnek.
Kibukkanhat jéghegy, feltámadhat a szél,
egymás szemébe néznek és elmúlik a veszély.

Lehet más nélkül is sodródni az árral,
kalózok,szirének,jéghegy, szél mind mind csak árthat.
Idővel ezeket már nem is veszed észre,
csak mikor süllyed a hajó, és úgy érzed vége.

Ha valaki nyújt feléd egy szerető, segítő kezet,
ragadd meg és szorítsd, de el sohase engedd!
Kéz a kézben utazhattok az élet tengerén.
Te is lehetsz boldog, nem csak én.