Májusban, egy parkban sétálva,
Nő alakja tűnik fel,
Csontszínű, korhű ruhában.
Kézében, hozzá illő csipkés napernyő,
Míg a fák, s a rét gyönyörűen zöldellő.
Lágy szellő fújja, hosszú barna haját,
Míg egy váratlan pillanatban,
Az egyik kérője, elé toppan,
Elegáns, sötét frakkban.
Sudár alakjával, előtte térdre borul,
Arca komoly, gondterhelt, sötét hajába túr.
Közli, hogy ellenfelét párbajra kihívta,
Így, a döntést ő helyette megvívta!
Szenvedélyes szerelemmel kéri meg kezét,
Ám a történtek miatt, elutasítja kérőjét.
Ha, várt volna bizalommal még,
Megkapta volna szerelmét s vele kezét.
Mély fájdalom, gyász gyötörte a nő lelkét,
Két kérője közül az egyik szellemként éli életét.
Hosszú szenvedés várt mind kettőjükre,
Lelküket a szenvedélyes szerelem fűzte össze.
Boldogságukat, a halál pecsétje száműzte.
A férfi többszöri kérésére, újra találkoztak.
Ősz volt, a levelek a fákon megsárgultak,
Hulló falevelek integettek búcsútalálkozásuknak.
Nem lehettek egymáséi,
Egymás nélkül sem tudtak élni!
Sóvárgó lelkük őket gyötörte,
Ám a bűn árnyéka, boldogságukat nem engedte.
Döntött a férfi, pisztolyát előrántva,
Szíve hölgyét hirtelen mellkason lőtte.
Majd, halántékához emelve pisztolyát,
Meghúzta annak ravaszát.
Holtan rogyott le szerelme mellé,
Fák lombjai koszorúként borultak fölé.
Sétány csendjében köd ereszkedett melléjük,
Az ősz elmúlásával, kihunyt földi életük.
Egy régi történet, mely előző élthez visszanyúlt.
Azóta, újra születtek e földi világban,
Hogy megtalálják egymást egy új világban.
Elkerülhetetlen volt találkozásuk,
Felismerésül szolgált a magnetikus száluk.
Ez köti össze a lelkeket bárhol a világban,
Megtalálják egymást, hogy egyesüljenek duálban.

Valahol távol, a föld egyik zugában,
A párok, házasság előtti szertartásban,
Bizonyítanak szerelem próbájában.
Szellemi tanításokat követve,
Áldást kérnek frigyükre.
Az áldást, tanító mestereik adják,
Vagy nem, ahhoz mérten,
Mit ír lelkük a sorskönyvében!
Ezt mindig csak a férfi kérheti,
A szertartást, csak ő kezdeményezheti.
Templomban, szellemi tanítók előtt kér áldást,
Párjának adni kívánt gyűrűkre.
S az áldás után engedélyt kapnak frigyükre.
Ha a tiszta szándék három hónapon át megmarad,
A szellemi tanítók előtti eljegyzés áldott marad.
Ám, a földi esküvő legalább még egy évet várat,
Hiszen a szerelmesek próba évük alatt,
Szellemi vezetés által követik csillagzatukat.
Amikor a férfi lelke megérett arra,
Hogy szerelmét és életét párjának felajánlja,
Karikagyűrűjét nőjének elfogadásra ajánlja.
Amikor a nő e gyűrűt elfogadta,
A férfi gyűrűje szívét körbefonta.
Viszonzásul a nő is felajánlja,
Így kettejük szíve van gyűrűbe zárva.

Valamikor réges - régen,
Két szívet hordozott magában a lélek.
Egyek voltak és boldogok.
Ám, az idő múlásával kettészakadt e lélek,
Szeretetlenség ereje, mi eltávolította végleg.
Azóta keresik egymást e földi világban,
De, nem lelik igaz párjukat,
Az életek egymásutánjában.
Egymás iránti tiszta, őszinte vágy,
S egy magnetikus szál, mi köti össze őket!
Így találnak egymásra, egyik földi életükben.
A lelkek szabadok és felismerik egymást,
Feltör közöttük az ősi egység, varázs,
Felejthetetlen, földön túli érzés és vágy!
Lélekben eggyé olvadnak, mint régen,
S az égiek, áldásukkal pecsételik végleg.
Szeretet fényében ragyog lelkük,
Az úton együtt mennek tovább,
Tudják, egymás nélkül nem léteznek már!
A szeretet lángja fénylik szívükben,
Így őrzik az egységet lelkükben!

