négyéves voltam akkor. emlékszem,
bevittek egy szobába, lefektettek,
halkan sírtam. a falon szellemek
rajzottak, borzasztó volt, nagyon féltem,

hallottam a szűrődő zajokat,
egyszer csak elhalkult a zörej. talán
elaludtam - úgy álomba sírván
fehér párnán, űzve a félsz-árnyakat,

reggel ébredtem, fehér falakon
a napsugár szórakozottan játszott,
kerestem valakit, de otthagyott,

becsuktam szemem, álmodom talán,
mégis ott van, odakünn, csak nem hallom,
de nem, mégiscsak otthagyott árván.

én egyenes fának nőttem, az maradtam,
úgy neveltek fel kedves szüleim engem,
ha úgy tartotta kedvem, hajoltam
támasz nélkül, nádszálegyenesen,

és így jó nekem, ebben a szellemben
egyszerűen e törvényben maradok,
nem érdekel, kedvelnek-e engem,
az igazság a mentségem, nem hajolok

meg, százfelé vághatják minden részem,
akkor is igaz szilánk marad - mi kincs,
ahol még egy apró gyökérfoszlány sincs,
mi hamis lenne - tiszta a lélekénem,

nem tagadom meg, mi velem született,
nem gyűlölök, nem hajolok senkinek sem.

Sohaj


Könnyezik a szürke égbolt,
sóhajt és sziszeg a Sóhát.
Csend és némaság honol,
egy cinege hallatja hangját.

Jobbra a falum szendereg,
gyermekkorom álomvilága.
Templom és iskola mered,
házak közül e nagy világra.

Balra Parajdunk füstölög,
tornyok, otthonok, bánya.
Távolban fehér köd püfög,
ráborulva a fenyőfákra.

Sóvidéknek sóhaja leng,
nem várt ilyen csapásra.
Egyszer ennek is vége lesz,
Isten népe már alig várja.

Lesz még itt puha hótakaró,
változik minden kint-bent.
Vágtat az Újév is ,jót akaró
fehér és tiszta lesz minden!

Az ész a bajnok? hétköznapi pszichológia

Az ész mindig hiszi, úgy tudja, hogy ő a bajnok,
Meg folyvást azt hiszi, ide hiába jönnek a bajok.
Meg van győződve a saját igazáról, meg ő a legjobb,
Mindenki ennek alapján ítél, mert tudja ő a legjobb.
*

Az ész sokszor dolgozik, de nem is gondol semmit,
Csak dönt, csak sugall, irányít... azt a jó-mindenit!
De ha egyszer ilyen az agykérgi állomány, a fehérje,
Nincs mit tenni, ember ebből kell, hogy adatokat lekérje...
*

Szerelmetlenség, boldogtalanság, sikertelenség,
Agyunkban, mint képzetet hoz létre, ez egy jelenség,
Ez a bensőnk, ezt ócsárolni tisztességtelenség.

Vecsés, 2015. július 31. ? Kustra Ferenc ? verses eszmefuttatás

Míg, kezem- vezette toll sercegve dudorász a papíron,
Addig örömöm, bánatom magamból, tollammal kiírom.
Fehér, famentes papírra vetem a dolgokat,
Írok bele sok mindent, szépeket és gondokat.

Kalamárisomban a sok tenta, az maga a tudás,
Lúdtollammal hordom papírra, maga a boldogulás!
Jó, frissen metszett a lúdtollam, egészségesen sercegve hagy tentát a papíron,
A gyertyáim is súgják, hogy írjak, hagyjak tenta nyomot, lépjek át saját tudáson.

Három gyertyát is egyszerre égetek asztalon, hogy lássak,
Melegítik a lelkemet, hogy kiadjam lényegét, mának!
Egy ég szemben, középen,
Egy-egy meg asztalszélen?

A falról, körben mindenhol lelógó láng-árnyak egymásnak vibráló játéka,
Kölcsönözte azt, mitől kísérteties a csendes szobának a hangulata.

Az újonnan beállított gyertyám pislákolgat lágyan,
Lángja lassan lobog, gyengéden táncot is lejt magában.
Csak úgy mélázva nézem, közben merengek pár, múlt percen,
A láng meg lassan lobog, mintha értené, néha sercen.

Lelki egészségemhez írni kell, mindent mi eszembe jut,
Ez aztán a lelki kényszer, ebből biz' nincsen semmi kiút.
Kalamárisban a tinta, melyet használni kell betűket leírni,
Őszintén, gondosan fogalmazva, a lényeget nagyon beleszőni...

A három gyertya fényénél látszik, meddig van tele a kalamáris,
Ahogy fogy a tenta, lúdtoll sercegve előjelzi... tölteni máris!

Kalamáris a tenta, a lúdtoll és papír,
Ez az egyensúly és ne kelljen tintaradír!
A három gyertya fényénél, látszik, hogy tenta fényes,
Majd matt lesz, de addig hozzányúlni fölöttébb kényes.

Vecsés, 2016. június 25. ? Kustra Ferenc