Versben ? haikuban ? tankában?

Álmomban? káosz, te sújtasz engem,
Ne nevess, ne átkozz szívből engem!
Vagy nevess, és csak átkozz! Tégy már hát!
Harapj sors, zúz már miszlikbe? nahát.
Szét akarsz tépni, agyon taposni?
Nem hagynál végre csak megpihenni?

Ilyen érzés álmodni, álomban élni?
Ebbe a vad álomba, nem kell tán' félni?

Az élet álom
Kreáció? Valóság?
Vagy tán fikció?
Álom? álmom, te édes,
Reggel ébredek, véges?

Az álomi káosz egyszer vége ér?
Ébredéskor a szép új nap mennyit ér?

Álomvalóság?
Így éled meg magadat?
A lét fonala?

Nappali káosz
Van-e az életedben.
Tudod kezelni?
Nappal nincsen ébredés,
De este lesz lefekvés?

Újabb álmok, jön az újabb káosz,
Sorsom még támad, bár be sem számoz.
Fáj-e még valami? Már az sincsen?
Béke és a nagy nyugalom nincsen?

Cudar az élet, ellenem van, mert elkorlátoz,
Énem meg nagyon igyekszik és ellenkormányoz.
Piszkos jó lenne, ha már a sors jönne, ő, aki kikorlátoz,
Az énem meg akkor tenne, ő lenne az, aki kikormányoz.

Minden hajnalra a zajongás múlik, az új fény előtűnik.
A vad gondolatok zúgó árja nincsen már tovább, megszűnik.

Bízzunk reményben,
Lesz még jobb is, remélem.
Reményem, jobb lét?

Reggel oszlik köd
És fény rajta átdereng.
Napsütés segít!

A káosz vége
Meglátszik, az új fényben.
Fényes a jövő!

Vecsés, 2013. november 1. ? Kustra Ferenc

A karácsony, vörös-esti alkonyán
Csillámos hó van kint, a ház udvarán,
Amiben benne ül egy hóember, vártán
És ócska kutya lábos van a kobakján.

Kinn igen-nagyon fúj a szél,
Fáról hull maradék levél.
Mi emberek, tán? már születéskor meghalunk?
Vagy majd, öregen megtudjuk, hogy mi kik voltunk?
Azt nem tudhatjuk, hogy egyszer, mi vár ránk odaát,
De még messze van, élvezzük karácsony csodáját.

Nem messze a kutyaháztól, kertben van a lakhelye,
Kutya nem engedi be a házába, a melegbe?
Hóember kezében, van egy méretes fenyőág,
Ki meglátja, az arcán kiül a mosolyosság.

Surrogást hallani, a vakító hóra, tán? angyalok szálltak?
Elszabadult hörcsögök, hidegben kemény dióágyon hálnak?
Az utcán alig látszik gyalogos? az is siet,
Haza akar érni, ajándékosztásra... miket?

A háztetőn vastag hó van, a kéményt szeretettel öleli,
Neki is karácsony van, szeretetet úgy látszik, nem mímeli.
Az utcán sietőknél is boldog arcokat látok,
Ma este én is csak sok, mesés szeretetet várok?

Ma ne legyen kisírt szem, miből omlanak a könnyek,
Emberek! Szeressük egymást... legyenek örömkönnyek.
Kinéztem az ablakon az utcára, nem láttam síró embert,
De volt, ki még csak most vitte a fát, kezében, mint szúró fegyvert.

Fagyos hideg van, végtére is karácsonyi az idő,
A szívekben, legyen... igaz ünnep van, ez most a kellő.

Vecsés, 2016. június 10. ? Kustra Ferenc

Sohaj


Könnyezik a szürke égbolt,
sóhajt és sziszeg a Sóhát.
Csend és némaság honol,
egy cinege hallatja hangját.

Jobbra a falum szendereg,
gyermekkorom álomvilága.
Templom és iskola mered,
házak közül e nagy világra.

Balra Parajdunk füstölög,
tornyok, otthonok, bánya.
Távolban fehér köd püfög,
ráborulva a fenyőfákra.

Sóvidéknek sóhaja leng,
nem várt ilyen csapásra.
Egyszer ennek is vége lesz,
Isten népe már alig várja.

Lesz még itt puha hótakaró,
változik minden kint-bent.
Vágtat az Újév is ,jót akaró
fehér és tiszta lesz minden!

Az ész a bajnok? hétköznapi pszichológia

Az ész mindig hiszi, úgy tudja, hogy ő a bajnok,
Meg folyvást azt hiszi, ide hiába jönnek a bajok.
Meg van győződve a saját igazáról, meg ő a legjobb,
Mindenki ennek alapján ítél, mert tudja ő a legjobb.
*

Az ész sokszor dolgozik, de nem is gondol semmit,
Csak dönt, csak sugall, irányít... azt a jó-mindenit!
De ha egyszer ilyen az agykérgi állomány, a fehérje,
Nincs mit tenni, ember ebből kell, hogy adatokat lekérje...
*

Szerelmetlenség, boldogtalanság, sikertelenség,
Agyunkban, mint képzetet hoz létre, ez egy jelenség,
Ez a bensőnk, ezt ócsárolni tisztességtelenség.

Vecsés, 2015. július 31. ? Kustra Ferenc ? verses eszmefuttatás

Míg, kezem- vezette toll sercegve dudorász a papíron,
Addig örömöm, bánatom magamból, tollammal kiírom.
Fehér, famentes papírra vetem a dolgokat,
Írok bele sok mindent, szépeket és gondokat.

Kalamárisomban a sok tenta, az maga a tudás,
Lúdtollammal hordom papírra, maga a boldogulás!
Jó, frissen metszett a lúdtollam, egészségesen sercegve hagy tentát a papíron,
A gyertyáim is súgják, hogy írjak, hagyjak tenta nyomot, lépjek át saját tudáson.

Három gyertyát is egyszerre égetek asztalon, hogy lássak,
Melegítik a lelkemet, hogy kiadjam lényegét, mának!
Egy ég szemben, középen,
Egy-egy meg asztalszélen?

A falról, körben mindenhol lelógó láng-árnyak egymásnak vibráló játéka,
Kölcsönözte azt, mitől kísérteties a csendes szobának a hangulata.

Az újonnan beállított gyertyám pislákolgat lágyan,
Lángja lassan lobog, gyengéden táncot is lejt magában.
Csak úgy mélázva nézem, közben merengek pár, múlt percen,
A láng meg lassan lobog, mintha értené, néha sercen.

Lelki egészségemhez írni kell, mindent mi eszembe jut,
Ez aztán a lelki kényszer, ebből biz' nincsen semmi kiút.
Kalamárisban a tinta, melyet használni kell betűket leírni,
Őszintén, gondosan fogalmazva, a lényeget nagyon beleszőni...

A három gyertya fényénél látszik, meddig van tele a kalamáris,
Ahogy fogy a tenta, lúdtoll sercegve előjelzi... tölteni máris!

Kalamáris a tenta, a lúdtoll és papír,
Ez az egyensúly és ne kelljen tintaradír!
A három gyertya fényénél, látszik, hogy tenta fényes,
Majd matt lesz, de addig hozzányúlni fölöttébb kényes.

Vecsés, 2016. június 25. ? Kustra Ferenc