Én kimondom azt, amit gondolok
Álmot lopok neked, ha kell
Részegen őrjöngve tombolok
Míg el nem hagyja testem e szer

Álmot lopok neked, nem félek
Halld csak azt, mit hallani akarsz
Én a könnyeimből élek
Míg te nevetve hazugságban nyaralsz

Álmok kellenek neked, ellopom
Nem kérkedve mondom neked
Legyen ez az utolsó napom,
hogy elnyerhessem ámító kegyed

Nem számít mibe kerül, megkapsz mindent
Legyen szív, lélek, gondolat
Ott állok majd előtted némán
S szememből éget majd a hódolat

Letérdelek előtted, koszosan
Fájó piszkos sebekkel vértezem magam
Álmot lopni voltam neked
Hogy oda adhassam végleg magam

Csak az tudja igazán mit jelent szeretni
ki maga is volt már boldogtalan,
ki megtanult mindent magába temetni
s mégsem adta fel álmait soha.

Csak az tudja mit jelent napfényben fürödni
aki sokáig árnyékban lapult,
s fájó szívvel is ,mindent hátrahagyva
egyedül talált rá merre van kiút.

Csak az tudja mit jelent mindent megbecsülni
ki segítő kezet sohasem kapott,
s egyedül tudott mindig talpra állni,
erős akarattal, bárhová jutott.

Csak az tudja igazán ki az igaz ember
akit oly sokan becsaptak talán,
mellette tarts ki! Ő fog megbecsülni!
Nála jobb barátot sehol sem találsz!

Ülök a csöndben és hallgatom a szívverésem,
Néha kihagy, néha mégsem.
Vagy vadul dobol indulót?
Nem, ez csak a csönd hangja volt.

Kinn szél csapkodja az ajtót, nyikorog is rendesen,
S én egyedül idebenn ülök a kenetlen szekéren,
Döcögve haladok,
Aztán mégis-mégis, újra, meg újra felgyorsulok,

Nincs itt az idő, mégsem!

S csak hallgatom a szívverésem,
Csöndben ülök, hallgatok,
És hallgatom a szívverésem.

Oly egyedül vagyok,
most még a nap se ragyog.
Sok ember igaz körülvesz,
mégis a szívem oly csendes.
Távol vagy,nagyon messze tőlem,
ezért lelkem sír,és reszket.
Reggel,ha álmosan felkelek,
mindig csak téged kereslek.
Napközben se igazán lelem helyem,
a hiányod nagyon fáj nekem.
Este némán bámulom az eget,
a legfényesebb csillag csakis te lehetsz.
Nélküled alszom el sokszor,
hiányzik az,aki sokat csókol.
Szenvedek, nagyon vágyom rád,
de tudom,hogy egyszer úgy is rám találsz.

Arra a napra várok,
mikor elfelejtelek,
mikor létezésed megszűnik
s a hangod eltűnik.
Mikor az 50 csepp könny
eltűnik két szememből,
s a szívem feledi szívedet,
kezem nem érzi kezedet,
s az ajkam nem érinti ajkadat!

Arra, hogy a napok
egyszerű napok legyenek,
s a nagy lépéseket
egyedül tegyem meg.

Feledni kívánlak
érezni, hogy már nem vagy velem,
nem fogod a két kezem.
Várni arra, hogy a sors irányítson,
arra, hogy nélküled ébredjek?
ÖRÖK VALÓSÁGNAK TŰNIK!

Elfeledni téged nem könnyű,
de éreztetni azt, hogy már nem létezel
nehezebb így hát elfeledlek!