Szeretlek ezerszer is kimondom,
mit szívem súg csak halld meg jó?
Milyen szépen szól ez csak a tied,
ez a muzsika lelkemb?l dalol neked.

Csak érted élek minden percben,
érted vagyok csakis a tiéd a szívem.
Éretted dobban minden pillanatban,
szeretlek, szeretlek minden szólamban.

Szeretlek ezerszer is kimondom,
mit szívem súg csak halld meg jó?
Milyen szépen szól ez csak a tied,
ez a muzsika lelkemb?l dalol neked.

Kedves lányom mivé lettél,
tudom, hogy már felnőtt lettél.
Hol van benned az anyai szeretet?
Valahol félúton lelkedböl, s szívedből kiveszett.

Fél éve már nem láttalak a szívem szakad,
csak a tik tokon, instagrammon látom a fotóidat.
Nem hiányzom? Nem szeretsz már?
Vagy elfelejtetted az Édesanyád?

Hol van belőled az Édesanyád iránti tisztelet?
Elég neked az, hogy felneveltelek?
Az nem érdekel, hogy fájdalmat okozol?
Széttöröd, s megsebzed a szívem, s a lelkembe tiporsz?

Nekem nagyon hiányzol és szeretlek téged,
ezt érdemlem én tényleg tőled?
Kést döfsz a szívembe, mely darabokra hullik,
az életem nélküled örökre eltűnik.

Mikor lesz már időd, hogy Édesanyád lássad,
amikor már késő mert elvisz a bánat?
Hol van belőled az anyai szeretet?
Elfelejtetted irántam a tiszteletet?

Csak látni szeretnélek és megölelni téged,
szeretném hallani, hogy Anya szeretlek téged.
Olyan nagy kérés ez, hogy láthassalak?
Átölelnéd, meg nyugtatnád az Édesanyádat?

Egyszer talán lesz majd rám időd,
csak vigyázz, hogy ne legyen késő.
Mert a sírból vissza nem lehet hozni engem,
utána már hiába sírsz utánam és értem.

A demencia testi, lelki szellemi leépülés,
amelyben Édesapám szenvedett élete végéig.
Nem tehettem mást mint ápoltam,
és mellette voltam, gondoztam.

Fogtam a kezét és csak szeretet adtam,
közben a szívem majd megszakadt.
Csókoltam a kezét és sírva könyörögtem,
ne hagyd őt szenvedni drága jó Istenem.

Könnyítsd meg neki ne legyen fájdalma,
bele pusztulok én ebbe a bánatba.
A felejtés örök homályába vesztek emlékei,
lassan elfelejtett járni, s beszélni.

Teljesen leépült csak feküdt szegénykém,
nem tudott már az élettől semmit sem remélni.
Tavaly örökre álomra hajtotta fejét,
nem szenvedett már végre Istenem,
csak békésen elaludt örökre csendesen.

Szemeid nekem a csoda és a napfény,
te vagy nekem a nappal, s az éj.
Ajkad, ajkamnak és testemnek a mindenség,
elvarázsolt, s örökre a hatása alá kerültem én.

Érintésed bőrömnek, mint mennyország kapuja,
ha hozzám érsz a lelkemnek legszebb varázslata.

Lelkem, lelked gyógyítja te vagy a minden nékem,
szívem örökké szeret téged, amíg világ a világ élet.

Csillagok, csillagok szépen ragyogjatok,
mondjátok meg neki, mennyire odavagyok.
Hiányzol nekem drága Édesanyám,
sírok utánad minden egyes éjszakán.

Nem vársz már engem, üres a ház,
nélküled az életem üres és sivár.
Borzasztó élnem nélküled,
hiányzik a gondoskodó szíved.

Két karod ölelése, öröm az arcodon,
vidám nevetésed, gyönyörű mosolyod.
Szerető karjaidban megnyugodtam,
hozzád futottam ha szomorú voltam.

Nem vagy már itt csak az emlékek hada,
ami belülről tép szét, szívemet mardossa.
Temetőbe sírodra koszorút viszek,
ott térdeplek és imádkozom Érted.

Ugye látsz engem a mennyek kapujából,
hogy nekem mennyire hiányzol?
Óvjanak az angyalok odafent Téged,
vigyázzák minden egyes lépted.