Idő 
Értékelés 
Értékelés Az életről filozofálva… mert az sorsszerű!
(Bokorrímes csokor)
Emlékeimben ott van minden, kicsit megélt álmom,
Szép gondolataimban kiütközik a fájdalom,
Mindig is úgy volt, hogy kemények a sötétes éjek,
Az álmok meg harsogóan csendesek, mozgók, mélyek.
Amikor a harcok dúlnak,
Ott a könnyek igen hullnak,
Az ész erők lekonyulnak!
Már jól berozsdásodott: nyikorgó a kis kapu, nem nyílik némán,
Lehetőség adott, de erővel kell betörni a lét ajtaján
És lehet, hogy odabent: csak sok kiszáradt, szálkás parketta vár mán.
Azt mondják, hogy ne sirassam a tavaszt,
Meg, hogy ne sirassam a meleg nyarat?
Hát, hogyne mikor ez mind életfalat!
Én, egy szobában élek, de összezsúfolódva a sűrű magánnyal,
Sorsom, erre a címre jelentett be, együtt, az egykori vagánnyal!
Lelépni nem lehet, bár mozdony van, nem rendelkezünk képes' vágánnyal…
Megéltem én, korok jöttek, eszmék elmennek,
Becsületért mindig, mindenhol arcul köpnek.
Ember fejlesztette ők megvetendő szörnyek.
Nekem néha sem fájt… sosem simogatott élvezettel élet,
Sok álmom volt, mind-mind kudarcba fulladt és mind-mind semmisé lett.
Nemcsak a gondolatom, az életem is a vak végzeté lett…
Egyedül lakok a sors 'Péntek nélküli' apró szigetén,
Nem is ismerem ki magam, a lélekfájdalom tengerén,
Sivár ez a hely, az én belső gyarmatbirodalmam,
Még itt vagyok, így a kiutat biztos nem találtam…
Keresem vadul a magányom ördögi ügyintézőjét,
Közben nem keresem-találom, boldogság ügyintézőjét…
(3 soros-zárttükrös trió)
Szoktam néha a dzsungelben ücsörögni, nem padon, de csak kidőlt fán,
Nem bántanak, de itt van velem egy óriási birtokos, 'hangya' klán...
Szoktam néha a dzsungelben ücsörögni, nem padon, de csak kidőlt fán.
Ez az én padom, lelkem erőtlen... ezt bizony senki dönti ki.
A hangyák nem rám másznak, nincs bennünk harag, így veszélyem csöppnyi...
Ez az én padom, lelkem erőtlen... ezt bizony senki dönti ki.
Jobb híján keresem én a beste magányt,
Meg, ha van a boldogság védelmi kardját...
Jobb híján keresem én a beste magányt.
Vecsés, 2016. május 1. - Kustra Ferenc József- írtam: alloiostrofikus versformában.
(Bokorrímes csokor)
Emlékeimben ott van minden, kicsit megélt álmom,
Szép gondolataimban kiütközik a fájdalom,
Mindig is úgy volt, hogy kemények a sötétes éjek,
Az álmok meg harsogóan csendesek, mozgók, mélyek.
Amikor a harcok dúlnak,
Ott a könnyek igen hullnak,
Az ész erők lekonyulnak!
Már jól berozsdásodott: nyikorgó a kis kapu, nem nyílik némán,
Lehetőség adott, de erővel kell betörni a lét ajtaján
És lehet, hogy odabent: csak sok kiszáradt, szálkás parketta vár mán.
Azt mondják, hogy ne sirassam a tavaszt,
Meg, hogy ne sirassam a meleg nyarat?
Hát, hogyne mikor ez mind életfalat!
Én, egy szobában élek, de összezsúfolódva a sűrű magánnyal,
Sorsom, erre a címre jelentett be, együtt, az egykori vagánnyal!
Lelépni nem lehet, bár mozdony van, nem rendelkezünk képes' vágánnyal…
Megéltem én, korok jöttek, eszmék elmennek,
Becsületért mindig, mindenhol arcul köpnek.
Ember fejlesztette ők megvetendő szörnyek.
