Nőstényfarkas odújába
Beragyog a telihold.
Szép asszonyom két szemében játszanak a csillagok.
Szél sóhajt a háztetőnkön,
Elalszik a csend, s én eltűnődöm
Hideg ablakomon át a hófelhőkön...

Bort ittak az ablak előtt,
Majd odébbálltak egy órával ezelőtt.
Szilveszter éjszakáján éjjel
A békés teliholdat nézem.
Elvágyódom a csillagútra,
Szilveszterek jönnek újra meg újra.

Kihűlt szobánkban bort ittunk az asszonnyal,
Jó itt kettesben az alkonyban.
Szól a himnusz, cseng a pohár,
Könnyezik szemünk, ég a varázs.
S kinn a pusztán a nőstényfarkas odújába beragyog a telihold.
Hideg szél fúj át a Tarnán, s a szél havat hord.

Tarnazsadány, Hidegvég, 2019. december

Aranylánc vagy ékes dísszel,
Alma - édes nektármézzel,
Szívem legszebb virágszála,
Csókot adok nemsokára
Feleségem homlokára.

Lépted lassú, kecses járás,
Jóságodért vagyok hálás.
Negyvenkét év házasságban,
Élünk együtt boldogságban
Csillagfényes éjszakákban.

1977. május 12., Házassági évfordulónk 43. ekkor lesz.

Betoppant az ősz misztikus csendjével,
A mennyei Napnak gyenge fénye árad ránk.
Kihamvad szívünk parazsa lassan,
Álmaink csendes képein felizzik újra meg újra.

A hideg szél zúg, süvít házról házra,
E fájdalom láncán ölel karom a félhomályba.
Szegény hajlékunkba bemenekült a nyomor,
A fényes csillagok alatt idevándorolt.

A nyomorba suhant lelkünk, kémlelik a Holdat,
Jön a tél, ölni akar megint
Hideg házainkban, mint tavaly,
A fekete, fagyos éjszakák.

Ablakom zörgetik,
Kenyeret hozott át apám,
Könnyező, kék szemén fáj a nyomor.
Felsüvít a hóvihar ezen a tájon.

Reményem gyötrő, édes álom,
Bús éveim üres napjain
Jöttél felém, mint egy ismerős csillag
Az esti alkony tüzén.

Kihamvadt parazsam fellobbanni látszik,
Legyőzve a gravitációs erőt!
Messze nyúló égi álom
Messzire visz szívem szerelmes hintaján.

Fájdalmas szívem szenvedéllyel átölel,
Arcomat örömkönnyek lepik,
Ó! A szerelmünket szétszakítani
Gyötrő kínt okozva ki teszi!

Talán egy régi barát, ki titkon öleli?
Szép életünk el fogja zülleszteni!
Ördögi koporsót ácsolnak nekem
Szívem sebesen verdeső aortáján.

Két év múltán

Szívemben egy új vágy remeg,
A múlt végre porba hullt,
Feltűnik egy tündéri nőalak,
S a kietlen havas tájon új élet fakad.

Végtelen utakon
Befagy a bosszúvágy.
Szelíden táncol a Hold
Vad mezőkön át.
Követ engem a múló éveimen át.
Vénségemre ráncokat rakott rám.

Zokog a hegedűmön
A múlóság dala.
Rongyos ruhámra ragyog a Nap fénye.
Préda népemnek lesz-e még reménye?
Míg a csillagok odafönn ragyognak,
Békés lelkemre álmokat gyújtanak.

Kígyószemű feleségem
Távolba néz.
Egy cigány költő szívének nektáros méz.
Barna vérem mocskán
Holttá vált megannyi remény.
S én még mindig itt állok a szikla peremén.