Mint kínzón sóvárgó,
Egyre csak Feléd rohanó,
Medrét nem találó, de
Szakadatlan kutató, megáradt folyó,
Vagy csöndes víztározó,
Holdjárással váltakozó,
Szívem a térden álló megtört reménnyel
Mégis konokul s keményen
Tudja, hogy lehetetlen,
De el nem fogadja, hogy elérhetetlen

Hömpölygő viharnak hulláma,
Sziklát érintő gyilkos árja
Magasságba vágva, mielőtt a mélységből látja,
Hogy nem lehet, de akkor miért nem enged?
Pusztítsa, oltsa ki a gyomot,
Mossa el a romot,
Maradjon csak kopár a szikla,
Virág ne teremjen rajta,
Ha az nem tiszta,
És csak pusztulás az útja,
A közöny táplálja, míg éltető napsugarát várja hiába,
Szüntesse a hullám, és maradjon kopár,
Ha reménytelen légvár

A virágok a réten szabadok, fű terem,
Virágzik minden, ha itt vagy velem
Mindez csak képzelet, mikor boldog vagyok veled
Álomvilág martaléka, amit Rólad szövök, hogy
Odajövök, hol bőröd és illatod őrzöm,
Érintetlenül, csak szívem zugán belül
Ekkor feltűnnek a fények,
A sötétség eltéved
Gyertyalángot nézve
Tűnnek egy percnek az évek,
Vártam rád, és elértelek
Nincs hiány és nincs több könny
Mesevilági köd, cukormázas csönd,
Ez a gyógyszer, ha keserű a Föld

Reményvesztett és reményteli
Saját szívét láncra veri,
Ki így szeret téged...

Ti férfiak,kik egyre azt mondjátok
nem értenek meg titeket talán
s mégis mindennap új kalandra vágytok
keresve a rég elmúlt csodát.

Felkorbácsolt vágyaitok húrján
mért vágytok mindennap másik nő után?
Hisz ott áll mellettetek, kit a sors elrendelt
ki jóban-rosszban megbecsül talán.

Miért tiporjátok gyönge fájó szívét
felajzott vágyakért pőrén, ostobán?
Tönkretéve minden vágyat és szerelmet
s cserébe kapjátok a társas magányt.

És ha egyszer végül egyedül maradtok
nyüszítve, sírtok mint kóbor kutyák
pedig ti tettétek tönkre ami szép volt!
Mért nem értitek meg?Nincsenek csodák!

Elszorul a torkom, fájó sírás fojtogat,
elrontotta valami talán a napomat?
Egyre jobban érzem, hogy szorítja mindenem,
nem tehetek semmi mást, hagyom, kiengedem.

Esőcsatornáim egyre jobban megtelnek,
mint a vulkán a földből a felszínre törnek.
Erőt vesz rajtam, visszatartani nem tudom,
sírj tovább, csak sírj, a lelkemet nyugtatgatom.

Nem vagyok most boldogtalan, bánat sincs bennem,
miért áztatom hát a testem és a lelkem?
Egy mosoly fut át rajtam, boldogságot érzek,
sírni most oly jól esik, ezek örömkönnyek.

Egyre mélyebben az anyagtól
A függöny letépve az ablakról
Szörnyű undor a számlák láttán
Csótány lovagol egy patkány hátán

Rock
Let?s Rock..
A rendőr már kopogtat
A parancsra mutogat

Bilincset kattint a kezemre
Megvan a beutalóm Szegedre
A Csillagban már várnak rám
Tákolják is a bitófám

Rock
Let?s rock
Nem vagyok én tolvaj
Itt kezdődik a baj

A politikus zúgja a zagyvaságait
Szétzúzza az egyszerű ember álmait
Ömlik a szenny füstös kis szobámba
A ?vezérünk? hazudik bele a pofánkba

Rock
Let?s rock
Nem vagyok én tolvaj
Itt kezdődik a baj

Csörögnek az üvegek a sarokban
Pesten egy újabb bomba robban
Óriási hullámokban vonaglik az utca
Hogy mi lesz, itt senki se tudja

Rock
Let?s rock
Nem vagyok én tolvaj
Itt kezdődik a baj...

Más ölelget, már téged
A szerelmed rég elégett
Nem lephetsz már meg semmivel
Max egy üveg whiskyvel


A pedálokat őrülten taposom,
Az emlékeket magam mögött hagyom,
Száguldok,tovább végtelen utakon
Túl vagyok pár halálkanyaron


Új a város újak az emberek
Az idő itt gyorsabban pereg,
Egyszer úgyis visszamegyek,
Mert semmit nem felejtek.

A kocsmákban magányosan ücsörgök
Ha elfogy a piám a poharammal csörgö
kPattan a pincér csaj újra tölti nekem
Később egy vad éjszakát tölt velem


Az összes estém máshol telik
De mindegyik egyformán végződik
Részegen elterülve az ágyamban
Egy lotyó lábaival a nyakamban


Új a város újak az emberek
Az idő itt gyorsabban pereg,
De már vissza se nézek
Könnyebb így elfelejtenetek


Kezdem megszokni ezt az életet
Egyre csak, halmozom az élvezeteket
Rockin? Fuckin? every night
Én meg lelépek tőle éjféltájt


Az öreg Jack Daniel?s jó barátom
A kocsin a gumikat nem sajnálom,
Ilyenkor már üresek az utcák
A magányos utazót nem zavarják?