Garázdálkodó
Szelek északról fújnak.
Felhőket tépnek.
*
Csipkeszélűek
A sűrűsödő felhők.
Szél is feltámadt.
*
Sárguló múlás,
A rőt színnel keverék.
Szél, egekig fúj.
*
Szél belekiált
Az erdő mély csendjébe.
Vaktában, csak fúj.
*
Erdők lombjai
Közt, már panasz szava száll.
A szél a regös.
*
Szél az erdőnek
A szétzilált köntöse.
Lombot szaggató!
*
Holdnak karmai
Éji erdőt fésülik.
Szél, csendesen jár…
*
Ringató a szél,
Dúdolva zúg a fáknak.
Monotonitás.
*
Hűs szellő rebben
És fák között utat tőr.
Fa, már lombtalan.
*
Zizzenő levél
Adja fák nevetését?
Szellő besegít.
*
Napsugár fáradt,
Már öleltelen sugár.
Feltámadó szél.
*
A fenyőfák közt
Mint kis patak, szél folyik.
Morc fizimiska.
*
Szél egy nagy zenész,
Elmúlás hárfán játszik.
Új élet messze.
*
Kedves szél játszik
Út szélén, a dróthárfán.
Lengő félhangok.
*
A hideg szellő
Villanydróton gyakorol.
Nem használ kottát.
*
Hűvös hajnalban,
Szél kopasztgatta ágat.
Fonnyadt levelek.
*
Reggel céltalan,
Egész nap csak levél hull.
Pajkos szélroham.
*
Büszke diófa
Kopasz ággal nyújtózik.
Friss, hajnali szél.
*
Szellő csak rezzen,
Falevél zizzen és hull.
Ágak kopaszak.
*
Levéltelen ág
Komoran int semmibe…
Szél hajlítgatja.
*
Már hideg szelek
Tarolják a vidéket.
Kopaszított ág!
*
Rozsdaszínű rét
Kísérője, ökörnyál.
Szél elszállítja.
*
Az ördögszekér
Magányosan, csak gurul.
Heves szél, lecsap.
*
Halott kóró, mint
Virág, hajlong a szélben.
Nagy magányosság.

Vecsés, 2016. október 7. - Kustra Ferenc József - haiku csokor, eredeti Baso féle stílusban írva.

Tévelygő levél
Száll, réti kóró fölött.
Körbe… csak köd van.
*
A ködben zajong,
A szélben csapkod eső.
Tejfölszerűség.
*
Eső nyomasztó.
Lelket köd átáztatja.
Kopasz… fa, bokor.
*
A köd nem oszlik,
Kutya csak ül és vinnyog.
Nyálkás íz szájban.
*
Néha szélroham,
Hármas-négyes erősség…
Borzolt kutyaszőr.
*
Bágyadt erdőben,
Ködszitálás takaró!
Vaksi vaddisznók!
*
Hangok nincsenek,
Mindent elfojtott a köd.
Rémségek fala.
*
A vastag ködbe,
Néha lyukat fúj a szél.
Előre jelzés.
*
Csupaszos ágak,
Hagyják fákat aludni.
Mezőn, lomha köd.
*
Fertőző sötét,
Reggelig uralkodik.
Ködben ébredés.
*
Megvadult szelek
Garázdálkodnak völgyben.
Ködöt, kisöprik.
*
Napfelkeltével
Elillan a ködfátyol.
Messzire látni.

Vecsés, 2016. március 30. – Kustra Ferenc József – íródott: eredeti Baso stílusú haikuban…

Mennyi érzelemmel
gondolok vissza az idődre,
amikor még hajómnak
nem volt biztos kikötője!

Dobáltak a hullámok,
és tombolt a zivatar.
Mit is törődtem azzal,
hogy a hatóság mit akar.

Lázadás forrt fel véremben
és ámulat uralta az agyam.
Csatatér volt az életem,
és nem kíméltem magam.

Úgy néztem szembe a világgal,
mintha nekem lenne teremtve.
Éjjel-nappal, szűntelenűl,
popzene bömbölt fülembe.

Nem a szüleim dirigáltak,
S még kevésbé az iskola.
Mint forradalmár működtem,
Mert ez volt korom jelszava.

Egy új rendszer ígérete
lazította láncaimat,
egy olyan világ melyben
mindenhol mindent szabad.

Mi is volt a remélt célunk?
Talán egy jobb diktatúra?
Nem, hanem hol szeretettel
mindenki a maga ura!

És mond, kik és mik vagyunk,
hogy olyan lett a világunk,
hol mindenkivel s mindenhol
arany borjút imádunk?

Tovább mit is mondhatok?
Mi voltunk csak szabadok?
Világunk végre kezd beérni,
hogy mit is tudnánk elérni!

Ezért szándékomnál maradok
hogy hogyan és mit is akarok,
és még mai napig harcolok,
mert szép, új világ fia vagyok.
 

Mitől dőglik a légy?

- Hé, pincér! Döglött
légy van a levesben!
Szerintem ez szégyenletes,
és határozottan ellenzem!

- Kérem uram!
Értse meg!
A légy a hőtöl
döglött meg!

De két perce
még ficánkodott,
ezért még csak
frissen halott.

Ha kéri, hozok
szúnyogot.
Más már abból
belakott!

Az úszkáló légy

- Helló, pincér!
Légy úszkál a levesben,
és én e félét csak
kivétellel helyeslem!

- Tisztelt uram!
Bocsánat!
A légy majd
hamar kifárad.

Mint úszó
még csak tanuló,
de az íze viszont
nagyon jó!

- Pincér uram,
megható,
hogy ez a légy
még tanuló!

Arra hogy
légy úszni tud,
a német válasz
“Das ist gut!”

Ez szerintem
majd’ hogy csoda,
de a leves leves, és
nem légynek szánt uszoda!

 

Ácsorgok a létem peremén,
Onnan nézem a létemet én.

Van nekem nagy igazságom, de mélyen hallgat,
Tudom, hogy a pusztába kiáltom szavakat…

Aknavetőt nem látok, de a szavak gellert kaptak, azzal lőnek,
Butákkal szemben hiába érzem magamat, művelt emberfőnek.

Életemben, soha nem érintett meg az isteni fuvallat,
Mi meghozta volna a jót, a szépet, jó-emberi nyugalmat!

Nem tudom, hogy nekem, még meddig lehet itt ácsorogni,
De majd jő fuvallat… akkor engemet le fog sodorni…

Vecsés, 2016. május 1. - Kustra Ferenc József