Életmeditációt írtak a szerzők, versben és apevában…

Múlnak az évek, elmúlnak a hónapok
Nem tudom, mi lesz, elmúlnak az évszakok…
Érzem, a saját időm fordul lassan ellenem
A nagy bíró, a döntésével marasztalt engem.
Az
Évek
Mellettem
Elrohannak.
Csak nyomot hagynak.

Még
Kaptam
Kis időt,
De, múlt évek
Terhét viselem.

Életsikátorom kopott, töredezett kövein járok,
Tűzfal nincsen, minek? Helyette szépen, lassan én… elmállok.

Most
Koszlott
Életem
Botladozik
Létsikátorán.

Éjjel vagy sötétes nappal, az ember mindig jobbat remél,
Tudom, mélyeket kell lélegezni, az oxigén a segély…
Dőreség, de ember egész életében valamit remél…

Míg
Ember
Él, remél.
Lelke vágya,
Szállni szabadon.

Még
Mindig,
Él bennem
Remény. Ezért
Balga volnék tán’?

Sikolyaim a sikátorban nem hallnak el,
Csak verődnek egyik falról a másikra… fel.
Folyamatosan megyek a sikátorban, nem számít a fóbiám,
Közben folyvást fáj a lelkem... Mormolok de, nem hatásos az imám…

Fáj!
Lelkem
Sikolya
Nem hallik ki,
Létsikátorból.

Bár
Félek,
De megyek
S esdekelek.
Fohász nem segít.

Közben bizony sokszor megállok, a sikátorban várnék valamit,
De, csak sírásom hallik, érzem egyedüllétet… várnék valakit.
Lámpa sincsen, csak kicsi és bűzfüstös gyertyák fali tartókban,
A szélvonat sokszor elfújja, bél meg árván konyul tartóban.

Még
Várok
Valakit,
És valamit
Könnyes szemekkel.

Lét
Szele
Térdre lök,
Felállok, de
Fényt mégsem látok.

Bűnös ez a szennyes világ, mert nem szeret engemet,
De folyvást kizsigereli a szerető lelkemet.
Éj-fekete máz, már régen rám terült és ott is van,
A hűvös éjszakában állandó libabőröm van.

Nem
Kellek
Senkinek,
Már mindenem
Szerteosztottam.

Lét
Bennem
Lúdbőrzik,
Útra készül...
Csak urna marad.

Mindig úgy hozta sorsom, hogy kapaszkodni kellett,
Az élet meg állandóan csak, elromlani kezdett…
A sötétem körbeölel, mint nagy, erős magzatburok,
Így itt nem lesz ujjá születés, erre hiába várok.

Vecsés, 2016. január 21. – Szabadka, 2017. november 28. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, az apevákat, szerző-, és poétatársam, Jurisin Szőke Margit. Az apevák összefoglaló címe:”A lét sikátorán...”

Az öregkor hajnalán…

(3 soros-zárttükrös)
Öregen, már nincs nekünk madárdalos hajnalfény,
De az öregséget megélni, terhelőn kemény…
Öregen, már nincs nekünk madárdalos hajnalfény.
*
(Tükör apeva)
A
Létem
Utálom.
Gonosz sorsom
Folyvást kergetett!

Folyvást kergetett
Gonosz sorsom.
Utálom
Létem,
A…
*
Sajnálom, de múltamon csak muszáj… rágódok,
Mert még élek, bár igaz, öregen… vánszorgok.
Amúgy meg saját, jelen létünk, egy jól kisarjadzott ága
A múltunknak, életfánknak egyik, még élő oldalága.
A már elszáradt, régi ágak is élnek, mert a sorsunk belőlük fakadt,
Így aztán rabmadaram vagyok az életfám ágán… létfonal majd szakadt.
*
(senrjú csokor, félhaiku láncban)
Oly’ lélekőrlő,
A saját sorselemzés.
Ez barátkozás…

Oly’ lélekőrlő,
Hosszú életelemzés.
Pedig a mienk…

Oly’ lélekőrlő
Múltunkkal szembesülni.
Élet volt és van…

Vecsés, 2021. augusztus 16. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.

Az év első babája

Az Úr kegyelmén és irgalmán megszülettél,
E csodálatos napon közénk jöttél.
A világ egyik legnagyobb nyomortelepére,
Ajándék élet ez szüleid örömére.

Jövőd immáron Istenünk kezében van,
Boldogságban és jó egészségben nőj fel, pici fiam.
Végigkísérte a múltat a fényes hold,
Egy kicsordult könnycsepp az égről a földre hullt.

Szeretet vegyen körül, ne gyűlölet!
Kerüld messzire a bűnöket.
Szívvel-lélekkel én átölellek.
Mert, pici baba, én úgy szeretlek.

A táj felett megültek
a vastag, szürke
fellegek
esett is kicsit
s fázósan közeledett
az este akkor
amikor találkoztunk
veled
valami mást kerestünk
mind a ketten
te igás lovat
én szeretőt
egyikünk sem az volt
aminek a másikat vártuk
és nem lobbant fel
egyikünkben sem
a rőzselángunk
miközben
egy asztal mint
sanda spicli bennünket
figyelt
tudtuk hogy
talákozásunk
nem lesz több ilyen
te kínodban nevettél
mielőtt felálltunk
nem szóltam én sem
nem tiltakoztam

hideg őszünk lesz
azt hiszem

Elértük az úti célunkat a kisebb dombok közötti völgytölcsért,
Elértük az esti pihenőhelyünket, a völgy körüli dombtöltést.
A völgytölcsér torkolatától nem is messze, levertük a sátor cölöpöket,
Hogy utána nekiállhassunk a vacsora-alkatrészek, összefőzésének.

(3 soros-zárttükrös)
A lég, nemcsak állva mozdulatlan, de hallatlanul csendes,
Szerintünk érzi a közeledő estet, mi bőn rejtelmes…
A lég, nemcsak állva mozdulatlan, de hallatlanul csendes.

A domboldalakról hevenyűlve görög le a sötétség,
Mintha tudná, hogy eme kis völgy egy befogadó féleség.
Az égen, felhőcskék látszanak,
És látni, hogy biz' nem mozdulnak.

Olyanok, mint rónán kint-rekedt gulya, mi helyben állva szunyókál,
A terelőkutyák is csendesek, immár egyikük sem mórikál…
Olyanok, mint rónán kint-rekedt gulya, mi helyben állva szunyókál.

A dombok túloldalán egy házi kutya vakkant csendesen,
Valahonnan messziről, harangszó is hallik, nem vérmesen…
A dombok túloldalán egy házi kutya vakkant csendesen.

Egymás lélegzetét figyeltük és méláztunk a csillagokon,
Közben jött föl a Hold és arra gondoltunk, hogy ő is egy rokon?

Három hullócsillag is átsüvített a végtelen semmiségen,
Mi meg csak álmélkodtunk, méláztunk, eme természeti szépségen…
Három hullócsillag is átsüvített a végtelen semmiségen.

Egyszer csak horkolás zaja csapott bele a nagy vaksötétbe,
Benéztünk a sátorba, a kutyánk húzta magát a lóbőrbe…
Így aztán lefeküdtünk a fűbe, a csillagos ég alatt,
Jó idő volt, aztán hallottam, már társam is lóbőr alatt…

(Senrjon)
Én is nekiláttam, hogy
A szempillámat leengedjem.
Ez a redőnyöm…

Vecsés, 2021. június 15. – Kustra Ferenc József