Szófelhő » Egyik » 19. oldal
Idő    Értékelés
Simogat az érzés, mint egy puha paplan, beteríti testem,
az Égre nézek, és csak a csillagokat lesem.
Melyik világít nekem?
Melyik vezérli lelkem?
Vajon az Ég küldte,
vagy csak buta álmaim egyike?
Táncolnék az esőben, fejest ugranék a mélységébe!
Érzékeny, látó szellem, már elsőre meglátta lelkem.
Igaz valóság vagy hamis ábránd csupán?
Az Eget kérdezem és segítségét várom immár.
Bár lelkem mélyén mégsem hiszek benne,
annyi fájdalom ért, hogy nem tudom, elhihetem-e.
De ez úgyis a jövő zenéje.
Beküldő: Rónai Gabriella
Olvasták: 465
Mivé leszünk, ha elmúlik a szerelem,
S úgy élünk egymás mellett, mint két idegen.
Hangunk, szavunk nem hallja már egyikünk sem,
Így illan el az életünk oly sebesen.

Összegörnyedve, bénán, ágyamon fekszem,
El nem sírt könnyeim égetik a lelkem.
Mi lesz így velem? Hogyan tovább Életem?
Ki mondhatja meg, hogy mit kellene tennem…

Ki tudna segíteni, megfogni kezem,
Hogy fájó sebzett szívem rendbe tegyem.
De a választ magamban kell megkeresnem,
Titkon remélem, hogy egyszer majd meglelem.


2021. március
Beküldő: Végh Erika
Olvasták: 781
Asa Vaughan Los Angelesben született és huszonhét éves volt.
Pilóta iskolát végzett és társai között, messze a legjobb volt.
Német fogságba esett, három hónapig internáló táborban volt.

Német, a George Washington Légióba gyűjtött embereket,
Felajánlották neki, beáll, vagy táborban tölt el egy életet.
Asa gondolkozott és bölcsen kiszűrte az egyik, jobb végletet.

Az orosz frontra osztották be, mint pilótát, főleg futárgépre.
Annyira csodálták képességeit, hogy a főtiszteket vitte.
Most is egy tábornokot vitt, kinek kezében ott volt a térképe.

Már Lengyelország fölött repültek, nem messze az orosz határtól,
Ő ült a Storch pilótaülésébe, magasan a havas fáktól.

Hirtelen egy hatalmas árnyék vetődött közel, rájuk,
A Storch megbillent egy szélörvényben ez csapódott rájuk.
Jobbról mellettük megjelent egy orosz vadászgép,
Ami ha lőni kezd, belőlük nem marad csak pép…
Az orosz pilóta tudta, hogy fölényben van,
Integetett és látszott… az arcán mosoly van.

Fordulót kezdett, máris hátulról, igen gyorsan közeledett,
Tüzelt a gépágyúból és géppuskákból, rájuk fenekedett…
Storch találatot kapott, érezhetően a vég közeledett.

Asa a sérült szárnyakkal is bedöntötte a gépet,
Majd, más lehetősége nem lévén, lejjebb ereszkedett.
Az orosz pilóta, még egyszer mosolygott, integetett.

Orosz, ismét lőtt rájuk, a tábornok vállát, golyó találta,
A szélvédő is összetört, egy szilánk, Asa arcát megvágta.

Asa felkiáltott: nézzük Te strici, tudsz-e repülni…
Neki fogott a Storchot hatszáz méterre, lejjebb vinni,
Majd szinte zuhanásba, gépet lejjebb ejtette,
Olyan fájó volt a havas erdő közelsége…

Már csak, úgy százötven méteren volt, Asa és a gépe,
A JAK meg mögötte szorosan, hogy végleg elintézze.

Asa a megfelelő pillanatban a csűrőkormányt lebillentette,
Az orosz meg kifordult, hogy a végzetes összeütközést elkerülje…
Utána meg ötszázzal beleszántott, a szűz hóval borított erdőbe…

Asa visszahúzta a kormányoszlopot, gépet megemelte,
Hatszáz méteren, már nagy nyugodtan állította egyenesbe…
Tábornok, hogy zseni… zseni, folyvást magának ismételgette.