Nekem néha sem fájt… sosem simogatott élvezettel élet,
Sok álmom volt, mind-mind kudarcba fulladt és mind-mind semmisé lett.
Nemcsak a gondolatom, az életem is a vak végzeté lett…
Egyedül lakok a sors 'Péntek nélküli' apró szigetén,
Nem is ismerem ki magam, a lélekfájdalom tengerén,
Sivár ez a hely, az én belső gyarmatbirodalmam,
Még itt vagyok, így a kiutat biztos nem találtam…
Keresem vadul a magányom ördögi ügyintézőjét,
Közben nem keresem-találom, boldogság ügyintézőjét…
(3 soros-zárttükrös trió)
Szoktam néha a dzsungelben ücsörögni, nem padon, de csak kidőlt fán,
Nem bántanak, de itt van velem egy óriási birtokos, 'hangya' klán...
Szoktam néha a dzsungelben ücsörögni, nem padon, de csak kidőlt fán.
Ez az én padom, lelkem erőtlen... ezt bizony senki dönti ki.
A hangyák nem rám másznak, nincs bennünk harag, így veszélyem csöppnyi...
Ez az én padom, lelkem erőtlen... ezt bizony senki dönti ki.
Jobb híján keresem én a beste magányt,
Meg, ha van a boldogság védelmi kardját...
Jobb híján keresem én a beste magányt.
Vecsés, 2016. május 1. - Kustra Ferenc József- írtam: alloiostrofikus versformában.
Másnap még mindenki bedagadt
szemekkel ébred,
Tudja, hogy mekkora űrt hagy,
Hogy elvesztett téged,
Másnap másnapján lüktet a fej,
Alig aludtak valamennyIt,
Még gyakran sírnak fel,
Harmadik másnap, már aludtak kicsit
Munkába mennek,
mert kell sör,
és venni kell cigit,
Negyedik másnap, kicsit halvány a kép,
Nem tudják, hogy mozogtál,
Melyik szemed volt barna, és melyik a kék
Ötödik másnap!
Most kiről van szó?
szemekkel ébred,
Tudja, hogy mekkora űrt hagy,
Hogy elvesztett téged,
Másnap másnapján lüktet a fej,
Alig aludtak valamennyIt,
Még gyakran sírnak fel,
Harmadik másnap, már aludtak kicsit
Munkába mennek,
mert kell sör,
és venni kell cigit,
Negyedik másnap, kicsit halvány a kép,
Nem tudják, hogy mozogtál,
Melyik szemed volt barna, és melyik a kék
Ötödik másnap!
Most kiről van szó?
Szép jó reggelt kívánok asszonyom,
Széplányt láttam én, kint az udvaron.
Neki, szép meleg barna a szeme,
És elragadó a nevetése.
Láttam, az arca tündöklött,
Még nem locsolták, vergődött.
Én azonban locsolkodni jöttem,
A szép lánynak is használ, úgy vélem!
Tovább, nem hervasztom én e szép leányzót,
Ha megengedi, elővegyem locsolót!
Jól meglocsolom a szép leányt, ha meglocsolhatom,
Akkor, aztán ha Kegyed engedélyét is megkapom,
Kegyedet is meglocsolom, helyesnek én így tartom.
Licsi-locsi, piros nyuszi,
Szabad- e itt locsolkodni?
Vecsés, 2016. január 29. – Kustra Ferenc József
Széplányt láttam én, kint az udvaron.
Neki, szép meleg barna a szeme,
És elragadó a nevetése.
Láttam, az arca tündöklött,
Még nem locsolták, vergődött.
Én azonban locsolkodni jöttem,
A szép lánynak is használ, úgy vélem!
Tovább, nem hervasztom én e szép leányzót,
Ha megengedi, elővegyem locsolót!
Jól meglocsolom a szép leányt, ha meglocsolhatom,
Akkor, aztán ha Kegyed engedélyét is megkapom,
Kegyedet is meglocsolom, helyesnek én így tartom.
Licsi-locsi, piros nyuszi,
Szabad- e itt locsolkodni?
Vecsés, 2016. január 29. – Kustra Ferenc József
Szép keleti napsugár,
A vadon ébresztője,
Természet éled, ha fényed elér már,
Hegyek fagyos tetejére.
