Sírboltban, nagyon nyirkos a hideg.
Kemény a márvány, olyan rideg.
*
Csuklós busznak, sok a kereke,
Akárki nem lehet a vezetője.
*
Spejzban, almabefőtt romlik,
Kenderkötél, lassan elbomlik.
Gatyakorc lassan, hosszan foszlik.
*
Tekintetében öröm, indokolatlan félelem keveredett.
Látszott rajta, érzés, lélekkel elegyedett.
*
Három lépés előre, három hátra…
Ez a rabmadár szoba hátránya.
*
Különös beszélgetés folyhat normális mederbe,
Rab nem mehet ki… vederbe.
*
Repülő ködben nem szállhat fel,
Akadályozza őt, nem virtuális tejfel.
*
A versenyautó kanyarban, ha kisodródik,
Versenyt elveszti… kiszáll szerelő, munkálkodik.
*
Esőben ázva élvezni az áldást…
Vizes háttal várni napot, száradást…
*
Delfin, mentett meg már embereket,
Csodálkozva nézi kétlábú, fulladozó öntelteket.
*
Szülinapi torta, gyertya nélkül, mit ér?
Ünnepelt várt… izzad, remél.
*
Akácerdő töményen illatosítja levegőt…
Illat terjed, befedi erdőt, mezőt, legelőt.

Vecsés, 2015. július 1. –Kustra Ferenc József- íródott: 10 szavasokban…

Már a Hold is csak az udvarban, kertben pásztáz,
Szobám ablakán nem jő be, engem nem rámáz…
Ez nekem nagy-nagy hiány, a lelkemnek ádáz.

Ülök a kis asztalnál a papír lap üres, de a toll tentás,
Én már rónám a sok-sok sorokat… teát iszok, az jó mentás…
Hold! Éppen rólad akartam írni… Nekem a fényed, legendás.

No, de csendben összeszedem én magamat
Nézem a kertben a fényjáték-árnyakat…
Tenta lecseppen, így jelzi a vágyakat.

Ha nem jöttél be szobámba, megnézem a kerti árnyjátékodat.
Hold! Jól játssz nekem, az egy-szál közönségnek, pazar pantomimokat…
Nézem előadást… csepeg a tenta, a sok árny szinte riogat.

Kár, hogy egyedül vagyok, de én azért, neked, tapsolok!
Hold! Mestere vagy a szakmádnak, ámulva elalélok…
Írásban örökítem, hátha örülnek az olvasók…

Vecsés, 2016. január 3. – Kustra Ferenc József

Az élet nagyon, ördögien veszélyes dolog,
Néha rossz az tevőn úgy csinál, hogy ránk mosolyog.
Többnyire azonban, elfordul, púpos hátát mutatja,
Így fejezi ki, hogy mily’ valójában… jól megmutatja.
Aztán, van, hogy dühösen elengedi a kezünket, vicsorít!
Ember akkor lesz depressziós, migrénes és visítva sikít.

Erdőnek szélén, magányosan nő a nyárfa,
Mi meg ott lapulunk az élet tarsolyába,
Ami beázik, huzatos, lyukas, unalmas?
Tovább nem mondom, mert igencsak hosszadalmas…

Bevág az új nap?
Teli szájjal nevetni?
Visongani? Min?
*

Élet oly’! Milyen?
Küzdünk vele, csak folyvást!
Van depresszió?
*

Élet nincs velünk?
Tarsolyba kell lapulnunk!
Migrén is elég!
*

Nem vagyok nyárfa!
De erdőszélen lakok…
Egyedül ázni!
*

Esdésre, mosoly?
Folyton csak epekedek…
Kacagni? Miért?

Epekedve várjuk a harminckét-fogas mosolyát,
Esdve lessük szavát, ha este leveszi csizmáját…
Holnap reméljük, jó nap lesz, sok és nagy kacagással,
Örömünknek hangot adunk, teli-száj visongással!

Vecsés, 2015. május 9. – Kustra Ferenc József- írtam: versben és senrjú –ban…

Emlékszem, mosolygott Hildegárd.
Láttam, mosolya nem volt csalárd.
Örömmel beszéltünk,
Idő, elment nékünk.
Időnk tűnt gyorsan, mint egy gepárd.

Faggattam Kegyedet, egy folytán’,
Szívben melegség volt egy folytán’.
Mondtam én magamról,
Kegyed szólt magáról.
Időnk ment rohanvást, egy folytán’.

Emlékszem, mosolygott Hildegárd.
Szeme csillogott, nem volt csalárd.
Módfelett csak néztük
Egymást… érdemeltük.
Csak szerelem... nem volt csatabárd.

Azt nem tudod megtiltanod nekem, hogy álmodjak… és át sem írhatod.
Szívemben élsz továbbra, az álmomban vagy, bár lehet, te az egészen túlvagy.

Vecsés, 2021. november 14. – Kustra Ferenc József – íródott; romantikus LIMERIK csokorban és leoninusban.

Mondja kérem, kedveském… Gréta,
Mikor lesz már tárgyalós napja!
Egymásról beszélnénk,
Másról is beszélnénk…
Mondja kérem, mért nem akarja?

Velem boldog lehetne Gréta!
Beszéljünk… nő idő távlata.
Vázolnám, amit kell,
Amit tudnia kell….
Kegyeddel, mi boldogok lennénk…

Rövid ám az élet, ó, Gréta!
Kössük össze, van bőven ’cérna’.
Szívemből boldoggá
Lenne, végleg-soká…
Ne kéresse már magát, Gréta!