Kisüt a Nap végez a téllel
De még kicsit küzd a széllel
Felkapja a sok falevelet, a régit
Megszédíti repíti, majd az égig
Tapsolnak a falevelek
Zörgő hangot adnak
Szél őket leteszi
Új helyet kapnak
Felragyog a napsugár
Simogatja arcom
Majd elsiet, kicsit még
Hideggel harcol
Gyengül a tél e harcban
Megfutamodik
Majd látjuk a kanyarban

Bólogatnak fák bokrok
Nagyokat erre
Elűzi meleg a hideget
Nem mennek perre
Felolvad a jég is a Dunán
Vadkacsák mennek úszni
Egymás után
Ragyog a Nap
Hóember meghajol előtte
Úgy is marad
A meleg derékba törte
Rügyek mit eddig hó takart
Nyújtózkodik nagyot
Pattanni akar

Elmegy a mogorva tél
Nem siratja senki
Nem szeretik
Utána senki nem fog menni
Nagyot sóhajt a kémény
Végre vége a télnek
Neki is nagy élmény
Nem zaklatják tán egy évig
Nyugodtan hagyják henyélni
Lélegzik a föld is nagyokat
Üdvözli a Napot,ragyoghat
Összefogott minden
Hogy elűzze a telet
Közös harc gyümölcse
Jó csak így lehet
Uralkodók majd váltják egymást
Trónt kap három évszak
Ki mind más

Hallani sem akartál rólam!
Vagy csak úgy tettél
Hogy bolondítsd szívemet
Kíváncsi legyek Rád!
Mint gyermek ültem le Eléd
Majd mosolyod
Bátorságot öntött belém

Emlékszel?Első sétánk
A Duna parton
Augusztus , nyár
Játszadozott Velünk
Akkor még nem tudtam
Mennyit jelent majd nekem
Szerelmet ígérve
Az a Duna parti séta
Éreztem tudtam
De nem mondtam el Neked
Akkor ott kezdődött
A nagy szerelem Veled

Emlékszel?Akkor ott!
A Duna parton
Emlékszel? Akkor ott!
Azon a Duna parti sétán
Akkor még nem mondtam el Neked
De most is érzem
Hogy valami ott történt velem
Törékeny derekad átölelve
Megremegett testem
Beléd ott szerettem

Emlékszel?Akkor ott!
A Duna parton
Összeforrt ajkunk forrón

Forró nyári estén
Az idő megállt
Valami átjárta szívemet
Az az ölelés , a csók
Éreztem ,tudtam
Te vagy ki kell nekem

Emlékszel?Akkor ott!
A Duna parton
Csak bámultam
Néztem a csillagokat
Forróságtól vibrálva tündököltek
Ragyogó csillagok
Melyek a Te két gyönyörű szemed
Szerelmet jósoltak nekem

Emlékszel! Akkor ott !
A Duna parton
Hányszor vissza visszatértünk
Újra és újra, szerelmet merítettünk
Ott azon a Duna parton
Mely annyit jelentett nekem
És mindent jelentett nekünk

Ez a szép nagy ország
Mi volt, Magyarország
Már nem lesz többé
Vált, nagy köddé
Sokan nem tudják
Mit takar a címer
Rajta a korona
Magyar azt, volt
Semmiért nem adta
Címeren az ország
Utána a honvágy
Mire már kevés magyar
Ki erre vágy

Nem mást akart
Hajdan e címer
Mert idején annak
Az országot a magyar
Másnak nem adta
Határt szabott akkor
Duna, Tisza, Dráva, Száva
Ki ránk tört akkor
Eltört keze, lába

És a nagy Alpok
Rég lehanyatlott
Határát akkor
Három tenger mosta
Hosszan
Benne a kereszt
Isten bennünket
Nagyon, nagyon szeret
Mint jelzi is a címer
Ki magyar, még mer
Forró vérét adná érte
Csak,hogy Szent Hazánkat
Több bánat ne érje

E két szó mit jelent?
Csupán multat s jelent.
Mi a különbség, érted?
Ha magyar vagy, megérzed.

Otthon vagyok én a Duna, Tisza táján,
Dunántúli lankán, Hortobágy pusztáján.
Ifjúság emléke, kis falum harangja
Az otthont idézi. Ideszáll a hangja,
Mikor képzeletben odahaza járok,
S hullanak, hullanak az akácvirágok.

Itthon vagyok én e távoli világban,
Napégett vidéken, hol hazát találtam.
Pálmafák a kertben, hibiszkusz virágzik,
A nap sugarával tenger habja játszik.
Ez az itthon, ahol családot neveltem,
Egy élet emléke ide köt már engem.

Repülnek az évek, mint a tűnő álmok,
Otthon már csak néha álmaimban járok.
Itthon vagyok én e napsütötte tájon,
Csak szép anyanyelvem hiányolom fájón.
Koptatja az idő, felejtés és közöny.,
Sokan vállat vonnak, de én megköszönöm
Azt hogy magyar nyelvem, szívedre karoltál,
Kettős életemben irányadó voltál.

"Egyedül hallgatom tenger mormolását,
Tenger habja felett futó szél zúgását."
Mikes Kelemenként írok, egyre írok,
Szép magyar szavakkal telnek a papírok,
De én nem levélben öntöm a szívem ki,
Verset írok, pedig nem olvassa senki.
Őrzöm a magyar szót e kincsesládába,
Néha előveszem s könnyem hullik rája.

Teli hold néz le az égről
A Tisza habjára.
Nézhet a hold kedve szerint
A széles Dunába.
S belenézhet, megfürödhet
A nagy Óceánba.

S barangol a város fölött
Ábrándozva mélán.
S hogy világít éjszakákon
Szeretik őt méltán.

Ezüstruhás szép holdvilág!
Irigylem a sorsod!
Mert az éjnek gyönyöreit
Mind magaddal hordod.
S csillagok közt az éjjeket
Hogy átkalandozod.

Te láthatod, legény a lányt
Mily epedve várja
S mikor a lány szerelmesét
A keblére zárja.
Nem csoda, hogy minden hóban
Ifjan jössz világra . . .