Te vagyon e szülője,
Szép fenyvesek gyöngyszeme,
A fényed, mely ránk talál, szívünk ügye,
Óh, viharok üldözője.
Ha egyedül lennénk itt,
Te ránk ragyogsz fényeddel,
Te vagy éltetőnk, mely sokszor tovább vitt,
Bajtársunk leszel örökre.
A vadon ébresztője,
Természet éled, ha fényed elér már,
Hegyek fagyos tetejére.
Te vagyon e szülője,
Szép fenyvesek gyöngyszeme,
A fényed, mely ránk talál, szívünk ügye,
Óh, viharok üldözője.
Ha egyedül lennénk itt,
Te ránk ragyogsz fényeddel,
Te vagy éltetőnk, mely sokszor tovább vitt,
Bajtársunk leszel örökre.
(LIMERIK csokor)
Én biz’ úgy szeretlek még, Margó!
Emlékszel, kirúgtál… Ez volt jó?
De nem feledhetlek,
Úgy csinálva élek…
Adnék egy nagy ágyat, ha az jó.
Ne hidd, hogy szívem még érted fáj!
A múlt csak egy régi, színes báj.
Az emlékek szállnak,
Vissza sosem járnak.
Ágyad egyedül tiéd... nem fáj.
Semmit nem tettem, Te ellened,
De utat szakítottad… élted?
Sorsban együtt veled,
Tetted… az eleged.
Te voltál mindenem, átélted?
Én nem akartam így... de féltél.
Élet sodort, mentem – nem jöttél.
Vártalak sokáig,
Nem jött válasz máig.
Elfogyott a remény, s Te néztél.
Idő torzít, eb tovább ugat…
Sors olyan, hogy nem mutat utat…
Vágyam tovább pezseg,
Hevem, még hentereg…
Boldoggá tennélek, az… utad!
Őrülten… szerettelek, kérlek!
Messze sodortak hideg éjek.
Távol vagy, én vártam,
De elhalt a vágyam...
Most is fáj... valahogy túl élek.
Vecsés, 2022. november 22. – Siófok, 2025. március 29. -Kustra Ferenc József– írtuk; romantikus LIMERIK csokorban - a páratlanokat én. [Joachim Ringelnatz (1883–1934) ’Én úgy szeretlek már’ c. verse, kétszerzős átirataként. Fordította: Mucsi Antal-Tóni műfordító] A párosok; szerző-, és poétatársam Gránicz Éva munkája.
Én biz’ úgy szeretlek még, Margó!
Emlékszel, kirúgtál… Ez volt jó?
De nem feledhetlek,
Úgy csinálva élek…
Adnék egy nagy ágyat, ha az jó.
Ne hidd, hogy szívem még érted fáj!
A múlt csak egy régi, színes báj.
Az emlékek szállnak,
Vissza sosem járnak.
Ágyad egyedül tiéd... nem fáj.
Semmit nem tettem, Te ellened,
De utat szakítottad… élted?
Sorsban együtt veled,
Tetted… az eleged.
Te voltál mindenem, átélted?
Én nem akartam így... de féltél.
Élet sodort, mentem – nem jöttél.
Vártalak sokáig,
Nem jött válasz máig.
Elfogyott a remény, s Te néztél.
Idő torzít, eb tovább ugat…
Sors olyan, hogy nem mutat utat…
Vágyam tovább pezseg,
Hevem, még hentereg…
Boldoggá tennélek, az… utad!
Őrülten… szerettelek, kérlek!
Messze sodortak hideg éjek.
Távol vagy, én vártam,
De elhalt a vágyam...
Most is fáj... valahogy túl élek.
Vecsés, 2022. november 22. – Siófok, 2025. március 29. -Kustra Ferenc József– írtuk; romantikus LIMERIK csokorban - a páratlanokat én. [Joachim Ringelnatz (1883–1934) ’Én úgy szeretlek már’ c. verse, kétszerzős átirataként. Fordította: Mucsi Antal-Tóni műfordító] A párosok; szerző-, és poétatársam Gránicz Éva munkája.
