Szófelhő » Eget » 78. oldal
Idő    Értékelés
Néha hirtelen változik minden,
másképp látod a holnapot,
tegnap még élt, és virágzott minden,
s mára már minden megfagyott.

Tegnap a fák alatt megbújó árnyék
még olyan jól esett neked,
hűsítő szárnyát remegve vártad,
s most kiráz tőle a hideg.

Tegnap még napfény bujdosott köztük,
reád árasztva melegét,
s most jégvirágból szőtt csipketerítőt
hófehér színben terít eléd.

Előtted fehér, fátyolos minden,
oly szép, és mégis vakítja szemed,
hideg szépség, mely lelked átjárva
csikorgó telet fakaszt idebent.

Annyira szép, és világos minden,
fehérlő ágak közt ragyog a fény,
s mégis: a dértől annyira fázol,
hideg tél van, és nincs remény.

Nincsen már semmi, mi visszatarthat,
Nem kell már semmi. Nem vonz a fény,
csak a hűsítő árnyékra vágyol,
ahol megcsillan néha a fény.
Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 471
Az életem útja…

(3 soros-zárttükrős)
Az életem útja, látom magam előtt, mint egy fehér lefektetett cérna,
Ez erre-arra látszik, megyek utána! Hol a labirintus kijárata?
Az életem útja, látom magam előtt, mint egy fehér lefektetett cérna,

Utamat mindig is száraz, meg ázott göröngyök tarkították,
Így aztán még a nagy szerencsém, hogy cérnámat nem szakították…
Utamat mindig is száraz, meg ázott göröngyök tarkították,

Meg még odagördült egy nagy szikla is, az volt bizony a csuda ám…
Én meg mindezeken nehezem átverekedtem magamat… az ám!
Meg még odagördült egy nagy szikla is, az volt bizony a csuda ám…

Volt, hogy sokszor odaértem, ahol a cérnámat benőtte a lián,
Rögvest bajban voltam, hogy teszem itt túl magam élet, eme grádicsán.

(Halmaz rímes)
Már régen rájöttem, a cérna vége vagy a pokolba, vagy föl a mennybe vezet,
Más lehetőségem nincs, emberfia nem egy labirintus kijáratot kerget!
Csámborogtam csak előre, elkujtorogtam volna, de nem lehetett,
Sírtam, ahol nem láttam a koszolódott cérnát… ördög emlegetett?

(Visszatérő rímes)
Utolért, eljött az idő és az van, lassan biza' öregszem,
Ha volna, régi idő, indiánoknál lennék az; Öregszem!
Tűrőképességem néha elhagy, alkony már emléket nem idéz,
Néha felejtek, az agyam kihagy, lét a fejemben alkonyt idéz.
Néha könnyen felejtek, ész lehagy, emlékek törlődnek, nincs, mit idéz.

(Sedoka)
Sejt már pusztuló,
Vérnyomás is dolgozik,
Diabetes tolakszik!

Test, már nem üde,
Betegségek uralják.
Az öregség… bajjal jár!

(Visszatérő rímes)
Nekem, már bizony úgy fájnak a csontok, az évek,
Szép emlékeim hallgatnak, ó, ti tévedések…
Emlékek, nagyon befolyásoltak, ó, tévedések
Mardosó gondolatok hatottak, viszont még élek!
Ember teste már vég-aszott, nézésében benne a lemondás,
Szép és a jó elmaradott, nincs már élet újra átfaragás.
Már a nap meleg sugara kell, mint a sok zöld gyíknak,
Ebédel, azért időben kell… van leves, gyere! Így hívnak.

(Septolet)
Elmúlt
Hetven év…
Már múlt!

Közelg’ percem,
Harangszóra figyelek…
Ott legyek!
Volt hosszú életem!

Vecsés, 2019. február 15. – Kustra Ferenc József – íródott; Alloiostrofikus versformában.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 475
Ma este nem kérek semmit,
csak ölelj át, s vigyél haza,
hisz olyan sötét most minden,
s olyan felhős az éjszaka.
Nem kérek csillogó gyöngyöt,
csak azt, hogy fogd a kezem,
Ne szólj, csak ölelj át némán,
és szeress türelmesen.
Engedd, hogy had bújjak hozzád,
érezve tested melegét,
csak ölelj magadhoz lágyan,
ma este ennyi is elég.
Szeress! És ne kérdezz semmit,
ne legyen más, csak te meg én,
boldogan, egymásba forrva,
Nekem most az is elég.
Ma este feledtesd vélem
ami a lelkem tépi szét,
tudod, hogy olyan vagy nékem
akár egy biztos menedék.
Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 747
Ölelj át engem, kérlek: fázom.
Már hűvösek az éjszakák,
sűrű köd lepi a tájat,
szél fúj, és zúzmarát szitál.
Melegíts. Ölelj magadhoz.
Simulj rám, mint egy nagykabát,
mely finoman, hozzám simulva
takar be, s meleget ád.
Nem kell a szó, ne mondj most semmit,
csak csönd kell,ne tétovázz.
Bújj hozzám kérlek, had érezzem
orromban bőröd illatát.
Nem kell a fény. Jó a sötétben,
Hiszen a szemed világít reám
a homályban, akár egy csillag,
mely az égboltról néz reánk.
Ölelj át. Ahogyan én is.
Nem kell most hidd el semmi más,
csak melegség, mely belőled árad,
mely úgy fűt fel, akár a láng.
Olyan jó. Maradj még: kérlek.
Ma éjjel vigyázz reám,
hisz tudod, annyira félek,
oly sötétek az éjszakák.
Szeress úgy, ahogyan én is.
Szelíden, türelmesen
Szeress, és törd át a gátat,
amely még köztünk lehet.
Hidd el, hogy szeretlek én is,
mint a legtisztább levegőt,
mely felfrissít engem, és éltet,
testembe adva új erőt.
Szeress, hisz ki tudja, holnap
mivé válik az életünk,
most szeress, ki tudja holnap
mi vár ránk, mire ébredünk.
Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 572
Melletted voltam hosszú éjszakákon,
míg ébren nem ért a pirkadat,
arcodat néztem a sápadt holdsugárnál,
mely megvilágította arcodat.

Úgy őriztelek minden kis bajtól,
átadva szívem összes melegét,
melletted voltam, ha féltél, ha fáztál,
s könny a szememben miattad ég.

Neked akartam a legjobbat adni
mindenből, mit csak adni tudok,
de te elmentél, s kitéptél véle
szívemből egy nagy darabot.

Nehéz a szó, és nincs már mit mondjak,
túl messze jársz, és nem hallanád,
lelkemnek hulló, gyöngyöző cseppje
szívemig hatol, s annyira fáj.

Hiába mondanám, nem értenéd meg,
nekem csak te vagy! S Érted vagyok,
hiszen szeretlek! S nem bántanálak
Egyetlen szóval sem, te is tudod.

Hisz a lelked oly törékeny, gyönge,
mint egy csillogó kristálypohár,
összetörhetik egy koccanással,
s mire megérted, késő lesz már.

És most itt vagyok. remegve, félve,
várom, hogy hozzám visszatalálj,
s imádkozom, hogy ne törjön össze
törékeny lelked- utad során.
Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 415