Vecsés, 2016. március 1. – Kustra Ferenc - II. Világháborúban, a keleti fronton…
Jack Higgins: „A Führer parancsára” c. regénye alapján.
A repülőgép itt látható = videóban
https://www.youtube.com/watch?v=wZouzzfZcrg Fieseler Storch take-off
Magányom víziója…

Az élet, valójában csak két érdemleges napból áll,
Egyik nap a születésünk, a másik, mikor jő halál…
Az élet, valójában csak két érdemleges napból áll.
*
Nincs biz’ lehetőség
A napokat szabályozni.
Élet, csak működik.
*
Élet nem is kérdez,
Csak úgy dönt, hogy megérkezünk.
Élet, csak működik.
*
Halál nem is kérdez,
Maradnánk-e? Menni kell biz’.
Halál, csak működik.
*

A hétköznapok hója, csendesen surrogva hull az élet tengerére,
Rendesen be is havazza az életünk hajóját, kényére-kedvére.
Akarjuk vagy nem, múltunk mindent megkap. Vajon mi végre? Múlt szekerére?
*
A köztes időben
Telnek munkás hétköznapok.
Mi élet értelme?
*
A köztes időben
Telnek haszontalan napok.
Mi élet értelme?
*
Köztes, sok időben
Működünk megfelelően?
Mi a lét értelme?
*

A két nap között a kvártély az élet, mi befogadta a létet.
Mindenki éli, vagy talán meg is éli az egy, kosztos életet…
A két nap között a kvártély az élet, mi befogadta a létet.
*
Biz’ a koszt és kvártély
Alapfeltétel napoknak.
Teremtő mit akar?
*
A hétköznapok csak
Jönnek és elmennek múltba…
Teremtő mit akar?
*
Utolsó nap előtt
Is jelen, múlttá változott.
Teremtő intézte…

Vecsés, 2018. május 31. – Kustra Ferenc – versben, 3 soros-zárttükrös –ben és HIAQ –ban.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 1695
A rím

Micsoda új divat! Már nem divat a rím,
Azt megírni a költőnek, talán már kín?

Hogy összesimuljanak össze szavak,
Hogy hullámzó lélekben utazzanak…
Mint ahogy a vízben úsznak a halak?

Dehogy is, mert sokan azt értékelik szabadságként,
Hogy azt és úgy ír, ahogy megjelenik benne vágyként…
És sosem tudja meg, benn van versében akadályként…

Ha szabad verset írsz, tévedsz, mert az nem vers,
Azt hinni badarság, csak szótag… elegyes…
Nem vers, mert a vak szó benne nagyon vegyes.

Nem csak rím teszi verset igazi verssé,
Ez csak egy irányba igaz, ha így hiszé…
Sorok, a ritmus felépítése emeli vers hangulatát,
A rím még szorosabbra fogja, sorok testvéri kapcsolatát.

A jó vers, igyekszik megfelelni a ritmus és rím követelményeinek,
És joga van rossz versek közé sorolni, mik pongyola kifejezésűek.

A rím, az utolsó két szótag összehangzását követeli,
De a dilettáns próbálkozó, ezt, lehet, hogy rosszul műveli.
Aki költő, tökéletesen alkot, az már maga művészi.

A sor végén, kényes, fölöttébb érzékeny a szótagrím és
Emiatt magas értékű a művészi megjelenítés.

A sor végén tiszta rím, sorvég össze-csengősség,
A két szótagban van tartalmi különbözőség,
Mondattanilag, amit ez ad, más lehetőség.

Ha két ugyan olyan ragozású szóvég csendül össze, ez ragrím,
Ebbe a csoportba tartozik, a hasonló képző végű szórím…
Két, jó összecsengés keltette hatás, a művészi, a tiszta rím.

A tiszta rím sajnálatos ritkasága miatt használják, mint művészi eszközt, az asszonáncot.
Ez ellentétes megfelelője a törekvésnek, használni a ragrímet, az azonosságot…
Vagyis az a főszabály, használni kell tudni az egybehangzáshoz, rokonejtésű mássalhangzót.

Más esetekben, ha a rokonhangzók helye megcserélődik,
Az asszonanciával, elfogadható rímhatás keltődik…
Vannak, szabadabban alkalmazott asszonáncok,
Bennük az összecsengő hangok, bíz' nem rokonok.

Jó, ha az utunkba kerülő verseket, külsőséges vizsgálat alá vetjük,
Ezek mindegyikét megnézve, értékelve, először a rímeket figyeljük…
Hamarosan rímtudósok leszünk, ha e kényes munkát becsülettel végezzük.

A vers elemek vezetnek az érték megállapítására,
A vers ruházata az élmény formáját, elsőnek mutatja…
A költemény lelke már megmutatkozik a külső házába.

Tanulságos írást publikálj, hogy lenyűgözd az olvasót,
Mert írni csak szépen szabad, ahogy elé tárod a valót…
Fontos, hogy együtt örüljünk, add át, mi… megfogalmazódott.

Ha szabályok nélkül írsz, akkor te lealacsonyítod az olvasót,
Ezért kritikán alul ne írj és nehogy rosszat, lealacsonyítót.
Olyat és úgy írj, amivel fel és magad mellé emeled olvasót…

Az élményhez, melyhez... mi ritmus, a legszebben illő,
A belső lüktetést legtisztább rímmel kifejező,
Művészi forma megalkotója maga a költő.

Vecsés, 2015. november 21. – Kustra Ferenc – amikor az emberek még beszélgettek egymással…
Kenyeres Imre: Rejtelmes irodalom c. műve alapján. 1931.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 529