Egy koldus
Kéreget.
Nem kér eget,
Csak szelet kenyeret!

Jézus eget
Ígért annak
Ki kéreget
Éhezi az Isten-Kenyeret.

A hétköznapi sötétségben
Most alig pislákol
Lángom.
A kanócom
Köré faggyú hatol,
Mely égést gátol.

A massza
Így nem táplálja
A fényt,
Semmi haszna.
Bár a kanóc tettre kész,
Fényt adna
Magából, meleget, lángot,
Még aktív világosságot,
De az olvadt faggyú fojtogatja
Gyertya-Lángom;
Így alig -alig pislákol.

Legközelebb
Minőségi lámpa
Ontja utamra
Szórt villanását kacajra,
Amennyiben
Faggyús kedvem bírja
A hétköznapi sötétségben.

Nem sorolhatom itt az összes
Magyar Nagyot
Így most előttük fejet hajtva
Alázattal mindenkit kihagyok.
Bízom megbocsájtják ezt nekem;
Hiszen példaképeink lettek az életben.

Lelkükből elvetett mag
Csírái lettünk,
Kik költeményeikben
Haza-szeretetet leltünk.
Késztetést -
A nyelvet, mint stafétatollat,
Emeljük ,visszük az ősi szózat
Dicsőségét.

Nincsen szebb és zamatosabb,
Hozzája hasonlatosabb.
Nagyjaink elme-kincse
Utódok büszke értéke!
Őrizzük!-
Az anyanyelv szent oltárának
Katedrálisában.

A gyermeknek e nyelvet add örökül,
És Kivételes lesz sokak közül!
A haza lehet változó,
De a nyelvvel összetartozó
Minden Magyar!

Összegereblyézni!
Mint az ősz s a tél hulladékát
Tavaszt várva-
A megstrapált személyiséget
És gondolatot egyaránt.

Átfésülni!
Utat engedve a sarjadónak.
Az érdemeset összeszedni
A felesleget
A rothadót eltemetni.
A megtisztulás műveletét
Elvégezni
Önmagunkkal is!

Szükséges a megújhódás-
Az újra-éledőt
Felcímkézve dobozolni
Csoportosítva a konzekvenciákat
Ezáltal csökkentve a hibalehetőségek
Ismétlődő periódusát.

Szétszórtságunk kevésbé feltünő
Amennyiben rendezett
A belőlünk eredő
Káosz!

Begyűjteni a szeretet által
minden gondolatot
Aztán átadni bizonyosságként
Kételymentes burokban
Az igazszó erejét
Csokor gyanánt
Időnként-
Megtisztultan könnyebb lehet
A naponta ránk várt Menet.

Szülői hazát elhagyták
A tékozló fiúk,
A Szélső vidéken
Büszkék lettek, és hiúk.

Ősök vidékének földje
Csak kolonc a nyakadon!-
Fényt mutatok, s kaput érte
Hol élhetsz boldogan, szabadon!

Mézes madzag, s csillogás
Kampányolt ezerrel-
Minek a hagyonány
Amíg pénz van a zsebedben.

Mosolyog a sátán,
Jól indult a terve-
Mindenütt még ráakad
Hiszékeny emberre.

Az örökölt vagyont
Könnyen elherdálták,
Hízelgő ígéretekért
Mindenüket adták.

Egy naiv bohóc büszkén
Játssza még szerepét,
Mazsoret bábuként
Hitegeti nyomorított népét.

Őseitől nem tanult,
A Vidék most fertő,
De hiszi még mindig-
Ő a nagy cselszövő.

Gőgös büszkeség
Dagasztja még mellét
Bízik hogy megtömik
Bestoppolt zsebét.

Kapzsiságában már
Semmilye sem maradt,
Csak rombadőlt vidék
Amerre a kaszás haladt.

A szélső Vidéket
Már cafatokra tépték,
Tékozló fiúk népének
Sorsát pecsételték.

Porondon a bohóc
Még Hollywoodról álmodik,
Közben százezrek vére
A csonkolt földre folyik!

A boldok fény felé
Csak egy út vezethet,
Mindenkivel békében-
Az ember csak úgy élhet!
(más úton indulva
Csak közelít a Végzet!)