A karácsony, vörös-esti alkonyán
Csillámos hó van kint, a ház udvarán,
Amiben benne ül egy hóember, vártán
És ócska kutya lábos van a kobakján.

Kinn igen-nagyon fúj a szél,
Fáról hull maradék levél.
Mi emberek, tán? már születéskor meghalunk?
Vagy majd, öregen megtudjuk, hogy mi kik voltunk?
Azt nem tudhatjuk, hogy egyszer, mi vár ránk odaát,
De még messze van, élvezzük karácsony csodáját.

Nem messze a kutyaháztól, kertben van a lakhelye,
Kutya nem engedi be a házába, a melegbe?
Hóember kezében, van egy méretes fenyőág,
Ki meglátja, az arcán kiül a mosolyosság.

Surrogást hallani, a vakító hóra, tán? angyalok szálltak?
Elszabadult hörcsögök, hidegben kemény dióágyon hálnak?
Az utcán alig látszik gyalogos? az is siet,
Haza akar érni, ajándékosztásra... miket?

A háztetőn vastag hó van, a kéményt szeretettel öleli,
Neki is karácsony van, szeretetet úgy látszik, nem mímeli.
Az utcán sietőknél is boldog arcokat látok,
Ma este én is csak sok, mesés szeretetet várok?

Ma ne legyen kisírt szem, miből omlanak a könnyek,
Emberek! Szeressük egymást... legyenek örömkönnyek.
Kinéztem az ablakon az utcára, nem láttam síró embert,
De volt, ki még csak most vitte a fát, kezében, mint szúró fegyvert.

Fagyos hideg van, végtére is karácsonyi az idő,
A szívekben, legyen... igaz ünnep van, ez most a kellő.

Vecsés, 2016. június 10. ? Kustra Ferenc

négyéves voltam akkor. emlékszem,
bevittek egy szobába, lefektettek,
halkan sírtam. a falon szellemek
rajzottak, borzasztó volt, nagyon féltem,

hallottam a szűrődő zajokat,
egyszer csak elhalkult a zörej. talán
elaludtam - úgy álomba sírván
fehér párnán, űzve a félsz-árnyakat,

reggel ébredtem, fehér falakon
a napsugár szórakozottan játszott,
kerestem valakit, de otthagyott,

becsuktam szemem, álmodom talán,
mégis ott van, odakünn, csak nem hallom,
de nem, mégiscsak otthagyott árván.

én egyenes fának nőttem, az maradtam,
úgy neveltek fel kedves szüleim engem,
ha úgy tartotta kedvem, hajoltam
támasz nélkül, nádszálegyenesen,

és így jó nekem, ebben a szellemben
egyszerűen e törvényben maradok,
nem érdekel, kedvelnek-e engem,
az igazság a mentségem, nem hajolok

meg, százfelé vághatják minden részem,
akkor is igaz szilánk marad - mi kincs,
ahol még egy apró gyökérfoszlány sincs,
mi hamis lenne - tiszta a lélekénem,

nem tagadom meg, mi velem született,
nem gyűlölök, nem hajolok senkinek sem.

Sohaj


Könnyezik a szürke égbolt,
sóhajt és sziszeg a Sóhát.
Csend és némaság honol,
egy cinege hallatja hangját.

Jobbra a falum szendereg,
gyermekkorom álomvilága.
Templom és iskola mered,
házak közül e nagy világra.

Balra Parajdunk füstölög,
tornyok, otthonok, bánya.
Távolban fehér köd püfög,
ráborulva a fenyőfákra.

Sóvidéknek sóhaja leng,
nem várt ilyen csapásra.
Egyszer ennek is vége lesz,
Isten népe már alig várja.

Lesz még itt puha hótakaró,
változik minden kint-bent.
Vágtat az Újév is ,jót akaró
fehér és tiszta lesz minden!

Az ész a bajnok? hétköznapi pszichológia

Az ész mindig hiszi, úgy tudja, hogy ő a bajnok,
Meg folyvást azt hiszi, ide hiába jönnek a bajok.
Meg van győződve a saját igazáról, meg ő a legjobb,
Mindenki ennek alapján ítél, mert tudja ő a legjobb.
*

Az ész sokszor dolgozik, de nem is gondol semmit,
Csak dönt, csak sugall, irányít... azt a jó-mindenit!
De ha egyszer ilyen az agykérgi állomány, a fehérje,
Nincs mit tenni, ember ebből kell, hogy adatokat lekérje...
*

Szerelmetlenség, boldogtalanság, sikertelenség,
Agyunkban, mint képzetet hoz létre, ez egy jelenség,
Ez a bensőnk, ezt ócsárolni tisztességtelenség.

Vecsés, 2015. július 31. ? Kustra Ferenc ? verses eszmefuttatás