megszülettem
nem kellett volna
egy gyerek mégiscsak...
s meglett a kvóta

ennyi csak hogy legyek
ne mondják az emberek
meddő a szerencsétlen páros
ne sugdosson az egész város

milyen a szülőtől utálva lenni
csupán nyűg más semmi

korán letörték szárnyam
röghöz kötötté váltam
nem kell semmiféle vigasz
az életben semmi sem igaz

magamból már untig elegem
ideje hogy életem elvegyem

csak a természet olyan ostoba
ragaszkodok a szarhoz is
hiába mostoha

Mi a költészet?
Maradandót alkotni a világnak.
Jöhet bármi a leírt szavak megmaradnak az utókornak.
Van ki boldog tőle, van kinek könny szökik szemébe.
Lehet rövid avagy hosszú.
Válogass hát kedvedre.
Ne feledd soha. Az igaz költő szívből ír, gondolatai neked szólnak, szívük,lelkük bele fonódnak.
Neked lehet pár sor csupán, de ki írta eléd tette boldogságát, aggodalmát.
Ne légy rest olvass verseket!!!

Hideg tél volt, és hűvös este
szél süvített a fák alatt,
csupasz törzsükre havat szitálva
fehérre festve águkat.

Csillám fehérbe öltözött minden,
s áthatolva az ablakon,
hófehér csipke függönyt rajzolt
a tél, míg hirtelen átosont.

Kihűlt szobámon s vissza se nézve
a rosszul záródó ablakon,
hideg szelét az arcomba fújva
mintha mondaná: itt vagyok!

Mégsem fázom. Hisz karodba bújva
tested melege áthatol,
minden apró kis porcikámon,
halvány pírt festve arcomon.

Tudod: amikor átölelsz engem,
jöhet bármilyen vad vihar,
semmi sem árt, és nem ingat meg
sem hideg tél, sem a téli fagy.

Nem kell semmi, csak szeress engem,
s ha majd a hajnal közeleg,
együtt találjon összebújva,
s őrizze álmunk éberen.

Van olyan, aki szédült erővel
félretol minden akadályt,
s ha kell, üvöltve, sírva,
de bármilyen próbát kiáll.

Letépi csupasz kezével,
ha kell a csípős csalánt,
meg sem szisszen, és sebzett kezével
keresve utat talál.

Hiába nőtték be sűrű ágak
s borostyán fut fel reá,
félretolja, s az ágak között is
járható ösvényt talál.

Mindig van, aki összeroppan,
akár egy díszes porcelán,
s földre omlik akár egy várrom
ott, a domb túloldalán.

Mindig van, aki lesújtó gőggel
követ hajítva ránk,
félresöpörne puszta kézzel
bárkit, ki útjába áll.

Mindig is volt. S mindig lesz újra
rossz, de tán majd a világ
megtisztul egyszer, s legyőzi végre
a gonoszt, mely útjába áll.

De addig küzdenünk kell még
mindenért. Nap- nap után,
s százszor, ezerszer talpra állni,
ha kell, de győzni muszáj.

Lát-o-(más) arcát takarja.
Álarc a világnak,
burkolt én máznak,
csillogó, alakja.

Utal(ás), lelke, mélyére.
Rápillant múltja tengerére.

Rémület mi, elfedi,
révület mi, felfedi.
Torzult képének mása,
ez az csupán...

...érzések vallomása!