Szép dolog a képzelet, tőle bármi lehetek
Itt van néhány szösszenet, megosztom most veletek.


Egyszer régen angyal voltam, felhők között kóboroltam.
Édesanyát kerestem, mikor rátaláltam, megszülettem.
Utána meg tündér voltam, egész nap csak varázsoltam.
Búra, rögtön derűt hoztam, kacagással gyógyítottam.
Aztán királylány is voltam. Trónon ülve uralkodtam.
Szolgák hada óhajom leste. Mind kegyeim kereste.
Voltam én már vihar is. Tomboltam keményen.
Aztán gyenge szellő lettem, hogy tőlem senki ne féljen.


Egyszer kismadárka voltam, óvó néniknek daloltam.
Először keserves volt dalom, de később elmúlt minden bajom.
Ezután erő bajnok voltam, apámat esténként lebirkóztam.
Vicces volt szegény pára mikor legyőzve esett az ágyra.
Máskor meg modell voltam, anya ruháiba pózoltam.
És ha netán bepiszkoltam én, akkor is ártatlan voltam.
Néha bizony felnőtt voltam, komoly dolgokról szónokoltam.
Ha nem értették háborogtam, azt hiszem ilyenkor tenger voltam.


Egy nyáron én gomba lettem, eső nélkül növekedtem.
Egyik napról a másikra kerültem be az osztályba.
Ó itt aztán minden voltam, nagyon gyorsan váltakoztam.
Reggel még szuperhős voltam, zsámolyokon ugrándoztam,
Délutánra táncművész lettem, népzenére illegettem.
Voltam festő, zongorista kézműves és humorista.
Előfordult, hogy bűvész lettem, ceruzákat eltüntettem.
Olykor meg turista voltam, idegen kultúrát tanultam.


Néha bizony óriás vagyok, ilyenkor felnéznek rám a nagyok.
s mielőtt elérném az eget, anyucinak összemegyek.
Voltam vígan futó patak. Kanyarogtam hegyek alatt.
Itattam part menti bokrokat, szomjazó kis állatokat.
Voltam énekesnő ünnepelt sztár hatalmas primadonna.
Virágcsokrok százai repültek a színpadomra.
És most éppen színésznő vagyok, közönségnek szavalok.
A végén mikor tapsot kapok, ha kell, autogramot adok.


Szép dolog a képzelet, tőle bármi lehetek.
Képzelődjetek velem, maradjatok gyerekek.

„NE KÍVÁND A MÁSÉT!”
Írta: Poór Edit

„ Ne kívánd a másét!”
Ez az utolsó parancsolat,
Elköveti már a gondolat,
Ne kívánj semmit, ami másé!

Mozgatórugója kapzsiság,
Irigység és birtoklási vágy,
Meg kell tanulni lemondani,
Megelégedni, elfogadni.

Ellentét egyik erőssége,
Az embernek önzés törvénye,
Az irigy telhetetlensége,
Mindenben mértéktelensége.

Isteni kegyelem többet ad,
Mint, ahogy azt, megérdemeljük,
Így ne elégedetlenkedjünk,
Adjunk hálát, azért ami van.

Alázatra és szerénységre,
Megtanít elégedettségre,
Földi vágy elengedésére,
Hiábavaló törekvésre.

Kapjuk, mi sorsunkban adottság,
Mi nincs, az hiábavalóság,
Az elégedettség boldogság,
A szívnek, léleknek nyugodtság.

Ne fájjon, ne szomorkodjatok,
Ha most le is kell mondanotok,
Isten megadja azt majd nektek,
Amikor rá nem is számítotok.

Út végén a lélek haza tér,
Kérdezi majd értem mit tettél,
Az én részemre mit szereztél?
Csak földi javat teremtettél.

Földi javak porrá hullanak,
Fent táplálékul nem szolgálnak,
Szomjazó, éhező lesz lelked,
Ha nem tisztítod át jellemed.

Az Úr szellemi törvényei,
Ebben segít eligazodni,
Földi embernek megtartani,
Ehhez imával erőt kérni.