Hosszú sorban állva
Egy birokratikus tábla
Mögött
Szemembe csapódott
Váratlan meglepetéssel
A barátság értéke
A nosztalgikus ifjúság fénye
Hogy szívemből a vér
Melegen tódult arcomba
S majdhogy nem dadogva
Kitártam karom
Úgy öleltem régi barátom...

Öröm s emlékek zamata
Kavargott ott bennem
Jóidőben jóhelyen
Itt kellett most lennem
Szó szót váltott
A derűs pillantásban
A nap is mosolygott
E nagy találkozásban
Más utakon jártunk
És próbára tett a kor
De olykor
Összeért szellemünk
És a tartás hűsége
Megmaradt még bennünk.

Kávét s bort szopogatva
Meséltünk még volna
E rohanó világban
Mert a téma kifogyóba
Nem került a polcra
Csak az idő szűkös
Beszorult a mába
Így aztán a többit
Hagytuk valamikorjára.

Mérföldkövek
Melyek előttünk
Ágaskodva ragyogó illúzióval
Ámulatba ejtenek
Sóvár ösztönnel
Vágyat keltenek
Hogy megérintessenek
Hogy magasba emeltessenek

És mögöttünk
Melyek tövében elkopott
Cipők talpainak lenyomatát
A múlt pora kíméletlenül befed
Hol egyedi történetek
Apró jelei rovódtak
Kérges tenyerek
Üzenetével
Az idő
Végtelen útján
Lassan
Elfeledve leomlanak
Miként a sorsok
Porladnak
Felőrlődve
Gigászi folyamat
Malomkövei között

Mérföldkövek
Kultúrák vívmánya
Életsorsok kőbálványa
Mérföldkövek
Hogy megérintessenek
Mérföldkövek
Hogy majd elfeledtessenek

És a köztes folyamat-úton
Életek vére
Folyik a szegélyre
Amíg nem lesz Vége.

Ezen a napon
Húsvét szombaton
A nyirkos hideg
Pelyhes ege szürke.
Tüsszentve úszik
Az éjszakába .
Elkergeti ügetve
A készülődő tavaszt.

Kései órán
Reszketve bólogatnak
A korán ébredt virágzás
Összezárt szirmai.
Csapkodó ajtó magánya
Szeli ketté a csend árnyékát,
S a zúzmarás szél
Kéményfüsttel ölelkezik.

Keresztre feszített
Múlt kopogtat
Bebocsájtásért
Hagyomány őrző otthonokba.
Valahol
A kályha melege
Beszivárog a dermedő
Lelkekbe
Is.
Felcsillanhat
Sok szürke nap
Amennyiben a szívekben
A Csoda feltámad.

Didergő ősz-idő
Hömpölyög a házak között
A fecske régen elköltözött
Az ablakon bekobog
A hűvös eső
Csendesen pattog
A szemközti háztető.
A függő csatorna
Mint hatalmas trombita
Ontja a dallamot
Egy búcsú szólamot
Mert a nyár
Már elfolyott
Elvitte a folyó vize
Messzire
Délre
A másik féltekére
Hogy ott fesse az eget
Ultramarin s azúr kékre.

Lelkem még a nyárban
Lágy szellővel szárnyal
De lassan az ősz
Befogja pók-hálójával.

Egypár szó
Ha vágyat éleszt
Tudatodban
Élesztő lesz
Ébredezik kanyarogva
Az agyadra hivatkozva
Egypár szó
Ha érik benned
Rádöbbensz
Hogy fel kell venned
Felkelt vágyad
Szóban érlel
Megtelik
Az agyad vérrel
Szép gondolat
Egypár szóval
Telíti
A szíved jóval
És a szíved
Mikor megtelt
Észre veszed
Azt az embert
Aki benned
Gyökeret vert.