Maszkarátok bálban mi lesz?
Mondjátok, hát ki vele!
Bármi lehetsz hogyha akarsz,
itt a farsang ideje.

Égetünk el szalmabábot
elűzzük a zord telet,
olvadt nyomán megérkezik
a zöldellő kikelet.

Mikor ébren vagyok,
tudom, mert ébren vagyok.
Ám mikor álmodom,
nem tudom, mert alszom.

Olykor álmomban megteszem,
mit nappal talán nem merek.
Máskor gonoszul gúzsba köt,
s hírtelen csatakosan riadok fel.

Álom? Furcsa, de talán mégis,
álmomban is tudatomnál maradok,
mert különben, örökké tartana,
e tudattalannak hitt ingatag álom.

Néhanap az ébredés oly sejtelmes,
mint pára, a hűs hajnali folyó felett.
Vagy félelemtől remegve eszmélek,
mint fa, melyet villám tör derékba.

Ébrenlét. Mikor ébren vagyok,
sorsom a kezemben tartom. Tudom.
Tehetem, mit álmomban nem tudok.
De van, hogy ébren álmodom.

A vén eperfa hűvösében merengek épp.
Köröttem, piheg az augusztusi csend.
Fölöttem levelek táncolnak a szélben.
Gondolatom madárként repdes a széllel.

Mily különösek is vagyunk mi emberek.
Néha könnyedén feledjük a jót és szépet,
Közben hátunkon cipeljük az ellenséget.
Hisszük, hozzánk az élet oly kegyetlen.

Mindenkinél jő majd egy nap,
mikor nem tud feledni már,
és emlékezni sem talán.
Jóllehet, változtatni akkor,
semmin se tud senki sem már.

Fodrokat vet Duna vize
átbukik a köveken,
partba szövött emlékekről
beszél hozzám csendesen.

Kisgyermekként parton állva
fogtam jóapám kezét,
vízre szálló madársereg
játszott varázsos zenét.

Kedvesemmel itt sétáltunk
szerelmes csókot váltva,
lakodalmunk tanúja volt
egy dunaparti csárda.

Itt néztük az éji eget,
mit hullócsillag sebzett,
csodálatos kisfiammal
egy tábortűz fény mellett.

Elteltek már hosszú évek
az ember már megbékél,
rég megkopott emlékekről
csak a Duna vize mesél.

Merengés: versben, haikuban és 10 szavasokban…

Lélekbetegség
A nagy elhagyatottság.
Pohár lesz a társ?
*
Papír előttem, de nem tudok mit írni,
Társaság kellene, rossz egyedül félni…
Innék egy pohár borocskát, annyira jólesne,
De a bor-társasága egyedül, nem kellene.
*
Csak érzés számít,
Szeretetem felétek…
Szeretet ünnep!
*
Ajándékaim, már a fa alatt, ami csillog,
Égősor szépen villog.
*
Hála Istennek ez már a karácsony, itt van már a napja,
A karácsonyi ajándékot nálam, mindenki megkapja…
Nagyon-nagyon várom, hogy eljöjjön ide apraja-nagyja.
*
Hangulatvarázs,
Lappangó magányt enyhít.
Szeretet-ünnep.
*
Az éjsötétben halkan szitál, esik a hó.
Idehallatszik... messze távoli harangszó!
Hordozza nekem a karácsonyi szeretetet,
Bízzunk benne, hogy kenegeti a sok lelkeket.
Karácsonykor a harangszó is kissé más,
De a magány csak fönn marad, az nem lesz más…
*
Ritka madárka
A karácsony… évente.
Magányenyhítés.

Vecsés, 2015. október 21. - Kustra Ferenc József

Ez az év is kőkemény volt
bosszankodtunk már eleget,
nem kívánok semmi mást, csak
legyen a szívekben szeretet.

Hol szeretet uralkodik
menekül a bú, a bánat,
megbocsájtás csillagával
díszítsd fel a fenyőfádat.

Kívánok hát mindenkinek
áldott, boldog ünnepeket,
a megváltó üzenete
töltse el a lelketeket.